Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-24 / 146. szám
IMI. Június 24, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Panaszok, intézkedések BIZOTTSÁG BÍRÁLJA EL A LAKÁSIGÉNYEKET Pásztor Janos lakásgondjával kapcsolatban írt levelet. Sajnos, ebben nem tudunk segítséget nyújtani, mivel a lakásokat a városi tanács igazgatási osztálya, illetve a mellette működő lakásügyi bizottság osztja szét. Olvasónk körülményeit a bizottság feltétlenül figyelembe veszi a lakások szétosztásánál, a kiutaltis- hoz jutók névsorát pedig kifüggesztik a tanács folyosóján. TÖRVÉNYESSÉGI PANASZ A MEGOLDÁS Augusztin Fe- rencné Nagyve- nyimből azt írta, hogy fiát tartásdíj fizetésére kötelezték jogerős ítélet alapján — (ahogy megállapítottuk a beküldött okiratokból). Igaz, hogy 1962. január 25-től 1963. november 20-ig fia kérte a tartásdíj alóli mentesítést, ezt a kérést azonban a szolnoki járásbíróság elutasította. Ez az elutasítás már jogerős. Amennyiben törvénytelennek tartja az ítéletet a járásbíróság határozata ellen a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez törvényességi panasz- szál élhetOlvasóink írják KÉSIK A TEJ ABADSZALŐKON Tiszafürediő hozzák Abádszalókra a tejet, mivel ott tudják csak pasztőrizálni. Ez idáig rendben volna, de csak nagyon ritkán történik meg, hogy hét órakor megérkeznek a tejjel és a sok háziasszony nem egyszer órákig vár, mert késve hozzák. S közben múlik az idő, mindenkit vár a munka. Szeretnénk, ha ezen az állapoton minél hamarabb segítenének az illetékesek. Ari Károlyné Abádszalók KÖSZÖNÖM A VÉRT Hetvennégy éves vagyok, munkámhoz az erőt, betegségemből a felgyógyulást vérátömlesztésnek köszönhetem. Szeretném elmondani mindenkinek, hogy milyen csodálatos érzés volt látnom június 10-én az egészségügyi dolgozók véradását a megyei kórházban. Szeretném megköszönni minden beteg nevében, hogy nemcsak a gyógyítást, az éjszakázást vállalják, de vérükkel is segítségünkre sietnek. És szeretném azt is megköszönni, hogy példát mutattak minden egészséges embernek, hogy megértsék, mit jelent a vér az élet és a halál harcában. Akantisz Lajosné Szolnok, Vöröshadsereg u. 4; port és piszkot is. Ezúton kérném a Köztisztasági Vállalat dolgozóit, hogy a jövőben figyelmesebben végezzék az utak portalanítását. N. E. Szolnok lóautója. De nem az utat locsolta, hanem a szélére irányította a vízsugarakat. A víz az út szélén menő emberekre csapódó tt, magával ragadva a ÉVZÁRÖ ÜNNEPÉLY Szombaton délután tartották meg az új abádsza- lóki általános iskola évzáró ünnepélyét. A Himnusz majd Kállai Mária igazgatóhelyettes üdvözlő szavai után Széli Teréz végzős tanuló Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versét szavalta, ezt követően Gyömbér József igazgató szólott a 126 kis elsős munkájáról, s búcsúztatta a végzősöket — 67 nyolcadik osztályos tanulót. Értékelte a tanulmányi eredményeket, kiemelte, hogy a takarékosságban és a sportban is jó eredményeket értek el a tanulók. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek jól dolgoztak, megérdemlik a kellemes nyári pihenőt. Velkei Árpád Abádszalók AZ ILLETÉK-KISZABÁSI CSOPORTHOZ KELL FORDULNI Novák Istvánná tiszaőrsi olvasónk hozzánk küldött levelében azt írja, hogy ház vétele tárgytalanná vált, viszont az illetéket befizették. Mivel az ingatlant nem telekkönyvezték, az illetéket vissza szeretné kapni. Abban a- esetben, ha a vételárat kifizették és az ingatlant már birtokba vették, úgy az illeték-rendelet szerint a befizetett illetéket visszakövetelni nem lehet. Abban az esetben viszont, ha az ingatlan vételárát nem fizették ki és birtokba sem vették, akkor kérelmével az illeték-kiszabási csoporthoz forduljon. HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉST KÖTHET A TSZ-SZEL Sándor Miklós azt írja Törökszentmiklósról, hogy 1959-ben felajnlott az államnak egy katasztrális hold és 383 négyszögöl területű földet, melyet jelenleg tsz használ és ezért ellenszolgáltatást nem fizet. Ebből az állapítható meg, hogy földjét az állam részére ajánlotta fel, amit az elfogadott és egy termelőszövetkezetnek adta használatra. így a kérdéses ingatlanon a tulajdonjog megszűnt. Ez esetben a tsz-től semmilyen használati díjat nem követelhet. Abban az esetben viszont, ha az állam részére való felajánlás nélkül használja a tsz a szóban forgó földet, akkor kishaszonbérleti szerződést kell kötni. I KÉPEK a Kilián György Repiilöfiszfi Iskoláról Szerkesztői üzenetek Startol a sugárhajtású gép Rékasi János, Tiszaföldvár: Ha földje valóban a mezőhé- ki Táncsics Tsz használatában van és nem tagja a nevezett tsz-nek, akkor kishaszonbérleti szerződést kell kötnie a szövetkezettel. Helyes, ha ezt személyesen intézi el. Gömöri András, Szolnok: Mivel nem tsz-tag, a tulajdonát képező földre az azt használó rákóczifalvai Rákóczi Tsz-szel kishaszonbérleti szerződést kell kötnie. Ennek érdekében személyesen forduljon a termelőszövetkezethez. Tatár Imréné, Fegyvernek: Abban az esetben, ha volt férje tartásdíja nincs letiltva, a régi iratok alapján a bíróságtól kérjen közvetlen letiltást. Amennyiben a tartásdíj le van tiltva akkor a tsz köteles a havi 290 forintot levonni ellenkező határozat hozataláig. Ha ezt a tsz nem teszi, akkor forduljon a törökszentmiklósi járásbírósághoz panaszával. Molnár Imre, Karcag: A karcagi Lenin Tsz-ből kilépve öntől 1300 forint kereseti adót követelnek vissza. Véleményünk szerint ezen ősz- szeg jogcíme más, mert kereseti adó fizetésére a munkavállaló nem kötelezhető, csak a 3 százalékos jövedelemadó fizetésére. Tisztázza Még néhány perc és többezer méter magasba röppen a sugárhajtású gép A vízkóstolás rangos mesterség... Az iskola növendékei több hónapos tantermi elméleti kiképzés után most dugattyús repülőgépeken folytatják a tanulást. Oktatóik felügyeletével már önállóan repülnek, eközben a gyakorlatban sajátítják el a vezetés alapismereteit, hogy „felsőbb osztályba” lén- jenek és sugárhajtású gépekre kerülhessenek. Előkészület a starthoz A dugattyús gyakorlógépek várják a növendékeket (Bajkor József felvételei) pontosan a tsz-szel a követelés jogcímét, mert csak ez esetben tudunk határozott választ adni. „Csongrád” jelige levélírója közölje nevét és pontos címét. Ügyét megvizsgáltuk, a választ levélben szeretnénk továbbítani. Dörnyei Gábor, Solnok: — Személyesen előadott panaszának orvoslásához, sajnos, nem tudunk segítséget nyújtani. Kertje egy részének kisajátítása fontos iparfejlesz- | tési célból történik. így en- j nek megakadályozása nép- ' gazdasági szempontból sem volna helyes. Bizonyára kártalanítják önt területtel, vagy anyagilag, Czibnlyka Jánosné, Ve- I zseny: Mint levelében írja, az erdőgazdaság csak 30 gödör kiásását fizette meg Önnek, 5 gödör munkadiját nem, Azt javasoljuk Olvasónknak, panaszával forduljon az erdőgazdaság egyeztető bizottságához. Ha elutasítják kéremét, akkor keresse meg a Területi Egyeztető | bizottságot, Ki hinné, hogy nemcsak a borkóstolás, hanem a vízkóstolás is polgárjogot kapott már Magyarországon. Az ÉM. Mélyépítési Tervező Vállalat víztechnológiai osztályán dolgozó vegyésznő, Vasvári Lászlóné született: Simó Anna, az ország első hivatalos vízkóstolója. A víz ízlelése rangos mesterség. Nemcsak a bort, hanem a vizet sem minősítheti akárki. Szigorú próbákat kell tenni. Az erős dohányosok ne is kísérletezzenek, de azok se, akik csak vizet isznak és a bortól tartózkodnak. Ne pályázzanak erre a hivatalra az ingerlékeny és érzékeny idegrendszerű emberek sem, mert a megbízhatatlan idegműködés az egyén ízlelési és szaglási képességét is kétségessé teszi. Minden tizenöt jelöltből legfeljebb egy felel meg a legnehezebb feltétéinek, a szagláspróbának. A vizsgálat abból áll, hogy öt edényből ki kell választania azt az egyet, amely nem szagtalan folyadékot, hanem klórfenollal elrontott vizet tartalmaz. Valóságos szimat kell ehhez a vizsgához, hiszen az illatképző fenolból csak a grammnak 100 milliomod részét, a klóradagból pedig mindössze 1 tized grammot oldottak fel 1 liter vízben. A tervezők új víztisztítási kísérletek és a budapesti kutak ellenőrzésére állították fél az újfajta hivatalt. Nehéz dolga volt a kóstolgató vegyésznőnek, pedig csak két hónapig tartott a rendszeres vizsgálat. A kóstolgatásnál 20—40 fokos langyos vizet kellett lenyelnie. A szagvizsgálatnál viszont jól fel kéll rázni a vizet, hogy a légbuborékok átjárják a foyadékot és a felszínre hozzák a szennyező anyagok illatát. A vegyésznő nem dolgozhatott egyfolytában, mert eltompult volna a szaglása. Ezért hat vízminta minősítése után 15 percig sétálnia kellett, hogy kiszellőztesse tüdejét és a légutakat. Nem vonulhatott félre a csendes laboratóriumba sem, mert a zárt helyiségben idegen illatok is zavarják a vizsgálatot. A friss levegőn, a szabadban dolgozott, de jobban kéllett vi- gyázni magára, mint a súlyos betegeknek, hiszen már a legenyhébb nátha, egyetlen álmatlan éjszaka, vagy apróbb idegeskedés is meghamisította volna a vizsgálat eredményét. Nálunk már megkülönböztetünk halszagú, dohos, vagy gyógyszerillatú, valamint földes, vagy pocsolyaízű vizet. Egyes fejlett ipari országok pedig a rossz ivóvízhelyzet miatt már arra kényszerültek hogy 33-féle jelzőt használjanak a viz ízének és szagának osztályozására. A magyar vízkóstoló vegyésznő a vizsgálatokkal együtt a víztisztítás módszereit is kipróbálta. Az eredményt az összes vízműnek megküldték, s így a vizsgálatok jelentősen hozzájárultak a hazai ivóvíz minőségének javításához; VÉGRENDELET SZERINT TÖRTÉNIK AZ ÖRÖKLÉS Vizi M. Istvánné tisza- jenői lakos levelében azt panaszolja, hogy a szülei tulajdonát képző házat az f gyik testvérre íratta édes- pja. Ezzel többi testvérével együtt 6 sem ért egyet, és kérdezi, vajon ez jogos-e? Amennyiben szülei végrendeletet nem hagytak hát», akkor törvényes öröklés alapján valamennyi testvér jogot formálhat az ingatlan ráeső részére. Ezt az a testvér megválthatja, akire az édesapja az ingatlant íratta, mégpedig úgy, hogy a többi testvér részére pénzbeli juttatást ad ellenértékként. Viszont ha szülei végrendeletet hagytak hátra, akkor eszerint történik m öröklés. EZ NEM JÁTÉK Június 15-én délután 18.10 órakor mentem haza az új Zagyva hídon és utolért a Köztisztasági Vállalat UA 03—11 forgalmi rendszámú locso-