Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
VEI NÉPLAP 1964. május L KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÉNYES KOSZORÚ Megsértették az én édesanyámat, azt mondták róla, hogy már öregasszony, ráncos a homloka, napja mólóban s ily korban bizony látása homályos. Ó, jaj beh megértik a bölcsek a végzet otromba parancsát, 6, jaj, beh tudósok. De én a tudatlan nem érthetem ezt meg. Hát ismeritek ti, hogy szólni merészel izgága szátok a hű szeretetröl? Láttátok-e arcát és kék szeme tündérfényét a sötétbe, ha rémeket űzve hozzám suhogott a gyerekszoba mélyén s ágyamra hajolva körülötte csönd lett, fény lett körülötte? Láttátok-e aztán hogy tűnt tova lassan, visszatekintve, az éjt aranyozva, rám hagyva a békét? Tudjátok-e hogy nekem ő az egyetlen és nem fiatal nekem ő, nem is agg ő, csak édesanyám, akit angyali szó hív Szépen-csevegönek Euláliának. Nem hagylak el én, lásd nem hagylak el, áldott s mint egykor a gyermek, kis lovagod már öklét mutogatta, ha bántani mertek, úgy zördülök én most a vadkani-aljas életre mi megtép disznó-agyarával a porba alázva téged, te magasztos. Nem hagylak el sohasem te legelső asszony a földön, a gyermeked itt van, hogy védjen örökre és az időn túl fölrakja fejedre fényes koszorúdat. Ki tud magyarul ? Az oktatásügy állandó gondja, a népművelés állandó programja ma az általános műveltség.. — Gondolnak erre az iskolai tantervek kidolgozásában, s évről évre sok- ágúbb, terjedelmesebb népművelési tervek születnek és valósulnak meg az új műveltség kibontakoztatása érdekében. Ismeretterjesztő előadások tízezrei hangzanak el, sokszor a hallgatók egyenes kívánsága alapján, hogy minél sokoldalúbban ismerje meg az ember a világot. Klubestéken és külön alkalmakkor rendezett szellemi vetélkedőkön . találékony rendezők mindenről vizsgáztatják a megjelenteket. Az amőbától a galaktikákig, és a helyes öltözködéstől a filozófiáig; Mindez helyes törekvés, ha sokszor vitatni is lehetne a megvalósítás módját. Különösképpen azonban egy dologról ritkán és kevés sző esik az előadásokban, vitákon és találós kérdésekben: a szóról. A szép magyar beszédről. Az újságok és a folyóiratok is elhanyagolják magyar nyelvünket. Legtöbb, ha egy- egy jelentéktelen szóváltozatért folyik a párbaj, háromszori glosszaváltás- sal. Pedig az általános műveltséghez a szép magyar beszéd, a helyes fogalmazás is hozzátartozik. A műveltség nemcsak tudás, és tájékozottság a dolgok összefüggéseiben, hanem érzékenység is a tapasztalt jelenségekkel szemben, és érzékeny mércéje saját megnyilatkozásainknak. A képzőművészetek iránti fogékonyságban, az ízléses öltözködésben és újabban a lakáskultúrában már mutatkoznak is eredmények. És ezek egymást segítik. Például a képzőművészeti ízlés növeli a szem érzékenységét a lakberendezési tárgyak, és ezek összhangjának megítélésében; — Miért van akkor mégis, hogy a zenei műveltség növekedésével nem jár együtt a nyelvkultúra fejlődése? 0 Egyrészt azért, mert nem fordítunk külön figyelmet erre a kérdésre, másrészt, mert megfeledkezünk a nyelvi műveltségnek bizonyos sajátosságairól. Édes anyanyelvűnk — mondjuk, mert a beszédet már csecsemőkorban, édesanyánktól kezdjük tanulni. Tehát jóval előbb, mint bármi mást. Mégis ebben leszünk legelmaradottabbak, mert később a beszédre már nem tanítanak kellő alapossággal, úgy gondolják, hogy azt már tudjuk; így az ember alig tanulta meg anyanyelvét, máris kezdi felejteni. Á gyermek még azt mondja: „Megtanulok írni, és olvasni”. Később a felnőttektől ezt így „tanulja”: j,A gyerekek ismerkednek a betűvetéssel és az olvasással”. — A gyermek még így szól: „Miért hagyták abba a zenélést?” — később már ezt mondja: „Miért állították le a magnót?”. Technikai műveltsége növekedésével csökken a nyelvi műveltsége, eltompul — mert nem gyakoroltatják — nyelvi érzékenysége. Felnőtt korban aztán már teljesen „perfekt” lesz ilyen rejtelmes mondatok szerkesztésében, mint amit egy hivatalos egészségügyi programban olvastunk: „Nagyot fejlődött megyénk az egészségügyi ellátás feltételeinek növelése terén”; S hogy az új generációkat magyarul tanítani hívatott pedagógusok se maradjanak ki a nyelvrontásból, ilyen kifejezések olvashatók egy — nevelők számára írt — pályaválasztási tanácsadóban: „nehézségek merülnek fel” — „tehetségről tesz tanúságot” — „vajon az előttünk álló tanuló rendelkezik-e ezekkel a követelményekkel?” Ezeket a dudvákat ki' kell gyomlálni nyelvünk virágos kertjéből. Sajnos, kevés a jó kertészünk, és sokan, akik irtani hívatottak, csak újabb giz- gazt vetnek el. — Napilapjaink gyermekrovataiban gyakori a mesehősök ilyesféle „modern beszédstílusa”, mint amit egy nemrég megjelent írásból sze- melgettünk: „A hóréteg már nem is jelentett előtte akadályt”. — „A legnagyobb kitüntetésben részesítlek”; — „Te leszel... legelső hírnököm az emberek felé”; Megyénk egyik művelődési otthonának évi tervében pedig a „szép, magyaros beszédstílus kialakítása” és a közönség „ízlésének bővítése” szerepel a „célkitűzések” között. Vajon milyen lehet az a „beszédstílus”, amelyik nem magyar, csak „magyaros”; Vagy a másik, vaskos értelmében kell vennünk a „magyaros” kifejezést? Akkor mi is megmondjuk magyarosan, hogy úgy lóg e terven a beszédstílus, mint tehénen a bővített ízlés. Nem akarjuk tovább sorolni a példákat napilapjainkból, folyóiratainkból, sőt a szépirodalomból vett idézetekkel. — Inkább ahhoz szeretnénk néhány gondolattal hozzájárulni, hogyan lehetne a további nyelvromlást megakadályozni. Műveltségünket csak akkor tudjuk értékesebbé tenni, ha állandó figyelemmel, tudatosan törekszünk erre. Ilyen tudatosan kellene művelni nyelvünket is. Ügy vigyázzunk beszédünkre, ahogyan vigyázunk öltözködésünkre, viselkedésünkre, és ahogyan pótolni igyekszünk tudásunkat; Ma már lejárt a vadzsenik korszaka, senki sem arat nagyobb sikert egyfajta műveltségével, ha elhanyagolja a többit. Megkívánjuk a tudóstól, művésztől is, hogy rendesen öltözködjék és üresfejűnek tartjuk azt, aki csak szép ruházatával tűnik ki. Ki kell fejlesztenünk magunkban azt az érzékenységet, amellyel észrevesszük a disiszananciát a szakmai műveltség, a jó öltözködés — és a-hányaveti, magyartalan beszédmód és fogalmazás között! ; v De nem elég a jó szándék, s az egyéni önképző munka. Nagyobb szerepet kellene adni az oktatásban a beszéd, és fogalmazás tanításának. Több ilyen tárgyú ismeretterjesztő előadást kellene szervezni, a művelődési házak programjában pedig a belső nevelőmunka során lehetne többet foglalkozni a szép magyar beszéddel. Ha pedig egy klubnapon „Ki mit tűd?” vetélkedőt rendeznek, kérdezzék meg azt is az igen tisztelt közönségtől, hogy ki tud magyarul? Lőrincz Loránd A jász tanyavilágtyin nem olvastak könyveket, újságokat. Világpolitikai eseményről nem igen tudtak ott, s nem is érdekelt az senkit. Nem is hiányzott, mert ez a különösen rezervált világ teremtett magának, magából és magakörül nagy hősöket és nagy hitványságokra vetemedett alakokat. A nagy elrettentés figurája a téglagyáros, meg a szolgabíró volt. A színes történetek közepébe Vágó Pált, a jászsági festőt, Borsos Sándort, a jászkiséri betyárt, Vándorfit, a szegénysorsú históriás káplánt, Fi- ca tanító urat, az iskola- mestert, Velemi Endrét, a direktórium mártírját állították. De olyan nimbusza senkinek sem keletkezett, mint Adám István jászapáti kőművesnek. — Majd elmondaná már Adány Isvány, ha itt lenne így kezdődött a fabulá- s mindig. Es ilyenkorra a fiatalok íjkossága is lecsendesült, csendes áhítatban a légiesebb öregek szavafolyá- nak volt csak szabad az ja. — Az még Lenin kapitá- \a volt, az tud is mindent '.ninnél szolgált, Lenin ta- totta. Ma már megmosolyogtató kedves naivitásokat mondtak a mesélők. Bizony ilyen történeteket tartottunk mi szentnek akkor. — Adány kapitányt Lenin tanította meg írni, olvasni. (Senki nem gondolkodott azon, hogyan taníthatott magyar nyelven írni-olvas- ni Lenin.) — Lenin kikísérte az állomásra Adány kapitányt. Azt mondta neki: ne menj Lenin haza, fiam, szerzünk itt neked valami jóravaló asz- szonyt, aztán majd haza- küldetek a hadsereggel. (Senki nem kételkedett, hogy