Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

4 t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. július 18­A szolnokiak két bajnoki pontot szereztek, a pontversenyben a váciak vezetnek az országos vidéki evezős verseny első napja után Bár a hivatalos megnyitás­ra, az országos bajnokság zászlajának felvonására csak délután négy órakor került sor, a versenyek már a ko­ra délelőtti órákban elkez­dődtek. Egy óra alatt hét versenyszám előfutamát ren­dezték meg- A futamgyőzte­sek a délutáni döntőkön új­ra rajthoz álltak. Délelőtt 11 órakor Csényi László, a Szolnok Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak titkára fogadást adott a versenyen résztvevő kilenc sportegyesület vezetőinek, az országos szövetség képvise­lőinek és a versenybíróság vezetőinek tiszteletére. A fogadáson többek között megjelent Kapás Rezső, a városi tanács elnöke, Holló János, a Szolnok városi párt- bizottság munkatársa, Sár­kány János, a városi Testne­velési és Sportszövetség el­nöke, Mátyás Tibor, az Or­szágos Evezős Szövetség el­nökhelyettese, Egerházy Re­zső, a Budapesti Evezős Szövetség elnöke. Csényi László üdvözlő be­szédében szeretettel köszön­tötte az országos vidéki baj­nokság résztvevőit, beszélt Szolnok város vízi adottsá­gainak kihasználási lehető­ségeiről és jó versenyzést, kellemes időtöltést kívánt a városunkba érkezett vendé­geknek. A vendégek korelnöke a szegedi evezősök vezetője, De, Lengyel Sándor válaszá­IDEGENBEN SZEREPELNEK A Szolnoki Dózsa vízilabda csapata Budapesten, a BVSC ellen. A Szolnoki MÁV NB Il-es labdarúgó csapata Nagybá- tonyban. SZOMBAT EVEZÉS Országos vidéki bajnokság serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportok részére, Szol­nok, Tisza Szálló előtti Tisza- szakasz, 9.30, illetve 16.30. HÁROMTUSA Országos vidéki bajnokság serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportok részére, Szol­nok. Lövészet 8 órától az MHS lőtéren, úszás 16 órától a Damjanich uszodában, TEKE Szolnok megye—Békés me­gye, Szolnok, Járműjavító, 14 óra. VASÁRNAP EVEZÉS Országos vidéki bajnokság serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportok részére, Szol­nok, Tisza Szálló előtti Tisza ban elmondotta, hogy meg­lepetéssel — jóleső meglepe­téssel — fogadták a város vezetőinek,, a tanácsnak gon­dosságát, szeretetét, amivel ezt a bajnokságot előkészí­tették. A baráti légkörben lezajlott fogadás közel egy órán át tartott. Délután 4 órakor mintegy négyszáz néző jelenlétében került sor az országos vidé­ki evezős bajnokság megnyi­tójára. A felvonuló hajók élén a 62 éves dr. Szendey Béla evezett, aki hazánk első evezős Európa bajnoka, sőt háromszoros Európa-bajnoka volt­A jól előkészített, techni­kailag kifogástalanul lebonyo­lított versenyen a legnagyobb küzdelmet az ifjúsági férfi egypárevezős és a serdülő női kormányos négyes hozta­Az első nap döntőinek ered­ményei: Felnőtt férfi kormányos kétevezős: 1. Győri Vasas A (Pák, Preiczer, k.: Pertl), 2. Váci Hajó SE (Ribáry, Kertész, k-: Kiss), Felnőtt férfi egypárevezős: 1. Csankó Tibor (Baja), 2. László Csaba (Váci Hajó), 3- Peitel Jenő (Győri Vasas). Felnőtt női kétpárevezős: 1. Váci Hajó (Kőhalmi, Pál) Serdülő férfi kormányos négyes: 1. SZEAC (Godó, Török, Bús, Sebesvá­ri, k.: Miklós), 2. Szolnoki MTE „B” (Pintér, Szarka, ifj. Császi, Mercsák, k-: Bal- zsai), 3. Szolnoki MTE „A” (Kapás, Szarvas, Csáki, Laí­szakasz, 9.30, illetve 16-30- HÁROMTUSA Országos vidéki bajnokság serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportok részére, Szol­nok. Terepfutás: Tisza-ligeti pálya, 10 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Jászberényi Lehel— Baglyasalja Jászberény, 17.30, Katona, Szolnoki MTE—Ris- terenye Szolnok, 17,30, Ma­gyar. TEKE Felszabadulási ünnepi ver­seny a szolnoki Járműjavító­ban 8 órától- ÚSZÁS Megyei csapatbajnokság második fordulója. Jászbe­rény, városi uszoda, 10 óra. VÍZILABDA OB III.: Jászberényi Lehel —Szegedi Vasutas Jászberény, városi uszoda, 11.30. MEGYEI SZPARTAKIÁD A falusi dolgozók XIII. szpartakiádiának Szolnok me­gyei döntője, Szolnok, MÁV sporttelep, 9 óra­fertőn, k.: Csák)- Ifjúsági férfi I* kcs. egypárevezős: 1. Ignácz Béla (Szó. MTE), 2- Mravik János (Váci Hajó), 3. Molnár János (Baja). Ifjúsági női L kcs. kétpárevezős: 1, Váci Hajó (Glmesi, Lövész), Serdülő női kormányos né­gyes: 1. Szolnoki MTE „A” (Vajli, Balogh, Nagy, Rónai, k. : Kézér), 2- Váci Hajó (Fo- garasi, Sarkadi, Huszágh, Vadász, k.: Kaposvári), 3. Győri VM. Férfi kormányos nélküli négyes: 1- Győri Va­sas (Horváth, Balogh, Pák, Preiczer), 2. Váci Hajó (Lász­ló, Ribári, Baranyai, Kertész) Ifjúsági férfi L kcs. kormá­nyos nélküli kétevezős: 1. Győri Vasas „B” (Szabó, Csikós) (A Váci Hajót ütkö­zés miatt kizárták). Ifjúsági férfi kormányos kétevezős: l. Győri Vasas „B” (Válé, Nagy, k.: Horváth) Ifjúsági női II. kcs- kétpárevezős: 1. Váci Hajó „B” (Pál, Zéman), 2. Győri VM (Kovács, Nagy), 3. Váci Hajó „A”. Ifjúsági férfi II. kcs. négypárevezős: 1. Váczi Hajó (Szabó, Pász­tor, Lánczi, Együd, k.: Gyl- mesi), 2- Szolnoki MTE (Hommer, Füleki, Gaál, Se­bestyén, k-: (Balzsay), Ser­dülő férfi kétpárevezős: 1. Győri Vízügy (Turzó, Szabó), Ifjúsági férfi kormányos nél­küli négyes: 1. Győri Vasas (Kaizer, Berta, Elő, Raffay), 2. Szolnok MTE (Sárkány, Sebestyén, Tímár, Mérey). (A Váci Hajót pályaelhagyás miatt kizárták). Ifjúsági női I. kcs. nyolcas: 1. Mohács (Kolta, Zentai, Kúti, Vikár, Pánczél, Martines, Tasi, Ron­csait, k.: Faludi), 2. Győri VM (Németh, Varga, Szabó, Elő, Kerék, Kreitl, Horváth, Varga, k.: Molnár), 3. Szol­noki MTE. A pontverseny állása az első nap után: 1. Váci ,Rajó 66, -2. Szolno­ki MTE 51,5, 3. Győri Vasas 44, 4. Győri VM 21, 5. Mo­hács 12, 6. Baja 10, 7. Sze­ged 9, 8. Győr Vízügy 6 ponttaL • A délelőtti előfutamok mel­lett az országos vidéki evezős bajnokság második napján két futamban délelőtt és ki­lenc futamban délután dön­tőket is rendeznek. A mai nap részletes mű­sora: 9,25: Ifj. női II. kcs. négy­párevezős, 11,00: Felnőtt női négypárevezős, 16,30: Felnőtt A Szolnok városi alapfokú labdarúgó bajnokság állása NAGYPÁLYA 1. BM. Reh. 5 4 1 0 20: 4 9 2. Jármű jav 4 4 0 0 30: 4 8 3. ÉM. Épít. 5 2 2 1 12:10 6 4. Víz és Cs. 4 3 0 1 7:10 6 5. Élelmisz. 5 2 12 17:17 5 6. Megyei T­4 2 0 2 21: 6 4 7. Ingatlank. 4 10 3 8:11 2 8. Vágóhíd 2 0 11 3: 5 1 9. Gépjavító 2 0 11 3:11 1 10. Fűtőh-Á. 10 0 1 1: 4 0 11. VendégL 2 0 0 2 2:10 0 12. Posta 4 0 0 4 2:26 0 BM. Rendőrség—EM. Építők mérkőzés óvás alatt KISPÁLYA 1. Újságírók 5 5 0 0 10: 4 10 2. Járműjav. 5 4 1 0 31:11 9 3. K-tiszai K. 5 4 0 1 14: 5 8 4- K-tiszai I. 4 3 0 1 8: 3 6 5. Élelmisz. 5 3 0 2 12: 8 6 6. Vízgy. III- 6 2 0 4 11:21 4 7. Iparcikk 5 113 5: 8 3 8. TIT. Üz. 2 1 0 1 4: 3 2 9- Ságvári 5 0 2 3 5:14 2 10- Posta 5 0 1 4 3:13 1 11. TIT. vegy. 2 0 0 2 1: 2 0 12. TIT- lg. 3 0 0 3 4:16 0 Középtiszai—Újságírók mér­kőzést játékvezetői műhiba miatt megóvták. A bajnokság értékét erősen rontja hogy a táblázatok má­sodik felében álló csapatok késve nem a sorsolás idő­pontjában) játsszák le mér­kőzéseiket. SOROKBAN Szajolban nyolc labdarúgó csapat részvételével Nyári Ku­pa mérkőzéssorozat indul. Az első fordulót kiessées rend­szerben bonyolítják le és a négy győztes csapat körmér­kőzést vív egymással. A vég­ső győztes a járási TS serle­gét kapja.. • A megyei szpartakiádra ké­szülő tiszapüspöki férfi kézi­labda együttes edzőmérkőzé­sen 28:24 arányban vereséget szenvedett a szajoli együt­testől. • Az elmúlt tavaszi szezon­ban kétszer egymás után el­maradt a Mezőtúri Honvéd- Békéscsabai VTSK NB III-as találkozó- A Csongrád me­gyei labdarúgó szövetség a két bajnoki pontot Békéscsa­bának ítélte. A mezőtúriak fellebbeztek és most az MTS fegyelmi bizottsága úgy dön­tött hogy az elmaradt mér­kőzést újra kell játszani, * A mezőtúri együttesnél új edző — Podmaniczky József — került a csapat élére, ifi kormányos nélküli kétpár­evezős, 16,40: Felnőtt ffi két­párevezős, 16,50: Ifj. férfi kcs. kormányos négyes, 17,00: Ifj. férfi II. kcs. nyolcas, 17,10: Ifj. férfi II. kcs. egy­párevezős, 17,20: Serdülő női egypárevezős, 17,25: Női ifj. II- kcs. kormányos négyes, 17,35: Ifj. féri I. kcs. kétpár­evezős, 17.45 Felnőtt férfi kormányos négyes. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőket vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi há­romszori étkezést biztosít. Nős és család- fenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén térít. Felvételhez szükséges: rende­zett munkakönyv, két hétnél nem régibb ta­nácsi igazolás és katonakönyv. * Jelentkezni lehet szeptember 30-lg a Várpalota) Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán A Mezőtúri Állami Gazdaság felvesz több éves gyakorlattal rendelkez ő szakmunkásokat: 1 fő diesel szerelőt, adagoló próbapad kezelésében jártas előnyben 1 fő hálózati villanyszerelőt, 1 fő hálózati és gépjármű villany szerelőt, 1 fő vízvezeték szerelőt, 1 fő mezőgazdasági munkagép szerelőt, Étkezés, munkásszállás biztosítva. Jelentkezés a gazdaság központjában 6 és 20 óra között Ko­vács Endre főgépésznél. fféívéßj sportműsor Mi : Tizenegy számban avatnak bajnokot az evezősök a^rőhjWöJtJsJk^ ÁLLÁS LAKÁS HÍRLAP betétkéz­besjtőket keres - azonnali belépésre a szolnoki l. sz. oostahivatal. Jelent­kezés a hivatal fő­nöki irodájában. Szakképzett eszter­gályost azonnali be- leuéssel felveszünk. Lenin Mg. Terme­lőszövetkezet Szol- nok. Ugar 18, ____ B EDOLGOZÓ var­rónőt. horgolót és vcrtcsinke készítőt azonnalra felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok. Magvar u. 14- szám. AZ ÜJSZASZI Me­gyei TBC Szanató­rium igazgatóia pá­lyázatot hirdet egv vízvezetékszerelő szakmunkási hely­re. — Pályázni csak szakmunkásbizonvít vánnval. - katonai szolgálatot letöltött egyénnek lehet. Fi­zetés kulcsszám sze­rint. melyhez kor- Dótlék és 30 száza­lékos veszélyességi Dótlék iár. Lakást adni nem tudnak- Pályázati kérelmet személyesen vagv Írásban az intézet igazgatóiához kell benyújtani. ______ E GY TMK műsze­részt és eav aszta­los szakmunkást fel­veszünk. Jelentke­zés a Szolnok me­gyei Moziüzemi Vállalat köznontiá- ban. Koszorú út 4. A Szolnok megyei Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel felvesz férfi segéd­munkásokat. Fize­tés megegyezés sze­rint. Jelentkezni le­het a vállalat mun- kaügyi osztályán. GÉPPEL berende­zett műhelyembe mestervizsgával ren­delkező asztalost — azonnal felveszek. Megegyezés száza­lékra is. - Ha inai Zsiamondné Har­ag. Kisújszállási u. 13. szám.________ T ISZAMENTI Ve­gyiművek Vállalat szállítási üzemhez főművezető beosz­tásba mérnök, vagy technikus képzett­séggel és szállítási, illetve vasúti gya­korlattal rendelkező munkaerőt. — villa­mos és gépésztech­nikusokat műszer és automatika szerelé­séhez vesz fel. Je­lentkezés a munka- ügyi osztályon. SZOLNOK ME­GYEI FÉNYKÉ­PÉSZ KTSZ több­éves gyakorlattal rendelkező üzlet­szerzőt keres gyer- mekmosolv részle­géhez. Jelentkezés: levélben. Cím: Szol­nok. Ságvári Endre ut 1 sz. KERESEK két szo­bás. vagv egv szo­bás. előszobás la­kást megegyezéssel- .Szolnok” ieligére a szolnoki hirdető- be. LAKÁSCSERE Megfelelő kunszent­mártoni lakásért bu­dapesti lakás cse­rélhető. Megbízott: Torr Miklós Kun- szentmárton. Mónus Illés u. 8. ADÁS-VÉTEL KEMPING sátor ol­csón eladó. Szol­nok. — Tisza-oart. Hullám u. 12. ELADÓ három és fél méter hosszú pult és nagyméretű szabóasztal, kifogás­talan állaDotban. — Érdeklődni lehet: Szolnok. telefon: 22-65, ___________ E LADÓ 500 kg-os, vas tolósúlvos ál­latmérleg. hitelesít­ve. Tőkés. Karcag. Kátai Gábor u. 5­EGY éves. házőr­zésre és személyvé­delemre idomított bernáthegyi kutva eladó. Szolnok. Jó­zsef Attila u. 45. — Telefon: 24-27, Keltetőgép 5600-as és 1200 db-os eladó. Cím: Budapest. XVIII. (Lőrinc) Ko­lozsvári utca 35. sz. Kovács László. FOTELAGY külön- iegesség beszerez­hető Debrecen. Csa- oó u. 41, ________ H ÁLÓSZOBA bútor — ió állapotban lé­vő — eladó. Rákó- czifalva. Rákóczi út 59- Végh.