Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-29 / 228. szám

i SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. szeptember 29, Köszönetnyilvánítás Mindazoknak az elvtársaknak, munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek, akik részt vettek drá­ga jó férjem, édesapánk és testvérünk BÚZÁS IMRE Törökszentmiklósi Járás i Tanács VB elnökének temetésén, sírjára koszorút, virágot helyeztek, hogy ezzel is enyhítsék mérhetetleh fájdalmun­kat. Búzás Imréné és a gyászoló család Köszönetnyilvánítás Az MSZMP Törökszentmiklósi Járási, Városi Bizottsága, a Törökszentmiklósi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága köszönetét mond mind­azoknak az elvtársaknak, munkatársaknak, ba­rátoknak és ismerősöknek, akik BÚZÁS IMRE elv társ temetésén megjelentek, és részvétükkel rótták le kegyeletüket. MSZMP Járási—Városi Bizottsága Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága — ÖREGEK NAPJÁT tartottak vasárnap Cibak­házán. Kétszázötven 64 éven felüli asszonyt és 65 éven felüli férfit köszön­töttek énekkel, szavalattal, ünnepi beszéddel, utána pedig ízletes uzsonnával kedveskedtek nekik. — A VÁROS ÁRUELLÁ­TÁSÁVAL foglalkozott Kis­újszálláson a szombati vb ülés. Megállapították, hogy egyes helyeken az áruhi­ány raktárproblémákkal magyarázható. Kifogásol­táki hogy az italboltok egészségügyi szempontból nem megfelelőek. Ezenkívül foglalkoztak a lakosság azon igényének teljesítésével, hogy legyen a városban bú­torbolt. A HOLLAND KÖZPONTI Kereskedelmi Kamara meg­hívására Kallós Ödönnek, • Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének vezeté­sével vasárnap magyar de­legáció utazott Hollandiába. A küldöttségben részvevő külkereskedelmi és ipari szakemberek látogatásuk során a két ország közötti kereskedelmi forgalom fej­lesztésének lehetőségeit ta- nulmányozzók.­ERICH MARIA REMARQOU AGYVÉRZÉST KAPOTT A világhírű írót a napok­ban agyvérzés érte. Ennek következtében az évek óta Svájcban élő Remarque nem tudott elutazni szülő­városába, Osnabrückbe, hogy átvegye nemrég kapott ki­tüntetését: köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szerető feleségem, édesanyánk el­hunytéval részvétükkel igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. Müller család Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanác. laoia Főszerkesztő: Varsa József Kiadta a Szolnok megye! Lapkiadó Vállalat Igazgatói Fülemen Laios Telefon: Szerkesztőség: 20—9:1 23-20 20-69 Kiadóhivatal- 20-94 Szerkesztősé!» és Kiadóhiva- tal: Szolnok l sz. Irodaház ____Index-számi 25 068 A iaoot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terlesztik A lap előfizetés1 díta egy hóra: 12.— Ft. Elő­fizethető bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél Szolnok megyei NvomdalnaH Vállalat Velelft. vezetői Vlérr^r >s Nándor »[Ren 29 Kedd Fegyy. Erők Napja A Nap kél: 5.40 h-kor, nyugszik: 17.28 h-kor. A Hold: kél: 23.00 li­kőr, nyugszik: :í 14.28 h-kor. IDÖJARASJELENTÉS Várható^ időjárás kedd estig: felhős idő, néhány helyen eső. A reggeli órák­ban párásság, helyenként köd. Mérsékelt szél. Várha­tó nappali hőmérséklet: 16 —21 fok között. MIHÁLY A Michael héber név származéka, mely tulajdon, képpen ,,Mi cha él?“ kér­dést tartalmazza, jelentése: ,JCí olyan, mint isten?”