miért éppen Adám kapitányra bízta volna Lenin a hadsereget.) — Még aztán is sokat írt neki. Hívta vissza, oda, ahol már nincsenek burzsujok. De még mennyi csudás dolgot akasztottak Adám kapitányra, sokrészéről ő se tudott, a végén mégis elhitte, mesélte is valahányszor ha csendőr nem tartózkodott a közelben. L enin Icapitánya sokszor eszembe jut. Most meg különösen, ahogy a kollégám, ki rövidebb ideje krónikása még a megye életének, a felfedezés jótevő izgalmával állított be a szerkesztőségbe. Megtaláltam azt a kenderesi vöröskatonát, aki beszélgetett Leninnel — újságolta. Katonája volt a kenderesi idős elvtárs a szovjet hatalmat védő magyar vöröskatona brigádnak. S kétszer beszélgetett Leninnel. így mondja. Örömmel fogadtuk a hirt, de azért megkérdezve, bizonyos-e? Majdnem annak látszik, egyébként a munkásmozgalmi történészek utánanéznek. A hír valósságának hitelesítése megtörténik. De akár vélt igazságról, akár ténylegesíthető emlékről van szó, az egészben nem ez az igazán szép. Lenin itt is, ott is felújuló mondavilágáról van sző. Hazánkban és itt Szolnok megyében is különösen nem kevés ember vallja magáról, ő Leninnel beszélt, őt Lenin tüntette ki, ötöle Lenin üzent haza. Még fiatal újságíró koromban magam is lenyűgözve hallgattam Kisújszálláson, Tiszaföldváron volt vöröskatonák élményeit, amelyek arról szóltak, hogyan fogadta őket Lenin, miként parolázott velük, mire tanította őket. Az első csalódásom Vjszászon ért, aminek már lassan tíz esztendeje. Akkor még ott élt szeme- világát vesztve — a Don- menti harcokban Mahno banditái okozták vakságát — Homonnai Antal bácsi, akit a környék Vak Antal bácsinak tisztelt és ismert. Kora reggeltől sötét estéig szuggerálta belém, hogy szerette öt Lenin, hogyan ölelte meg, hogyan köszönte meg vitézségét. Gyanútlanul azt kérdeztem akkor: — Milyen ember volt Lenin közelről? — Nagy derék, vállas ember. Fél fejjel magasabb mindenkinél. Díszegyenruhában jött és egy fekete magyar lovon — válaszolta áttüzesedve Antal bácsi. — Szépen, dallamosan beszélt, mint akármelyik magyar parasztember. V ilágqmlást jelentett ez a válasz nekem. Talán akkor először romboltam le magamban Adám kapitány építményét is. Nem értettem, mire való ez. Csak később. De ahhoz be kellett járnom a moszkvai Lenin Múzeum termeit, meg kellett ismerkednem Lenin élettörténetével és életművével. És így minden természetes. Hát persze, hogy rendkívüli ember volt Lenin, hogy mindenkinél fél fejjel magasabb. Termetére ugyan alacsony, külsőre szerény öltözetű, de műve, a dolgozó emberek alázatos szolgálata óriássá tette. Hangja ugyan kissé rekedtes, de mondatainak gyújtó igazsága persze, hogy megszépíti, még dallamossá is teszi. És akik sose látták, a hajdani vöröskatonák, csak az ügy harcosai voltak, csak azt tudták, hogy ezt a harcot Lenin vezeti, ezt az ügyet Lenin képviseli, persze, hogy díszegyenruhát adtak is rá és személyesen ismerni vélték és úgy tudták, hogy még beszéltek is, kezet is fogtak vele. Leninről rengeteg történet maradt fent és születnek még újabbak is. A józan számítással utána nézve megingatja fejét az ember. Hiszen a mi Kossuth Lajosunkról tudjuk, száznál több esztendeig kellett volna forradalmat vezetnie ahhoz, hogy semmi egyebet ne csináljon, csak a róla szóló mondák tényleges hőse legyen. Hát akkor Lenin? Holott milyen rövidre szabott pályát száguldott csak. De Majakovszkijnak van igaza: „Lenin élt Lenin él Lenin élni fogF És él nemcsak szellemi hagyatékában, nemcsak o szocialista társadalom örökségében, nemcsak a születő proletár államok sorában, nemcsak a dolgozó társadalmak nagy tanítójaként, de él a színezett, szépített mondákban, a feljegyzett írásos történetekben és csak a szájhagyomány őrizte mondákban is. A nép megérzi, kit tarthat magáénak igazán, s azt szeretettel és szeretetreméltó történetekkel is övezi. Lenin pedig a népek nagy történelmi hőse. És elhisz- szük, elhiszik az emberek fenntartás nélkül szinte a kerekedő mondák egész sorát, mert akiről szólnak, az múlhatatalan igazságú! Borzák Lajos kapitányai