________ 3 PEDÄLOS fekete oianinó ió állapot­ban eladó. Jászbe- rénv, Palotásv u. 25­INGATLAN AZONNAL beköltöz hető kétszobás csa­ládi ház eladó. Szol­nok. IX. kerület. Orgona út 27. Ér­deklődni este 18 órától. — vasárnap egész nap­_______ 1 50 négyszögöl ház­hely eladó- Szolnok. Hanzélv Pál u. 1. szám.____ Já szboldogházán — azonnal beköltözhe­tő tanra eladó. Ér­deklődni: Szappa­nos Jánosnál. Jász- boidogháza 145. KÉT és félszobás családi ház. OTP hi­tellel. • 400 négyszög­öl kerttel, beköltöz­hetően eladó. Szan- daszöllős. Petőfi út 43. Pincziék, SZOLNOK város területén — vennék készpénzért teliesen beköltözhető két vagv háromszobás családi házat. Rész­letes ajánlatokat ké­rem ..Szeptember” ieligére a szolnoki hirdetőbe­ELADÓ egyszobás családi ház. 460 n- öles portával. Rá- kóczifalva. Kolozs- vári u. 3. sz._____ A ZONNAL beköl­tözhető családi ház 400 négyszögöl te­lekkel eladó. Szan- daszöllős. Holt-Ti- szapartg^^^^^^ GÉPJÁRMŰ OPEL Kadett sze­mélygépkocsi kifo­gástalan — eladó. 18 000-ért. Török- szentmiklós. Mali- novszki út 2, ZÖLD színű P 70-es személygépkocsi. — igen ió állaootban eladó. Kisúiszállás. Kossuth út 45-____ 6 0-as kiadású Opel Rekord, vajszínű. 4 aitós — eladó- Ci­bakháza. Kiss Ta-, más.____________ 7 50-es BMW oldal­kocsis. príma álla­potban eladó, sze­mélygépkocsira cse­rélhető. — Juhás*. Abádszalók,______ O PEL Olimpia Re­kord személygépko­csi ió állaootban el­adó. — Kisúiszállás. Felszabadulás u, 20. Jö állapotban lévő 350-es oldalkocsis IZS zöld motorke­rékpár eladó- Pás*- ti Mihály. Kungre- lu. Tanra 82. 500-as Trabant Li­mousine kifogásta­lan állapotban. úi gumikkal eladó. — Megtekint hető: szombat —vasárnap Mezőtúr. Fóti út 36. 350-es iker-hengeres Jawa. 6000 km-rel, ió állaootban eladó. Olajos. — Karcag, Fürst Sándor n. 64, PANNI robogó 16- karban eladó- Szol­nok. Mikszáth Káí- mán utca 3._____ S KODA Oktavia Su- Der. 2 éves — el­adó- — Jászberény. Alsőcsincsaoart 5. Telefon: 252. 407-es 4 sebességes Moszkvics eladó. — Dr. Danes József. Túrkeve. Wartburg De Luxe. 1 éves. 1000-es igé­nyesnek eladó. ..Ki­fogástalan” ieligére a szolnoki hirde­tőbe. 350-es IZS motor­kerékpár újszerű ál­laootban eladó- — Eszes Ferenc. Üi­Öltözködjön divatosan Mlnuen igényt kielégít a kunszentmártoni mfivesszővetkezet Ruházati Szaküzlete A SZOLNOK MEGYEI AGROKER VÁLLALAT Rékasi úti központi telephellyel azonnali felvételre keres két fő gyors- és gépiró nőt képesítéssel Jelentkezés személyesen, iskolai és képesítő bfaonyft- vánnyal együtt a fenti cím alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom