Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-30 / 203. szám

1S64: augusztus 30; SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP HATÁRKŐ egy nép forradalmi újjászületésében ML szlovák nemzeti felkelés EUROPA antifasiszta küzdelmei között a jelen­tősek közé tartozik az 1944. augusztus 29-én elemi erő­vel kirobbant szlovák nem­zeti felkelés. Ennek szük­ségessége 1939. március 14- én született meg, amikor Tiso klerikál-fasiszta „kor­mányt” _ alakított Szlová­kiában és minden tekin­tetben elkötelezte magát Hitlernek. Kihagyta azon­ban számításából a nép akaratát, amely felismerte a nácizmusban a nemzeti létét fenyegető halálos ve­szedelmet; Ebben a légkörben foko­zódott a Szlovák Kommu­nista Párt aktivitása, s minden lényeges politikai kezdeményezés és döntés főszereplője lett. Elszapo­rodtak a kormányellenes politikai sztrájkok, szabo­tázsok és agitációs kampá­nyok. A népi ellenállás ki­fejezéseként a szlovák hadsereg már 1939-ben zendüléssel tiltakozott Len­gyelország hitlerista meg­szállása ellen. Partizán te­vékenység keletkezett előbb Kelet-Szlovákiában, később az ország más részeiben is. A frontra kényszerített szlovák katonák tömegesen álltak át a szovjet csapa­tokhoz. Benn az országban megalakultak az illegális nemzeti bizottságok és az antifasiszta ellenállás helyi szervei; Létrejött a széles nemzeti front a német fa­sizmus és a belföldi árulók ellen: Megkezdődött a fel­készülés a nemzeti fegyve­res felkelésre. A fegyveres felkelés ak­kor robbant ki, amikor a nácik — megrémülve a partizánakciók lendületétől — elhatározták az ország megszállását. A felkelés, mint nemzeti és demokra­tikus forradalom, két hó­napig tartott: augusztus 29-től a szovjet csapatok győzelmes bevonulásáig Szlovákiába. A nemzeti felkelés mér­földkő a szlovák nép for­radalmi újjászületésének útján, s ugyanakkor az in­ternacionalista összefogás felemelő példája is. A fel­kelés szervezői 1944. nya­rán megállapodást kötöttek a Moszkvában székelő Cseh­szlovák KP és az Ukrán KP, továbbá a szovjet partizánmozgalom vezér­karával; Ettől kezdve fo­lyamatosan érkezett a kül­ső segítség. A szovjet légierő egy egész csehszlovák ejtőer­nyős dandárt, . 1700 kivá­lóan képzett harcost jutta­tott Szlovákiába, teljes fel­szereléssel. A cseh és szlo­vák antifasiszták támoga­tására tömegesen érkeztek szovjet partizánok. — A Szovjetunió fegyvert, lő­szert és más hadianyagot szállított a felkelőknek nagy mennyiségben. A felkelést a szlovák nép antifasiszta magatartása érlelte meg. A Szlovák KP gondoskodott a szervezeti feltételek érvényesüléséről, a nemzeti és népi erők ko­ordinálásáról, az antifasisz­ta egységfront helyes ve­zetéséről. Ami e felkelés internacionalista oldalát il­leti, ez nem kevésbé dicső­séges. A nagyszabású szov­jet segítség mellett cseh, lengyel, magyar, szerb, né­met, bolgár és francia an­tifasiszta harcosok érkez­tek a szlovák felkelő ala­kulatok támogatására. A felkelés hozzájárult a munkásosztály vezető szerepének megszilárdítá­sához. A Szlovák KP a nemzeti front létrehozásá­val megszervezte az egész nép harci egységét. A nagy cél a fasiszta iga lerázása volt, és a demokratikus alapokon nyugvó Csehszlo­vák Köztársaság újjáépíté­se. Olyan cél volt ez, ame­lyért a szlovák és cseh an­tifasiszta harcosok testvéri egyetértésben, örökké em­lékezetes hősiességgel har­coltak. Eközben olyan ne­hézséget is le kellett győz­niük, mint a Benes-féle emigráció félelme a népi megmozdulástól. MI MAGYAROK tiszta szívből köszöntjük a szlo­vák nemzeti felkelés vala­mennyi hősét. Büszkék va­gyunk rá, hogy Nógrádi Sándor elvtárs partizánosz­taga és még 800 magyar partizán is részt vett a testvérnép e hősi harcai­ban. Szlovákia népének dicső tette a mi nemzeti büszkeségünk is, hiszen céljaink és eszméink azo­nosak, s a népek barátsá­gának és testvériségének jegyében együtt haladunk a kommunizmus felé. Sklabinqy a bátrak faluja Sklabina egy Turec-vi- déki parányi község neve, ám a szlovák ellenállási mozgalom történetében a legdicsőbb fejezetek egyi­két idézi. Sklabina neve 1944. augusztus ’ 21-én, te­hát közvetlenül a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörését megelőzően, bejárta egész Szlovákiát. Ezen a napon vonultak be a faluba Ve- licsko és Jegerov partizán­jai és kitűzték a csehszlo­vák lobogót — az új sza­badság szimbólumát. Sklabina lakossága, — amely már a felkelést megelőzően is kapcsolatot tartott fenn a Kantorská Dolina-i partizánalakula­tokkal, felszabadítóit kitörő lelkesedéssel fogadta s a falubeli férfiak nagy szám­ban csatlakoztak a hős partizánok soraihoz; A felkelés első napjai- bán rendkívül fontos fel­adat jutott a falunak osz­tályrészül. Csak a legna­gyobb önfeláldozás és hő­siesség árán volt képes a falu lakossága néhány hé­ten keresztül derekasan el­lenállni a Turec völgyébe nyomuló náci csapatoknak; A mindössze egyszerű puskával, géppisztollyal és géppuskával felfegyverzett hősök ellen a fasiszták gé­pesített alakulatokkal in­dították a támadást. A hatalmas túlerőnek és mű­szaki fölénynek tartósan ellenállni a legnagyobb hősiesség árán is lehetet­len volt. Amikor a fasiszta egységeknek 1944 szeptem­ber második felében sike­rült Martin körzetében a védelmet áttörniük, gépe­sített csapataik három irányból nyomultak a Tu­rec völgyébe; A szlovák felkelők új harci állásokat foglaltak el a hegyek kö­zött. A partizán csapatok­kal és az 1; csehszlovák hadtest alakulataival együtt visszavonultak Sklabina la­kosai is, hiszen a harc az ő számukra sem ért véget; A hitlerista csapatok elő­renyomulásuk minden lé­pésén tapasztalhatták, hogy elszánt és a terepet jól is­merő harcosokkal állnak szemben. Sklabina otthon rekedt, védtelen lakossága a fa­siszta terror martalékaiéit. A megszállókat a község részéről tanúsított ellenál­lás a végletekig felbőszí­tette. Mihelyt a megszálló csapatok 1944. szeptember 29-én Sklabina és Skla- binsky Podzámok közsé­gekbe behatoltak, kezdetét vette az eszeveszett pusz­títás és kegyetlenkedés; — Sklabinsky Podzámok por­rá égett, a fasiszták mint­egy kétszáz férfi lakost elhurcoltak, húszat pedig legyilkoltak: Leírhatatlan az a szen­vedés, amelyet Sklabiná- nak át keli élnie, ám a község fejet nem hajtott soha s megőrizte becsüle­tét. Megváltásának napja 1945. április közepén érke­zett el, amikor a falube­liek öleléssel, csókkal és virágesővel üdvözölték a 4. ukrán arcvonal dicső har­cosai^ A bratislavaí Slovnatt berendezések egy része, ahová a Barátság olajveze­téken a szovjet kőolaj áramlik. > Az elmúlt hész év alatt Szlovákiában épült számos ipari üzem egyike, a pod- brezovai Sverma Vasmű. Húsz év után.,. „És ha kell, megteszem újra ezt az utat, meg én!...” (Aragon) U * * úsz év telt el azóta... Barkánál gúlába rakják a puskákat az éhező ma­gyar katonák. Cédula raj - ta: „Baka kenyér nélkül, puska ember nélkül”: — Átmennek a fronton. De ha jó a koszt, fásultan kö­vetik tisztjeiket. Karácsony­kor Pankrátz alezredes szól a 3/1 hegyitüzér osz­tály embereihez: „Csak semmi izgalom! Nyugalom, nyugalom! A németek mái ripityára vertek egy ame­rikai hadsereget.” Kossuth tüzérségi parancsnok sza­vát adja, csak a határig kötelez az eskü. Éjjeli me­neteknél itt is, ott is kivá­lik egy-egy katona a sor­ból. és besurran a házak közé. A maga részéről be­fejezte a háborút. Az őrök beszélik éjsza Itánkint, hogy magyar par­tizánok biztatják őket, hagyják el alakulataikat, Lucantiban szállást előké­szítő tisztet figyelmeztet a lakosság, ne időzzön, ez partizánfalu, délben lejön­nek a partizánok a he­gyekből. De amikor feb­ruár 16-án letértünk a Breznóbánya—Besztercebá­nya országútról jobbra a községbe vezető úton, csak hárman vagyunk, a többiek megriadtak:' „Partizánok­hoz? Nem, azt nem! In­kább menjünk át a fron­ton!” Balról magas füstoszlop; Ég Prichod. Időnkig nák robbannak. Hirtelen terem előttünk a vörös csillagos partizán őr. Csak jelekkel magya­rázzuk: „Hozzátok jövünk, partizánok leszünk!” — Széles mosoly az " Megértette. A község bejáratánál partizánok. „Most, hogv hozzánk jöttetek, mind egyformák vagyunk, nincs különbség köztünk. Mind­egy, hogy magyar vagy szlovák, vagy orosz, vagy francia. Mind egyek va­gyunk. Partizánok!” — magyaráz egyikük. Gyülekező az iskolában. Festői csoport. Kék és pi­ros fedelű kozák sapkák, fehér hóleplek, szlovák egyenruhák. Indulás Balá­zsi felé. Prichod még min­dig ég. Magyar egyenru­hás katonák gyér lánca az úton. Vállukon puska. Sapkájukon kis piros csík. Tekintetük komor. Szótla- nok. Alig válaszolnak. Lo­vas partizán vágtat el mellettünk a havas tere­pen... Szemben ülök aztán Vol- chov őrnaggyal, a „Halál a fasizmusra” partizáncso­port parancsnokával. Csen­des bszédű. nyugodt. Tol­mács fordítja szavait. "logy volt bizalmam partizánok­hoz jönni? — kérdezi. — Annyi rosszat beszélnek róluk a magyarok közt Elmondom neki, hogy nyílt néha egy kis rés, amelyen át bepillantottam a sza­vak mögé. Egy svéd újság cikke, egy Bratislavában megjelent regény, Panait Istrati egy könyve, a ma­gyar Vezérkari Főnökség titkos tájékoztatója. „Tiszt tisztnek! Szigorúan bizal­mas!” Tájékoztató a parti­zánok tevékenységéről. — Panait Istrati trockista volt. de sorai közt mást is le­hetett olvasni, mint amit ő szeretett volna. A Vkf kiadványban közöltek elol­vasásakor először fogott el őszinte bámulat a partizá­nok iránt. — Mi a foglal­kozásom? — kérdezi. Gö­rög—latin tanár. — Akkor ismeri a görög filozófuso­kat — szól mosolyogva. * Spaniol — Dolinát bizto­sítjuk két golyószórós raj­jal. Hatalmas fatorlaszok zárják el a Besztercebánya felől idevezető utat. Egyre közelebbről hallatszik az előrenyomuló szovjet csa­patok tüzérsége a Garam völgyéből és Zólyom irányá­ból. Itt búcsúztatja a né­met golyótól megült kís Ludat a partizán fegyverek ropogása, és csendes, néma bánat ül Jánko arcán a ha­lotti toron ö a község pa­rancsnoka, az ő öccse a kis Ludo, Szergej, a sarratoi szovjet partizán vigasztal­ja: „Ne busulj, a te öcséd haláláért száz és száz né­met asszony siratja fiát, lány a jegyesét...” — És isszuk a fenyőpálinkát csé­széből. „Most kell innod!-’ — mondja nekem Jánko. — Engem sértesz meg, ha nem iszol.” Ragyogó napsugaras idő. Néha olvadói kezd már a vastag hótakaró. Itt-ott tá­madnak a németek Tigri­sekkel. Szomorú hír: Hlin- ka-gárdisták elhurcolják a hegy lábánál bunkerekben meghúzódó zsidó menekül­teket. Utolsót tobzódik még az önkény. Március 18. „Fekete va­sárnap” — így nevezték ezt a napot a magyar par­tizánok. SS-csapatok tá­madják a községet, és nyolc órád harc után megszállják. Másnap hajnali sötétben, néma csöndben indulnak Volchov partizánjai végte­len egyes sorban, négy na­pos menetben át az Ala­csony-Tátrán, át a Magur- kán, át a fronton. Három szlovák szánon húzza ma­ga után sebesült társát a szédítő meredeken. És mikor túl vagyunk mindenen, hátunk mögött már a front, elfogyott az élelem, egy kis szlovák fa­luban a parancsnokság vé­kony barna1 papírcsíkkal ragasztatja le a , kiürített falu krumplispincéit, hogy ne nyúljon senki a szlovák tulajdonhoz. Mit gondolná­nak a partizánokról. ha megdézsmálva találnák — Visszajöttükkor házukat. 1/ olchov pedig össze­" gyűjt bennünket, ma­gyar partizánokat, feláll — egy útjavításhoz előkészí­tett zúzott kő halomra, el­búcsúzik tőlünk: „Mondjá­tok meg otthon, milyenek vegyünk mi, szovjet parti­zánok! A németek azt ter­jesztették, hogy ölünk és rablunk. Meséljétek el, — amit láttatok! Amiről meg­győződtetek saját szemetek­kel.’* És megindulunk négyei sorokban hazafelé... Orphanitles Etikáé*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom