Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-23 / 145. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. június 23. Az első országos véradó konferencia A Magyar Vöröskereszt és az országos vérellátó szolgálat pénteken és szombaton Kőszegen Jurisics Miklós helyreállított várának lovagtermében rendezi a véradó mozgalom első országos konferenciáját. — A tanácskozásra a mintegy ötszáz magyar résztvevőn kívül csehszlovák, lengyel, osztrák és román vendégek is érkeznek. A konferencia jelentőségéről és programjáról hétfőn a Magyar Vöröskereszt székházéban dr. Soóky László, a vöröskereszt főtitkárhelyettese és dr. Simonovits István, az országos vérellátó szolgálat főigazgatója tájékoztatta az újságírókat. Elmondták, hogy az orvostudomány és az egészségügyi szolgáltatások párhuzamosan rohamosan növekvő igények, szükségessé teszik a véradó mozgalom állandó fejlesztését Ennek útja pedig elsősorban a véradás társadalmasítása, a térítésmentes véradás fokozatos kiterjesztése. A kőszegi konferencián 33 előadás hangzik majd él, amelyeket yita követ. Még egy utolsó kecses fordulat, egy mély bókolás és befejeződik az égszínkék tüllruhás kis tündérek tánca. A bokrok közül mackómedve lép a tisztásra, és a zene brummogó ütemére ő is táncba kezd, meseerdő vidám lakói tapssal kísérik Vasárnap délelőtt a szolnoki Ságvári Művelődési Ház balettiskolájának apró és még apróbb növendékei valóban a meseerdő pajkost táncoskedvű lakói voltak, hiszen ők nemcsak szereplői, hanem alkotói is egyben e kedves mesebalettnek — A hivatalos meseköuy- vekben nincs ilyen mese, de létezik a gyerekek fantáziájában, ezért igaz — mondotta a vizsgaelőadás előtti beszélgetésünkön Juhász Mária balett-tanárnő. — A próbákon közösen alakítottuk ki a gyerekekkel a történetet, Mindenki olyan feli adatot kapott, amely életkorának, felkészültségének megfelelő, — Két óve foglalkozik már ezekkel a gyerekekkel. a balettiskolának hány növendéke van? — Jelenleg hetvenhét gyerek tanulja a mozgásművé- szetet a művelődési ház balettiskolájában. Vasa baby- csopprtom, első- és másodéves növendékem. Reméljük, hogy jövőre már sokkal szebb vizsgát tarthatunk, hiszen akkor már lesznek harmadikos „nagylányaim^ is. A vasárnap délelőtti záróünnepély műsora nemcsak a hozzátartozók, hanem a „kfvülállók”j pártatlan nézők számára is érdekes, élvezetes volt. Különösen tetszett a második részben bemutatott gyermekbalett, a Meseerdő. — Hiába, egy mesét a legmeggyőzőbb elhitető erővel még táncolni is csak a gyerekek tudnak. •"rsmwM” Fő baleseti ok a gondaflanság és az elsőbbség meg nem adása Közlekedésrendészeti sajtó tájékoztató Budapesten Molnár Elek alezredes, a BM Közlekedésrendéáze- ti Csoportfőnökségének munkatársa a Magyar Sajtó Házában tájékoztatót tartott a közlekedésünk problémáiról, az előttük álló feadalokról válaszolt az újságírók kérdéseire. Először a balesetekről beszélt.- Molnár alezredes ismertetve az első negyedévi adatokat; Csaknem ezerrel nőtt a balesetek száma a tavalyihoz képest — 3098 volt; Ebből 49.3 százalék Budapesten történt. Közrejátszott persze az is, hogy az idén 16 százalékkal több gépjármű vett részt a forgalomban; A halálos balesetek aránya a tavalyi hasonló időszakhoz képest: 77—97. A sebesültek száma a tavalyi 1262-vel szemben 1998; Az adatfeldolgozásnál azt is figyelembe kell venni, hogy a megyékben például nemcsak a helyi gépkocsivezetők okoznak baleseteket, hanem az átmenő forgalomban haladók is, sőt, jórészt ők: örvendetesen csökkent a cserbenhagyá- 60S esetek száma, a tavalyi 3.2 százalék ellenében 1964 első három hónapjában csak a balesetek 1.9 százalékát képezték. Ilyenkor a rendőrség gyorsan elfogja a tettest, sokat segít ebben rendszerint a lakosság, a bíróság pedig általában szigorú Ítéleteket hoz ilyen ügyekben: Mi okozza a baleseteket? Gondatlanság (20.6 százalék), elsőbbség meg nem adása (13.2 százalék), műszaki hiba (3.6 százalék), és így tovább, Melyik jármű okozza a legtöbb balesetet? Nos, itt a tehergépkocsik vezetnek 26.9 százalékkal (csökkenő), személygépkocsik 25.3 százalékkal, motorkerékpár 7.5 százalék (ez viszont áprilisban már csaknem négyszeresére nőtt!); S hallottunk még egy elgondolkoztató számot is: 408 balesetet okoztak az ittas járművezetők; — Társadalmi összefogásra volna szükség ezen a téren: Elsősorban a vendéglátóipari dolgozók felelősségére gondolunk: A Nagy—Zsigmond-féle alkohol szonda alkalmazása mindenesetre hasznosnak bizonyult, \ A közlekedésrendészeti tevékenység Gyors, határozott fellépésre, a társadalmi erőkés különféle szervek bevonására, együttműködésére van szükség. Fontos feladat a megelőzés, a fokozott ellenőrzés, a nagyforgalmú helyek közlekedésének szabályozása (a Balaton mellett például 71, 72 és 715 számú utakat főútvonallá nevezték ki); Folyamatban van további útburkolati jelek és jelzőtáblák elhelyezése. Alaposan felkészülnek a balatoni, dunai forgalom nehézségeinek áthidalására, s a Szegedi Ünnepi Játékok forgalmának zökkenőmentes lebonyolítására. Jól folyik a propagandamunka is, tavaly 180 ezer előadást tartottak. A tervek közt szerepel még a „kiöregedett” járművek kivonása a forgalomból, a feketefuvarok megakadályozása, a gépjárművezető- képzés gyökeres megreformálása; Arra is törekednek, hogy a szabálysértő külföldiekkel szemben is ugyanolyan szigorral járjanak ed, mint a hazai vezetőkkel. Ugyanis 10 ezer külföldire 29 baleset jutott tavaly, S ez a szám Kérdések, válaszok A fontosabbat érdemes röviden megemlíteni. — A KRESZ-ben több változást eszközölnek majd a gyakorlat tapasztalatoknak megfelelően, Budapesten a Belvárosban az Erzsébet- híd megnyitásával egyidő- ben az utcák legnagyobb része egyirányú lesz. Egyre több radar sebességmérőkészülékkel ellenőrzik a járművek vezetőit; Aki külföldre utazik, vagy új vezetői igazolványt kap, annak jogosítványa már külföldre is érvényes lesz. Forgalmasabb helyeken a balra nagy ívű kanyarodást meg akarják fokozatosan szüntetni. Előreláthatólag októberben próbálják ki a „zöld hullám”- rendszert. Az udvariatlan rendőröket felelősségre vonják. Továbbra is probléma a kerékpár-lámpák beszerzése. A Budapest— Győr útszakaszon mindenütt felfestették a záróvonalat, most rendeltek több nagyteljesítményű gépet erre a célra; a festék viszont nem elég tartós, hamar lekopik. TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁK SZOLNOKON Június 24. Szerda: Dr. Nagy Jánosné (25. sz. vél. kér.), Beloiannisz úti iskola, 17 óra. Tarjányi Istvánná (24), Beloiannisz úti iskola, 17. Győr Ferenc (9), Rozmaring úti orvosi rendelő, 18. Rák József (8),' Rozmaring úti orvosi rendelő, 18. Június 25. Csütörtök: Sohn Jánosné (83), Lomb u. isk. 18. Papp Gábor megyei tanácstag (30), Nyúl cl isk. 17.30. Június 26. Péntek: Szalai István (49), Délibáb u. isk. 18. Tornyos Vilmos (74), Bajcsy-Zs. úti isk. 18. Június 27. Szombat: Komlósi Lajos (62), Május L úti kultúrház, 15. Június 29. Hétfő: Balajti János (79), Bajcsy-Zs. úti iskola. Június 30. Kedd: Rimó- czä János (50), Délibáb úti iskola 18. Dr. Bene Zoltán (84), Lomb cl isk. 18. — A SZOLNOKI Kulturális Hetek szervezésében és lebonyolításában kiváló munkát végzettek részére vasárnap autóbuszkirándulást rendez Mátraházára a városi tanács. — KÉT VILLÁMCSAPÁS vasárnap. Hajnali 3.10 órakor a villám belecsapott a mezőtúri Halász- csárdába, és megrongálta a hálózatot Reggel 7.47 órakor pedig a villám rraeg- gyújtotta a karcagi Lenin Tsz szalmatetős kocsiszínét Az anyagi kér elenyésző, 165 forint » tűzet gyorsa* eloltották. — KÖZÖS KIRÁNDULÁST szervez augusztusban a Balaton mellé s szolnoki Ságvári művelődési ház ifjúsági klubja A fiatalok néhány napig camprngeznek majd a ma- gyár tenger pattján. SZOLNOK Vörös Csillag: Jánosik L Tisza: Párduc I—II. MAVt Boccaccio 70 la JÁSZBERÉNY Lehel: Majdnem baleset Kert; Kisvárosi Lady Macbeth. KARCAG Déryné: A szeretet logáni MEDOSZ: Lupény, 7929, KISÚJSZÁLLÁS Ady: Honfoglalás I—IL KUNHEGYES Szabadság: A bokszoló és a halálKUNSZENTMARTON Körös: Karambol, MEZŐTÚR Béke: Szerencsés bukás. Dézsa: Hely a tetőn, Szabadság: Lázadás, TISZAFÜRED Tisza: A prágai -tréfacsi náló, TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Egy taxisofőr halála. Kert: Férjek, TÜRKEVE Nagykun: Szerelmesek találkozása. SZÍNHÁZ: Nincs előadás, A MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18-00—19-00 óráigAlföldi krónika. - Ki mit kérdez. Zenés riportműsor. — Búzatáblák között. — Tiszai dallamok. — Négyszemközt... Hangszerszólók, — A VAS- ÉS FAIPARI KTSZ-ben szakosítás folytán szíjgyártók álltak munkába. Eddig több mint 100 pár lószerszámot készítettek, s az AGROKER-en keresztül a második félévre is ugyanennyit rendeltek tőlük. A Nap kél: ?■ 47 h-kor, nyugszik) '9.46 h-kor. A Hold kél: 18.28 likőr, nyugszik 2.40 h-kor IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, további esőkkel, zivatarokkal, helyenként jégesővel. Mérsékelt délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. (MTI) ZOLTÁN Az arab török nyelv „szultán”: fejedelem, parancsoló szavából eredi mely a magy.tr szókincsbe a népvándorláskori Dél- Oroszország bolgár—török népeivel való érintkezés idején került be. II. Mohamed török császár 1473-ban vette fel a szultán címet A Zoltán, Solt, Zsolt ős- magyar nevek. — A SZOLNOKI Ságvári művelődési ház biológiai szakköre ma este 6 órakor Orgona- és rózsa- szemzés címmel gyakorlati bemutatót tart Szentirmai János szakköri tag kertészetének telepén (Ártér 2). TELEVÍZIÓ: 18,03: Hjrek. 18,10: 100 kérdés, 100 felelet 18,50: Az Ormánságról. 19,20: Mese. 19,30: TV Híradó 19,45: Jegyzet — 19,50: Barangolás. 20.50: Szülők, nevelők egymásközt. — — 21,10: Áldozatok. Szovjet film. — 21,40: Derkovits Gy. művészete, 22,10: TV Híradó. 22,30: 100 évben egyszer, TV- Játéfc „Visszafelé“ folyt a Tisza — Délutáni éjszaka hétfőn Szolnokon Hétfőn délután érdekes természeti jelenségeket figyelhettek meg Szolnok város lakói. Az északnyugati irányból érkező felhők ugyanis, úgy elsötétítették a légteret, hogy már három óra után villanyt kellett gyújtani a hivatalokban, intézményekben, üzemekben. Sőt, az utcán közlekedő gépjárművek legtöbbje is kénytelen volt fényjelzéseket használni. Az alcsiszigeti meteorológiai állomás szerint a sötétséget okozó felhő nagyon alacsonyan, 600 méternyi magasságban, és több kilométeres rétegben települt Szolnok fölé egy-másfél óra hosszan és ez okozta a délutáni elsötétedést. Ám ennél is meglepőbb kísérő eseményt produkált a Tiszán a mindössze 9—10 milliméteres zápor. Valószínű légörvény következtében a másodpercenként 10 méteres erősségű szél megbirkózott a folyó természetes folyásának irányával és „fölfelé” hullámzásra kényszerítette a vizet. Az, a hátán fekvő álló vízi- járműveket, ladikokat folyásával szembe sodorta, s így mintegy félóráig tar- tóan a szemlélődőnek úgy tűnt, visszafele folyik a Tisza. A TOTÖ 25. HETI HIVATALOS NYERMÉNY JEGYZÉKE A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: A totó 25. heti fogadás) hetére beérkezett 573 894 darab szelvény. Nyereményalap 1 033 009 forint Ebből jutalomalap 103 301 forint. Az 1. nyerőosztályban kifizetésre kerül 278 912 Ft a 2. nyerőosztályban 185 942 forint a 3. nyerőosztályban 185 942 forint, a 4. nyerőosztályban 278 912 Ft. 13 találatot 6 pályázó ért eL Nyereményük egyenként 46 485 forint. Ezek közül egy pályázó 13 plusz 1 találatot ért el. Nyereménye a jutalommal együtt 149 786,25 forint 12 találat 249 akadt. Nyereményösszeg egyenként 746 25 forint. A 11 találatos szelvényei) száma 3469 darab, nyeremény szelvényenként 53,75 forint. Tíz találatos szelvény 23 028 darab volt. A nyeremény egyenként 12,10 Ft. rr mmm R/ÍDlO* TV* MOZI • MOZI: Június 23 Kedd Zoltán AUTÖTULAJDONOSOK FIGYELEM! Jó úton jár, ha biztosít! Saját kára csak úgy térülhet meg, ha megköti az ÁLTALÁNOS GÉPJÁRMŰ (CASCO) BIZTOSÍTÁST! — Mely törés, tűz, villámcsapás, robbanás, az autó ellopása és a bent ülők baleseti sérülése esetén nyújt kártalanítást. Részletes tájékoztatásért forduljon bizalommal az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓHOZ Barangolás meseerdőben