Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-02 / 205. szám
1964. szeptember 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 szerkesztőség postájából Olvasóink írják NYUGDÍJASOK A SZOLNOKI CUKORGYÁRBAN Augusztus 20-án délelőtt ünneplőbe öltözött idős férfiak és nők gyülekeztek a Szolnoki Cukorgyár kultúrtermében. Leelősi Kálmán igazgató üdvözölte a vendégeket, majd kérte, aki tud dolgozni, jöjjön, szívesen látják idén is a kampány idején. Nagy Ágoston bácsi köszönte meg a szakszervezetnek és a vállalat vezetőségének a kedves megemlékezést. A közös ebéd után estefeléig maradt együtt a nyolcvan nyugdíjas, akik közül sokan ígérték, hogy eljönnek és segítenek a munkában. Zsigmondi Béla HÁNY HÓNAPIG KELL 1964. július 4-én, Űjszász állomáson több kocsi követ raktunk ki. Én két vagon kirakását végeztem. A kocsik címzettje: Bp. Közúti Igazgatóság Kirendeltsége, Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. A vállalat a béremet nem fizette ki, hanem a jászberényi AKÖV-telephez utasított pénzemért. Itt is eltanácsoltak, mondván, hogy nem ők az illetékesek, hanem a fentebbi szolnoki VÁRNI A MUNKABÉRRE? vállalat. Így a munkadíjamat, körülbelül 200 forintot a mai napig sem kaptam meg. Többgyermekes család- fenntartó vagyok. Nem értem. miért kell kct hónapig várni megdolgozott munkabéremre. Vagy az eltelt két hónap után tovább „labdáznak’* velünk a vállalatok? Nagy Mihály Űjszász, Vasút u. 4. GÖDÖR TÉR TÖRÖKSZENTMIKLÓSON A törökszentmiklósi Kossuth térről van szó, melyet talán Gödör térnek kellene elnevezni. Naponta az autóbuszok számtalan fordulót tesznek meg a tér körül, s nem ritka egy-egy rugótörés, gardánszakadás, durrdefekt.A szocialista brigád cím elnyerésére törekszünk és célfeladatunk az önköltség csökkentése. Vállalásunkat azonban aligha teljesíthetjük, ha a tanács nem gondoskodik a tér megjavításáról. Véleményünk szerint ez is népgazdasági érdek. 7. sz. AKÖV brigádja GYŐRI SZOCIALISTA BRIGÁD TAPASZTALAT- CSERÉJE SZOLNOKON A Győr—Sopron megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Kossuth Lajos szocialista brigádja tapasztalatcserére Szolnokra látogatott. Ez év májusában a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Alkotmány brigádjának négy tagja járt Győrben. A két brigád tapasztalat- cseréje a továbbiakban bővül. Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Alkotmány szocialista brigádja Panaszok, intézkedések EGYETÉRTÜNK A BÍRÁLATTAL A Néplap 1964. augusztus 26-án „Csalódás Berekfürdőben” címmel cikket közölt, melynek írója kifogásolja az fmsz vegyesboltjában a kiszolgálást. A bírálattal egyetértünk. Kértük a földművesszövetkezet igazgatóságát, hogy gyorsítsa a kiszolgálást. Bízunk abban, hogy az igazgatóság a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni. Karcagi Községgazdálkodási Vállalat, Barát Mihály igazgató, Havasi István könyvelő KEVESEBB LESZ A PANASZ A CSERKE- SZÖLLÖI ÉTTEREMRE E rovatunkban közöltük a cserkeszöllői étterem munkájával kapcsolatos panaszos levelet. A Földművesszövetkezetek Járási Központja (Kunszentmártoni az alábbiakat válaszolta: A helyszínen megvizsgáltuk a panaszt. Sajnos, némely hiányosságon nem tudunk segíteni, mert az étterem idényjelleggel, májustól szeptember 15-ig működik. A forgalom főleg két napra korlátozódik, szombatra és vasárnapra, s ekkor a vendégek sokasága lepi ej az éttermet. Nehezíti a munkát, hogy a felszolgáló személyzet nem szakképzett. Az árak azonban semmivel sem