Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-22 / 170. szám

1964. július 22.

SZOLNOK MEGYEI NEPLA1

£

Zsákkal,

vagy ömlesztve ?

Kétszeresére növelték a lormenyátvevöhelyek számát Karcagon — Üzemben a gabonafúvatók

Hogyan szervezték meg ezt a munkát? — tettük fel a kérdést Csepesz Imrének, a Magyar—Román Barátság Tsz elnökének.

— Nálunk az összes kalászost /— 1170 hold —

három aratógép vágta le. Az aratás megkezdése után egy héttel a cséplés- hez is hozzáfogtunk; A két géphez négy munkacsapatot szerveztünk, amelyek tíz—tizennégy naponként váltják egymást. Hóra Mihály és Forgács János az első ember — így nevezik a cséplőcsapat vezetőjét —, K. Tóth András pedig két munkacsapatot irányít. Az elcsépelt gabona öt százalékát kapják természetben a csép- lésben résztvevők.

—• Milyen erővel hordanak?

— Egy cséplőgépet hat gumiskocsi szolgál ki. Ha viszont távolabbról kell

hordani, a három vontató is besegít. Eddig még sikerült tartani a tervezett ütemet. Hajnalonta már búg a gép, s csak naplementekor áll le. Vincze Pál traktoros hajtatja azt a cséplőt, amelyiknél Hóra Mihály csapata dolgozik, 'őszi árpából 300 mázsás teljesítményük volt. a búzából is meghaladja a 200 mázsái, a napi cséplcsi eredményük. A kazalrakó mesterek — Aszódi Pali bácsi és Serfőző József — munkáját is bárki megnézheti. Betetejezve, lekötve találja a kazlakat, ahogyan annak lennie kell.

— Mikorra tudják le a cséplést?

— Számításunk szerint augusztus közepére. Alkotmányunk ünnepén a gabo- nabetkarítás befejezését a hagyományos bankettel szeretnénk megünnepelni.

Nemzetközi találkozók az ünnepi hetek idején Szegeden

A július 24-től augusztus 20-ig tartó szegedi ünnepi hetek idején mintegy nyolcvan kulturális és sporteseményt, több tudományos tanácskozást, valamint nemzetközi találkozót is rendeznek a városban. Az augusztus 1—12 között sorra kerülő nyári egyetemre eddig 200 hazai és mintegy 50 lengyel, csehszlovák, svéd, NDK-, valamint NSZK-beli pedagógus jelentkezett.

Délelőtt 10 óra volt és hétágra sütött a nap, amikor a vízügy hat személyes szárnyas csónakja, a „Villám” nekirugaszkodott, hogy megtegye első próba- útját. Az öreg Tiszát, meg engemet is nagy öröm ért ezen a napon. Hogyne, hiszen amióta csak lefelé folyik, most történt meg először, hogy szárnyas vízijármű száguldott a hátán, én meg azért örültem, mert részt vehettem ezen a szép utazáson.

A kikötőt néhány száz méterre elhagyva már 70 kilométeres sebességgel repültünk a víz felett Igen, a víz felett, mert a csónaktest mintegy fél méterre kiemelkedett, s a „Villám” szárnyain siklott a víztükrön. A motorzúgás és a vízbe érő szárnyak surrogó zaja folyamatos félhangos fütyüléssé olvadt össze, öten indultunk a kétórás útra. A kormánynál Bede Mátyás, a hajózási üzemegység vezetője ült, aki 1930 óta járja a Tiszát. Mellette a fiatal Makrai Mihály, a vízgazdálkodási osztály vezetője, hátrább Hajdú Lajos öntözési alosztályvezető, Hegedűs Lajos, a vízügyi igazgatóság igazgatója, s jómagam.

Ügy terveztem, meztelen felsőtesttel hátra fogok dőlni a kényelmes ülésen, s élvezem majd a sebesség következtében csapódó hűvös levegőt. S hogy ennél is kellemesebben töltöttem az időt a „Villám” hátán, azt utitársaimnak köszönhetem. Csak az tudja, aki már rövidebb-hosszabb ideig valódi víziemberek,

— öreg halász, vagy hajós

— társaságában volt, milyen nagyszerű dolgokat, ritka élményeket tudnak mesélni. S aki maga is szereti a folyót, annak felejthetetlen egy ilyen rövid kis utazás, amelyen valódi vízszerető emberek teljesen más oldalról — a vízügyi szakmában járatlanok részére — sokszor nehezen érthető nyelven ecsetelik az ezerarcú élő folyó tulajdonságait. újra és újra meglepetést okozó viselkedését.

— Mert él ám a Tisza — mondta az igazgató. — Alkot és rombol. Nehezen magyarázható a kettőnk között fennálló viszony. — Hogyis mondjam... Baráti is, meg ellenség is. Az is baj, ha túl magas a vízállás. de az is, ha túl alacsony.

— Az alacsony vízállásról jutott eszembe — fordult hátra egy pillanatra Bede Mátyás. — Mit gondol, a mi szakaszunkon — Tiszafüredtől Csongrádig tart — a legalacsonyabb víz esetén hány méteres a legmélyebb pont? — kérdezte és alig észrevehetően egy lapost pislantott a többiekre.

Meg akartam közelíteni a valóságot, ezért sebesen forgott az agyam. Sokat

KARCAG termelőszövetkezetei nagymennyiségű kenyér- és takarmánygabonát szállítanak a felvásárló vállalat telepeire. — E nagy mennyiségű gabona tisztítása, beszállítása nem kis feladat elé állítja a város közös gazdaságait. A tsz-ek az idén korszerű, nagykapacitású szovjet tisztító berendezéseket kaptak, melyek meggyorsítják a gabona tisztítását. Szinte önkéntelenül is kínálkozott, ne

hallottam erről beszélni.

Volt. aki 12—13 métert mondott, de emlékszem

3—4 méteres mélységre is.

— Nyolc — vágtam ki.

— Nem sokat tévedett, ugye igazgató elvtárs?

— Tényleg nem — ugrattak. Ugyanis az Avatagban, Kisköre előtt 22 méter mély a víz olyankor. Vigyázz, Matyi bácsinak röntgenszeme van, ő csak ránéz a víztükörre és megmondja. hány méterre van a fenék.

így kezdődött a társalgás. Kiderült, hogy Makrai Mihály, ha nagyon akarná, hektoliterre megmondaná, mennyi víz van a Tiszában az igazgatóság területén, ezen a 186 kilométeres folyószakaszon. A legnagyobb vízálláskor másodpercenként 3300, a nagy apadás idején azonban csak 70 köbméter folyik el. Elmesélte, kéthete fejezték be a folyó vizének minőségi vizsgálatát egy úszó laboratóriumon. Vizsgálták az oxigén fogyasztását, a

hordalékosságot, a PH-érté- ket, nátrium-, kálium, és fenoltartalmát, valamint különféle biokémiai vizsgálatokat hajtottak végre.

Hajdú Lajos az öntözésről tartott érdekes tájékoztatást. A part mentén 21 vízkivételi mű dolgozik — mondotta. Másodpercenként összesen 39—40 köbméter éltető vizet adnak a szomjas alföldi termőföldnek.

A tiszabői komp felé suhantunk, amikor a vezetőnk megnyomta a dudát. Mintha százméteres síkfutásnál rajtolna, fiatal legény rohant a kompra egy fehér zászlóval és teljes erejét beleadva integetett vele.

— Nincs leeresztve a kompkötél — konstatálta Bede Mátyás. A „Villám” lassított és éppen csak átbújtunk a drótkötél alatt.

— A dobai sarok — mutatott egy beurgó partrészre Hegedűs Lajos. — A pe- cások kedvelt helye.

Most csak kevesen lógatták zsinórjukat a Tiszába, jószerencsére várva. Odább,

zsákkal, hanem ömlesztve szállítsák be a terményt a felvásárló vállalatnak. így gyorsabb a szállítás, kevesebb munkaerőt igényel, s a felszabaduló tsz gazdákat felhasználhatták egyéb mezőgazdasági munkára, például a kombájnszalma kaz- lazására.

Ám a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat nem készült fel az ömlesztett gabona átvételére. Hiányoznak ehhez a technikai bea bokros partszakaszon sok ember hajlongott.

— A mieink — mondta az igazgató. — Irtják az arankát Sajnos, ezt a munkát nem lehet gépesíteni, így elég fárasztó, de csinálni kell, nehogy tönkretegye a jó „szőrös” partot.

„Szőrös” partnak azt nevezik, amelyet egészen a víz szélétől jól beállt sűrű bokrok fednek.

— Tulajdonképpen mire fogják használni a „Villámot”? — kérdeztem Hegedűs Lajost.

— Nagyon kellett már ez a hajó. Ezzel egy nap alatt végig lehet járni a közel kétszáz kilométeres szakaszt. Matyi bácsiék feladata a hajózási út kitűzése is. Ezenkívül folyamos bejárásokra, partvizsgálatra, folyómeder ellenőrzésre, a vízkivételi művek üzemének ellenőrzésére használjuk.

— A folyót minden nap nézni, vizsgálgatni kell, mert már említettem, a Tisza él és óráról órára változik. Látod? — mutatott a

vízbe dőlt hatalmas fákra —, ezeket ősszel ki kell majd szedni, mert elváltozásokat okoznak a partvonalban. Amott meg mi rakunk be rőzsegátat, iszapo- ló művet, hogy kedvünkre forduljon a vízmosás. Csupa ellentmondás, civódásaz életünk a Tiszával. Nagyon sokba kerül nekünk ez az állandó ellentét. Partbiztosításra egy év alatt 6—8 millió forintot költünk.

Hirtelen élénk szél támadt, a felhők meglódultak. néhány perc alatt eltakarták a napot. A víz fodrozott és a „Villám” úgy rázott, mint parasztszekér a rossz úton.

— Matyi bácsi — szólt az igazgató —, a köpenyek?

— Ne tessék keresni, otthon hagytuk.

— Ez is hozzátartozik a vízi élethez — vigasztaltak. Ekkor már visszafelé sik- őttunk. Kövér cseppekben megeredt az eső. Csak ültünk elszánva, nem tehettünk semmit. Két víz közé szorultunk.

— bognár —

rendezései is. A város vezetői ez ügyben a tröszt igazgatójához, Rékai Gáborhoz fordultak segítségért. A trösztigazgató egyetértett a karcagi vezetők, s tsz-ek kérésével, s még június 9-én utasította a megyei vállalat igazgatóhelyettesét, Tárnoki Lajost, készítsenek olyan berendezéseket, melyekkel megoldható az ömlesztett gabona átvétele;

A karcagi kirendeltségen el is készült öt ilyen berendezés. Ezek négy méter hosszúak, s garatnyílásuk 150x70 centiméter. De alul csak 40x40 centiméter. Alatta helyezik el a fúvókat, melyek a magtárba juttatják a gabonát. A gyakorlati alkalmazás során azonban kitűnt, hogy ezek magasabbak, mint a teherszállítók platói, tehát felfelé kell a gabonát azokra lapátolni, ami fárasztó, s talán még a zsákból való kiöntésnél is lassúbb. Ekkor az ömlesztők elé salakból, törmelékből kocsifeljárókat készítettek, a szállítás azonban továbbra is zsákokkal történik.

CSUPÁN EGY helyen, a villanymalomban lehet ömlesztve szállítani. — Ehhez megvarrnak a korszerű berendezések. Ide hídmérleget építettek, de ez nem készült el a határidőre (június 30), csak e hét végére hitelesítették. Az ott lévő automata mérleg csak nagyobb tételeket — két mázsát mér, s így a tsz-ek bizalmatlanok, a Lenin például zsákba szállítja a gabonáimért a két mázsán aluli meny- nyiséget sem akarja „elveszíteni”.

Tény, hogy a felvásárló vállalat karcagi kirendeltsége a tavalyi 12 helyett az idén 25 átvevőhelyet létesített. Mosf nem egy, hanem három gabonafúvató- juk van, tehát kevesebbet kell zsákolni. Ám a raktározási lehetőségek, azok műszaki, technikai ellátottsága nem fejlődött a követelményeknek megfelelően. A városi operatív bizottság elmarasztalta a vállalatot, hogy nem készült fel megfelelően. Az átvételre kerülő gabona 80 százalékát nem sikerült ömlesztve szállítaniok a közös gazdaságoknak;

Végigjártuk a karcagi átvevő helyeket. Mindenütt, még a kora esti órákban is nagy volt a forgalom. A Kása-féle raktárban kiszorították az újonnan készült ömlesztő platót. Maga az átvevő Tőkés János is úgy vélekedik róla, nem jó, magas a platója és szűk a garatja, tehát lassította a munkát. Ráadásul a tsz-ek- nek hat kilométer plusz fuvart jelentett, mert a rizs- hántolóhoz kellett szállítani a gabonát hídmérlegelni, s visszatárolni. A szövetkezetek se vállalták a plusz fuvarköltséget, s ezt Szil- vási István, a Dimtróv Tsz elnöke is megerősítette. így aztán zsákban hozzák a gabonát, hagyományos tizedes mérleggel mérik. Még így is gyorsabban megy a munka.

A RIZSHÄNTOLÖBAN,

s a mellette működő átvevőhelyen meggyőződhettünk róla, hogy a plató szűk garata nehezen nyeli a gabonát. Balázs Miklós kirendeltségvezető azzal magyarázta ezt, a fúvató- nak alacsony a teljesítménye.

Tárnoki Lajos, a megyei vállalat igazgatóhelyettese szerint egy-egv zsákos szállítmány átvétele negyedóráig tart, így naponta száz vagonnyi gabonát is átvehetnek Karcagon. Csütörtök estig már a 317. vagon áru volt a raktárakban. S a platókra való ömlesztést ki sem próbálták a karcagiak.

Máthé Lásalé

Munkások

között

A BUNKER TETEJÉN

Az épülő répa-bunker állványairól szemlélve, valami nyugtalanító és lenyűgöző kép bontakozott ki előttem. A hegesztőpisztolyok hol lágy, s ártatlan fényében, hol sziszegő lilásés kegyetlen lángjában kaptak izzó fényt a rozsdás csövek, gépalkatrészek A cukor émelyítő illatát a nehéz olajszag váltotta fel, a levegő mégis könnyebben járt át, mint a cukorgyártás idején.

Egy emelettel lejebb Erdei Imréék dolgoztak az ideiglenes műhelyben, ök a bunker körüli lakatosmun-- kával foglalkoznak. A komor satukra hajolva dolgoztak az emberek. S ahol máskor a forróság elkergetett, most szinte játéknak is beillő pillanatokat leshettem el. A kalorizátor- ban vagy félszáz csövet cserélgetett, állított be Fekete János. Szép tiszta ovs- rált öltött hétfőn reggel. A kezében a tágító kulcsot tartotta. Az arca keskeny,

A SZEGÉNY MUNKÁSOK

Alighogy elköszöntem, máris újabb ismerkedésre került sor. A csőrengeteg között két fejet pillantottam meg. A létrát megtalálva, felmásztam hozzá jak. Molnár Gyula és Jámbor József hőszigetelőkkel akadtam össze — derült ki utóbb. Középkorúak min- daketten és egyformán szikárak. Valaha parasztem- emberek lehettek — ezt gyanítottam.

— Én itt a gyárban tanultam a szakmát. Annak már tizenkét éve — mondta, s nagy buzgalommal tekerte rá a csőre a pólyát Molnár Gyula. — A társa, aki valamikor „mezei munkás” volt Tószegen, így szólt:

— Azért kell szigetein i* nehogy megégessen valakit a cső. meg aztán a meleget is őrzi a pakolás.

— Sajnos, az a baj, hogy elsajátítottuk a szakmát,

RAJTUNK NEM MÜLIK

Az utolsó állomás: a centrifugák. Korényi István lakatos csoportvezető kalauzolt.

— Nálunk rendben megy minden. Szeptember elsején kezdődhet a próbaüzem. Rajtunk nem múlik. Munkástársaim régi cukorgyári emberek és már megtanulták, hogy itt gyorsan, de lelkiismeretesen kell dolgozni.

Piros trikója nagy, nedves foltoktól volt terhes, s a homloka is gyöngyözött. Üiból beszélni kezdett:

barna, a szeme szürkének tűnt.

— Nehéz itt eligazodni, most hol járok? — kérdeztem.

— Ez a diffúzió állomás. Az édes szeletből itt vesz- szük ki a nyers cukorlevet. A kampány alatt nagyon körülményes lenne ez a. munka — magyarázta. Alulról, mintha tölcséren át jött volna a hangja, megszólalt valaki:

— Mi lesz már, mit csinálsz Jani?

Kerestem, ki és honnan jelentkezett ezen a furcsa telefonon, de nem láttam senkit. Fekete belehajolt a kalorizátorba.

— Jó van na, csak beszélgetek — majd felém fordulva hozzátette. — Do- hanics Pál, a társam mor- gott fel. Alattunk ácsorog az állványon, s övig belebújt ebbe az előmelegítőbe. Együtt dolgozunk. Most unatkozik, azért dörgött rám.

de papírunk nincs róla. így aztán annyit keresünk, mint a szegény munkások

— kesergett Molnár Gyula.

— Szegény? Hogy érti?

— kérdeztem.

— Hát a segédmunkás az szegény munkás. Mifelénk így mondják. Pedig lehetne papírunk, de a gyár nem enged fel Pestre a tanfolyamra. Hatunk gondja ez

— panaszkodta el magát Jámbor József.

Neki a felesége is a cukorgyárban dolgozik. A hetedikes fia meg bejár a szünidőben.

— Vele mi lesz, ha elvégzi az általános iskolát?

— érdeklődtem.

— Majd előbb szakmát szerez, aztán tanult ember is lehet, ha akar — válaszolt. Molnár Gyula ezt nem hagyta szó nélkül.

— Ügy igaz, Jóska! Ne járjon úgy, mint mi.

— A rekonstrukció és a karbantartás idejére újításokkal is jelentkeztünk. Mindkettőt elfogadták és már el is készült — mutatott az oldókádra, majd odébb, a sárgacukor-fel- adóra. Aztán elhívták.

Már egy óra volt. Az üzemi pártszervezet vezetősége megkezdte tanácskozását. A nehéz olajszagot felváltja majd a régen várt cukorillat. Nemsokára: bízunk benne, hogy szeptember elsején.

Fábián Péter

A röntgenszemű

és a „VILLÁM"

Cserkeszöllőn javában csépelnek