Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-19 / 220. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1954. szeptember J9 r Érdekes, tanulságos volt a labdarúgó NB I. Véget ért a labdarúgó NB I. izgalmas küzdelem­sorozata. Befejeződött a legnépszerűbb hazai sport­ág idei bajnoksága, amely­től indulásikor nem keve­sebbet vártunk, mint azt, hogy kezdete lesz a magyar labdarúgás megújhodásá­nak. Az utolsó bajnoki fordu­ló után elmondhatjuk: ha reményeink nem is váltak minden tekintetben valóra, az eredmény biztató, ér­demes a megkezdett úton tovább haladni. Átszervezés után Az 1964. évi labdarúgó bajnokságot átszervezés előzte meg; áttértünk *z éves bajnoki rendszerre. A közvélemény elsősorban az őszi—tavaszi idénykezdés körül kibontakozott vitára figyelt fel. A sókkal lénye­gesebb szakmai problémák­ról viszonylag kevés szó Esett, pedig az egész át­szervezést azért hozták lét­re, hogy lehetővé tegyék az élvonalbeli csapatok terv­szerűbb, színvonalasabb felkészülését. Az új bajnoki rend a mérkőzéseket a ha­zánkban leginkább kedve­ző — tavasz középtől ősz végéig tartó — időpontra sűrítette, rövid nyári szünet beiktatásával. Több mint négy hónapot biztosított a csapatoknak a fáradalmak kipihenésóre, az izgalmas bajnoki csatákban szétzilá­lódott sorok rendezésé és az alapos, körültekintő fel­készülésre. Az 1964-es bajnoki idény kezdete előtt az NB I-es csapatok közös tatai alapo­záson vettek részt. Sok vita előzte meg ennek szüksé­gességét. A csapatok egy része nem is használta fel megfelelően a Tatán kínál­kozó lehetőségeket. A csapatok többsége nagy nekibuzdulással vágott ne­ki az idénynek, s az ed­zők nagyobb része kezdet­ben tervszerűen, — sok korszerű módszert alkal­mazva — dolgozott. A jó munka gyümölcse, hogy ré­gen láttunk már ennyi fiagyiramú, színvonalas, iz­galmas bajnoki mérkőzést, mint az idén. Ahogy telt­múlt az idő, úgy tűnt p1 a kezdeti lendüleit is, s az idény második felére a csa­patok többsége visszatért a megszokott, a kitaposott út­hoz. Sőt, az edzők egy ré­sze a játékosok pihenteté­sével, s a terhelés csökken­tésével igyekezett csapatá­nak eredményességén javí­tani. A következmény nem is maradt el, a csapatok teljesítménye egyre hullám- zóbbá vált, s a mérkőzések Színvonala jelentékenyen hanyatlott. A Ferencváros erényei Az 1964. évi bajnoki cí­met a Ferencváros csapata szerezte meg biztos fölény­nyel. Az alapozásból erő­ben és tudásban megújúlva került ki az együttes, foko­zatosan formába jött, az ötödik fordulóban átvette a vezetést, s többé nem is adta ki a kezéből. Az őszi idény elején sérülések, be­tegségek tizedelték meg a játékosgárdát. A Ferencváros elsősor­ban annak köszönheti meg­érdemelt bajnokságát, hogy a csapat az egész bajnok­ságban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, eredményes, támadószeile- mű stílust alakított ki és lelkesedésben, küzdőszel­lemben minden ellenfelét túlszárnyalta. Ezeknek az értékes erényeknek köszön­hette, hogy vidéken nem szenvedett vereséget, s nem egy mérkőzést, — ahogy mondani szokás — a ..sír­ból” hozott vissza. A bajnoki címért vívott küzdelemben legnagyobb riválisa a Bp. Honvéd együttese volt.A kitűnő jé- tékosanyaggal rendelkező piros—fehérek gondosan ké. szültek, s néhány nagysze­rű teljesítményt nyújtottak, de váratlan kisiklásaik is voltak. A szakvezetésnek ezekre a kisiklásokra kell az orvosságot megtalálnia ahhoz, hogy a jövőben eredményesebben szerepel­jenek. Csalódást okozott a há­rom nagymultú fővárosi csapat, az MTK, a Vasas, és az U. Dózsa. A szakmai vezetésben hozott változá­sok ezeknél az együttesek­nél nem hoztak 9ikert. Az U. Dózsának és az MTK- nak még mentsége lehet, hogy míg a többi csapat alapozott, addig nekik már nemzetközi kötelezettsége­iknek kellett eleget tenniük. A Vasasnál még ilyen mentség sincs. Tatabánya, Győr és a többiek... A bajnokság kellemes meglepetését két vidéki csapat, a Tatabánya és a Győr szolgáltatta. Harma­dik, illetve negyedik he­lyük, a mérkőzések többsé­gén nyújtott jó játékuk ta­núsította: ma már a Vidéki csapatok minden tekintet­ben felveszik a versenyt a fővárosiakkal. E két csapat sikere — hozzávehető ük még a győriek biztató be­mutatkozását a bajnokcsa­patok EK-jában — remél­hetőleg lendületet ad a töb­bi vidéki együttesnék is. Hogy erre mennyire szük­ség lenne, leginkább a baj­noki tabella alsó régiója bi­zonyítja. Kiesett két Vidé­ki csapat, a Debrecen és a Diósgyőr, de komoly- ve­szély fenyegette a Pécset és a Komlót is- Az olimpia miatt a szo­kásosnál hamarabb befeje­zett bajnokság azzal a re­ménnyel kecsegtet, hogy labdarúgásunk fejlődése meggyorsul, különösen ha élvonalbeli csapataink cél­tudatosan haladnak tovább a megkezdett úton. Bajnokságot nyertek a Szolnoki Kinizsi kerékpárosai Felszabadulásunk óta el­ső ízben sikerült a nagy hagyományokkal rendelke­ző szolnoki kerékpáros szakosztálynak területi baj­nokságot nyernie. Az utób­bi években meglehetősen gyengén szerepeltek a város kerékpárosai és a sport- vezetés támogatása sem volt megfelelő. Ezért kü­lönösen értékes ez a baj­noki rím. Ifjabb Deák István, az együttes edzője a bajnok­ságról és a szakosztály munkájáról a következőket mondotta: — Egy éve vagyok edző­it a csapatnak. Már a ja­nuári alapozó edzéseken tervbe vettük, hogy jobban szerepelünk mint az elmúlt években. Remélem jövőre még előbbre jutunk. Gon­dunk persze most is van. A város sportvezetői sem­mit sem tettek annak érde­kében, hogy végre pályá­hoz jussunk. Nincs motor­kerékpárunk, ami pedig elengedhetetlen a szakszerű edzéseknél. Anyagilag is sok nehézségünk van. Re­méljük, most a bajnoki cím megszerzése után töb­bet törődnek velünk. *— Kik szerepeltek a jobban a versenyzők közül? — A nem rég még ifjú­sági Hegedűs László és Mondi Sándor elérték a másodosztályú szintet — ez kitűnő teljesítmény. Az Vasárnapi NB I-B labdarúgó műsor Láng—Egyetértés, Rozsnyai út, 11 óra; Miskolc—Salgó­tarján, Miskolc, 15.30 óra; Nyíregyháza—űzd, Nyíregy­háza, 15.30 6; Ganz-MAVAG —MÁV-DAC, Kőbányai út, 15 óra; Borsodi Bányász—Bu­dafok, Sajószentpéter, 14.30 óra; Dunaújváros—Oroszlány, Dunaújváros, 15.30 6; Szom­bathely—Sz-fehérvár, Szom­bathely, 15 ó; BVSC-Szállí­tók, Szőnyi út, 15,30 óra, ifjúságiak és serdülők kö­zül Horváth László és Csíz- már Lajos a legjobb. A fel­nőttek közül az elmúlt évi átlagukat jóval túl szár­nyalta Haris Károly, Nagy Sándor, Sziládi István és Prókay László. Az 1964. évi bajnokságon nehéz csatákban, jó ellen­felek ellen diadalmaskodott a Szolnoki Kinizsi együt­tese. Feltétlenül megérde­melnék, hogy több segítsé­get kapjanak jövő évi munkájukhoz. A Területi Béke Kupa végeredménye: pont 1. Szolnoki Kinizsi 1344 2. Békéscsabai Előre 1054 3. Kecskeméti TE 967 4. Szegedi Kinizsi 747 5. Szegedi Postás 435 6. Szegedi Vasutas 336 7. Kiskunfélegyházi V. 259 g. Orosházi Faipari 222 9. Bajai Spartacus — 10. Békéscsaba VM — 4 magyar csapat továbbra is yezet a bolgár kör* versenyen A bolgár kerékpáros körverseny harmadik nap­ján a Pemik—Vraca közöt­ti 180 km-es távot teljesí­tette a mezőny: A bolgár D: Kotev szerezte meg a győzelmet 5:17.05 órás idő­vel az ugyancsak bolgár Bobekov és az NDK-beli Dipold előtt. A magyarok közül Takács a 12, Juhász a 16, Aranyi a 18 és Pola- neczki a 19, helyet szerez­te meg. A szakasz csapat- győztese Bulgária együtte­se lett 15:53.17 órás idővel; 2. Bulgária vegyescsapata 15:53.21 óra; 3. Magyaror­szág 16:06,6 óra Az összetett verseny állása: 1; Dipold (NDK) 12:05,20 óra 2. Juhász (magy.) 12:05.27 óra; 3. Aranyi (magy.) 12:05,41 óra 4. Nejcsev (bőig.) 12:06.03 óra 5. Polaneczki (m.) 12:06.35 óra; Csapatban: 1. Magyarország 36:18.23 óra. 2. Bulgária 36:20.44 óra. 3. Bolgár vegyescsapat — 36:26.56 6. SOROKBAN A esillagszerző sakkver­seny hatodik fordulójának eredményei: Oravec2—Makula 1:0, Bes­senyei—Lukács 1:0, Dalkó- Székely 1:0, dr. Lányi—Nagy László ld), Scharcz—Simon 0,5:0,5, Tóth—Nagy Lajos 0,5:0,5. • A szolnoki MÁV Sportte­lepen felépült a sportcsar­nok. Az első nagyobb szabá­sú versenyre vasárnap dél­előtt került Sor, apTó^JWdetésTkj ÁLLÁS GYERMEK gondo­zását vállalom a lakásomon. Szol­nok. Szántó u. R. ép, II. emelet 13 a. Kocsikísérői mun­kakörbe egy szol­noki férfi munka­erőt felveszünk. — Üvegértékesítő Vál­lalat Szolnok. Vö- röshadsereg u. 32. Anyaggazdálkodási előadót keresünk technikumi vég­zettséggel Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szol­nok. Gépállomás. Besenyszögi út. Mindenfajta kár­pitos munkát vál­lal Nemesik Lász­ló kárpitos mester. Törökszentmiklós. Kossuth utca 202. sz. alatt.__________ A SZOLNOKI I. számú Postahivatal kézbesítőket vesz fel. Jelentkezni le­het a Szolnok I. számú Postahivatal Főnöki Irodájában FÉRFI munkaerő­ket felvesz a Tem- DÓ KSz. Szolnok Jászkflrt u. 17. sz. HÁZI betegápolást vállalok. ..Lelkiis­meretes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. PAPÍRIPARI Vál­lalat (Csepel. Duna u. 42) úi onnan ala­kult szerelő rész­legébe felvesz sze­relő-lakatos. cső­szerelő. kőműves, ács szakmunkáso­kat és férfi segéd­munkásokat. Mun­kásszállást nem tu­dunk biztosítani. Jelentkezés a vál­lalat munkaügyi osztályán. ________ A HÉKI Állami Gazdaság azonnali belépésre felvesz gépjármű villamos- sági szerelőt, ková­csot és szerelőket. Jelentkezés a gaz­daság martfűi feöz- Dontlában. Felvétel esetén útiköltséget térítünk.__________ A MÄV szolnoki Járműjavító üzemi Vállalat — lakatos szakmunkásokat ke­res fevételre. Je­lentkezni lehet a vállalat munkaüevi osztályán 7 órától 1530-ig. Szomba­ton 7 órától 12 óráig. GÉPI ARME 500-as Trabant Li­mouisne kifogásta­lan állapotban el­adó. Szolnok. Ko­szorú U. 17.______' 7 50-es BMW beteg­ség miatt eladó és 60x100x400-as ge­renda. Fegyvernek. Csík Antal,_______ J Ö állapotban lévő 402-es Moszkvics eladó. — Szolnok. Kossuth tér. Iroda­ház gondnokánál. Telefon: 25—90. EGYÉVES 500-as Trabant Limousine első kézből eladó. Megtekinthető va­sárnaponként. Szol­nok. Ságvári körút 76/CS. Szarvas. EGY iókarban lé­vő JÄWA oldalko­csis motorkerékpár sürgősen eladó — Kunhegyes. Kovács Amád krt. 116. 750-es BMW oldal­kocsis motorkerék­pár 5000 km-rel el­adó. Nagykőrös. V. kér. Kecskeméti u. 51 szám ADAS-VETEL szemétegé^kocri’eb Kétlépcsős vízszi- adó. - Érdeklődni vattvu motor nél- hétköznao Tisza- kill, egv literes fes- földvár. Ö. Nagy téksZóró. IÁWA Sam Szolnok Nao- »«űr eladó. Med- sugár út A fa. Kengyel. Idegenben szerepednek A Szolnoki MÁV NB H-es labdarúgó csapata va­sárnap Szegeden a Vasútas ellen. A Törökszentmiklósi Va­sas NB III-as labdarúgó csapata Csongrádon, a Jász­berényi Vasas Hódmez:? vá­sárhelyen. SZOMBAT LABDARÚGÁS A Szolnok városi bajnok­ságban a következő mérkő­zések kerülnek sorra: Gép­javító—1TITÁSZ, 15.30, — Gépjavító pálya; Vízügyi Építő—Spartacus. 16 óra, Vasutas pálya. RÖPLABDA Végvári Árpád ifjúsági röplabda kupa, 15 óra, — Szolnok, Dózsa pálya. A Jászberényi Kinizsi SE—Kilián pontszerző ver­senye asztalitenisz, labda­rúgás és röplabda sport­ágakban: VASÁRNAP BIRKÓZÁS A Szolnoki MÁV orszá­gos I—II—III. osztályú kö­töttfogású versenye. Szol­noki MÁV Sporttelep, 10 óra. KÉZILABDA NB I.: Marfű—Újpesti Dózsa, Martfű, 11 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Jászberényi Le­hel — Kecskemét, Jászbe­rény, 15.30, Wottava. Szol­noki MTE—Gyula, Martfű, 13.30, Mike; NB III.: Martfű—Mező­túri Honvéd, Martfű, 15.30 óra. Megyei I. osztály: Jász­berényi Lehel II.—Szó. Ki­lián, Jászkisér—Szo; Cu­korgyár, Szó. MÁV II.— Kunszentmártoni Vörös Me­teor, Nagykunság—Kunhe­gyes, Szó. MTE II.—Kisúj­szállás, szó. Olajbányász- Jászapáti, Mezőtúr—Kar­cag, TiS2aföldvár—Török- szentmiklós, Jászjákóhalma —Jászárokszállási Megyei EL osztály: Mart­fű II.—Karcagi Kun­madaras—Rákóczifalva, Ti- szagyenda—Kengyel, Abád- szalók—Tószeg, Szó. Helyi ip.—Szó, Előre, Túrkeve— Kenderes, Fegyvernek—Ti­szafüred, Homok—Üjszász, Jb. Honv.—Jászdózsa, Kun- szentmártoni fep.—Cibak­háza, Zagyvarékas—Jász- fényszaru, Szászberek—Ti- szasüly, Öcsöd—JászJadány KOSÁRLABDA NB L: Szó. Vörös Meteor —Bp. Előre, Szolnok, Köz- gazdasági Techn, 10 óra? ÖKÖLVÍVÁS Területi bajnokság: Szó. MTE—Mezőtúr; Szolnok, 10 óra, RÖPLABDA Végvári Árpád ifjúsági röplabda kupa; Szolnok Dózsa pálya, 8,30 órától. Tiszafüredi Járási Épí­tő és Vegyesipari KTSz kéri a járás lakossá* gát, hogy az esős Idő beállta előtt javíttassa meg a lábbelijét mert előreláthatólag az esős idő beálltá­val túlzsúfoltság je­lentkezik és szövet­kezetünk az eddigi rövid javítási határidőt nem tudja biztosítani;-Itegye, meg a Nifiloft-tf ZONGORA eladó körpáncélos. — ke- reszthúros. Déncél- tőkés. rövid fekete, vilá^rriárkás. Török- szehtmiklós. Szent István utca 30, ELADOK kiiavltott állanotban lévő. — üzemképes Horto- báev szivattyúk. — valamint főjavítá­son keresztülment, teliésen üzemkénes M1B szivattyú ag- regátorok. A gépek nek megtekinthetők a Vízgazdálkodási Társulat telephe­lyén. Kisújszállás. Kossuth L. u. 33. A NAGYRÉVI Bé­ke és Barátság Ma. Tsz-nél kévésnád van eladó. Érdek­lődni lehet a tsz Irodahelviséeében FEKETERIBIZKE— csemete ..Góliáth” darabia 3.— Ft. — Málna ..Knevet”- féle óriás szamóca .Regina” legkoráb­bi naevavürnölcsű 100 db 40- Ft ár­ban kanható Búza­kalász Tsz. Tisza- őrs. Bösendorfer zon­gora eladó. Szol­nok. .Április 4. u. 10. Funva. CSALÁDI ház egy­szobás melléképü­letekkel eladó. - Szolnok. Bem utca 11, Téglagyár felé­AZONNAL beköl­tözhető kétszobás családi ház eladó. vagy elcserélhető hasonló szolnokiért. Zagyvarékas. Már- 1. Csók. tírok útia 10. ELCSERÉLNÉM - kétszobás összkom­fortos. kertes mart­fűi lakásom hason­lóért. — esetleg ki­sebbért Szolnokon. Érdeklődni lehet: Szolnok. Kun u. 1, alatt, délután 4—6 óráig. HAZASS.AG 35 ÉVES férfi há- zassáe céliából ke­resi hozzáillő leány vagy asszony isme­retségét. Leveleket ..Őszi rózsa” ieí- ieére a törökszent- miklósi hirdetőbe, 53 ÉVES magányos dolgozó özvegy em­ber megismerkedne házasság céliából korban hozzáillő, evermekfelen asz- szonyal. vagy idő- sehb leánnyal. .Ki­nek háza van” jel­igére a szolnoki L4KAS ÉRTESÍTJÜK te­vőinket hogy lel­tár miatt október 12-től 24-ig az áru­kiadás szünetel. — Kérjük árubeszer­zéseiket ennek meg­felelően eszközölni. (Jvegnagvkereske- delmi Vállalat. — Szolnok. ÉRTESÍTJÜK ked­ves vásárlóinkat, hogy Jászárokszál- lás. Engels tér 7. szám alatt virágüz­letet nyitottunk. — Nagv választékban kapható élő. csere­pes és vásott vi­rág dísznövény. — élő és művirágból készített koszorúk, csokrok és dfszko- sarak. Megrendelé­seket pontosan tel* iesttörlk. Jászárnk- szállás , és VMéke Körzeti Földműves- szövetkezet. Kél személyes feka* miék. fotel ígvak. garnitúrák, részlet- fizetésre. Román kárpitos. Budapest. Nagymező u. 66. — Kénen dílmefites «raiénatot. GÉPKOCSIJÁT - Szakszerűen bejá­ratom. — vezetem, vizsgáztatom. Fü­zessérv. Mezőtúr. Pf.: 27. Beköltözhető csa­ládi ház eladó. — Szolnok. Vörös­marty u. 13, DROHOKA biztos­hatású tvúkszem- írtó tapaszt 3.60-ért küldi Horváth dro­géria. Szombathely. FAJTISZTA kéthó­napos oulikutvák eladók Csekő Gá­bor Mezőtúr. Ki­nizsi út 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom