Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-31 / 126. szám
I9M. május 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Becsületkosár Júniusi rövidfilm bemutatók Június hónapban számos érdekes magyar és külföldi rövidfilm várja a nézőket a mozikban. A légköri elektromosság veszélyeiről, sajátosságairól szól érdekes, népszerű formában a SZÁZMILLIÓ VOLT című magyar film. Operatőri munkájával emelkedik ki a SÍNEK AZ ÉGEN című, szöveg nélküli bolgár rövidfilm, melyet alkotói a munka szépségének szenteltek. Jugoszláv művészek megrázó erejű tiltakozása a háború, a pusztítás ellen az EMBEREK KEZÉBEN című jugoszláv dokumentumfilm. Tanulságos és szórakoztató formában hívja fel a figyelmet a „válogatós” gyerek nevelési problémáira a NEM ESZEM című csehszlovák ismeret- terjesztő film. Szatirikus eszközökkel Borsólevest főzött ebédre és piszkeszószt. Két keverés között befutott a szobába megnézni, kitakaró- zott-e a kislány. Beteg. Ezért nem tudott ma a munkahelyére sem elmenni. — Anyu, megyek a suliba! — A nagyobb Bánffy- csemete futva megcsókolta es elviharzott. — Most már jó, hogy a kis Feiá megnőtt! Segít az esti bevásárlásban — mondja Bónffy Ferencné. — Vasárnap meg, ha lövészgyakorlatra megyek, a férjemmel rendbeteszik a lakást. Bánffy Ferencné 1957-től — megalakulásától — tagja a munkásőrségnek. Jászberényben ő az egyedüli asz- szony. aki vállalta, hogy a család és a munkahely mellett részit vesz ilyen felelősségteljes társadalmi munkában. — Ez az én hitvallásom. A férjemet, meg engem 1956-ban kitiltottak az Ap- rítóból. Akkor elhatároztuk: mi is harcolunk a munkáshatalomért, s őrizzük azt. Engem — hiszen két gyermekem van — könnyítésként a zászlóaljtörzsbe osztottak be. Szolgálatra nem kell járnom. A férjem is munkásőr. készült, igen jól sikerült alkotás Nepp József MESE A BOGÁRRÓL című rajzfilmje, az újságok fenyegető háborús híreinek a mindennapi emberre tett hatását példázza. Felnőttekhez, gyerekekhez egyaránt szól a MÚZEUMBAN című ötletes lengyel rajzfilm. Egy rendkívül érdekes tudományos kísérlet, a felhők „bombázása” és ennek hatása az időjárásra a témája a TÁMADÁS A FELHŐK ELLEN című színes szovjet ismeretterjesztő filmnek. Dusán Vukotic egyik korai alkotása, A KIS HEGEDŰS című lírai jugoszláv rajzfilm alkalmas a»ra, hogy azokkal is megszerettesse ezt a kitűnő művészt, akiktől távol áll későbbi filmjeinek maróan szatirikus hangja. Van úgy, hogy vasárnap együtt megyünk gyakorlatra. — Ügy tudom, hogy egy munkahelyen is dolgoznak. — Igen, és ez külön öröm számomra. Én állandó délelőtti műszakban az Aprítógépgyárban üzemi beíróként dolgozom. A nagy Feri ugyanitt gépkocsivezető. A munkámat igen lelkiismeretesen kell ellátKÖNYV VAN BENNE: Jókai, Mikszáth, Kincses mesék és mezőgazdasági szakkönyv. Két úttörő megragadja a kosár fülét és bekopogtatnak vele a falu végén, — így indítják el vándordíjára a becsület- kosarat. Minden háznál ott marad egy vagy két napig. A ház apraja-nagyja esténként, munka után kedvére válogathat a könyvekből. Amelyik megtetszik — megvásárolják. Pénz kerül a 'kosár perselyébe, a könyv pedig ott marad a család könyvespolcán, iskolatáskában, vagy meglapul a gazda zsebében. A kosár vándorol tovább, bejárja a falu minden házát. A Vas megyei szövetkezeti könyvterjesztők agyában ötlött fel a gondolat, és Rábagyarmaton, Csöret- neken, Vasváron indították ei útjukra — átmenetileg nőm, kétszázhatvan ember dolgait tartom számon. Este, ha hazaérkezünk, sok közös témánk van a gyárról. Aztán a gyerekek. Este együtt kérdezzük ki a leckét tőlük, és megnézzük a TV-t. — A gyárban hallottam, hogy könyv-eladással is foglalkozik. — A könyv a legkedvesebb szórakozásom. Nemcsak nekem, hanem az egész családnak. Azt hozzá kell tennem, hogy a férfiak elsőszámú kedvence a foci. Hetente a férjemmel elmegyünk a moziba és a Lehel-klubba. — Üzemi beíróként a szabadságok igazságos elosztásával is foglalkozik. Nyárra a családot hová utalta be? — Nyaramként a gyerekekkel együtt sátortáborba megyünk a Balaton mellé. Üdülőbe nem jutunk el, mert családos jegyet keveset utalnak ki. — vi — — az önkiszolgáló élelmiszerboltok vásárlókosarait. Csöretneken alig jutott el a kosár a falu szélétől a közepéig, máris elfogyott a „munició”. Menet közben „töltötték fel” könyvvel a rábagyarmati és vasvári vándorkosarakat is. A „becsület” nevet akkor érdemelte ki, amikor megszámolták a kosarak alján csörgő pénzt: hiánytalanul egyezett a könyvek árával; Azóta ezerszámra készültek el a speciális füleskosarak, bennük a kis persellyel — az önkiszolgáló boltok visszakapták jogos tulajdonukat —, de a becsület megmaradt névnek is, jellegzetességnek i& A Baranya megyei srácok a futballt hagyták abba kosárcipelésért. Vémém- den, Erdőmecskén végigszáguldoztak a kosárral, versenyezve egymással, ki tud több könyvet eladni. (Az igazsághoz hozzátartozik: lelkesítette őket az a tíz százalékos bizományosi jutalék, amit az eladott könyvek után kaptak, amiből talán új futballt vásárolnak az úttörő csapatnak, vagy a grundnak. Dehát módszernek így sem rossz — közben legalább olyan fontos fegyvertényt hajtottak végre, mint a vas-, a hulladék- papír-, vagy a rongy gyűjtést!) Az ünnepi könyvhéten már az ország legtöbb megyéjében, járási székhelyeken, párszáz lélekszámú falvakban, tanyákon indítják útjára a becsületkosarat. A könyv nyolcnapos ünnepén már olyan nagy jelentőséget kap az akció, hogy felválthatja idősebb testvérét, a „házról-házra” árusítást. A végső cél, hogy, az országnak minden egyes községében vándoroljon a „becsületkosár”, eljutva minden családhoz, minden házhoz, a népművelés legfontosabb eszközével, a könyvvel. A KOSARAKBAN található levélkében ezt olvastuk: „A földművesszövetkezet igazgatósága reméli, hogy ki-ki megtalálja az érdeklődésének leginkább megfelelő könyvet. Kívánjuk, hogy azok olvasása sok örömet, jó szórakozást szerezzen mindannyiuk- nak...” — ni — Míg megfő az ebéd (T)ŐSCROCI EXPEDÍCIÓ Felemelő esemény színhelye volt csütörtök alkonyaikor a szolnoki vasútállomás. Többszáz anyuka, apuka, nagymama, hozzátartozó ekkor várta annak a (t)őserdei expediciós regimentnek a visszaérkezését, amely aznap reggel indult útjára a Kassai úti iskolából. Ünnepi lélekkel, ünneplőbe öltözötten és ünnepélyes izgalommal várta a tömeg a (t)őserdei úttörőket. Az idegtépő negyed- órák alatt nemcsak a barna sör, almuska, napraforgómag fogyott, hanem az egynapos péksütemény is. Több anyuka antineuralgi- ka-szemekkel ízesített málnaszörpbe fojtotta drukkolását. Hát hogyne! Nagy kérdések feszítették az izgatott szülőket, köztük a sorok íróját is. Nem halt-e éhen a fiú, hiszen csak 20 főtt tojást, ugyanannyi zsemlét, 5 kockasajtot, 3 vajas-son- kás-lekváros összeborított kenyeret, 1 liter kakaót, negyedkiló csabait, valamint 2 kg almát vitt magával? Elég volt-e a gyereken a tornatrikó, azon az ing, azon a jersey mellény, azon a twist-pulóver, azon a melegítő, amire viszont csak azt a vékonyka esőkabátot vette fel a haszontalan. Hogy mit össze kell egy szülőnek izgulnia csemetéiért! Egyáltalán vissza jön- nek-e? Nem estek-e ott a (t)őserdőben párduc, jegesmedve martalékául? Esetleg nem szökött-e meg a kölyök azzal a II. b-és csii- rivel, hogy más megyében egybekeljenek, megkerülve a szülői beleegyezést, hiszen ez is kitelik ezektől a modem lurkóktól! Vagy nem úszott-e le a kis tak- nyos Szegedig s onnan majd utánvéttel kell haza- tránszporálni? Végre leszállt a szerencse szegény fantáziadús szülőkre. A Kolozsvári hídon túl feltűnt a szerelvény, amely fehér füstöt okádva száguldott, a peron irányába véve a kanyart. Anyukák, apukák és hozzátartozók nekizúdultak a fogadásnak. Félő volt, hogy nem lesz hely, ahol kikössön a vonat. De mégiscsak lett. Az ablakok sorában a szó szoros értelmében fej-fej- mellett jelentkeztek a nebulók. Üdvrivalgás, karlengetés, nevetés, pityergés, szervusz, szia, csókolom — minden volt ami hős (t)ős- erdei kutatók fogadásakor elképzelhető. Már özönlöttek is a gyerekek a kocsikból. Puszi, puszi, emelés magasba, sí- mogatás, ölelés várta őket idelent. Meg a sok hasonló kérdés. — Na, mi volt a (t)őser- dőben? Ettél? Nem fáztál meg? Mi van a lábaddal? — Ugye, hogy volt vaddisznó! Majdnem elvitte a pokrócunkat... — Apuka, láttuk az iszapban az ősember lábnyomát. Ekkora hegyes cipője volt, ni! — újságolta más kisfiú szömyülködve. — Olyan sűrű erdő volt, hogy már három fán se lehetett keresztüllátni. — Kis krokodilok is voltak, ahol fürödtünk. — Tibiék meg kis rókát fogtak... — ámuldozott még most is egy lurkó. — Megetted a kenyeret, sonkát? — Nem. Eldobtam, Nem voltam éhes. De hol van már a mi egyszem gyerekünk? Annyi ismerősét láttuk már, s ő még sehol. Szabó Zoli már messze bandukol osztálytársával, aki sántikálva léo- ked mellette, vállára nehezedve. Pucér lába olyan csíkos, mint a zebra. Átrobogott valami tövises bozóton s a karistolás piros nyomait haza is hozta. Velük kellene lennie a miénknek is. Nem látták. Mindjárt megkérdezzük ezt a kékmelegítős fiúcskát Ez is ezzel a különvonattal jött. Valami szénégető gyerek lehet, olyan fekete. Mielőtt megszólítanánk, ismerős hangon köszön a szénégető gyerek. — Szervusztok. Mióta állok már mellettetek... — így a fiunk. — Te jóisten! — így a feleségem. — Hol lettél ilyen fekete?! — Vaddisznót kergettünk... Egyszercsak valami szuszogott a közelünkben. Megpiszkáljuk, buff! — kiugrik és rohan. Mi utána Ekkora gyökere volt a szája szélénél! — Agyara, te. — Hát akkor agyara. De vaddisznó volt, mert nem értük utói. — Mi van a zokniddal, félig levált a feje? — Ó, egy gyereknek meg egészen levált... A tüskék lehasítják ám! — Megetted, amit vittél? — Nem... Odaadtam rét fiúnak. Az egyiknek nem volt bicskája és ujjal kente a vajat a kenyérre... Ezt már a söntésnél mesélte az imposztor, ahol vz anyja szódavízzel mosta a képét... Egy ősember gyerekével mégsem akartunk végigmenni a városon. Tóth István főosztályvezető udvariasan kérdezte az áruforgalmi előadótól: — Elküldted a gépeket, Elemér? — Nem. — Hát? — Has. Az igazgató emlékezetében gyülekeztek az ilyen esetek. Az osztályvezető nem tudott eligazodni egy számlán. Odament Elemérhez, kérte segítsen. — Maga kapja a több fizetést, csinálja meg. Tévedésből elirányítottak egy gépet. Elemér látta már az indításkor, baj lehet belőle. — Miért nem szóltál? — Nem az én dolgom. — És a vállalat? — Ami rám tartozik, azért felelhet a vállalat. Bemegy a gépírószobába. — Ica, ezt írd le! — Hogy írjam le, ennek még utána kell járni? — Azért vagy, hogy járj utána. Társadalmi bíróság üU — Miért nem nősül meg, Elemér? Vállvonás. — Volt már maga szerelmes? — Igen. De az a iárqr már férjhez ment. — És miért nem meat magához? — Mert én nem voltam abban az anyagi helyzetben. Az újabb megközelítést; teljesen elvágta a öú bizalmatlan zárkózottsága. De a direktorban derengeni kezdett valami. Elemér életében valami történhetett* ami ennyire nyomot hagyott benne? Ha csak tehette, magához vette, maga körül dolgoztatott vele, Debrecenbe, a tapasztalat- cserére is elvitte. tközben beszélgettek. Legalábbis az igazgató, Elemér pedig igennel — nemmel válaszolgatott a kocsi hátsó üléséről. Ki nem tekintett sehová, akármilyen látványosság akadt is útjukon, pedig ELEMÉR össze Elemér hallatlan mo- dortalanságán, cinizmusán ítélkezni. Jól beolvastak neki. Főként a kolleginák pakoltak ki és utasították vissza gorombaságait. Elemér egykedv’" n baggatott mindent. Az elnök megkérdezte: — így van ez? — így. Engem sőha senki nem bántott még, mindig csak én bántok másokat. — Mondja kérem, mi a garancia arra, hogy megváltozik? — Semmi. A kiégettség a világfájdalom kliséválaszai. Dehát miért? Mert ekkora megátalkodotságon nem is lenne értelme tovább meditálni. Ha Elemérnek csak így jó, hát menjen isten hirével. Igenám, de ezen a társadalmi bírósági ülésen kiderült valami, amiről már ezelőtt is tudtak néhányan. Elemért istenítik a beosztottjai. Mind azt mondják: ilyen jó főnökük sose volt még. És annyi szent, panaszkodni még csak felettesek panaszkodtak eddig Elemérre. A beosztottjai még egy rossz szót sem kaptak tőle. j/^ z Elemér-ügy hát továbbra is rejtély maradt. Az igazgató sokat rágta magát miatta. Hiszen meglepően jóképességű fiatalember. Harminc éves sincs még mindössze. Mint lakatos jelentkezett annak idején. Mondták, csak segédmunkásnak tudják alkalmazni. Neki mindegy, akár vagonőmek, éjjeliőrnek, vagy utcaseprőnek. Felvették. Gyorsan kiderült, hogy ebben a fiúban több van. S az is hamar kitűnt. Elemér nem társasági ember. Valahol albérletben él a városban, senki sem tudja, hol. Nem barátkozik senkivel, udvarlás meg pláne szóba sem jöhet és a nőket messzire elkerüli. Alacsony termete lenne csak az oka? Kisebbségi érzete van? Az igazgató hallott valamit. Magához hívta. éppen a szép városokról, szép tájakról csurdogált a szó. — Azám, maga hová való Elemér? — TpVv.fiöf'a — Ebesre'??? Hát. azt útba tudjuk ejteni. Nincs kedve meglátogatni a szüleit? — De jó lenne. Azt írták úgyis, édesanyám nagyon beteg. Estére hazafelé jövet Ebesnek kanyarodtak. Kicsi falu ez, de ott is a legkisebb faluvégi házakhoz irányította a gépkocsivezetőt Elemér. Aludt már a község, kihunytak fényei, de az Elemérek elhagyott portáján emberek osontak csendben és bentről világosság szűrődött ki. Az ottlévők ijedten kitértek a szobába igyekvő Elemérék elől. — Egyetlen édesanyám!!! Elemérből üvöltés tört fel, s úgy bukott rá a ravatalra. Azon, a nagyon szegényes szoba közepén aszott, viaszsápadt arcú asszony feküdt. — Az az egy ember is elment, akit még szerettem. Az igazgatót fájdalmasan érte a tragédia. Kiment az udvarra, hogy ne feszélyezzen senkit. A szomszédok körülvették. — Jól járt az istenadta. Nem veri többet az ura — mtettek a ház irányába. jf^ s elmesélték Elemér gyermekkorát. A részeges apa, aki a családjától minden fillért elivott, ütötte, kínozta őket. Elemért is, amíg otthon lakott. Másnap leverten indult munkába a direktor. — Hát Ellemér? — kérdezték. Na. Sikerült-e embert faragni belőle? — Igen — felelte rosszkedvűen. — Na? Hogy-hogy? Akkor le a kalappal előttünk. Megtudtál talán valami fontosat? Az igazgató bólintott. — Sajnos igen. * Olyannyira igaz történet ez, hogy csak nevet változtattam rajta. Borzák Lajos Olvassa, terjessze a NÉPLA