. Nálunk ez a szláv és ger­mán nyelvekben egyaránt használatos, népszerű név érdekes fejlődésen ment ke­resztül. Vörösmarthy még „MiháV’-nak irta nevét, Katona Bánk bán-jában Mikhál, valamint Myska bán őrzi e nevet. A régiek szeptember hónapját Szent Mihály havának nevezték. — TÚLTELJESÍTETTE árbevételi tervét a cserke- szöllői Magyar—Román Ba­rátság Tsz cseresznyéből, őszi- és sárgabarackból. — Igen jónak Ígérkezik a szövetkezetben az alma- és szőlőtermés is. A 700 hold- nyi közös szőlőből 27—28 mázsás átlagtermést vár­nak, — FILMBARÁTOK Köré­nek idei előadássorozata ok­tóber 16-án kezdődik. A 8 előadást (melyeket filmvetí­tés követ) Szinetár György filmíró tartja. Tagsági iga­zolvány a TIT-nél és a Ságvári Művelődési Ház­ban váltható. — KÉZIMUNKA kiállí­tást rendezett — ezúttal már. harmadízben — a jász­berényi Lehel Klubban a Hűtőgépgyár nőtanácsa. MENTÖHAJÖ HULLOTT AZ ÉGBŐL A napokban Jütland nyugati részén az esti órákban gumiból készült mentőcsónak hullott az ég­ből. Utóbb derült ki, hogy a csónakot egy amerikai katonai mentő repülőgép vesztette el, útban egy norvég repülőtérről Wiesba­den felé. A pilóta nem vette észre, hogy a 20 sze­mély befogadására képes mentőcsónak leesett a gép oldaláról; — A SZEGEDI Tanárképző Főiskola szolnoki kihelye­zett tagozatán a tanulók megalakították a KISZ alapszervezetet. A metama- tikusok és a magyar szako­sok önálló alapszervezete­ket hoztak létre. A tag­gyűlésen Szurmay Ernő, a főiskola igazgatója hang­súlyozta, milyen jelentős szerepe van a KISZ szer­vezetnék a főiskolai élet szervezésében. — BARCS SÁNDOR, az MTI vezérigazgatója, And­rei Vela, az Agerpres ro­mán hírszolgálati iroda ve­zérigazgatója meghívására, hétfőn hivatalos látogatás­ra Bukarestbe utazott. — A LENGYEL KÖZOK­TATÁSI küldöttség, amely Waclaw Tulodzdecki közok­tatásügyi miniszter vezeté­sével egy hetet töltött ha­zánkban, elutazott Buda­pestről. — HÉTFŐN adták át ren­deltetésének Esztergomban a technika házát. A régi épületből modernné alakí­tott, gyönyörűen berende­zett épület, amelynek léte­sítéséhez 12 000 óra társa­dalmi munkával járultak hozzá az esztergomiak, a város egyik legszebb épü­lete. Nagyarányú útépítési program kezdődik Hétfőn kezdődött meg a Technika Házában a köz­lekedéstudományi egyesület rendezésében, a magyar ké­mikusok egyesületének közreműködésével az útépí­tő technológusok nemzet­közi konferenciája, ame­lyen több magyar és 29 külföldi tudós, neves pro­fesszor, kutató és gyakor­lati szakember tart elő­adást A tanácskozást dr. Csa­nádi György közlekedés- és postaügyi miniszter nyi­totta meg, aki elsősorban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közlekedés- politikai elgondolásait is­mertette. hangsúlyozva — az úgynevezett gerinchá­lózatot — kell a korszerű forgalom követelményeinek megfelelően kiépíteni, kö­rülbelül 6000—6200 kilo­méter hosszban. Az ide­genforgalom érdeke meg­kívánja autósztrádák, autó­pályák építését is. Ügy gondoljuk, hogy a harma­dik ötéves tervben legalább az 1-es úton Tatabánya és Győr között, a 3-as úton legalább Gyöngyösig kell a legkorszerűbb utat ki­képezni. Ez a konferencia rend­kívül hasznos szolgálatot tehet a magyar útépítés fejlesztésének. Jőnéhány előadás foglalkozik a gépe­sítéssel, ami nálunk nagyon időszerű probléma. Gépesí­tenünk kell az útépítést, mert nagy a munkaerő- hiány, s korszerű gépek nélkül programunkat nem tudijuk végrehajtanis Öt súlyos sérülés a hét végén Szombat Jászapáti belterületén 13,10 órakor Farkas Rudolf lovaskoesijával a táblát fi­gyelmen kívül hagyva nem Egy kisfiú halála A 12 éves szolnoki Sz. J., aki egyébként gyógypeda­gógián tanult, mintegy két hónapja epilepsziás roha­mokban szenvedett. Ez idő alatt ötször szökött meg a szülői háztól, legutóbb múlt hét péntekén. Csavar­góit a városban, majd va­sárnap bemenet a Tisza- ligetben épülő strand terü­letére, ahol fürödni kezdett, s a késő délutáni órákban az 1 méteres vízbe fúlladt. Holttestét hétfőn reggel találták meg, a víz leeresz­tésekor. Bár a szülők ez esetben nem hibáztaihatók, mégis ismételten felvetődik az eset kapcsán a szülők fokozott felelőssége kiskorú gyermekeikkel szemben. Az egyes veszélyes területek illetékesei számára pedig szintén okulásul szolgálhat e szomorú haláleset: gon­dosabb ellenőrzéssel igye­kezzenek elkerülni, hogy a jövőben hasonló előfordul­hasson. Kártérítésre és életjáradék fizetésére kötelezték a gázolót RA'DIÖ • TV MOZ I • S Z ÍN HÁZ MOZI SZOLNOK: Vörös Csillag: Adám két bórája­Tisza: Blood kapitány fia. MÁV: Útban Párizs felé. Kert: Blood kapitány fia. JÁSZBERÉNY: Lehel: Hol a tábornok’ Kert: A hazudós Billy. KARCAG Déryné: Fekete Orfeusz- MEDOSZ: Özvegy raenyasz- szonyok­KISÚJSZÁLLÁS Ady: Sorsdöntő fénykép KUNHEGYES Szabadság: A félelem bére. KUNSZENTMÄRTON: Körös: Vigyázat, feltaláló- MEZŐTÚR Dózsa: Rómeó a szomszé­dom. , Béke: Mr- Hobbs szabad­ságra megy. Szabadság: Élők és holtak I—II. rész- TISZAFÜRED Tisza: Egy taxisofőr halála TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa; Minden megtörtén­het. Kert; Alázatosan jelentem. TÜRKEVE Vörös Csillag: A vasszűz. SZlNHÁ A szolnoki Szigligeti Szín­ház Szolnokon: nincs előadás. Szentesen: délután 4 és este 7 órakor Ludas Matyi- Az Állami Bábszínház Uj- szászon fél II és Zagyva- rékason fél három órakor: János Vitéz. A Magyar Rádió és Televízió Szolnoki Stúdiójának műsora a 222 m-es középhullámon Naponta 18—19 óráig A III. negyed végén. Ri­port- — Hangszerszólók. —- Keddi mozaikok. — Nem elég a paragrafus- Riport- — Könnyűzene innen—onnan. TELEVÍZIÓ 8 05, 9.00, 10 05, 14 00, 15-50: és 17-33: Iskola-TV- - 17.50: Hírek- — 17-55: Kisdobosok­nak- 18-15: Uttörőexpedíció. 18.25: Kukkantó. - 19.05: A Bécsi Kertészeti Kiállításról­- 19-20: Mese. 19-30: TV Hír­adó. —19-45: Jegyzet. — 19.50: Film a képernyőn. — 20-20: Déryné. Magyar film. ­22-05: Az Újságíró Klubban- H 22-45: TV Híradó. Halálos autószerencsét­lenség történt Kenderes község határában. A 4. szá­mú útvonalon 100 kilomé­teres sebességgel robogott egy személyautó, amelyet Karl Georg Driesslein Né­met Szövetségi Köztársaság- beli állampolgár vezetett. Száguldás közben elvesztet­te uralmát a kormány fe­lett, az úttest baloldalára került és nem tudott a jobboldalra visszakanyarod­ni. Így történt, hogy az egyik útkeresztezésnél, a bieiiklin haladó T. Szűcs Kálmán kenderes! lakost elütötte. A szerencsétlen ember az autó gépházának tetejére esett, majd lezu­hant és oly súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A ko­csi ezután kidöntött egy akácfát és megállt. A gá­zolót a szolnoki járásbíró­ság halált okozó veszélyez­tetés bűntette miatt 20 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A tragikus sorsú ember özvegye kártérítési pert in­dított Driesslein ellen. Az ügyben most döntött a fő­városi bíróság, amely meg­állapította, hogy a szeren­csétlenül járt kerékpáros szabályosan haladt és a balesetért gázolója felelős. Ezért a fővárosi bíróság Driessleint 8770 forint kár­térítésre kötelezte, egyben megállapította, hogy az öz­vegynek magas korára és betegségére való tekintet­tel életjáradékra van igé­nye. Elhunyt férjének havi 1600 forint volt az átlag- keresete, ennek fele felesé­gére esett, tekintettel arra, hogy 300 forint özvegyi já­radékot kap. ezért a bíró­ság a gázolót havi 500 fo­rint életjáradék fizetésére kötelezte. adott elsőbbséget U. Szabó László motorkerékpárosnak, hanem elébe kanyarodott. Szabó súlyos sérüléssel a jászberényi kórházba ke­rült, a motorkerékpárban 500 forint kár esett. — Kisújszállás belterüle­tén Sápai Pál 17.10 órakor oldalkocsds motorkerékpár­ján rosszul lett és az árokba borult. Nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a karcagi kór­házba. A motorkerékpáron utazó unokája is könnyeb­ben megsérült. Vasárnap 12.30 órákor Öcsöd kül­területén Vígh Géza motor­kerékpáros ittas állapotban túl nagy sebességgel vette a kanyart, s az árokba zu­hant. Vígh súlyos, utasa nyolc napon belül gyógyu­ló sérüléseket szenvedett, a motorkerékpárban 500 fo. rint kár esett. — Alattyán belterületén 17.40 órakor Berkó Gyula motoros elütötte a szabály­talanul közlekedő Horváth Gyula általános iskolai ta­nulót, akit életveszélyes- sérülésekkel szállítottak a mentők a jászberényi kór­házba. — Tiszakürt külterületén 18.15 órakor kivilágítatla- nul, a megengedettnél gyor­sabban haladt Utas László motorkerékpáros. Ennek követkertében nekihajtott az előtte szintén lámpa nél­kül közlekedő Baranyi Pé­ter lovaskocsijának. Utas súlyos sérüléseket szenve­dett. a motorkerékpár 300 forint értékben rongálódott meg. —• 18.40 órakor Szolnok külterületén Zilzer János személygépkocsijával neki­ütközött a vele szemben haladó Tóth Urbán Illés egy lovas fogatának. A bal­eset oka: Zilzer szabályta­lanul előzött. A lovaskocsi hajtója nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, az autóban 800, a lovaskocsi­ban 300 forint kár esett. Öregek napja Tiszasülyön — A legtávolabbi üzem­egységünk 25. a legközeleb­bi pedig 5 kilométerre te­rül el — mondta Beszedics Lajos szb-titkár és az órá­jára nézett. A Tiszasülyi Állami Gaz­daság negyvenkilenc öreg­jét várta vasárnap délelőtt 10 órára a kultúrterembe. A gazdaságvezetőség, a szakszervezeti bizottsággal, a vöröskereszt alapszerve­zettel karöltve „öregek napja”-t rendezett. A meghívottak egyre ér­keztek. — Vannak-e erre legé­nyek — szólított meg en­gem is egy öreg bácsi. — Nézzen végig rajtam — meresztgettem magam előre. — Olyan öreglegények, mint én — toldotta meg. A tv-szobába irányítottam. Itt gyülekeztek, míg a fia­talok odabenn a nagyte­remben megterítettek. Kis késéssel indult a program, mert távolabbról is jöttek és ahogy ők in­dokolták: az öreg test las­san mozog. Az igazgató és a MEDOSZ megyei bizottság képvise­lőjének beszédét ebéd kö­vette. A kedélyeket a sör szabadította fel. Csoportok alakultak, ahol öreges ala­possággal szó esett min­denről. Csak sokára széledtek szét. Ennyi a történet. És mi az, ami jólesett ezeknek az embereknek? Hogy gondol­nak rájuk. — VV — SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI ÉS SZE­RELŐIPARI VÁLLALATA Szolnok, Dózsa György út 5, azonnali belépésre felvesz \ lakatos, asztalos, tetőfedő szigetelő szakmunkásokat Bérezés: időbér-bprémium. Jelentkezni a fenti címen kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom