Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-17 / 140. szám

> SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. június 17­A Kunszentmártoni Vörös Meteor győzött a megyei rangadón A befejezés előtt két fordulóval: négy bajnokjelölt — Fokozódó harc, több kiállítás a megyei labdarúgó bajnokságban Nem babonás csapat a Kun- szentmárton. Tizenharmadik bajnoki mérkőzésén az él­lovas Szolnoki Honvéd ellen biztosan győzött. Ezzel ritka bravúrt hajtott végre, — ti­zenhárom mérkőzésen nem szenvedett vereséget- Az egy­re izgalmasabbá, érdekesebbé váló bajnoki hajrában tömör az élmezőny. Az élen három csapat áll 20 ponttal, de köz­vetlenül a nyomukban a 18 pontos Olajbányász. Ebből az élcsoportból nehéz lenne megjósolni, melyikük lesz a tavaszi első. Talán a Jász- átokszállás—Szolnoki Honvéd rangadó dönti el a kérdést. Megszerezte első győzelmét az utolsó előtti helyen álló Jászapáti is. A bajnokságon kivül szereplő NB II-es tar­talékcsapatok közül elszen­vedte első vereségét a Szol­noki MTE az egyre jobb for­mában játszó Tiszaföldvár- tól. A Szolnoki MÁV II. vi­szont annak ellenére, hogy elutazott Karcagra, nem állt ki a mérkőzésre — megfoszt­va ezzel sok karcagi szurko­lót vasárnapi szórakozásától. Az ifjúsági bajnokság meg­lepetése, hogy az eddig ve­retlen Tiszaföldvár otthoná­ban kapott ki. Tudósítóink az alábbiakban számolnak be a mérkőzések­ről'. KUNSZENTMÁRTONI VÖRÖS METEOR-SZOLNO­KI HONVED 4:1 (2U) Kunszentmárton, 800 néző, vezette: Nagy Sándor (Deb­recen), Hegedűs, Tóth S. V. Meteor: Szabó K. — Pintér 1., Oláh, Biró — Csornán, Bo- zsik — Tóth, Imrei, Pintér HI-, Kovács, Szabó- — Edző: Mészáros M. Szó. Honvéd: Molnár - Tóth I., Báics, Pa- lincsár — Jágerszky, Oláh — Tóth IL, Jäckel, Pikó, Sütő, Sárközi. Edző: Englert I­A Meteor kezdett jobban és az 5. percben Szabó közeli lövése a kapufán csattant. A 16. percben viszont már nem hibázott és a felső sarokba lőtt- 1:0. A gólra a 27- perc­ben, a legveszélyesebb Hon­véd csatár — Pikó — ugyan­csak góllal válaszolt- 1:1. A gól után is a hazaiak támad­tak többet — jól építő fede­zeteik Segítségével. A félidő befejezése előtt Tóth beadá­sát Pintér III. két védő kö­zött is a hálóba vágta. 2:1. Szünet után Pikó és Jäc­kel lövései jelezték az enyhe Honvéd fölényt- A 70. perc­ben Tóth beadását Kovács közelről perdítette a hálóba- 3:1. — A gól után fokozódó Honvéd nyomás ellenére is a hazaiak rúgtak újabb gólt. Tóth lefutotta a védőket, ki­cselezte a 16-oson kívülre ki­futó kapust is és biztosan gurított az üres kapuba, 4:1. A Meteor lelkes, támadó- szellemű játékával — ilyen arányban is megérdemelten nyert. A Honvéd együttese csak időnként nyújtotta meg­szokott, jó játékát- A sport­szerű mérkőzést a játékveze­tői hármas kitűnően vezette. Lázi Jászapáti—Jászkisér 3:2 (1:1) 200 néző, vezette: Pintér. Jászapáti: Bedő — Török. Molnár, Demeter — Iván, Ádám — Bolyós, Kökény 1., Horváth, Kökény II., Szirze. Jászkisér: Major — Kónya, Vass, Nagypál — Bende, Major II. — Köves- di, Kovács, Ragály, Föld­vári, Laki. A jászkisériek