Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-19 / 168. szám

Nagykunsági birkapörkölt nagy díjas mód főzve Bár nem éppen most tör­té nt, ma is restellik mé(f mindnyájan, akiknek közük lehetett hozzá. Hát szó, ami szó... no de, ne vágjunk elébe. Szóval akkor fejeződött be a megyében az első juhász szakmunkásképző tanfo- lyam_ Erre fel aztán nagy juhász-ankétot is rendeztek Karcagon, a mezőgazdasági technikumban. S ha már Karcag és éppen juhász­6 is akkor dolgozik szíve­sen, ha jó az alapanyag. Már pedig ilyen két birkái, mint most odakötöttek elé­be, régen nem metszett a kése. Csak azt nem érti a fene se, minek rajtuk ez a díszítő vacak. Azt mesélik, a techniku­mi szakács jól kitett ma­gáért. A vendégsereg még­se nagyaon kerülgette a tá­lat. A megye állattenyésztő törzskara sápadtan ült az asztaltól. Akkorra már ki­derült, a technikumi sza­kács — a két nagydíjas apaállat életébe kerülő — „fatális” tévedése. Hanem a díszkantár, a ragyogó tarsolyos zabla ki­hívóan fénylett a vágóhid ajtójára függesztve. — börzék —* ankét, lehetne-e a tervezett ebéd más, mint a híres bir­kapörkölt nagykunsági módra. A hentes hát tudta, s várta is a nyersanyagot reggel óta. No de, ne vág­junk már újfent az esemé­nyek elé. Az előadás elhangzott, szímmnalas is volt, hiszen a Földművelésügyi Miniszté­rium juh-szakértője tartot­ta. Ezt követte a gyakorlati bemutató. És mert neves juhászokról van szó, ezút­tal, a Nagykunsági Kísér­leti Intézet gazdasága ké­szült kirukkolni. A koste­lepről a technikum udvará­ra küldte a két legszebb, törzskönyvezett nagydíjas kost. amit nemrégen kapod a főigazgatóságtól. Még fel is kantározták szépen, mu­tatóson. Azzal a díszkantárral kö­tötte a fához gondozója őket, S elment, mint mond­ják, sört inni, hiszen a hall­gatók még úgy is ott tiblá- b ólnak a füves kertben. Oda o kertbe rohant nem sokra rá egy kétségbeesett lány, dr. Hegedűs Bálint főállat, orvoshoz. — Jaj, doktor úr, levág­ták a kosokat. — he bizony, kislányom, birkapörkölt lesz az ebéd — nyugtatta meg o doktor. Főtt is már a menü, ro- tyogott a pörkölt akkor. A technikum vágóhidján pe­dig elégedetten dörzsölte tenyerét a hentes, mert hát * ■ __ K ép szöveg nélkül Palacsintasütős tolvajok Régóta fogyott a takar­mány, több mint amennyit a szövetkezet sertései fel­falnak, Figyelték a tolvajt* de nem tudták elfogni. Rej­télyes volt a is, hogyan sze­dik ki a darát a betontar­tályból, hisz a fedelén lévő lakat érintetlen marad. Lessük meg a tolvajt éj­szaka — ajánlották az el­nöknek a felháborodott gondozók. — Ne a mi be­csületünket csorbítsa, még azt hihetik, mi lopkodjuk a takarmányt. Az első éjszaka hiába lesték a szarkákat, ám a második éjjel megjelentek a látogatók. A közeli ta­nyából két személy osont vödrökkel, a takarmánytá­rolóhoz. A férfi kissé felfe­szítette a fedelet, s a ke*­kény nyíláson palacsintasü­tővel merte a darát. Az asz- szony már a második for­dulót akarta tenni, amikor lefülelték őket. Lebuktak a tolvajok, né­hány nap óta nem osztják meg a . ttszasülyi Rákóczi Tsz sertései az eleségüket a háztájiakkal. (mát hé) Egy olvasott író Pemete kartárs író. Sőt hozzátehetem, hogy nem U akármilyen, aki csak úgy néha, elvétve veszi kezébe a tollat vagy sátoros ün­nepkor ül le az írógép mel­lé. Pemete kartárs rendsze­resen ír és hasonlóan a többi nagyokhoz — írógé­pen. Minden délelőtt pontosan féltizenkettókor leül az író­asztala mellé. Leveszi az írógép tetejét. Fényes indi­gólapokat simogat az ívek közé és az egészet óvatosan befűzi a gépbe. Aztán percekig nézi a gé­pet. a tasztatúrát, néha egy kicsit közelebb hajol a sza­laghoz, majd váratlanul megindulnak ujjai a betű­sorokon és készül a remek­mű. Pemete kartárs rögtön tíz példányban írja műveit. Gondosan vigyáz a helyes­írásra. Stílusa a lehető leg­egyszerűbb. Nem használ felesleges hasonlatokat, ci- rádás képekkel nem cico- mázza a szöveget. A legtö­kéletesebb egyszerűségre tö­rekszik. Sok írónak mérhetetlenül nagy fejtörést jelent a csá­bító, olvasásra ingerlő cím. Igen gyakran már régen készen van a húszíves re­gény, a háromfelvonásos színdarab, a kolumnás el­beszélés s az író még min­dig fel és alá szaladgál a szobában, elgondolkodva ta­pogatja a halántékát, hogy valami plasztikus címet ki­préseljen. Pemete kartársnak soha nincsen ilyen gondja. Az igazi remekmű rövid és szűkszavú. Ebben a te­kintetben Pemete kartács írásművei valósággal pél­dául szolgálhatnának. Egy oldal az egész, a világért át nem menne a következő ol­dalra. Akad olyan szerző, aki a feleségének, szomszédjának vagy valamelyik írótársá­nak olvassa fel a kész szö­veget. Pemete kartárs nem szorul rá senki véleményé­re. Neki bőségesen elegen­dő az, hogy szakmai szem­pontból még egyszer gon- j d isan elolvassa az anyagot ] és tíz perccel tizenkettő előtt kiadja kézből a kész írást. Arra büszke lehet, hogy írásait igen sokan forgat­ják. Három óra felé azután összeszedik az asztalokon hagyott, alaposan összezsí­rozott példányokat. Egyet Pemete kartárs belesimít egy dossziéba, amelyen kalligrafikus írással ez till I étlapok. Rossi Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom