Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-24 / 224. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI (A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS flMESYEI TANÁCS iflPlfl XV, évfolyam, 224, szám. Ára 50 fillér 1964. szept. 24,, csütörtök. képünk tekintélye napról napra nó a világ előtt. Rendünk erejét és életrevalóságát tettek bizonyítják. Tekintélyünk alapját pedig az elért eredmények képezik. Természetes dolog, hogy rendszerünk súlyával együtt növekszik azok tekintélye is, akik a tetteket véghezvitték: a jól dolgozó munkásé, szövetkezeti paraszté, értelmiségé éppen úgy, mint a felelős vezetőké. Mind több olyan emberrel találkozunk, akire tisztelettel és megbecsüléssel néznek fel társai. Az igazi tekintélyt nagyon nehéz id vívni. Küzdelmes évek becsületes munkája kell hozzá. Csak olyan ember érhet el tekintélyt, akiben a tudás és a tettre- készség határozott véleménnyel és emberséges magatartással párosul. — Olyan kincs a tekintély, amelyet nehéz megszerezni, de el is lehet téko- zdnd. Egy-egy emberi gyengeség; hiúság, gőg, önfejűség útját állhatja az igazi tekintély kialakulásának, vagy a már megszerzett tekintélyt alaposan megtépázhatja. Így járt az a tsz-élnök is, akit hiába figyelmeztetett a brigádvetető, hogy az ideiglenesen sza- r trad ég alatt tárolt gabonát szállíttassa fedett helyre. Eső jöhet, s a drága búza befüllik, tönkre megy. Az elnök megsértődött és azt felelte; ő nagyon jól tudja mi a kötelessége, nincs szüksége sem vészmadarakra. sem ösztökélőkre. Húzta-halasztotta a búza behordását, mert — hízelgőire hallgatva — ve- télytársának tartotta a brigádvezetőt. Az volt a meggyőződése, hogy a tagság előtt is csorba esnék a tekintélyén, ha hallgatna rá. Pedig a lelke mélyén az elnök is tudta, hogy bírálójának igaza van. Mégsem hallgatott rá, féltette a tekintélyét. Csak akikor vette észre milyen nagy hibát követett el. amikor már a baj bekövetkezett. A tekintély a vezeiő ember számára nélkülözhetetlen. Ha ad önmagára és az ügyre, amelyet képvisel, kötelessége js törődni vele. Csak az a kérdés, hogyan? Megtörténik, hogy egy-egy vezető elhamarkodott véleményt mond valamelyik munkatársáról. Félreismeri beosztottját, esetleg rossz, felületes információ alapján alkot róla ítéletet. A tévedés később kiderül, s a vezető mégis ragaszkodik a hibás véleményhez. A presztízséi félti. Nem veszi észre hogy tekintélyének éppen az ilyen merevség árt a legtöbbet. A határozottság fontos dolog. Talán az egyik legsarkalatosabb vezetői jótúLajdomság. De csak akkor erény, ha valaki jó ügy érdekében határozott A tévedésben határozottnak lenni konok- ságra és — enyhén szólva — rövidlátásra vall. Példa erre az említett tsz-elnök esete is. Mintha csak azt tartotta volna, összedől a világ, ha egyszer kiejti a száján: „tévedtem, neked volt igazad.” Visszatartotta hiúsága. És akiben a hiúság elhatalmasodik, annak a hízelgő szó mindig kedvesebb, mint a bírálat. A hiú ember nem veszi észre, hogy tekintélyét üres hízelgő szavak pókhálójára függeszti, ahelyett hogy az egyenes, szókimondó társak megbecsülésére építene. A példában is említett tsz-eínök, és a hozzá hasonlók egyik legnagyobb tévedése; azt hiszik, hogy ismerik az embereket. Pedig ha ismernék, inkább a tulajdon emberi magatartásukra, tudásuk, ismereteik gyarapítására fordítanának gondot, s arra, hogy jóban-rossz- ban szótértsenek az emberekkel. Ezek az erények teremtik meg leghamarabb a tartós, valódi tekintélyt. Azt a tekintélyt, amelyet a közönség szavaz meg a jó tsz-, vagy tanácselnöknek — érdeme szerint. Ez az igazi tekintély, s ezt. nem csorbíthatja meg sem a jótanácsok és helytálló bírálatok számbavétele. sem a tévedések elismerése. A mi tsz-elnökünknek is tudnia kellett volna, hogy a szövetkezet tagjai nem azt kívánják tőle, hogy csalhatatlan, tévedhetetlen legyen. Azt azonban joggal elvárják, hogy vezetőjük olyan legyen, aki mások okos véleménye és a maga tapasztalatai alapján gyorsan megtalálja a megoldást a legnehezebb helyzetekben is. aki magasabb őrhelyért mesz- szebbre lát, mint társai, a kedvüket is fel tudja éleszteni, az akaratukat is képes megacélozni a jó ügy érdekében. Tisztában van azzal, hogy a határozott fellépés nem jelentheti, hogy valaki ellentmondást, nem tűrve maga alá gyűri a vezetése alatt álló kollektívát. és azt sem, hogy meggyőző szó, tanulságos tanácskozások helyett minden esetben hatalmi szóval szerez érvényt igazának. Nem könnyű az igazi tekintélyt megszerezni, mert az csak a közösség megbecsülésén alapulhat. A közösség pedig szigorú bíró. A tekintély magas kitüntetés, és csak annak ítéltetik meg, aki nemes eszközökkel, emberséggel és odaadással szolgálja a társadalom érdekeit. Kékesül Gyula Nyugat felöl lassan felderül az idő Szerdán viharos erejű széllel, újabb esőkkel köszöntött be. most már hivatalosan is az ősz. A következő 36 órára csak fokozatos, lassú javulást várhatunk. Ma lesznek még felhőátvonulások, — többfelé újabb esők. a szél élénk, helyenként viharos marad. A nyugati megyékben azonban megkezdődik már a felhők felszakadozá- sa, s ezeken a területeken már néhány órás napsütésre is számíthatunk. A mai maximumok előrelátMozgósítottunk minden erőt: embereket és gépeket Riportereink jelentik az őszi mezőgazdasági munkákról Öcsöd Összeül a Magyar Szocialista Munkáspárt országos ideológiai konferenciája Ma reggel a Néphadsereg Központi Tiszti Házában a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága agitációs és propaganda bizottságának rendezésében összeül a párt országos ideológiai konferenciája. A konferencián részt vesz Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a Népszabadság szerkesztőbizottságának vezetője, Cse- terki Lajos, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, flku Pál, a Politikai Bizottság póttagja, művelődésügyi miniszter, valamint az. MSZMP Központi Bizottságának több tagja. Részt vesznek a konferencián a párt, a társadalmi szervezetek, a kulturális, tu. dományos és oktatási intézmények és szervezetek képviselői, ismert közéleti személyiségek, gazdasági vezetők, ipari és mezőgazdasági dolgozók. A konferencia az elnöklő Szirmai IstVján 1 nevezető előadásával kezdi meg munikáját AZ ESŐ KÖZBESZÓLT.. — Gazdaságunkban jó ütemben haladt a kapásnövények betakarítása, valamint a magágykészítés és a vetés is. De most az eső több napra megálljt parancsolt — mondta Zs. Varga István, az öcsödi Kossuth Tsz elnöke, amikor munkájukról érdeklődtünk. — Szombaton befejeztük a száz hold napraforgó betakarítását. Ugyanekkora területről a cukorrépát is elszállítottuk, helyet adva a traktoroknak. Jelenleg négyszáz holdon vetésre kész a talaj, száznyolcvanöt holdon pedig sorol a korábban elvetett őszi árpa. — A többéves gyakorlattal rendelkező vetőbrigádjaink, Rab Ambrus traktoros, Molnár Imre és ifj. Zsadony Gábor vetőgépke- zelő, s a másik hármas: Iz- béki Lajos, Bende Sándor, Gajdos Gyöfgy szovjet tárcsás vetőgépekkel az eső előtt 50 holdon tette földbe a búza vetőmagját. Azt terveztük, hogy október 1- ig mintegy 700 holdon végzünk a búza vetésével. — összesen 1350 hold kenyér- gabonánk lesz, amiből 530 hold kukorica helyére kerül. Hétfőn hozzáfogtunk a töréshez, számításunk szerint hat munkanap alatt be tudjuk takarítani a 400 hold közös kukoricát. Zagyvarékas VASÁRNAP IS HÉT GÉPPEL VETETTÜNK — A távprognózis jó előre jelezte az esős napokat. Éppen ezért úgy szerveztük a munkát, hogy a legvadabb szikes területeinken még jó időben földbe kerüljön a mag — újságolta Nagy Lajos, a zagyvarékasi Béke Tsz £ő- ngronómusa. — Tervünket sikeresen megvalósítottuk. A 650 hold őszi árpa után 800 holdon végeztünk a búza vetésével. Igaz, a múlt vasárnap s előtte is egész nap dolgoztunk. Szeptember 20-án hét vetőgép, s a Kiszolgálásához szükséges munkaerő teljes műszakot teljesített. — Letudtuk a 82 hold napraforgó betakarítását, 130 holdon a cukorrépa szedését, s nagyrészt a szállítását is. A kukoricát pedig 200 holdról törtük le, s mintegy 90—95 Százalékban a szár betakarítása is megtörtént. Már a tavasszal gondoltunk arra, hogy kukorica után is kell magágyat készítenünk s ezért 400 holdat korán vetettünk. Ez korábban érett, betakarítását folyamatosan végezzük. A nyote lánctalpas traktorunk két műszakban szánt, az univerzális gépek pedig nyújtott műszakban dolgoznak, Cserkeszöllő MINDEN PERCET JÓL KI KELL HASZNÁLNUNK — Éppen a brigádvezetőkkel tanácskozunk arról, hogyan, miként gyorsíthatjuk meg a betakarítást, főleg azokról a táblákról ahová gabonát vetünk — tájékoztatott Csepesz Imre, a cserkeszöllői Magyar— Román Barátság Tsz elnöke. — Hat szántótraktorunk eddig is két műszakban dolgozott, s jórészt ennek eredménye, hogy a 280 hold őszi árpa elvetése óta 370 holdon készítették elő a talajt vetésre. — Az eső a búza vetésének megkezdését hátráltatta. Hogy valamennyit behozzunk ebből, megbeszéltük a gazdákkal, hogy a betakarítást éjjel-nappal végezzük. Ezenkívül a pártszervezettel közösen levélben keressük meg a mintegy 170 idős szövetkezeti gazdát és kérjük, erejükhöz mérten segítsenek a szüretelésben. Kisújszállás SZÖT ÉRTÜNK AZ EMBEREKKEL — Szerdán, a kibővített pártvezetőségi ülésen, — amelyre a brigádvezetőket Is meghívtuk, azt tűztük napirendre, hogy az időjárás okozta kiesést milyen módon tudjuk pótolni, hogyan gyorsítjuk meg a betakarítás és vetés ütemét. — Azt javasoljuk, s ebben igyekszünk szót érteni az emberekkel, hogy minden munkára alkalmas percet kihasználjunk — sorolta Egyed Pál, a kisújszállási Ady Tsz párttitkára. — Szükségesnek tartjuk a kétműszakos gépek számának növelését. Ä jelenlegi négy, éjjel-nappali műszakban dolgozó gép számát megduplázzuk. Néhány nap múlva a párttaggyűlésen is számba vesszük hol tartunk az őszi munkákkal, s megbeszéljük, hogv a személyes Dél- damutatáson túl miben számítunk a tsz kommunistáinak segítségére. Több lesz a borsodi szén, zavartalanabb a szállítás A szolnoki Városi Tanács VB üléséről Tegnap ülést tartott, a Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Tekintettel a fűtési idény közeledtére a végrehajtó bizottság nagy érdeklődéssel hallgatta meg a TÜZÉP Vállalat igazgatójának jelentését, mely a lakosság téli tüzelőellátásáról szólt. A jelentés hangsúlyozta: családonként 32 mázsa a tüzelőanyag szükséglet a városban. A probléma legtöbbször az, hogy ezt a mennyiséget viszonylag rövid idő alatt akarja mindenki megvásárolni. A budapesti szállítási tanács egyetértésével a magáskis- iparosokat is bekapcsolták a házhoz szállításba. A lovaskocsikkal naponta 25 vagon ssenet tudnak elszállítani. Az intézmények és egyéni vásárlók ellátása a szeptember 15-i felmérés alapján biztosított. Míg 1963-ban a forgalomba hozott szénféleségeknek mintegy 37 százaléka volt a közkedvelt borsodi szén, hatólag 13—17 fok között alakulnak ki. A távolabbi kilátásokról szólva a meteorológusok közölték, hogy a Nyugat-Európa felett megrekedt anticiklon valószínűleg tovább nyomul majd keletnek, s így néhány nap múlva a Kárpát-medencében is elkezdődik a régen várt nyűgöd tabb, derültebb időjá- járásl szakasz. addig 1964-ben az összes forgalomba hozott mennyiségnek 55—56 százaléka már ez a szénféleség. A pécsi iszapszénből kevesebb kerül forgalomba az idén. viszont a cseh iszapszénből, amely hasonló jó tulajdonságokkal rendelkezik, elegendő áll a lakosság rendelkezésére. Mindent összegezve: Szolnok város tiizelőellátása biztosított, s a szállítással sem lesz probléma. Mindenesetre fontos, hogy azok, akik SZOT tü- zelőu tál vénnyel rendelkeznek, október 1-ig váltsák be, mert a határidő lejár. Az épületanYag ellátásról szólva az igazgató elmondotta: a lakosság ellátásába« sok gondot okoz a gyenge minőségű mozaiklap. Az igényeket csak Egerből és más távolabbi városokból történő szállításokkal tudják biztosítani, holott — mint ezt már lapunk is szóvátette — megfelelő átszervezés és irányítás mellett a szolnoki Mozaik- és Cementárugyár Vállalat is el tudná készíteni. Nagy figyelmmel kísérték az ülés résztvevői Pé- lyi Ferenc, a városi tanács építési és közlekedési osztályvezetőjének tájékoztató jelentését is az 1964. évi költségvetési felújítások végrehajtásáról és az 1965. ért felújítási feladatok előkészítéséről. A jelentésből kitűnt, hogy megkezdődik r az Úttörő utca újjáépítése Nemcsak az ott lakók régi vágya valósul meg ezzel. Javul az átmenő forgalom is, hiszen ez az utca jó összeköttetést biztosít a Rákóczi út és a Mártírok útja felé. — Ebben nz évben 8 117 000 forint volt a hitelkeret — mondotta Orbán Péter, a városi tanács pénzügyi osztályának vezetője. — Ebből szeptember 10-ig 7 586 000 forintot használtunk fel. A vitában felszólalt Sípos Károly, a városi pártbizottság titkára. Az MTE edzőpályájával kapcsolatban elmondotta; — Az edzőpálya építésével egyetértek. Ennek megvalósulása azonban a Délibáb úti iskola játszóterületének rovására történik. Ezért, hogy az iskolát ne érje károsodás, kapja meg a pályahaszálati jogot. Különösen a tornaórákon nyújtana jó sportolási lehetőséget. A vb ülés a városfejlesztési csoport kérésére 199 ezer forintos hiteligényt szavazott meg. Többek között ebből épül meg a cu- korevári autóbuszváró. A főbb napirendi pontok után a városi tanács végrehajtó bizottsága az október 9-i tanácsülés anyagát vitatta meg, majd különböző előterjesztéseket fogadott el. T, L, h Az igazi tekintély