Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-10 / 108. szám

. i9®t május 10 SZOLNOK MEGYEI ffßPLAF A TISZA-KUTATAS JELENTÖSÉQE A századik Kincses Könyv i ! Van valami, amit a jég _ Pnlittmi, a Duna, *■ a tavak, forrásvizek kutatottsága mellett a Ti­száé csaknem teljesen el volt hanyagolva. Kiesett a biológusok és különöskép­pen a zoológusok érdeklő­dési köréből, kivéve egy­két lelkes egyéni kutatót. A Tisza pedig aránylag hatal­mas ártéri területeivel és vízmennyiségével érdekes, és jelentős honismereti ob­jektum, sőt problematikum. Amikor tíz évvel azelőtt & Szegedi Tudományegye­temen felállították az állat­rendszertani tanszéket, fő feladatunkká vált a Tisza és Tisza völgye, valamint a mellékfolyók torkolati sza­kaszának, tehát az élő, és a holt Tiszának állattani és növénytani kutatása. Első tízévi munkánk a múlt ké­nyelmeskedésének pótlásá­ra szorítkozott. j Kutatásaink eddigi ered­ményeit a szegedi „Acía Eíologica Szegediensis” ha­sábjain I—XXIII. sorozatos cikkekben adtuk közre ide­gen nyelveken. Ezeken kí­vül 16 cikk különféle mú­zeumi, pedagógiai-főiskolai évkönyvekben és szakfolyó­iratokban látott napvilágot, A Tisza-kutatás jelentősége tehát a szakbotanika és szakzoológia terén elvitat­hatatlan. Sok tekintetben nemcsak pótoltuk a múlt hiányosságait, hanem elér­ve a mai színvonalat, nö­veltük hazai vizeinkről szó­ló tudományos ismeretein­ket. Lényegében megállapí­tást nyert az, hogy a Ko- losváry-féle élet jelenségek rendszertani csoportosítása itt is megmutatkozik, amennyiben bebizonyoso­dott, hogy a Tisza völgyé­ben ma is vannak még ősi fauna és flóra elemek, igen nagy továbbá az alkalmaz­kodási képesség. Végül a civilizációval kapcsolatban az egyes fajok elterjedése, illetve visszaszorulása szer­ves dialektikus biokiberne- tikai egységet képez. Dokumentum-anyagunk jelentősége sem lekicsiny- lendő. Gazdag fénykép­anyagban igyekszünk meg­örökíteni a jövő század ré­szére a mai, XX, század második felének Tiszáját. Van már hat kötet fehér­fekete fotónk, és 335 színes diapozitívünk. Ezen kívül az egyetemi és a múzeumi gyűjteményanyagunk is te­temesen gyarapodott száraz és nedves alkoholos készít­ményekkel. Több anyagot lelkes és áldozatkész kül­tagjaink adtak át gyűjte­ményünk részére. Kutatómunkánknak gya­korlati jelentősége elsősor­ban a szennyvízkutatás te­rén mutatkozik. Az anya- folyón és az egyes öntöző- csatornákban szép eredmé­nyekkel folytatjuk kutatá­sainkat. Kűzdenünk kell az ellen, hogy folyóvizeink i pa ri-szerveti en-szén nvl eve­zető rendszerekké alakulja­nak át. Hiszen iparilag szennyezett vizet még öntö­zésre sem használhatunk. A halászati kuta­tásban kissé elmarad­tunk. Minden reményünk megvan rá, hogy rövid időn belül halbiológiával, haltáp­lálkozással kapcsolatos ku­tatásainkat is nyilvánosság elé tárhatjuk. Tesszük ezt abban a reményben, hogy folyóvizeink élő halkincsét óvjuk és fejlesszük. Elké­szítettük a halkatasztert a Tiszáról, és az öntözőcsa- tomák tisztaságát is állan­dóan figyelemmel kísérjük. Az állandóan változó Ti- sza-völgyet az ártéri erdő- felújítások, erőművek, duz­zasztók által ért káros ha­tások elleni védelem kidol­gozása a jövőben is jelen­tős feladatunk marad,-_Az ártéri mezőgazdasági terület állandó vizsgálata (állati kártevők, hasznos madarak védelme, hasznos növények stb.), s általában az ártéri növénytakaró és a talajviszonyok vizsgálata is fontos célkitűzésünk. Az ártéri erdő- és vad- gazdálkodásban szeretnénk minél több védett területet, vadrezervátumot látni. He­lyet kell biztosítani a ter­mészetes szelekciónak, és gátat vetni az esztelen, és emebertelen ragadozóállat­irtásnak, mély sok helyen egyenesen ellentétes célt ér el — hiszen az egyes raga­dozó madarak felismerése és a hasznosnak a károstól való megkülönböztetése igen gyenge lábon áll vadá­szainknál. Nem ismerik fel a hasznos és káros mada­rak közti különbséget, es a hasznos vércsét is már sok helyen kipusztították. E ká­ros tudatlanságnak minden­képpen véget kell vetni. j- o k o* öt t ebb együtt­■ működést kívánunk létesíteni éppen ezért a víz­ügyi igazgatósággal, a ter­melőszövetkezetekkel, vadá­szokkal és halászokkal, mert, sajnos, sokszor kel­lett tapasztalnunk, hogy ta­nácsainkat figyelembe se vették, holott kérték! Ha már a felnőtteknél sokszor oly kevés ered­ményt értünk el, annál biz­tatóbb ifjúságunk helyes irányban való nevelésének lehetősége. Lévén Szegeden a Tisza-kutatás az Állat­rendszertani Intézethez kap­csolva. önként adódik, hogy az ifjúságra oktató-nevelő hatást gyakorol. Ennek a hatásnak a jelentősége ab­ban áll, hogy az ifjúság már biológiai érveket Visz tőlünk tarsolyában. A központi biológuskép­zést államunk a közeljövő­ben Szegeden valósítja meg. Ennek a biológus szakkép­zésnek három fő profilja lesz: orvosi, mezőgazdasági és ipari. A Tisza-kutatás ennek megfelelően jelentő­ségében a jövőben éppen ezért csak emelkedni fog, hiszen részes lesz a bioló­gus szakképzésben is, mert elsősorban kutató jellegű feladat. Országos viszonylatban mindig érdeklődésre tartott számot a Tisza-kutatás. A Tisza, mint hazánk egyik legjellegzetesebb tájegysé­ge, eleven valóságként él a népiélekben a honfoglalás­tól napjainkig. Művészein­ket, régészeinket, történé­szeinket, őslénytani kutató­inkat mágnes erejével von­zotta, csak éppen a zooló­gusoknál voltak erős ver­senytársai a régmúltban a Kárpátok, a tengerpart (anélkül, hogy a magyar tengerkutatás lényegesen ki tudott volna fejlődni) — mert az alföldi meleg nem ízlett kényelmes kutató őseinknek. A Tisza-vöígy korszerű ismeretével 1954- ig adós maradt a magyar biológiai kutatás. Nemzetközi kapcsolataink révén több külföldi szak­lapban jelent már meg munkaközösségünk tagjai­nak botanikai, zoológiái cikke. Együttműködtünk külföldi szakemberekkel, több alkalommal előadáso­kat tartottunk külföldön is. Itthon is fogadtunk külföldi szakembereket és kalauzol­tunk a Tisza menti rezer­vátumokban is. Módsze­reink közül különösen az algakutatás és szennyvízku­tatás területéről, többet kül­földön is (Egyiptom, NSZK) alkalmaztak. Állandó pub- Ukációcserében vagyunk számos külföldi szakember­rel. m i g akutató, egysej- ” tű állatkákat stb. ku­tató munkatársaink külföl­di útjaik alkalmával sok jó módszerrel ismerkedtek meg. és tértek haza gazdag tapasztalatokkal Németor­szágból, Bulgáriából, Ro­mániából és a Szovjetunió­ból. Dr. Kolosváry Gábor egyetemi tanár, a Tiszakutató Bizottság elnöke, Szeged el nem ver, az aszály tönk­re nem tesz, a téli fagy szét nem porlaszt — falun sem. Ez a valami a kultúra, — amelynek szebbnél-szebb hajtásai szolgálják immár a falvak népét országunk leg­kisebb zugában is. Kultu­rális fejlődésünk egyik ne­vezetes stációja a századik Kincses Könyv, amely most jelent meg e remek soro­zatban. Tíz éve jelennek meg az Olcsó Könyvtár hallatlanul olcsó és hallatlanul értékes kötetei. Ezekből igen sok egyszerű falusi házban már valóságos kis házikönyvtár gyűlt egybe. Ehhez a soro­zathoz csatlakozott teljes vértezetében a Kincses Könyv sorozat. E sorozat­ban nemcsak szépirodalmi művek jelennek meg, ha­nem mezőgazdasági szak­írók is. Azt jelenti ez, hogy j a szórakozás és a művelő- , dés nemes eszközei szinte- szinte egy-egy mozijegy árán, gusztusos, modern „öltözékben” kerülnek a falu fiataljainak, öregjei­nek, nőknek és férfiaknak kezébe. A Kincses Könyv a leg­kitűnőbb magyar és külföl­di írókat vezeti be a kul­turált falusi otthonokba. — Jókai, Mikszáth, Móricz, Kosztolányi, Solohov, Seg- hers — hatalmas a válasz­ték, sokszínű az irodalmi élményanyag és ebben je­len vannak az újak és a legújabbak is: Fekete Ist­ván, Takács Imre és má­sok. A sorozat tartalma, ami a válogatást illeti, ki­tűnő. A kulturális forrada­lom zászlóvivőire hárul az a feladat, hogy a szó ere­jével segítsék a Kincses Könyvet — a második száz kötet, az új jubileum felé. Aki életet ad a holt agyagnak Az első Miskát, a kac- kiásbajszú, verbunkos hu­szárt ábrázoló kancsót Má­ria Terézia emlékére készí­tette egy mester 1825-ben. Jellegzetes a háromszögletű kalapja, varkocsba font ha­ja. Hogy ruhája elejét miért díszíti kígyó? Egyszerű! Kí­gyó — méreg! S az orvos­ság is lényegében méregből készül. És hát Miska ben- dője is orvosságot tartal­maz: ízes, zamatos magyar bort. Egyesek szerint szív- fájdalom ellen ez a leghat- hatósabb orvosság. S ál­mosság ellen is bevált szer. Erre utal a reá vésett szö­veg is: „Hogy ne légy sohase álmos, Öblögesd a torkod, János!” A kackiásbajszú verbun­kos huszár már-már a fe­ledés homályába merült volna, ha nem akad egy karcagi fazekasmester, aki újjáteremti, s aztán elküldi a világ minden tájára. Ró­ma, Párizs, Berlin, Amsz­terdam, Helsinki, Köln, To­kió, New York, Moszkva, Prága. Ez volt eddig a Mis- ka-kanesó útja. S a hetven­éves mester ma is fáradha­tatlanul dolgozik, alkot. Munkái — az előbb emlí­tetten kívül tálak, büty­kösök, kulacsok, gyümölcs- tartók jellegzetes kunsági mintákkal: pipaccsal, tuli­pánnal, sok-sok cirádával — egyre több országban öregbítik a magyar népmű­vészek hírnevét. Amikor megkérdeztem tőle, mi a titka fáradhatat­lanságának, csak ennyit mondott: — Az egészséges életmód. Én minden este 9 órakor már alszom. Szeszes Hart, feketekávét soha nem U- tam egy kortyot sem. És nem is cigarettázom. Aztán megmutatja: udva­rán ott áll a gyűrűhinta, melyen minden reggel tor- nászik. Tízszer húzódik fel reggelente rajta, aztán többször körülfutja az ud­vart, majd talajtorna kö­vetkezik Aludni? Nem, ő 6oha sem alszik szobában. A ház verandáján áll ágya. Itt télen-nyárofi a friss le­vegőn jobban esik a pihe­nés. Életében egyszer volt orvosnál. Tanyai gyerekként szüle­tett, az öt testvér közül sorrendben a másodiknak. Amikor iskola- köteles sorba lé­pett, beköltözött a család a cser­háti határrészről a városba, Kar­cagra. — Aztán hiába volt hábo­rú, idegen földön katonaság. Kán­tor Sándor hű maradt Karcag­hoz. Mikor Ácsi- Kovács János fa­zekasmester uram inast keresett, a tizenhárom esz­tendős Kántor­gyerek elszegődött hozzá. Rúgta a korongot, gyúrta az agya­got — megismerte a szak­ma titkát. Aztán már több­re vágyott, nemcsak az edénykészítésre Most is őriz egy kétfülű vázát, me­lyet valamikor anyjának csinált. Rá is véste akkori­ban : Készítette Kántor Sándor fazekastanonc, 1909. Apjának viszont pálin- kásbutéliát korongolt, s ezt írta rá: „Kérdés: Mit mondott Jézus a keresztfán? Felelet: Szomjuhozom.” Aztán kevés lett neki mindaz, amit a karcagi mester tudott, amit tőle ta­nulhatott. összecsomagolta holmiját, és útra kelt. Dol­gozott Zsolnán, elvégezte (ingvaron a mesterképző tanfolyamot, járt Kassán, majd Pécsre szegődött, egy öreg sváb mester mellé, Ott érte az első világháború. A katonaidő! Prága— Bécs! Majd az olasz front! Megsebesült, azután vissza­jött Karcagra. Megkapta az iparengedélyt, s azóta egy­folytában ott dolgozik kis házában, mely ma már egy fazekas-múzeumhoz hason­lít. A munkában töltött esz­tendők lassan meghozták a világhírt is Kántor Sán­dornak. Az 1925-ben ka­pott első bronzérem mellett ott sorakozik számtalan arany, ezüst, s életének leg­nagyobb kitüntetése: a brüsszeli világkiállítás nagy aranyérme. Évekkel ezelőtt huszon­nyolc társával népművésze­ti szövetkezetét alapított, melynek tagjai ma már az ország minden részében megtalálhatók. Csak tavaly hét és félmillió forint ér­téket exportáltak a világ minden tájára. Most joggal kérdezheti bárki: a munkán kívül sem­mi más szenvedélye nincs az idős mesternek? De igen. Van. A méhészet. Ügy­mond, amikor elfárad a szeme, a méhekkel bíbelő­dik. Tíz méhcsaládja van. Kántor Sándor ebben az évben ünnepli hetvenedik születésnapját. Ebből az al­kalomból Budapesten, a szövetkezeti mintateremben május 10-én jubileumi 4i- állítás nyílik munkáiból. Egy élet alkotásából kaphat itt ízelítőt az érdeklődő. /arga Viktória .4 rajzot Palicz József grafikusművész készítette

Next

/
Oldalképek
Tartalom