Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-14 / 138. szám
1964. június 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Az absztraktok és az új képzőművészei (Aradi Nóra: Absztraktképzőművészet, — Kossuth Könyvkiadó, 1964.) A mai absztrakt irányzatok kialakulását ismerteti történelmi okait magyarázza Aradi Nóra: Absztrakt képzőművészet című könyve. Az impresszionizmustól kezdve végigvezet a jelentősebb izmusokon, végül a legújabbakkal a szocialista realizmust állítja szembe. Nem tartjuk szerencsésnek, hogy a nyugati kiadványok módszerét követve (Schmidt: Geschichte der modernen Malerei 1952; Knaurs Lexikon Modernen Kunst, 1955) kiszakítja a „modern” törekvéseket az egyetemes művészettörténetből. Furcsa ellentmondások adódnak ebből. E korszak képzőművészeti irányzatainak „dekadens” voltát szinte minden lapon hangsúlyozva közbe- közbe kalapot kell emelnie egy Monet, egy Cézanne, Picasso, Moore és mások előtt. így aztán a művészet új egyetemessége felé cimű fejezetben kettős a meglepetés: egyrészt, hogy nem tudja az olvasó mihez kapcsolni a mai, szocialista irányba törekvő művészek tevékenységét, — másrészt, hogy a szerző követendő példaként csak a nyugati országok néhány művészére hivatkozik személy szerint: az olasz Guttuso, a brazil Portinari, a chilei Venturelli, a svájci Emi, a francia Taslitzky, a belga származású Masreel nevét sorolja fel. Az impresszionizmustól máig terjedő szakban az egyetemes művészettörténet keretében való tárgyalása megvilágította volna a különböző kölcsönhatásokat, nevezetesen azt is, hogy a szocialista művészek (köztük a Magyar Szocialista Művészek Csoportja) egy új szintézis, az új képzőművészet felé vezető fejlődés során mindmáig a haladó művészet szolgálatába tudták állítani a j,modern” törekvések hasznos elemeit. — így azonban egy rémítő szellem ágaskodik fel előttünk, — melynek egyes vonásait a szerző csak kényszeredetten tudja a haladó szellemű művek alkotóelemeiként elismerni. Ezért és ezenkívül is: ha egy-egv absztrakt kompozíció színes foltjaiban el tud gyönyörködni a szem, nem kell félteni a szocialista szellemű törekvéseket ettől a ,,konkurenciától”. Nem érdemes azon sem vitázni, hogy ilyen „szőnyegmintát” fel lehet-e akasztani a falra? Ha a szőnyeget lehet, miért ne lehetne a mintáját? A legjobbak később talán többet mondanak nekünk a mai korról. De vajon még a legjobb esetben is nem kevés-e, amit mondani tud néhány folt, vagy mértani ábra? S ha többet akarunk, mi legyen az? S...1950 körül olyan kritériumok alapján ítélték meg az alkotás szocialista realista jellegét, amelyek idegenek, vagy részben idegének voltak a képzőművészet sajátos kifejezési lehetőségeitől” — írja a szerző. Nem akarunk régi dolgokra visszamenni, inkább azt kérdezzük, hogy menynyiben változott meg ez a helyzet?— ^...egyetlen képben, érzékelhető látványban sűríteni például a nehéz fizikai munka végzését s a munka embert nemesítő erejét, a mindennapi munka valóságos külsőségei közt megjelenő munkást, és benne a munkás- osztály hatalmának ielké- pét”. (Aradi Nóra: Képzőművészet és közönség, Gondolat Kiadó, 1961). A szerző három évvel ezelőtt tehát még ugyancsak merev .„kritériumokat” követelt meg! Képzőművészeink a megmondhatói, milyen idegen számukra az efféle „hivatalos előírás”. Ráadásul a polgári frázisok iránt érzéketlen huncut ember mindig kitalál valami újat. — Például azt hogy a munka már őt eleget nemesítette, most ő fogja nemesíteni a munkát. így amikor már nemesség, valóságos külsőség és minden benne van mondjuk a kubikost ábrázoló képben, akkor hoznak egy markolót és oda az egész... De ha már így kezd nemesedni a munkás munkája, nem kellene-e a művészektől is csak nemesebb munkát kívánni? Arra gondolunk, hogy ha a nagy reneszánsz festők minden ecsetvonását a humanizmus ihlette, ideje, hogy a szocialista korszak minden művészi alkotása minden részletében a szocialista humanizmus jegyében foganjon. Nem a téma határozza meg egy mű művészi rangját, hanem annak megoldási módja. A megoldást illetően azonban nem elegendő a formai tökély, a megoldás szelleme épolyan fontos. A témának ne a mű rangjában legyen „meghatározó szerepe” hanem a kiválasztásban — hogy mi hova kerüljön. Még világosabban: egy csendéletet épolyan jól és épúgy a szocialista humanizmus szellemében kell ábrázolni, mint egy ünnepi menetet — az egyik azonban egy szoba falára kerül, a másik egy művelődési házba. El kellene még dönteni azt is, hogy ha az absztrakt mű mondanivalója legtöbbször kevésnek érződik, az idézett „kritériumok” pedig sokat jelentenek, akkor mi a helyes mennyiség? Úgy gondoljuk, hogy nem az adja az új művészet gazdagságát, hogy mennyit tudunk egy műben kifejezni, hanem az, hogy milyen sokfélét tudunk mondani általában. Kétségbeejtően szegényesek a mi mai kiállításaink mondanivalói! Százan és ezren fogalmazzák meg pontosan ugyan azt a témát Ha arra várunk, hogy megtaláljuk a szocialista humanizmus szellemének formavilágban és stílusjegyekben való kifejezési módjait, akkor nem jutunk semmire. Egyik művészeti korszak sem indult azzal, hogy meghatározta a külső fizikai ismertető jegyeket. Mindegyik azzal indult, hogy minél sokoldalúbban igyekezett ábrázolni az új korszak világát, az új emberéletét. érzelmeit, gondolatait, eszményeit. Csak az érett reneszánsz s az is ritkán termelt ki olyan „sűrítéseket” mint Leonardo Mona Lisája. vagy Raffaello Castiglionéia — (egymással szemben láthatók a Louvre-ban). A derék Pollock, az istenített amerikai, kéz- z al-lábbal és bottal garázdálkodott a földön fekvő lemezre csurgatott festékben, homokban, üveg- törmelékben. A Knaurs Lexikon Abstrakter Malerei (1957) amelyben ezt a különös technikát ismertető és Aradi Nóra könyvében is szereplő önvallomás taláható, megjegyzi, hogy ez csak látszat. Valójában nem volt az ő művészete ilyen erőszakos festészet (agressive Malerei) hanem lassú, átgondolt munka eredménye. — Végeredményben nem mindegy? Mint egy róla szóló angol nyelvű kiadványban olvasom, autószerencsétlenség áldozata lett. Festeni hagyták... Lőrinc Lorá&d DARVA&I ISTVÁNi [ Miért a béke? a a kérdést így fogalmazzuk meg, szinte nem is kell rá válaszolni. Természetes, hogy az emberek maroknyi csoportját kivéve, senM sem akar háborút a földön. A kérdésre azért kell mégis választ adnunk, mert ma, sajnos, nemcsak az imperializmus legagresszívabb körei, hanem bizonyos, magukat kommunistának Valló emberek is tagadják a békés egymás mellett élés politikájának helyességét A ma Világháborúja termonukleáris háború lenne és ezért veszélyesebb, puszii tóbb minden eddiginél. Linus Pauling, a haladó Nobel-díjas amerikai fizikus kimutatta, hogy a nukleáris háború megkezdéséi követő 60 napon belül 190 millió amerikai közül 170 millió elpusztul, 15 millió súlyosan megsebesül. Tal- lenszkij szovjet vezérőrnagy, a Mazsdunarodnaja Zsizny című folyóiratban megjelent cikkében megx- ja, hogy „a világ lakossága egy új globális háború eredményeként végeredményben a felére csökkenne és az emberiség legtevékenyebb és legkulturáltabb része pusztulna el”. Nukleáris világháború esetén elpusztulna az észak-amerikai földrész, Európa és Ázsia lakosságának tekintélyes része, s az életbenma- radottak is generációkon keresztül ki lennének téve a fertőzésből adódó betegségeknek. Megsemmisülne az emberiség ipari és gazdasági létalapjának tetemes része is. Mindebből az következik, hogy ma a béke védelme nemcsak a katonaköteleseknek a háborúban való elpusztulástól való megóvását jelenti, hanem jelenti az egész emberiség, a polgári lakosság, az anyák és a gyermekek védelmét és az emberek által alkotott valamennyi érték — ipar, mezőgazdaság, városok, műkincsek — védelmét is. kommunisták azonban nemcsak azért. védelmezik a békét, mert a ma háborúja minden megelőzőnél pusztítóbb lenne. A marxisták az igazságtalan háborúk ellen vannak azóta, amióta Marx és Engels kimutatta a háborúk osztálytermészetét. A különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének politikája egyidős a szocialista forradalom első győzelmével. A mai helyzet abban különbözik az évtizedek előttitől, hogy ma nem meddő fáradozás küzdeni a békéért: megteremtődött a lehetősége annak, hegy elkerüljük a háborút. Nem az az oka ennek, hogy az imperializmus természete megváltozott, hanem az, hogy megváltoztak a világpolitikai erőviszonyok és az imperializmus már nem rendelkezik akkora erővel, befolyással és cselekvési szabadsággal, mint évtizedekkel ezelőtt A világon ma túlsúlyban vannak a béke, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás erői: létrejött a 14 országból álló, a föld területének majdnem 26 százalékát elfoglaló, a világ népességének 35 százalékát kitévő és a világ ipari termelésének mintegy 35 százaléíkát adó szocialista világrendszer, amely gazdasági erején kívül óriási katonai erőkkel is rendelkezik. A Szovjetunió a világ legerősebb katonai hatalma. A második világháború óta, éppen a szocialista világrendszer kialakulásának hatása alatt szétesett az imperializmus gyarmati rendszere és Ázsia, valamint Afrika lényegében új, fiatal, független országokból álló kontinenssé vált Többségük a békéért, a leszerelésért, a nemzeti függetlenségért folyó harc aktív tényezője, A világban végbement társadalmi változások hatásiára olyan, szinte minden országra kiterjedő népi békemozgalom alakult ki, aminőt eddig nem ismert a történelem. És végül: az imperializmus eljutott általános válságának harmadik szakaszába. Akik a békés egymás mellett élés politikáját puszta taktikának tekintik — mint például a Kínai Kommunista Párt vezetői — azt a következtetést vonják le a megváltozott helyzetből, hogy ha nagyobbak a béke és a szocializmus erői, akkor itt az ideje, hogy fegyverrel végezzünk a kapitalizmussal, az imperia- lizmussaL A békés egymás mellett élés politikája azonban nem taktika, hanem elvi politika és ma a szocializmus világméretű győzelméért folyó küzdelem stratégiája. A marxisták az erőviszonyok megváltozásából azt a következtetést vonják le — és egyedül ez a helyes —, hogy most rá tudjuk kényszeríteni az imperializmusra a különböző rendszerű országok békés egymás mellett élésének politikáját. Az is kézenfekvő, hogy miért nem végzünk fegyverrel a kapitalizmussal, azaz, miért nem „forradalmasítjuk” fegyverek segítségével a világot. Mindenekelőtt azért, mert ez elvileg ellentétes a békepolitikával. Amióta Lenin kimutatta és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom bebizonyította, hogy a szocializmus nem győz egyszerre az egész világon, azóta tudjuk, hogy hosszú időn, egész korszakon át kell egymás mellett élniök szocialista és kapitalista országoknak. A szocialista országoknak béke kell az építőmunkához. A forradalmat különben sem lehet exportálni, mert az, hogy hol győz a szocialista forradalom, attól függ, hol jönnek létre a forradalom objektív és szubjektív feltételei, vagyis hol éleződnek ki az osztályellentétek a végsőkig olyan mértékig, hogy azután már csak a forradalom következhet. Következésképpen a forradalmat senkire, egyetlen népre sem lehet kívülről ráerőszakolni, minden népnek magának kell eldöntenie, milyen társadalmi rendben kíván élni. a békés egymás mellett élés politikája természetesen a különböző társadalmi rendszerű országokra vonatkozik és nem jelenti gyarmattartók és gyarmatok, kizsákmányolok és kizsákmányoltak békés egymás mellett élését. A Szovjetunió és minden szocialista ország fegyveres segítséget, politikai és gazdasági támogatást nyújt a felszabadult országoknak és a felszabadulásukért küzdő népeknek. Mindez egyúttal részben már választ ad arra a kérdésre is, hogy osztályharc-e a békés egymás mellett élés politikája. De lehet erre a kérdésre bővebben és részletesebben is válaszolni. Osztályharc, mert a béke lehetővé teszi, hogy a szocializmus országaiban sikeresen folyjék az építőmunka, lehetővé teszi a békés versenyt. Ez rősíti a szocialista világrendszert, a szocialista világrendszer erősödése pedig közelebb hozza a szocializmus világméretű békés győzelmét A békés egymás mellett élésért, a békéért vívott küzdelem szűkíti az imperializmus bázisát, a világra gyakorolt befolyását és fokról fokra elszigeteli az imperializmust A leszerelésért azért küzdünk, hogy ne legyen fegyver az Imperialisták kezében, ne tudjanak fellépni a függetlenségükért küzdő népek ellen, ne tudjanak beavatkozni a népek függetlenségi harcába. Osztályharc, mert ha érvényesül a békés egymás mellett élés politikája, ha normális a viszony a különböző társadalmi rendszerű országok között, ha a burzsoázia kénytelen lemondani a háborús készülődésről, akkor meg lehet gátolni a kapitalista országok közéletének mdlitarizálódását, fasizálá- sát, és lehetővé válik, hogy demokratikus erők, az osztályharc erői szabadabban mozogjanak. És végül a békés egymás mellett élés politikája, a béke teszi lehetővé, hogy támogatni tudjuk a gyarmati népeket nemzeti függetlenségi harcukban, önálló gazdasági létükért folytatott küzdelmükben. A szocializmus képes arra, hogy békés versenyben legyőzze a kapitalizmust. Ehhez azonban az kell, hogy a szocialista társadalom minden területen bebizonyítsa fölényét, de mindenekelőtt legyőzze a legfejlettebb kapitalista országokat az egy főre eső termelésben. Ez az, ami vonzóvá teszi a szocializmust, ez ösztönzi a kapitalista országok munkásosztályának a szocializmusért vívott harcát. A szocialista országoknak az utóbbi években elért gazdasági eredményei bizonyítják, hogy ez a cél teljes mértékben reális. A békés verseny politikáját csak azok tagadják, akik nem bíznak abban, hogy a szocializmus békében is le tudja győzni a kapitalizmust, nem bíznak magában a szocializmusban. A békés egymás mellett élés politikája az elmúlt években számos fényes győzelmet aratott. Az emberiség háború nélkül vészelt át számos súlyos, már-már végzetesnek látszó nemzetközi válságot. Minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy ezt a Szovjetunió, a szocialista országok sikeres, következetes békepolitikájának köszönheti. a Szovjetunió Kommu- nista Pártjának XX. kongresszusát, a kommunista és munkáspártok 1957. és 1960. évi moszkvai nyilatkozatát az élet teljes mértékben igazolta. Ha ma enyhültebb nemzetközi helyzetről beszélhetünk, akkor ezt a nemzetközi erőviszonyok helyes elemzésének és az ebből eredő helyes gyakorlati politikának, a békés egymás mellett élés mai viszonyokra alkalmazott politikájának köszönhetjük. FALICZ JÓZSEF RÉZKARCA
