Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

1964. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Változnak az idők változnak az emberek B iztos lehet benne az ember, hogy ha neki­szegezi a kérdést egy mű­vezetőnek, egy igazgatónak vagy egy tsz elnöknek: ..ön szerint elképzelhető, hogy valaki jó irányban megvál­tozzék?” — igenlő választ kap. Általános elvként ezt iga­zán mindenki elismeri. Hát hogyne! Miért ne változ­hatna, miért ne lehetne a legrosszabb munkaerőből a legjobb, miért ne változhat­na meg valakinek a politi­kai, szakmai véleménye, akár az egész világnézete. Hiszen az élet megy előre s benne az ember is. Elvileg tehát semmi vita. Mindenki egyetért abban, hogy változó, fejlődő lé­tünk megteszi a maga ha­tását az emberben is. Ez a hatás nem egyenletes ugyan, tje mindenesetre ál­landó. Hiszen másként meg sem oldhatnánk újabb- és újabb feladatainkat — ha a társadalmi fejlődés nem for­málna ehhez új embereket is. De közelről, mikor ezek az elvek' a hétköznap mér­legére kerülnek, korántsem nyomnak annyit a latban, mint gondolnánk. Gyakran önmagukban való elvek maradnak. Még köeelebbről: hány „elásott, beskatulyázott, fél­reismert” — ember dolgo­zik a népgazdaság legkü­lönböző helyén. így emle­getjük őket és ezekben az elnevezésekben benne van az illetékes vezetők mun­kamódszerének kritikája is. Annak a módszernek a bí­rálata, amikor a vezető egy­ezer „megnézi magának” a dolgozót s aztán véglegesen eldönti: ez ilyen és ilyen ember. Még rosszabb, ha neirf személyes tapasztalata, hanefri különböző híreszte­lések hullámzó kedélyek véleménye alapján mond ítéletet. A z egyik vidéki gyárba ** két évvel ezelőtt fia­tal . mérnököt helyeztek. Külföldön végzett, ritkaság- számba menő szakember, olyan szakon végzett, ami­lyen jellegű mérnökképzés nálunk nincs. A gyárnak szüksége is volt a fiatal szakemberre új modelljei megkonstruálásához. Az még ki sem derült, hogy a fiatalember mennyire ért a szakmához, de azt már né­hány héten belül látták, hogy a dolgozókkal nagyon nehezen boldogul. Szűksza­vú utasításait, kissé lekeze­lő modorát nem tudták el­fogadni. Annyit panaszkod­tak rá, hogy az igazgató fogta és beosztotta csoport- vezetőnek az utókalkuláció­ba. Végre csend lett Más kérdés, hogy a mérnök ma is ott van, fogcsikorgatva utókalkulál. Szaktudására persze most még nagyobb szükség volna, mint koráb­ban, ezt elismerik a gyár vezetői is. A személyzeti osztály vezetője már több­ször javasolta, hogy állítsák vissza a termelésbe a mér­nököt, hiszen az egyetem­ről került egyenesen a gyárba, akkor még nem tu­dott bánni az emberekkel, - de azóta munkatársaival igazán semmi baja. Elvégre eltelt két év, ő is megta­nulhatta, hogy kell a mun­kahelyen viselkedni. Nem és nem. Az igazgató nem hajlandó még egyszer „vé­gigcsinálni azt a cirkuszt” vagyis nem hajlandó felté­telezni hogy az iskolapad­ból kikerült mérnök két év alatt tényleg megtanulha­tott emberek között mozog­ni. Az igazgató nem haj­landó kockáztatni egy in­tézkedése sikerét. Még akkor sem, ha a termelés érdekei még a kockázatot is jogos­sá tennék. csolódik egybe. És hány szakembert állítanak félre, mert bizonyos szakmai kér­désekben nézeteltérésbe ke­rül a vezetővel. Tegyük fel, hogy nem volt igaza, hogy az élet a vezetőket igazolta. Ok ez arra, hogy egyszers- mindenkorra lemondjanak az illető tudásáról? Hiszen igen gyakran rájött ő maga is, hogy tévedett. De ha nem adnak neki alkalmat a munkára, persze, hogy nem ismerhetik meg az azóta ki­alakult' nézeteit. |y| inden munkahelyen csak az lehet a cél, hogy lehetőleg mindenki teljes tudásával, kiegyensú­lyozott légkörben dolgoz­hassák. De ki-ki saját mun­kahelyéről ismeri azokat az eseteket, amikor valakit ko­rábbi hibái miatt ítélnek meg évek múlva is. Még akkor is, ha azoknak a hi­báknak abban az emberben már nyomuk sincs. Az ilyen állapot, az ilyen légköriga­zán nincs jó hatással a munkára. De azokra az em­berekre sem, akiknek a megváltozása, jóirányú át­alakulása még hátra van. Az ő fejlődésüket is sarkal­ná, ha látnák, hogy erőfe­szítéseiket figyelemmel tart­ják, és annak nagysága arányában el is ismerik. Ennek ellenkezője viszont adott és cinizmust vált ki bennük szaporítva ezzel a vezetők amúgyis sok gond­ját. Első pillanatra nem is érthető, miért nehezítik meg némely vezetők a sa­ját helyzetükét? Miért mondanak le munkásokról, szakemberekről, ahelyett, hogy felkutatnának min­denkit, akire csak számít­hatnának a munkában. Va- tóbatr^ 'm-ivél magyarázható ez a gyakorlat? fiáiért sze­retnek sokán valakiről „egyszer és mindenkorra” véleményt mondani? Mert ez könnyebb, mint az egyes embert és a munkáját fo­lyamatosan szemmeltartani. Könnyebb, mint újból és újból felülvizsgálni saját korábbi véleményüket. So­kan kényelmesebbnek tart­ják ragaszkodni túlhaladott véleményükhöz, mint a té­nyek hatására azt megvál­toztatni. Pedig enélkül nincs jó vezetés. A z egyik termelőszövet­" kezet jóképességű, tapasztalt, agronómusát a vezetőség leváltotta, mert — többszöri figyelmeztetés ellenére — mulasztással súlyos kárt okozott a kö­zösségnek. Egy különleges, gyógynövényeket termelő munkacsapat vezetőjének tették őt meg. ahol az egész kollektíva már évek óta megszokta, hogy munkájuk sikere és személyes jöve­delmük is mindenekelőtt a lelkiismeretes munkától függ. Kezdetben ferde sze­mekkel nézegették — nem éppen jóhírű — új vezető­jüket. Eltökélték, hogy „vagy megszokik, vagy meg­szökik” — de nem engedik sem jóhírnevüket sem zse­büket megkárosítani. Meg­szokott. Annyira, hogy nem­csak pontossága és lelkiis­meretessége váltott ki elis­merést; hanem agrotechni­kai újításai is. Ezek pedig 50 százalékkal emelték a munkacsapat jövedelmét. Világos, hogy ekkor már a munkacsapat minden egyes tagja elragadtatva beszélt agronómusáról. Fel­figyelt erre a termelőszö­vetkezet vezetősége is. Többszörösen ellenőrizték az agronómusról szállongó jó híreket. S miután meg­És másutt: valaki koráb­ban fegyelmezetlen, meg­bízhatatlan munkás volt. Közben a körülmények Js, az .ember is megváltozott. De neve ma is a „rossz munkaerő” fogalmával kap­győződtek róla, hogy az il­lető már más ember, mint korábban volt — a munka­csapat tiltakozása ellenére visszahelyezte őt a maga­sabb munkakörbe, oda, ahol a tudásával nagyobb közös­ség javát szolgálhatta. Ezt az embert ma a környék egyik legjobb agronómusa- ként tartják számon — a tsz vezetősége nagy dicsősé­gére. Egyszóval: nemcsak a té­vesen megítélt ember érde­ke hibáinak levetkezése. Érdeke az egész közösség­nek, hogy az előnyösen megváltozott emberre fi­gyeljen fel. De különösen érdeke ez a színvonalas, jó vezetésnek. Kibontakoztat­ni a képességeket, a helyé­re tenni minden embert, hinni fejlődésükben, előse­gíteni fejlődésüket. Salamon Pál Délelőtt tíz óra van. Lent a vaspániton két dombocs­ka közül kipöfög a Kuli, a maga után akasztott üres csillesorral. Visszatér a kotró mögé, addig ácsorog, míg a kis kocsikat meg nem tömik téglánakvalóval. Az emberek várták már. Ifjú Homonnai Jóska — tán húsz éves lehet — gép­kezelő fölpattant fektéből a hűvös-nedves göröngyök­ről, bemászott a kezelőfül­kébe. Meghúzta az indító­kart. A vaskanalak pedig felül üresen, alul már meg­telve, körbe-körbekúsztak. Jóska tavaly is itt dolgo­zott, a törökszentmiklósi téglagyárban. Akkor csille­tologató volt, most, az idén lépett előre: bagger főnök lett. A csörömpölésen át- kláltva felelgetett a kérdé­seimre. — Mindjárt lejár a mű­szakom. Éjjel egykor kezd­tem, délelőtt meg iskolában voltam. Tudja, most járom a nyolcadikat — Miért nem fejezte be idejében? — Hát, mert kellett a pénz. Mosolygós, fehérfogú, kö­lyökképű srác a Jóska. S aztán, hogy meglátta a kö­zelgő embereket, eléjük csúfolódott. — Megjöttetek, Bika? Bika a csúfneve annak a szálfaegyenes, szikár vas­testű férfinak, aki legelői baktatott. Persze, váltás lesz. A csillék jóllakhattak, mert a Kuli nagyot köhö­gött, viaskodött, rázkódott, reszketett, mint a ravasz ló, dülöngélt a síneken, végül rántott egyet a ter­hén, vonszolta a padlás felé. Egyelőre még itt marad­tam a bányászok között. Rácz János alig három napja került ide. Azelőtt állami gazdaságban dolgo­zott. A Dunántúlon. Négy gyereke aztán csak haza­hozta. De csak kesereg. — Kevés ez az órabér. Nehezen élünk belőle. Ki­csi van, az asszony nem dolgozhat. — Van szakmája? — kérdeztem. — Mit gondol, ha lenne, itt talált volna? A többiek csak figyelik a beszélgetést. Nem szól­nak közbe, s ebből úgy éreztem, hogy az álmosság a legszívesebben elvinné őket öltözni. Ha öltözőnek lehet nevezni azt a kis kócerájt. és fürdőnek a fürdőt. Sereg László mond­ta is, hogy inkább a bá­nyavízben tisztálkodnak. — Jóskát figyelgettem, amint a gépkönyvbe írt, a men­tőládára könyökölve. Vas­kos. kuszáit betűkkel. Lát­szott, hogy nem kenyere a firkálás. A mentőládába is bekukkantottam. Belül pisa­A jól végzett munka örönt jutalma Azt szakták . oldani, hogy egy fecske nem csi­nál nyarat. A rákóczifal- vaiak viszont úgy említik, hogy hozzájuk egy ember hozta el — képletesen szól­va — a dús termést érlelő időszakot. Hogyan is kell értenünk e szavakat? * Nem is olyan régen még gondba-bajba dermed­ve tengette magát a közös gazdaság. Illetve nem is egy, hiszen akkor még kü­lön gazdálkodtak a Béke és Petőfi tagjai. Gazdálkod­tak? Találóbb kifejezés az, hogy küszködtek. Szaporí­tották a gyenge, s év vé­gén a mérleghiányos ter­melőszövetkezetek számát. Ilyen körülmények között vállalta el Bereczki Lász­ló — a szolnoki járási ta­nács vb korábbi és mosta­ni elnöke — az egyesülés­sel több mint ötezer hol­kos volt. A jód, benzin, olló, sebpor is hiányzott. Előkerült Szűcs Mihály gyárvezető is. Ö kísért to­vább. Az új bánya partján kerültünk egyet. Szépen, világosan elmagyarázta, hogy nagyon képlékeny az agyag, emiatt nehezen megy a termelés. Az első negyedévi tervből bizony semmi sem lett. — Bízom hozzá, hogy azért megszüntetjük a le­maradást. Jól dolgoznak nálunk az emberek. Hu« szonöt nap nyereségrésze­sedést fizettünk. Jártunkban a csillefel­vonónál Pola Istvánnéval találkoztunk. A férje is téglagyári. ” Kis, véfkony fiatalasszonyka. Nem is könnyű a munkája. Szalad­gál a két kötélpálya között, az egyik csillét leakasztja, a másikat meg fel. Ha nem figyel jól, báj lehet, íme most is egy pillanatra elfutott.