már az első percben vezetéshez jutottak Laki révén. Ettől kezdve a játék csapkodóvá vált. Az első félidő végén Kökény I. révén egyenlí­tett Jászapáti. A második félidőben változatos volt a játék. Kökény I. és Bende volt eredményes, A vég­eredmény Kökény II; révén született. Demetert és Vasst kiállították, majd a jászkisériek közül Földvá­ri önként elhagyta a já­tékteret- Jó: Bedő, Molnár, Ádám és Szirze, illetve: Kónya, Bende és Kovács. A játékvezetők kifogás­talanul vezették a mérkő­zést. Borbás Kunhegyes—Jász jákóha Ima 3:0 (2:0) Kunhegyes, 400 néző, vezette: Vágó. Kunhegyes: Kiss — Tóta, Boda, Lipták — Nádas, Szabó IL — Nyúl, Szabó IV., Szokolai, Szabó I., Jákó. Jászjákó- halma: Nagy I. — Fodor 11., Kovács, László —Nagy 11., Nagy IIL — Koncsik, Fodor Lj Lukácsi, Koz- móczki, IgnácZ; A rekkenő hőség ellené­re jóiramú mérkőzést ví­vott a két csapat. Az első félidőben a hazaiak, a második félidő 30. percéig a vendégek irányították a játékot. A félidő végén újból feljöttek a hazaiak és háromra növelték a gó­lok számát. Góllövő: Ko­vács (öngól), Fodor II. (ön­gól), Szokolai. Jó: Kiss, Boda, Szabó II., Szokolai. Illetve: Kozmóczki, Fodor I.t Kovács II., Nagy I. — barócsi —’ Tiszaföldvár—Szó. MTE II, 2U (10») Tiszaföldvár, 300 néző, vezette: Török. Tiszaföld­vár: Szelindi — PüspöK, Kovács, Pete — Bállá, Sá­gi — Rékasi, Gazsó, Lu­kács, Bóka, Kávási. Edző: G. Kiss István. — MTE II: Nagy — Hidasi, Horváth, Kelemen — Csontos, Nyá­ri — Makai, Vilisch, Vi- dács, Szpiró, Dobozi. Edző: Rákóczi Ferenc. Jóiramú, színvonalas mérkőzésen megérdemelten győzött a jó formába len­dült hazai együttes az eddigi veretlen, de ezúttal Lélek nélkül játszó MTE IL ellen. Góllövő: Bállá, Kávási, illetve: Vilisch — 11-esből. — Jó: Bállá, Ga­zsó, Lukács, Kávási, illet­ve: Horváth, Vilisch. — Török játékvezető gyengén bíráskodott; Verbók Kisújszállási MÄV-MTE— Tb. Lehel H. 7:4 (4:») Kisújszállás, 200 néző, vezette: Szántai. Kisújszál­lás: Boncz — Nánási II., Márton, Csizi — Radics, Farkas I, — Szepeshelyi, Barabás, Erdélyi, Nánási I, Kádár. A nyolc emberrel kiálló Lehel II. elleni alacsony­színvonalú, tét nélküli, ko­molytalan mérkőzésen vízi­labda-eredmény született. Jó: Radics (a mezőny legjobbja), Erdélyi, Kádár, illetve: Tóth. Góllövő: — Barabás (2), Szepeshelyi (2), Erdélyi (2), Nánási, il­letve Tóth (3), Benedek. A játékvezetői hármas kifo­gástalanul működött. — Fülek! — Mezőtúri Spartacus—Szó. Olajbányász Ok) Mezőtúr, 300 néző, vezette: Sári (Szegedről). — Mezőtúr: Bukovszki — Bujda, Kolbusz, Rácz II. — Herczeg II., Tö­rök — Csete I., Csete II-, Gombás I-, Gombás II., Rácz I- Edző: Magyar Zoltán. Olaj­bányász: Dancső — Törőcsik, Bányai, Pápai — Papp, Fehér­vári — Magyar, Szabó, Ho- monnai, Tapasztó, Gidai. Ed­ző: Somogy vári József. Egyenlő erők küzdelmében mindkét csapat elsősorban védekezett. A mérkőzés vé­gig sportszerű volt. A ha-v zaiak valamivel közelebb áll­tak a győzelemhez. Jó: Kol­busz, Rácz IL, Török, Csete 11- , Gombás II., illetve: Dan- csó, Bányai, Papp, Tapasztó, Gidai. — sindel — t Jászárokszállás—Szó- Cukor­gyár 2k) (Ok)) Jászárokszállás, 800 néző, vezette: Hornyák. Jászárok­szállás: Csikós — Ördög, Si- peki, Csordás — Kóczián, Meleghegyi — Ferenc, Bagi, Czagány, Cservölgyi, Nagy. Edző: Udvarias János. Szol­nok: Hermann — Gyémánt, Szabó, Katona — Zsigthond, Germán r- U. Szabó I-, Gé- czf, Feigl, Sándor, Három- Edző: Csabai János. A nagy hőségben mindkét csapat kényelmesen kezdett, igy nagy iram nem is alakult ki az első félidőben. Szünet után a vendégek felhagytak védekező taktikájukkal és ettől kezdve változatosabb lett a mérkőzés. — A hazai együttes az utolsó tíz perc­ben nagy hajrát vágott ki és a 81. percben Czagány. a 87 percben Meleghegyi góljával maga javára fordította a mér­kőzést. Jó Csikós, Cservölgyi, Nagy, illetve Germán, Géczi. A játékvezetői hármas kitű­nően vezette a mérkőzést. — nemoda — Törökszentmiklósi Fáklya- MEDOSZ-N agykunsági MEDOSZ 3:3 (1:1) Törökszentmiklós, 250 néző. vezette: Gáli. Törökszentmik­lós: FórizS — Pólyik, Kosik, Márton - Vizi, Szakái - Ke­nyeres, Karakas, Orbán, Kiss, Fábián. Nagykunság: Szarka- Gábor, B- Nagy, Horváth — Dávid, Laskovics — Oláh, Kiss, Kárpáti, Vad, Kecse­Az első félidőben kiegyen­súlyozott játék folyt. A má­sodik félidőben a Fáklya tá­madott többet, két alkalom­mal a vezetést is megszerez­te, azonban súlyos védelmi hibából a vendégek egyenli- teni tudtak. — Góllövő: Kiss (2), Nagy, illetve: Karakas, Szakái, Kiss. Jó: Vízi, Sza­kái, Kiss, illetve: B. Nagy, Dávid. A bajnokság állása 1. Szo.Hon. 12 10 0 2 46:15 20 2- Jároksz. 12 9 2 1 33:11 20 3. K-márt- 13 7 6 0 23:10 20 4. Szó. Ol. 12 7 4 1 30:15 18 5. Mezőtúr 12 7 2 3 20:16 16 6. T-földv. 12 5 4 3 13: 8 14 7. K-hegyes 13 6 1 6 21:24 13 8. K-száÚás 13 4 3 6 18:19 11 9. N-kuns. 12 3 4 5 19:21 10 10. T-miklós 13 3 4 6 21:31 10 11. Karcag 13 4 2 7 14:23 10 12- Jákóhal. 12 3 3 6 15:23 9 13. Szo-Cuk. 12 3 2 7 1150 8 14. Jászapáti 13 1 3 9 11:34 5 15- J-kisér 12 0 2 10 7:39 2 Szo.MTE II- 15 12 2 1 39: 9 26 Szó. MÁV II-14 10 3 1 45:12 23 Jb. Lehel II. 15 3 2 9 23:32 8 Az ifjúsági bajnokság állása 1. T-földv. 15 12 2 1 32: 5 26 2. Sz. MÁV 15 12 2 1 51: 9 26 3. Jb. Leh. 1510 2 3 47: 8 22 4. Sz- MTE 15 10 1 4 75:17 21 5. Jákóhal. 15 10 0 5 32:21 20 6. Karcag 15 8 4 3 39:18 18 7. H. ITSK 14 7 3 2 21:13 17 8- N-kunság 15 4 7 4 25:26 15 9. Szó-Cuk. 15 5 5 5 21:24 15 10. K-szállás 15 5 3 7 21:17 13 11. K-márton 15 5 2 8 17:25 12 12. Mezőtúr 15 5 2 8 26:39 12 13. Tm- Fák. 15 6 0 9 26:41 11 14. Sz. Olaj. 15 4 110 19:39 9 15. K-hegyes 15 4 1 10 11:29 9 16. Jároksz. 15 3 2 10 13:29 8 17- Jászapáti 14 3 110 13:76 7 18, Jászkisér 15 1 0 14 9:79 2 Tiszabőn, Kuncsorbán, Tiszatenyőn, a Törökszent­miklósi MÁV-nál és a Tö­rökszentmiklósi Vasasnál megalakultak a sportköri KISZ-csoportok. * Az egész járásban jól indult az a kezdeményezés, amely a sportpályák kar­bantartását és felújítását célozta. Minden községben új öltöző épült, illetve épül. örményesen, Kétpón, Kuncsorbán, Fegyvemeken és Kengyelen már használ­ják is azokat a sportolók. Fegyevemeken még továb­bi lépéseket tettek. Vállal­ták, hogy társadalmi mun­kában elkészítik a fürdőt és be is rendezik azt. * A tiszatenyői TSz SK 15-én elnökségi ülést tar­tott, amelyen a szakosztá­lyok munkáját tárgyalták. Szó esett a Kilián testne­velési mozgalomról is. El­határozták, hogy valamennyi sportegyesületi tag részt vesz a Kilián sportrendez­vényeken. Élénk vita fo­gadta Öllé Frigyes beszá­molóját a szpartakiad ver­senyekről és a siker érdeké­ben az elnökség több ha­tározatot is hozott A falusi szparíakiádokról jelentjük Tiszaföldváron az elmúlt héten rendezték a KISZ és a termelőszövetkezeti sportkör vezetésével a szpartakiád versenyeket A nagy hőség ellenére 273 versenyző állt rajthoz. A reggel 8 órától délutánig tartó vetélkedőkön a ver­senyzők frissítéséről a sportkör vezetősége nagyon jól gondoskodott. A szpartakiádon részt- vett Rékasi Gábor, a Martfűi MSE atlétája is, aki távolugrásban, magas­ugrásban, súlylökésben és 1500 méteres síkfutásban is első helyezést szerzett * A törökszentmiklósi já­rásban több helyen is meg­rendezték az elmúlt vasár­nap a szpartakiád vetélke­dőket. Tiszapüspökin 157 versenyző állt a különböző számokban rajthoz. A ve­télkedő röplabdával kezdő­dött, amelyen Öballa együt­tese legyőzte Tiszapüspö- klt Az atléták, majd a kispályás labdarúgók talál­kozója után teke versenyt rendeztek nyolc csapat részvételével; A jól sike­rült verseny szervezésében főként Kontár Béla, a tt* szapüspőki sportkor elnö­ke, Nagy Illés tanácstitkár és Majzik Ferenc KISZ titkár jeleskedett. • Kuncsorbáin valóságos népünnepély veit a vasár­napi szpartakiád; — Népes versenyző gárda, nagyszá­mú lelkes közönség druk­kolta végig a versenyeket« A röplabda és atlétikai versenyek után 100 méte­res Síkfutásban Kolláth 12.8 mp-el lett az első. A súlylökést 12.08 méterrel Vereb dr., a község új ör­vös« nyerte. • Fegyvemeken a tiszabői és a szapárfalui verseny­zőket is vendégül látták« A kézilabda vetélkedőn meglepetésre Tiszabő le­győzte a házigazdát és a második helyet Szapárfalu szerezte meg. A legszínvo­nalasabb, legizgalmasabb találkozót az 1500 méte­res síkfutás hozta« • — Törökszentmiklósom a szpartakiád versenyt egy­bekapcsolták a KISZ Kupa atlétikai versennyel. A kö­zös rendezés nem a leg­jobban sikerült, mert a KISZ versenyen nagyon kevés volt az Induló. A szpartakiád kispályás lab­darúgó bajnokságot a ma­lom csapata nyerte, * Vasárnap Törökszentmik- lóson járási szpartakiád döntőkre kerül sor. A te- kézők délelőtt 9 órakor a vasutas pályán, a röplab- dázók ugyancsak 9 órakor a sportpályán kezdenek. Június 28-án szintén 9 órai kezdettel a járási döntő atlétikai és kézilabda szá­maira kerül sor a sport- pálván.­MAt-.zolnok város labdarúgó­bajnokságában két mérkő­zésre kerül sor. A TITASZ —ITSK II találkozó 17 óra­kor, a Tisza-ligetí pályán, a ,Vízügy Olajbányász n mérkőzés 17 órakor a Vas­utas pályán kezdődik. Három válogatott mérkőzés Budapesten — 1964-ben Elkészült a válogatott labdarúgó-csapat végleges őszi műsora. Az A-váloga- tott négy mérkőzést játszik a bajnokság befejezése után. Ezek közül háromra Budapesten kerül sor. Szeptember 27, Budapest: Magyarország—Szovj etu nió. Titkok titka . . , Mindössze néhány perc volt már csak hátra a Szolnoki Dózsa—Budapesti Spartacus OB I-es vízilab- damérkőzés kezdési idő­pontjától, de a játékvezető még nem jelentkezett. A két csapat játékosai a víz­ben melegítettek be, az el­lenőr és a csapatok vezetői viszont a medence szélén toporogtak idegesen és vár­ták, hogy majd csak meg­érkezik a mérkőzés bírája. Hogy ki, azt nem tudták, mivel a Magyar Úszó és Vízilabda Szövetség határa­Sporthírek A Constantában .szomba­ton és vasárnap sorra ke­rülő hagyományos nemzet­közi tomaviadalra, ame­lyen a résztvevő országokat 2—2 versenyző képviseli, szerdán utaznak el'a ma­gyar tornászok. * Amszterdamban hétfőn este folytatták a sakkvilág­bajnoki zónaközi döntő 19. fordulójában függőben ma­radt játszmákat. A Berger —Porath játszma döntet­len eredménnyel befejező­dött, a Gligorics—Bilek játszma az 657. lépés után továbbra is függőben ma­rat#. * A magyar válogatott ke­ret négyes csoportja Hajdú­szoboszlón az 1000 méteres, késleltetett nyitású célba- ugrásban új országos csú­csot állított fel. Polónyi László (Postás) 1.22, Varga Józsa (Postás) 1,43, Samu Ferenc (ITSK) 0.91 méter­re esett a kör középpont­jától, míg Hüse Károly (Gyulai HSE) pontosan ért a célba. A négyes csapat átlaga így 0,89 méter, s ez­zel alaposan túlszárnyalták a régi 6986 méteres orszá­gos rekordot. » Június 20 és 21-én a Nép­stadionban a Honvéd SE rendezésében az idei leg­nagyobb szabású nemzet­közi atlétikai versenyre ke­rül sor. Október 4, Basel: Svájc —Magyarország. Október 11, Budapest: Magyarország—Csehszlová­kia. \ ■ Október 25, Budapest: Magyarország—J ugoszlávia. A magyar olimpiai vá­logatott október 11 és 25 között az olimpián vesz részt. zata értelmében a játék­vezető küldés titkos. Oly­annyira, hogy még az ellen, őrökkel sem közlik. Elérke­zett a kezdési időpont, já- tákvezető sehol, így a sza­bályok értelmében az ellen­őr vezette le a mérkőzést. Miközben Dombi, a kikül­dött ellenőr előkészült a bíráskodásra, találóan je­gyezte meg valaki: — Ügy látszik, a játék­vezetőküldés annyira titkos, hogy még maga a játékve­zető sem tud róla. A kétnapos verseny műso­rából a férfi súlylökés emel­kedik ki. Varjú és Nagy Zsigmond a szovjet Lip- szLnsz, a lengyel Sosgomik és Komar, valamint a harmadvirágzását élő cseh­szlovák Skobla személyé­ben olyan ellenfeleket kap­nak, akiknek legyőzéséhez jóval 19 méter fölötti tel­jesítményre lesz szükség. Figyelem! Az E. M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat, Bu­dapest XXI. kér. (Cse­pel) Kiss János altá­bornagy út 19—21 — azonnal felvesz budapesti és Pest megyei munkahelyeire kőműves, ács és vasbe­tonszerelő szakmunká­sokat valamint ezek mellé férfi segédmun­kásokat. Továbbá kubi­kos munkaerőket SZENTENDRE, CSEPEL és GÖDÖLLŐ munkahelyekre. Vidé­kieknek tanácsi Igazo­lás szükséges. Jelenet- kezés munkaügyi osz­tályon. A törökszentmiklósi járás hírei

Next

/
Oldalképek
Tartalom