Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-23 / 145. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. június 23. Csak az utolsó fordulóban dől el a tavaszi bajnoki cím az NB ll-ben Az Újszeged már tavaszi bajnok, de csak gólaránnyal előzte meg a Martfűt az NB lll-ban védhetetlenül lőtte a hálóba. 2:L A második félidő elején a Martfű rohamozott, — mégis a 65. percben a Vasas ért el gólt. 2:2,- A 68. percben Martfű újból megszerezte a vezetést; 3:2. A Vasas hét-nyolc emberrel is támadott, így a védelem fellazult és a 82. percben Martfű újabb gólt ért eL 4:2. A gól után a Vasas szinte a kapujához szegezte ellenfelét. Ennek eredményeképpen egy szögletrúgás után az előrehúzó- dott Balázs befejelte a labdát. 4:3. A hátralévő Öt percben a Vasas egyenlítési törekvését már nem kísérte szerencse; A közönség végig jóiramú, sportszerű mérkőzést láthatott. A játékvezetői hármas feladatát jól látta el. Góllövő: Nagy (2), Seres, Mészáros, illetve: — Buczkó (2), Balázs. — Jó: Seres, Horváth, Szűcs, illetve Szabó, Balázs, Fekete, Banaj Jászberényi Vasas— Szegedi Építők 2:1 (2:0) Jászberény, 500 néző, vezette: B. Kiss. Jászberény: Kohári — Szívós, Rigó, Hering — Iványi, Pintér — Urbán, Sárközig Keresztesi, Bató, Kovács. Edző: Rétsági Gyula. — Szeged: Apjok — Törők, Molnár, Rácz — Blahó, Riff — Kiss, Tóth, Szabó, Horváth, Mihályfi. Edző: Palotai György. Vasas támadásokkal indult a mérkőzés és az első tíz percben igen sok lövést • küldtek a csatárok kapura, ezeket azonban a kitűnően védő Apjok hárította. A 25. percben Bató beadását Keresztesi kapta, aki egyből Sárközi elé továbbította a labdát és a csatár a szegedi védőket lefutva — az elmozduló kapus mellett a hálóba lőtt. 1:0. A gól után is lendületesebbek voltak a Vasas támadásai és a 37. percben Kovács beadását Sárközi közelről a hálóba helyezte. 2:0. A 40. percben ismét Sárközi került jó helyzetbe, de lövése most a léc mellett suhant el. Fordulás után a vendégek kerültek mezőnyfölénybe, a Vasas csak ritkábban és veszélytelenül támadott A Vasas-védők hibáiból több veszélyes helyzet is kialakult a hazai kapu előtt. A 80. percben az elfutó Horváth és Rigó összecsaptak a Vasas kapu előtt, a szegedi csatár elesett és a játékvezető 11-est ítélt a Vasas ellen. Ezt Szabó értékesítette. 2:1; A gól után nagy erővel támadtak a szegediek, de az eredmény már nem változott. A második félidőben a Vasas nagyon visszaesett. Az egész csapat erőtlenül és gyengén játszott. — Jó: Hering és Sárközi, illetve Apjok, Molnár, Riff és Horváth. A játékvezető gyengén a mérkőzést. Cl. JMezőtúri Honvéd—Orosházi Kinizsi 2:2 (0:1) Mezőtúr, 500 néző, vezette: Pengő. Mezőtúr: — Kerékgyártó — Veres, Frikker, Jancsa — Szűcs, Gyuricza — . Földes, Nagy, Litva, Bánhidi, F. Kiss. Orosháza: Berényi — Fiam, Füvesi, Békési — Szűcs, Zsiga — Heller, Pólyák, Pápi, Berta, Petrí- na. Hazai támadásokkal kezdődött a játék, mégis az első gólt a vendégek érték el a 27. percben. A gól után heves, rohamokkal válaszolt a Honvéd támadósora, de egy lesgólon kívül más nem történt. A második félidőben újra a Honvéd rohamozott és az 57. percben Frikker kiegyenlített. A gól Után is a Honvéd támadott többet. Egy ellentámadásnál a 73. percben Berta megszerezte a vendégeknek a vezetést. A hazaiak a 82. percben Frikker góljával egyenlítettek. A vendégcsapat védekezett, a Honvéd fölényét sok kapufa és szögigt jelezte. A játék képe alanlán a Honvéd közelebb állt a győzelemhez. "á. A Szolnoki TSTÁSZ nyerte az NB \\’&s röplabda rangadót Baglyasalja! Bányász— Jb. Lehel 1:1 (1:0) Baglyasalja, 300 néző, vezette: Pencz, Baglyasalja: Nagy — Smelko, Patkó, Külházi — Angyal, Horváth — Piffkó, Szabó II., Szabó X., Kozik, Farkas. Edző: Wahlkampf Lajos. Jászberény: Horváth — Fortuna, Páncsics Nagy Lj “T Turgonyi, Buchár — Sánta, Fekete II., Nagy II,, Szántai, Tóth. Edző: Szépföldi József. A göröngyös talajú, kisméretű pályához csak nehezen alkalmazkodó és tartalékos Lehel a mérkőzés első harmadában védekezett. A bányász csapat erőteljesen támadott és a 14. percben egy kapu előtti kavarodásból Szabó II. hét méterről élesen a hálóba lőtt. 1:0. A 20. perctől feljött a Lehel és ha ritkábban is, de gólveszélyes támadásokat vezetett. A második félidőben a Lehel kapott jobban lábra, Sánta, Nagy II. és Szántai veszélyeztetett, de a bányász védelem önfeláldo- zóan mentett. A 67. percben a megújuló berényi rohamok gólt hoztak; — Szántai labdájával Nagy II. a Lehel térfeléről indult, kijátszotta az őt támadó Angyalt, majd kapura tört és a 16-osról élesen lőtt a jobb kapufa mellett a hálóba. 1:1; A gól szárnyakat adott a Lehelnek, sorra vezette támadásait, egy alkalommal Buchár nagy helyzetből a befutó Smelko lábára lőtte a labdát, mely lepattant onnan és Sánta közvetlen közelről a kapu fölé vágta. Ezután Nagy II. három alkalommal rúgott szabadot, ezek közül kettő a kapufa fölött suhant el, egyet pedig nagy bravúrral tudott csak a bányász kapus szögletre hárítani. A mérkőzés utolsó perceiben ismét kiegyensúlyozottá vált a küzdelem. Az eredmény igazságos. Jó: Smelko, Horváth, Szabó II., illetve: Horváth, Páncsics, Nagy II. A játékvezető kielégítően vezette a mérkőzést. — losonczl — Szó. MÁV—Xagyba tony i Bányász 1:1 (1:0) MÁV sporttelep, 2500 néző, vezette: Kelemen. — MÁV: Borók — Józsa. Abonyi, Kolláth II. — Varga, B. Nagy — Tóth I., Szűcs Gy., Tóth II., Sós, Dobos I; Edző: Kolláth Ferenc. — Nagybátony: Bulyovszki — Szuhl, Veress, Kovács — Kapcsulik, Tari — Huszár, Kovács E., Szarvas, Nagy, Pintér. Edző: Laczkó Sándor. Az első félidőben a MÁV jelentős mezőnyfölényt harcolt ki, melyet csak egy-két rajtaütésszerű Bányász ellentámadás szakított meg. A vasutas csapat ebben az időszakban egész sereg gólhelyzetet dolgozott ki. A 10. percben Sós éles lövését kiejtette a kapus, de másodszorra sikerült a rárohanó csatárok elől megkaparintania. Egy perccel később Sós hatalmas bombája az oldallécről pattant ki. A 15. percben Tóth I. közénen kiugrott, már a kifutó Bulyovszki mellett is elhúzta a labdát, de a sarkára pattant és a kétségbeesetten visszafutó Bányász kapus rév»tődve menteni tudott. A 30. nercben Tóth T-et jó helyzetben elnyomták. — Szűcshöz került a labda, akinek csavart lövésévé! szemben Bulyovszki is tehetetlen volt. 1:0. A gól után a nagybátonviak feladták a tömör védekezést. néhánvs7<->r ellentámadíoke is lendültek. Szünet után az első lövést a bányászok küldték Borók kapujára és egyre többször veszélyeztettek. A MÄV t^mísrlí «-ni min rí telenebbé váltak és jobbára egyéni kitörésekre korlátozódtak. A 60. percben Tóth L a jobbszámyon lefutotta a védelmet, nagyerejű lövése a kapu torkában az egyik keresztezni akaró védőről vágódott ki. A 67. percben Borók bravúrosan védett. Hullámzó lett a játék. A 75. percben Tóth I. középen — két oldalról szorongatva — kitört, de a 11-es pont táján felvágták. A szigorított szabadrúgást a csatárok elügyetlenkedték; A 77. percben egy újabb Bányász ellentámadásnál Kovács F-nek sikerült a MÁV védelem résén áttörve egyenlítenie. 1:1. A hátralévő időben a MÁV ostromolt, de eredménytelenül; A MÁV ezen a mérkőzésen — különösen az első félidőben — kitűnően játszott. Szünet után teljesen érthetetlenül lelassult a csapat játéka. Tervszerűt- lenül, sokat egyénieskedve szőtték akcióikat, amellett hihetetlen balszerecsével küzdöttek. A nagybáto- nyiak első félidőbeni védekező játéka, szünet utáni kollektív küzdőszelleme dicsérhető. H. Gy. Kisterenyei Bányász— Szolnoki MTE 2:1 (1:1) Kisterenye, 1000 néző, vezette: Rácz II. Kisterenye: Csermák — Bibók, Dobrocsi, Berta — Szebe- rényi II., Szeberényi I. — Honti, Tarlós!, Magyar, Bo- zó, Kaszás. Edző: Takács Lajos. Szolnoki MTE: Sárkány — Papp II., Makai, Villányi — Papp I., Sári —- Csabai dr., Csontos, Ádámosi, Nagy, Karakas. Edző: Titkos Pál. A 7. percben Sári a kapu előtt a levegőbe felugorva rúgta ki a labdat, a ' játékvezető veszélyes játék miatt, a kaputól 6 méterre közvetett szabadrúgást Ítélt. A legurított labdát Szeberényi II. a kapuvonalra beállt MTE játékosok között, laposan a hálóba lőtte. 1:0. A 15. percben egy MTE-támadás- nál Ádámosi késett, így s kapus kifutva, rávetődéssel tisztázni tudott. A 20. percben Honti futtából, élesen mellé lőtt. Rögtön utána Nagyot nyomták el lövőhelyzetben. Mindinkább feltűnt, hogy a játékvezető rendre rosszul alkalmazza az előnyszabályt. A 29. percben egyenlített az MTE. Szép baloldali támadás futott a pályán. Nagy átjátszotta a védőket, visszagurított és Ádámosi biztosan lőtt a hálóba. 1:1. A második félidőben a hazaiak kezdtek jobban. A 48 percben Magyar mintegy 20 méterről váratlanul lőtt és a jól eltalált labda a bal kapufa mellett a hálóban kötött ki. 2:1. Az 53. percben Karakas futott el a balszélen, az ötösön átjátszotta Dob- rocsit és a kapus mellett a hálóba lőtt. A játékvezető viszont ne madta meg a szabályos gólt, hanem lest ítélt. A 65, percben Nagy váratlan lövését E Z Női kosárlabda NB I. i. MTK 17 16 1 1258: 639 33 2, Szív. 16 14 2 1060: 811 30 3. Előre 15 13 2 820: 648 28 4. Bp.V 15 12 3 876: 694 27 5. Bp.P. 15 11 4 938: 776 26 6. Csep. 16 8 8 870: 876 24 7.* TF 15 8 7 808: 858 23 8. VTSK15 6 9 864: 908 21 9- Diós. 16 5 11 842: 847 21 10. Sopr. 16 5 11 711: 866 21 11. BEAC14 6 8 701: 839 20 12. Baja 15 4 11 724: 986 19 13. Pécs 16 1 15 765: 985 17 14. Szol, 17 0 17 648:1201 17 Csernák csak szögletre tudta hárítani. A játékvezető gyengesége miatt sok volt a vita a pályán. A 82. percben Csabai dr. tört volna kapura, de Dobrocsi a 16-os előtt az utolsó pillanatban elhúzta a szélső lábát. — A hátralévő időben az MTE támadott többet, gólveszélyt azonban már nem tudtak jelenteni a hazaiak kapujára. B. Egy félidő alatt egy kosár BEAC- Szolnoki Vörös Meteor 51:20 (16:19) A Szolnoki Vörös Meteor női NB I-es kosárlabda csapata Budapesten szerepelt és utolsó tavaszi mérkőzésén is vereséget szenvedett. A Fodor nélkül kiálló szolnoki fiatalok az első félidőben még vezettek, de a második félidőben már nem voltak egyenrangú ellenfelei a fővárosiaknak, A szolnokiak a második félidőben mindössze egy kosarat tudtak dobni. 5 törtéit a megyei f I. osztályban | rétjeiben az ifjúsági J patok eredményei) § :őtúr—Jászárokszáli- 8 2:2 (2:2), Szó. Olaj- § ayász—1Tiszaföldvár 8 (0:1), Szolnoki MTE 8 —Törökszentmiklós 8 (5:1), Nagykunság— § •cag 4:3 (3:3), Kisúj- 8 lás—Jászkisér 4.3, e Lehel II.—Kunhe- £ 5 2:2 (elmaradt), § szjákóhalma—Kun- í ítmártoni Vörös Me- s s teor 3:0 (0:0), Szolnoki 8 5 Honvéd—Szó. Cukor- £ a gyár 1:0 (0:3), Szolnoki 8 8 MÁV II.—Jászapáti 6:0 § | | OMOCOTX)COXPCCOOOOCCC,UtfKUqXIO[. Labdarúgó NB II. Keleti csoport 1. Kecsk. 16 9 3 4 23:13 21 2. Szo.MÁV 16 9 3 4 29:16 21 3. J-berény 16 8 4 4 21:14 20 4. Egri Dó. 16 8 3 5 24:18 19 5. B-csaba 16 6 6 4 22:24 18 6. Bp- Sp. 16 7 3 6 28:19 17 7. Nyíregy. 16 7 3 6 24:21 17 8. SzoMTE 16 7 3 6 23:22 17 9. Bp. Előre 16 6 5 5 15:16 17 10. Baglyas. 16 6 5 5 16:24 n 11. Kister. 16 5 6 5 25:26 16 12. Gyula 16 5 5 6 19:71 15 13. N-bátony 15 5 4 6 13:11 14 I«. SZVSE 15 4 5 6 25:25 13 15. KIST, 16 4 4 8 23:30 12 16. Vasas I 16 5 2 9 18:24 12 17. Debr Pú. 16 1 9 6 10:24 11 18. Misk. B. 16 3 3 10 18:34 9 Martfűi MSE—T.-miklósi Vasas 4:3 (2:1) U'örökszentmiklós, 809 néző, vezette: Hodroga. — Martfű: Tasnádi — Száraz, Seres, Horváth — Erdei, Szűcs — Czifra, Debreceni, Nagy, Mészáros, Mezőteleki. Törökszentmiklós: Vasas — Öllé, Balázs, Fekete — Erdős, Szabó — Annus, Bana, Buczkó, Katona, Hámori. Még két perc sem telt el, amikor Bana 35 méterről a jobb oldalról éles lövést küldött a kapura. A labda a kapufáról vágódott ki, a védők röviden szabadítottak fel és Buczkó 7 méterről védhetetlen gólt lőtt 0:1. Továbbra is a Vasas támadott, mégis a 11; percben a Martfű egy ártatlannak látszó támadás végén egyenlített. 1:1; A 38. percben a kitörő Nagyot szabálytalanul szerelték a Vasas védők a kaputól mintegy 18 méterre. A szabadrúgást Seres Háti (Szó. MÁV) három bajnokságot nyert a megyei serdülő atlétikai bajnokságon Vasárnap rendezte a megyei szövetség az 1964. évi serdülő atlétikai bojnok- ságot. Az időpont ‘nem kedvezett a serdülőkorúak- nak, főleg az Iskolák maradtak távol a versenyről. A Szolnoki MÁV 12, a Jászberényi Vasas 4, a Martfű 2 és a Szolnoki ITSK egy bajnokságot nyert. A sok tehetséges fiatal versenyző közül kimagaslóan jól szerepelt Réti Judit, ki igen jó eredményekkel három bajnokságot nyert. Búzás István szerenlése is elismerésre méltó. EREDMÉNYEK 100 méter: 1. Búzás L; (MÁV) 11.8; 400 méter: 1. Szelei I. (Martfű) 61; 1000 méter: 1, Kovács (Tm. Vasas) 2:56.6; 100 méter gát: 1. Járvás A. (Martfű) 19.3; magasugrás: 1. Rácz László (MÁV) 160; távolugrás: 1. Búzás L. 631, Búzás kiemelkedett a mezőnyből; rúdugrás: 1. Rácz L. — (MÁV) 245; sűlylökés: (4 kg) 1. Tóth A. (Vasas) — 12.55; diszkoszvetés: — 1; Nemes Gy. (ITSK) 39.30; gerelyhajítás: 1. Búzás L. 44-80; kalapácsvetés: — 1. Tóth A. (Vasas) 26.55. Nő! 100 méter: 1. Réti J. (MÁV) 13.3, nagyon szép verseny volt, ahol a három tehetség közül a szorgalmasabb Réti győzött. — 400 méter; 1. Pesit I. — (Vasas) 64.6; magasugrás: 1. Komlósi R. (MÁV) 141,, távolugrás: 1. Réti J. 513. Ez a nap legszebb eredménye volt; SúlylökéS: 1. Sólyom E. (MÁV) 8.05: diszkoszvetés: 1, Sólyom E. 23.13; gerelyhajítás: 1. Mészáros Lenke (MÄV) 28.62. Labdarúgó NB III. Délkeleti csoport 1. Újszeged 15 9 2 4 36:15 20 2. Hmvhely 15 8 4 3 18:10 20 3. Martfű 15 7 6 2 26:18 20 4. Bcs. Vtsk 15 6 5 4 28:18 ío 5. Bcs. Hon. 15 7 3 5 21:25 17 6. Kiskunh. 15 6 4 5 24:22 16 7. Csongr. 14 6 3 5 16:14 15 8. Szeged 15 5 5 5 14:15 15 9. Törökül. 15 5 5 5 21:26 15 10. Orosháza 15 4 6 5 21:29 14 11. Kecsk. 15 4 5 6 17:15 13 12. J-berény 15 5 3 7 21:18 18 13. N-kőrös 15 4 4 7 17:15 12 14. Mezőh. 15 5 2 8 Ti* CO <NS 1 2 15. Mezőtúr 15 3 4 8 12:23 10 16. Makó 14 2 5 7 16:28 9 Szó. TITÁSZ—Martfűi MSE 3:0 (7, 10, 13) Szolnok, Tiszaparti pálca, vezette: Gáli László, Tar Imre. TITÁSZ: Verderber. Auner, Jáger. Szép. Fülöp, Szedlák; csere: Pirók, Lő- rinezi. Tarnavölgyi, MARTFŰ: Strasszer. Nagy, Csikós, Szécsényi. Engávt, Orosz I.; csere: Orosz P. Bodócsi, Koltai. Az igen nagy lelkesedéssel játszó szolnokiak mindjárt az elején jelentős előnyt szereztek, és ezt végig megtartották. A második játszma szorosabban alakúit, de 7:5 után azt is biztosan nyerték a szolnokiak. A harmadik játszmában a martfűi együttes vezetett 7:5.-re, majd 12:9-re, de a szolnokiak hatalmas lelkesedéssel ezt a játszmát is a maguk javára fordították. A Vas!cseket nélkülöző martfűi csapatból Nagy és Szécsényi. játéka emelkedett ki, míg az ugyancsak tartalékos szolnoki együttes minden tagja lelkesen, 161 játszott. A játékvezetők mintaszerűen vezették a mérkőzést. Szó. TITÁSZ—Salgótarjáni Dózsa 3:1 (10, -15, 11, 3) Szolnok, Tiszaparti pálya, vezette: Gáli László, Oláh László. TITÁSZ: Verderber, Auner, Pirók, Szép, Lőriaczl, Szedlák; csere: Jáger, Fülöp, Tarnavölgyi. —- Salgótarján: Petrovics, Pataki, Matuz, Trablár, Zalánfi, Virág; csere: Lugosi. Az első játszámát simán nyerte a szolnoki együttes, a másodikat nagy küzdelem után a lelkesen és lói játszó Salgótarján. A harmadik és negyedik játszmát végig vezetve — közepes játékkal is —■ biztosan nyerték a szolnokiak. Ezen a mérkőzésen a szolnoki együttes nem nyújtotta megszokott jó játékát, de így is biztosan nyert. Zuglói Danuvia—Martfűi MSE 3:1 (5, 13, -1, II) A budapestiek már az első játszmában megszerezték a játék irányítását. A második játszma eleje 5:0- ás martfűi vezetést hozott, de a fővárosiak ekkor is felülkerekedtek. A harmadik játszámában ismét a martfűi csapat vezetett és a Danuvia csak 9:0 után tudott egy pontot szerezni. A negyedik játszmában 10:8- as hazai vezetés után egyenlített a Zugló és végül megnyerte a mérkőzést. A HANGSOR