drágábbak, mint, amit a rendelkezés megenged, illetve előír. A levélíró panaszkodott arra is, hogy a kenyeret le- takaratlanul hagyják az asztalon. Az igazgatósággal együttesen intézkedtünk, hogy szerezzenek be e célra szalvétákat. Bartók Sándor FJK-elnök Szerkesztői üzenet Kérjük a szolnoki Csokonai utcai élelmiszer bolt vásárlóit, írják meg nevüket és címüket, mert így nem tudunk levelükkel foglalkozni: A fiatal korosztály 90 százalékának éles a szeme Hazánkban az átlagosnál kevesebb a rövidlátó < Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye területén lévő munkahelyeire azonnal felvesz kőműves szakmunkásokat, valamint azok mellé férfi segédmunkásokat, továbbá gyakorlott KUBIKOS BRIGÁDOKAT, akik önelszámolási alapon lesznek foglalkoztatva. Munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Bp. XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy út 19—21. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. AZ ÉM. 25. SZ: ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLr- LALAT Budapest és Pest megye területén lévő munkahelyeire azonnal felvesz LAKATOS, VILLANYSZERELŐ, BÁDOGOS, CSŐSZERELŐ, BURKOLÓ és FESTŐ szakmunkásokat, valamint azok mellé férfi segédmunkásokat. — Egyes szakmák esetében külszolgálatos alapon. Szakmunkásvizsga letétele lehetséges. — Munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Bp. XXI. kér. (Csepel) Rákóczi Ferenc U: 197; Vidékieknek; tanácsi igazolás szükséges: A szemorvosok sokéves tapasztalatai és a nemzetközi statisztikák szerint a magyarok az egészséges szemű nemzetek közé tartoznak. Sorozásokon és egyéb orvosi vizsgálatokon a fiatalabb korosztály 90 százaléka tökéletesen lát, el tudja olvasni a szemorvosi próbatábla alsó apróbetűs sorát is. Szemüveget a legtöbben csak 40—42 éves korban íratnak, 45 éven felül viszont — legalább is írás, olvasáshoz — már majdnem mindenki szemüveget hord, _ mert a korral járó távollátás nálunk sokkal gyakoribb, mint például a nyugati országokban, Az orvosok érdekes ösz- szefüggést találtak az emberek látókészsége és termete között- A tapasztalatok szerint a magasabb ter- metűek hajlamosabbak a rövidlátásra, míg az alacsonyabbak inkább távollátók. Mi az utóbbiak közé tartozunk, s valóban, az évente forgalomba kerülő többmint egymillió szemüveg 65 százalékát távollátók vásárolják, Csupán 35 százalék a rövidlátó. A szomszédos országokban éppen fordított az arány. Hazánkban az idősebb generáció is általában csupán 1—2,5 dioptriás szemüveget hord, bár gyakran akad kivétel. Egy távollátó részére nemrég 38 dioptriás szemüveget írt az orvos, ilyen üveget egyetlen optikus sem tart raktáron, az egyedi példányt a Magyar Optikai Művekben készítették el. A rövidlátók eddig legerősebb szemüvege viszont 24 dioptriás. Ez már ötszörösen nagyít és olyan vastag, (körülbelül két centiméter), hogy széleit le kellett csiszolni, különben nem fért volna a keretbe: Olvassa, terjessze a NÉPLAP-ol Megkezdődön... Évnyitó a Tisza-parti Gimnáziumban A modern épület hatalmas aulája ezúttal nem bizonyult eléggé tágasnak. A földszinten és a körbefutó emeleti karzaton egyaránt diákok, szülők szoNem régen jelent meg lapunkban a Szolnok Megyei Tanács közleménye arról, hogy az 1964—1965. tanulmányi évtől kezdődően két gépészmérnöki, egy mezőgazdasági gépészmérnöki, egy építészmérnöki, egy közgazdasági és egy jogi egyetemi hallgatót társadalmi ösztöndíjban részesítenek. A pályázatokat a Szolnok Megyei Tanács VB Titkársága Személyzeti és Továbbképzési Csoportjához 1964. évi október hó 10-ig lehet írásban benyújtani. A 22/1963. (IX. 21) Korm. számú rendelet értelmében a társadalmi tanulmányi ösztöndíjat az állami vállalatok és egyéb állami gazdálkodó szervek; a szövetkezetek, a szövetkezetek szövetségei és központjai, a társadalmi szervezetek, valamint az állami költség- vetési szervek, főként fizikai dolgozók gyermekei részére adományozhatják; Az ösztöndíjak célja, hogy elősegítsék az arra érdemes fiatalok továbbtanulását, az adományozók ezzel is csökkentsék a szakember hiányt, és segítsenek a szülők anyagi gondjain. ösztöndíj azok részére adományozható, akik felső- oktatási intézmény, illetőleg középiskola nappali tagozatára felvételüket kérték, vagy felsőoktatási intézmények hallgatói és ha magatartásuk kifogástalan, a tanulmányi eredményük legalább közepes. Az adományozásról, illetőleg az elfogadásáról és egyéb megállapodásokról írásbeli szerződést kell kötni. A szerződés érvényességéhez az érdekelt oktatási intézmény vezetőjének hozzájárulása is szükséges. Az ösztöndíj három részből áll: alapösztöndíiból, ösztöndíjpótlékból és ösz- töpdfikiegészítésből. Felsőoktatási intézmények hallgatóinak alanösztöndíja 450 Ft, ha a családjában az egy családtagra jutó havi invedelam nem éri el a 800 Ft-ot: 350 Ft, ha 800 Ft és 1100 Ft között van: 200 Ft. ha 1100 Ft-ot meghalad. A középiskolai tanulók alap- ösatöndíja 200 Ft. ősztöndfinótlékban az a felsőoktatási intézmény hallrongtak. Három különböző irányú iskola működik ebben a tanévben a szép Ti- sza-parti épületben: Az általános gimnázium, a kereskedelmi szakközépiskola: gatója részesíthető, aki a szerződésben vidéken való munkábalépésre vállal kötelezettséget, ennek összege havi 200 Ft. Az ösztöndíjkiegészítés a felsőoktatási intézmények hallgatói esetében ha az átlageredmény kitűnő: havi 300 Ft, jeles átlageredmény esetében havi 250 Ft, jó átlageredménynél havi 150 Ft, közepes átlageredménynél havi 100 Ft ha a hallgató egyéb körülményei ezt indokolják. Középiskolai hallgatók ha az átlag- eredményük 4,5—5 havi 150 Ft, ha az átlageredmény 3,5—4,4 között van havi 75 Ft ösztöndíjkiegészítésben rémülhetnek. A szerződésben az egye- temi, a főiskolai hallgatónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy tanulmánya befejezése után az ösztöndíjat adományozó szervnél, vagy az általa kijelölt helyen végzettségének megfelelő munkakörben dolgozik legfeljebb annyi ideig, ahány évig az ösztöndíjat kapta: Az adományozó a szerződést felbonthatja ha az ösztöndíjas a felsőoktatási intézményben a félévet neki felróható okból sikeresen nem zárta le; illetőleg a középiskolában a tanév végén legalább elégséges tanulmányi eredményt nem ért el; vagy erkölcsileg, politikailag kifogásolható magatartást tanúsított, továbbá ha a szerződésben vállalt egyéb kötelezettségeit önhibájából nem teljesíti. Az ösztöndíjas a szerződést megszüntetheti, ha betegség, baleset, vagy egyéb súlyos ok következtében tanulmányainak folytatására képtelenné válik; ha az adományozó két hónapon át az ösztöndíjat felhívás ellenére sem folyósítja; ha a középiskolai végzettség megszerzését követően a szerződés alapján munkábalépés- re kötelezett ösztöndíjast felsőoktatási intézmény nappali tagozatára felveszik. A szerződés felbontásáról, illetőleg a megszüntetéséről a másik felet írásban kell értesíteni. A szerződéssel kapcsolatos jogviták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik; és az idén négy első osztállyal induló vegyipari szakközépiskola Huszonhárom osztály több mint 900 tanulója szorongott, csivitelt, lármázott az ünnepség előtt, már ahogy ez diákkörökben szokás: Az énekkar elénekelte a Himnuszt, és utána Cseh Andrásné az intézmény igazgatója üdvözölte a 280 új elsőst és az intézet régi diákjait. Beszélt az új rendtartásról, és arról, hogy a lelkiismeretes tanulás az iskolai élet alapja. Az iskola igényes a diákjaival szemben, ezt bizonyítja: hogy 58 bukás történt tavaly, és ebből 34-en kerülhettek javító vizsgára, ahol csak 21-en feleltek meg; Sok sikert, jó tanulást kívánt diákjainak, majd a KISZ nevében szólalt fel két fiatal. A diákok ezután osztályfőnökeik vezetésével meghallgatták az évkezdésre vonatkozó tudnivalókat. Az iskola készen várja a hétköznapi munka megkezdését. Jártam az alagsorban is, ahol Szalai Károly a munkaoktatás vezetője nagy szeretettel készítette elő a korszerűen berendezett műhelytermet. Itt nem csak a szűkén vett műszaki oktatás kellékeit találjuk meg, hanem mindazt az apróságot is, amely biztosítja a kulturált körülmények között végzett munkát. A Tisza-parti Gimnáziuméhoz hasonlóan régi és új iskolákban egyaránt ünnepi megnyitóval köszöntötték a tanévet; A megye többezer pedagógusa és 80 ezernyi kisdiákja megkezdte a munkát: . • *— ht, —• ,T r * Kedden országszerte benépesültek az iskolák: megtartották az ünnepélyes tanévnyitót. Vidéken harmincnyolc helyen az általános iskolával közös igazgatású új gimnázium kezdte meg működését. A szakközépiskolai osztályok száma —az új első évfolyamosokat is számítva — már 700 fölé emelkedett, s ezekben több mint 20 000 fiatal gyarapítja tudását, szerezhet négy év alatt érettségi, illetve szakmunkás bizonyítványt. Az új tanévben a napközis tanulócsoportok számát — a tavalyihoz képest — 300-zaI emelik, azaz az eddiginél 10 000-rel több gyermekről gondoskodnak a pedagógusok az általános iskolai napközi otthonokban. Az 1964/65-ös tanévben egyébként csaknem ezer új tanító és óvónő, s mintegy másfélezer általános-, illetve középiskolai tanár kezdi meg munkáját. így az alsó- és középfokú oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok , száma meghaladja a 80 000-ret. flL társadalmi tasiulmáfiyi üssstöndíjról Ez nem dicséret... A Szolnoki Járműjavítóból a 8263. és a 8264. számú önkezelési fuvarlevelekkel a B. 3584. számú continerben KE és Oerli- kon típusú kormányszelepek érkeztek javításra a vállalathoz. Amikor felbontották a continert, kellemetlen meglepetéssel^ tapasztalták a következőket; a rendeletileg előírt gondos csomagolást figyelmen kívül hagyva, egymásra dobálva, az apró kis karokat összetörve, a continer alját kiszakítva érkezett meg a szállítmány a vállalathoz: Bár ez az első eset, hogy ilyesmi előfordult, mégis szóvá tesszük, annál is inkább, mert már több alkalommal, ugyancsak a Szolnoki Járműjavítóból érkezett javításra kormányszelep, annak rendje és módja szerint lábába csomagolva. Ez bizonyítja, hogy ismerik az előírásokat, tehát jelen esetben csupán felületességről, hanyagságról van szó. Ezt pedig nem hagyhatjuk annyiban. Szeretnénk remélni, hogy e néhány figyelmeztető sor elég lesz annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő a Szolnoki Járműjavítóban; (Megjelent: a Landler Jenő Járműjavító üzemi lapjában.) FIGYELEM! Az új KRESZ szerint a kerékpárokat megváltozott méretű névtáblával kell felszerelni; Üj méretű névtábla a szaküzletekben vásárolható!