-j- Látja, ránk vigyázott. Ha nem tapasztalt munkás lenne, akkdt most nya­kunkba rántotta volna a kötél a csillét — mondta magyarázólag kísérőm. Esz­ti már újra itt van. Mon­dom neki, hogy miért nem vállal könnyebb munkát, mégis inkább férfinek való ez. Kinevetett — Ez-e? Birom én jól. Szeretem, hisz nem unal­mas. Persze, muszáj pénzt keresni. Házat építettünk. Négy év alatt jól belejöt­tem. Igaz, Szűcs elvtárs? S ezzel ismét a csillékhez szaladt. A Kuli húzza őket vissza a bányászokhoz. Az egyik vasfalára, ez volt felírva: „Jóska, a csil­dasra nőtt gazdaság veze­tését. Az ő irányításával töret­lenül ívelt egyre feljebb a tsz. Kialakult, úgy is mondhatnánk: összevert u- válódott a szakvezetés. Hajdú Ferenc, a Palo- tási Állami Gazdaság­ból került Rákóczifal- vára főagronómusnak, s már második esztende­je az elnöki tisztet is rábízták. Az állattenyésztésnek Hor­váth Ferenc lett a gazdá­ja, Tamasi Mátyás és Gu­lyás Ferenc pedig a két üzemegységet vezeti. Míg 1961-ben kevés volt a gépesítés, addig most hosz- szan sorolhatnánk, hány traktorral, s egyéb géppel rendelkeznek. A számada­tok helyett csupán azt em­lítjük: az összes munkát sa­ját gépeikkel végzik. lét ne rágd félre”. A „padláson” — mert nincs agyag — az asszo­nyok kiültek napozni, meg morgózni. És persze, kötőd­nek egymással. így szóra­koznak. Az egyik csinos fe­hércseléd elszaladt, hozta a férje katonaképét, megmu­togatni. összebújnak, di- csérgetik, hogy milyen jó­képű, meg minden. Sőt sut­tognak is valamit, majd hangos nevetésben törnek ki. Bori kicsit mérgesen csattant fel. • — Bezzeg, ha jány lenne, nem mondanátok, hogy ilyen csinos, meg azt se -­— Miért ne? Nem érde­künk.:. — szólt közbe egy kövérebb társa. Bori észre­vett minket Kísérőmnek szólt oda: — Szűcs elvtárs, lesz-e május elsejére jutalom? — Lesz — felelte az. — Á, pofára adják azt is. Azért kap a Klári. Persze, ez csak heccelő- dés, Klári is veszi a lapot. — Miért ne kapnék? Elég szép pofám van. Aztán másra fordult a szó. Jól odamondogatták a gyárvezetőnek, hogy már lassan két órája állnak, így nem keresik a hidegvízre valót sem. Ez a vita amolyan csalá­dias mederben folyt le. Ha­rag nélkül, viccesen, de tar­talmában mégis komolyan. Már az égető környékén jártunk. A kis íves kapu­kon kitekintgetett a vörös­nyelvű láng, kőművesek fa­laztak, bányalovak porosz- káltak, a .hatalmas gyárké­ményből szállt fel a füst. Ránéztem az órámra. Fél tizenkettőt mutatott Fábián Péter Hol van már a szalma- bálás tyúkól? Bartha La­jos négytagú munkacsapa­ta a háromezer férőhelyes tojóházban gondozza a törzsállományt. S hogy nem rosszul, azt a — december — januárban — termelt hetvennégy- ezer tojás is bizonyítja. Ennek nagy százalékát — a tsz pénzügyminisztere, a főkönyvelő örömére — 2.40 forintos áron tenyész- tojásként értékesítették. A szakember tanácsát megfo­gadva, a rövid téli napokat villanyvilágitással nyújtot­ták meg, hogy a tyúkok többet egyenek, mozogja­nak, s termeljenek. Más dolgokkal is bizo­nyíthatjuk, hogy a Rákóczi Tsz-ben nem idegenkednek az újtól. A borjakat mes­terségesen nevelik. Jelenleg Deák II. István munkacsa­pata 130 borjút gondoz nagy hozzáértéssel. — A tisztaság és rend főként Földi Béláné és Budavári Istvánná szorgalmát dicsé­ri. A borjúk gondozásáról pedig Sinka Imre munka­csapata gondoskodik. Is­tállójukban csupán április­ban ötvenhét borjú látott napvilágot. S ha már a szaporulatnál tartunk, a ju­hászairól sem feledkezhe­tünk meg. Mesterséges meg­termékenyítéssel 130 száza­lékos ellést értek el, 126 anyajuh ellett ikerbárányt. A sertéstenyésztőknek fő­ként azért jár elismerés, mert gondos munkával le­küzdötték a tartási beteg­ségeket. A növénytermesztésben dolgozók is helytállnak- Ezt ékesen bizonyítja a ta­valyi 13.5 mázsás búzater­més, a holdanként betakarí­tott 275 mázsa cukorrépa, stb. Most is azzal büszkél­kedhetnek, hogy április 22-én befejezték a ta­vasziak vetését, s már javában sarabolják a mákot, és répát. Elvégezték a len és a cu­korrépa porozását, valamint 890 holdon a gabona vegy­szerezését. Egyik fontos üzemáguk a gyümölcsfa-iskola, amely­nek területe az idén 60 holdra növekedett. Az okos, szakszerű veze­tés, a szövetkezeti gazdák szorgalma eredményeként tavaly is milliókkal gyara­podott a közös vagyon. S minden munkaegység 37 forintot ért. A jól végzett munka öröme töltheti el a Rákóczi Tsz gazdáit, veze­tőit, s ezt még növeli az a tudat, hogy a legjobbak so­rába kerültek. A hajdani gyenge tsz 1963. évi eredményével el­nyerte a Minisztertanács, valamint az MSZMP me­gyei bizottsága, a megyei tanács, és a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa elis­merő oklevelét. N. K. A Kuli meg a többiek Uj műhely a karcagi üveggyárban Élüzemet avattak Martfűn A részben kísérletekkel és gyártással foglalkozó karcagi üveggyárban új üvegtechnikai műhelyt léte­sítettek, amelyben higany­kapcsolókat állítanak elő. Májusban az új műhelyben megkezdik termelését. A második negyedév végéig 7000 darab 710-es számú hi­fi" ..„kapcsolót adnak az egyik budapesti híradás­I technikai gyárnak. Ugyancsak az új gyárt- i-.unynak számító üvegszűrő • termeléséhez most teremtik ( meg a megfelelő feltétele­ket. Csütörtökön a koradél- i utáni órákban kezdődött meg Martfűn a Tisza Ci­pőgyár művelődési otthoná­ban az élüzemavató ünnep­ség. A gyár fennállásának 22 éve alatt tizenhatodszor nyerték el ezt a megtisztelő címet. A gyár dolgozói ezen az ünnepségen sok kedves ven­déget fogadtak. Itt volt H. R. Toming, a szovjet nagy- követség titkára, Mrrkov:*s László, a Könnyűipari Mi- j nisztérium főosztályvezető­je, Thurzó László, a Bőr- I ipari Dolgozók Szakszerve­zetének megbízott főtitkára Az élüzemavató ünnep­ségre eljöttek számosán f megye közéleti személyisé­gei közül is. Az élüzem cím elnyerése alkalmából rendezett nagygyűlései' mintegy hétszázötven dol­gozó részesült jutalomban és tizenhárom dolgozó kap­ta meg a Könnyűipari Mi­nisztérium Kiváló Dolgozó kitüntetését. — Az ünnep' nagygyűlés után a legkivá­lóbbak tiszteletére a vállalat vezérigazgatója ünnepi fo­gadást adott.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom