Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-29 / 124. szám
2 SeObNOK MEGYEI JHEPLAl »64 május at, Másfél évtized alatt 1833 komplett műszaki és tudományos dokumentációt kaptunk a Szovjetuniótól Befejeződött a magyar—szovjet műszaki tudományos együttműködési állandó albizottság budapesti ülésszaka A jemeni vendégek látogatása Dunaújvárosban Abduílal Al-Szalal marsall, a Jemeni Arab Köztársaság elnöke a csütörtöki napot Budapesten töltötte. Kíséretének tagjai, élükön Mohamed Al-Rainy és Abdul Rahman Al-Eryani miniszterelnökhelyette- sekkei Dunaújvárosba látogattak. A vendégeket vidéki útjukra elkísérte Kisházi Ödön, a népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, dr. Horgos Gyula kohó és gépipari miniszter, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára. A magyar—szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság határozatának megfelelően a napokban tartották meg Budapesten a műszaki tudományos együttműködési állandó albizottság első ülésszakát. Ez az albizottság vette át az 1949. július 26- án megalakult magyar— szovjet műszaki tudományos együttműködési bizottság összes feladatát A 15 éves műszaki-tudományos együttműködés során a Szovjetunió 1833 különféle komplett műszaki dokumentációt adott át Magyarországnak és tőlünk 1032-őt kapott. Többek között a két ország kölcsönösen elküldte egyes fontos beruházások műszaki terveit, gépek és berendezések rajzait, — technológiai dokumentációkat, tudományos és műszaki kutatások jelentéseit és sok egyéb anyagot. Ebben az időszakban a legjobb termelési tapasztalatok és a műszaki-tudományos eredmények tanulmányozására a Magyar Nép- köztársaság több mint 1450 szovjet szakértőt fogadott az országban és mintegy 3500 magyar szakembert küldött a Szovjetunióba. A kölcsönös tapasztalatcsere segítségével bonyolult műszaki problémát oldott meg a két ország népgazdasága. Az albizottság első ülésszakán megtárgyalták és jóváhagyták a műszaki tudományos együttműködés újabb feladatait. A közös feladatokról készített jegyzőkönyvnek megfelelően a magyar fél szovjet szakértőket fogad és megismerteti velük a kohászat, a gépipar, az építésügy, a gyógyszer és az élelmiszeripar műszaki-tudományos eredményit, legjobb termelési tapasztalatait A szovjet szakemberek rendelkezésére bocsátják a vegyipar és az élelmiszer- ipar tudományos kutatási beszámolóit. Átadják a gépiparra, az energetikára és a közlekedésre vonatkozó rajzokat és gyártástechnológiai dokumentációkat továbbá a méréstechnikai és elektronikai műszerekről készített beszámolókat és és anyagokat. A szovjet fél megismerteti a magyar szakértőket a kohászat a tüzelőanyag, és a vegyipar, az energetika és a villamosipar, a gépgyártás, a közlekedés, az építésügy, a kereskedelem, valamint a gyógyszer- és az élelmiszeripar eredményes üzemi tapasztalataival. Átadják továbbá a vegyiparban, az energetikában, a gépgyártásban, az építőiparban és a közlekedésben használt egyes berendezések és gépek műszaki dokumentációját. a termelési folyamatokat ismertető beszámolókat cikkeket és módszertani anyagokat. Az ülésszakon megvizsgálták és jóváhagyták a Magyar Népköztársaság tervező és szerkesztő intézeteinek és a Szovjetunió hasonló intézményeinek — együttműködési tervét. Tárgyaltak továbbá az ágazati műszaki-tudományos kapcsolatok kétoldalú megvalósításának munkarendjéről és egyéb kérdésekről. A tárgyalásokon megbeszélték az előző ülésszakon elfogadott kölcsönös kötelezettségek teljesítésének eredményeit. Megelégedéssel állapították meg, hogy az elmúlt időszakban a Szovjetunió és Magyarország között jelentősen megerősödött és fejlődött a műszaki-tudományos együttműködés; Az ülésszakon a barátság és a kölcsönös megértés légkörében folytak a tárgyalások. Az ülésszak jegyzőkönyvét magyar részről dr. Jávor Ervin, az albizottság magyar tagozatának elnöke, a Magyar Népköztársaság Országos Tervhivatalának elnökhelyettese, szovjet részről pedig M. E. Ra- kovszkij miniszter, az albizottság szovjet tagozatának elnöke, a Szovjetunió Műszer- és Automatizálási Állandó Bizottságának elnöFrancia földművesek küldöttsége látogatott el Me- zőhékre és Túrkevére csütörtökön reggel. A szolnoki földművesszövetkezet székházában fogadták a SZŐ VOSZ meghívására hazánkban tartózkodó és Szolnok megyébe látogató francia földművesek delegációját. A kilenc tagú csoport (valamennyi a Délnyugati Mezőgazdasági Szövetkezeti Szövetség tagjai) Alfred Negre főtitkár vezetésével érkezett meg. — őket Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke kísérte el a szolnoki földművesszövetkezet székházába, ahol dr. Polónyi-Szűcs Lajos, a megyei tanács elnök- helyettese, Varga Illés, a MÉSZÖV elnöke, Soós István, a Szolnok megyei V. Néhány nappal később az alsó-ausztriai tartományi kormányzat egy megbízottja átkelt a határon és sűrű hajlongások közepette harminchét esztendő után átnyújtotta gróf Degenfeldtnek, a titkárnak, ura új osztrák útlevelét. Az útlevél tetején az egy- fejű sas és az Osztrák Köztársaság felírat volt olvasható — belsejében pedig külön felírás: „Érvényes a világ minden országába, kivéve Ausztriát”— Vendég leves közben Pöcking München közelében fekszik, s így nem lehet csodálkozni azon, hogy a legelőkelőbb müncheni szálloda legelőkelőbb lakosztálya volt színhelye a Habsburg-ko- média következő felvonásának. — Ezt a felvonást ráadásul az ezüst evőeszközök csörgése és párolgó erőleves illata kísérte; A szállodai szobába ugyanis az erőleves kellős közepén lépett be Habsburg Ottó, akit az asztalfőn ülő feltűnően ráncos arcú aggastyán kitörő örömmel, a jobbján helyet foglaló magas, testes, szemüveges férfi pedig udvarias fejhajtással üdvözölt; A leves mellől felpattanó öregúr nem volt más, mint Adenauer kancellár. Az udvarias, bár kissé kényszeredett főhajtást pedig Raab osztrák kancellár, a semlegesség őszinte híve volt kénytelen elhelyezni az osztrák koalíciós politika oltárán: Akkor, 1958-at írtak és ke írta aká. Az aláírásnál jelen voh G. A. Gyenyi- szov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete, dr. Aj- tai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke, és Böjti János, a Magyar Népköz- társaság külügyminiszter- helyettese, valamint a szovjet és a magyar szervek felelős munkatársai; A szovjet küldöttség egy hetet töltött Magyarországon. Megtekintette a Budapesti Nemzetközi Vásárt, — megismerkedett az ország több jelentős ipari vállalatának és intézetének munkájával, továbbá beszámolókat tartott a Szovjetunió legújabb tudományos és műszaki eredményeiről. pártbizottság előadója és Sórosi Béla, a szolnoki földművesszövetkezet elnöke fogadta. Varga Illés tájékoztatója után Alfred Negre főtitkár érdeklődött a magyar- országi, ezenbelül Szolnok megyei földművesszövetkezetek tevékenységéről. — Főképpen a felvásárlási árpolitika érdekelte a vendégeket. — Érdekesnek találták a szabadpiaci és n védőárakat; A rövid eszmecsere után a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetbe folytatták útjukat. Ott Csótó István elnök mutatta be a szövetkezetét; A szövetkezet majorjában tett látogatás során főképp a lucemaszáílítás modern módszere lepte meg őket Raab kormányára egyre jobban ránehezedett az Osztrák Néppárt monarch ista befolyása alatt álló jobbszárnyának nyomása. Amikor Münchenben megtartották az eucharisztikus kongresszust és az utcákon a hívők ájtatosan hajtottak fejet és térdet a templomi zászlók előtt — a kongresszus kulisszái mögött, a müncheni szállodában kemény politikai alku folyt Adenauer beavatkozik Máig sem lehetett pentosan kideríteni a találkozás körülményeit Annyi bizonyos, hogy Adenauer szállodai lakosztályába, szigorúan zártkörű ebédre hívta meg Raab oßztrak kancellárt S amikor feltálalták a levest váratlanul megjelent a „véletlenül arra járó” Hubsburg Ottó. öccse, Robert kísértg ugyanaz, akinek társaságában 1945-ben átlopakodott az osztrák határon. Ez az ebéd-jelenet, amelynek pontos jelentőségét és folyását valószínűleg csak a történetírók fogják kideríteni, már mutatta, hogy Adenauer beavatkozik a hatalomra éhes Habsburg-sarj és az Osztrák Köztársaság hívednek küzdelmébe. A beavatkozás természetesen nem volt véletlen. Az Adenauer által irányított nyugatnémet politika akkor már a „hideg Anschluss” módszeréhez folyamodva, hatalmas gazdasági hadállásokat és ezzel kapcsolatban tekintélyespolitikai befolyást szerzett Ausztriában. KöziaA jemeni vendégeket a dunaújvárosi tanácsháza előtt ünnepélyesen fogadták. A város lakói és a dunai vasmű dolgozói közül igen sokan jöttek el, hogy köszöntsék a látogatókat A helybeli ifjúság üdvözletét az úttörők tolmácsolták, színes virágcsokrokkal kedveskedtek a jemeni államférfiaknak. Az épület bejáratánál Tapolczai Jenő, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Botovszkí Ambrus, a dunai vasmű vezérigazgatója, valamint más helyi vezetők üdvözölItt Mezőhéken kis incidens történt, aminek következtében Csótó István, a szövetkezet elnöke két hétig Franciaországban Gfauguet állattenyésztő földműves vendége lesz. Ugyanis amikor a 100-as istállóba léptek és Rozs- nyai Kálmán főáilatte- nyésztő kijelentette: a tehenek átlagsúlya 7.5 má- asa, Gfauguet hangosan méltatlankodott, hogy: — ugyan, ő is állattenyésztő, nem szereti ha félrevezetik. Erre a szövetkezetiek azt ajánlották, fogadjanak és lemérik a tehenet. Gfauguet tovább tamás- kodott, de mikor meggyőződött saját testsúllyával, hogy a mérleg hiteles, és a tehén is megütötte a 7.5 mázsát, a többi francia földműves hahotázása kömért volt a kapcsolat Adenauer pártja és az Osztrák Néppárt jobbszár- nyának olyan politikusai, mint Klaus és Withalm között. Nem volt kétség, hogy Adenauer miért szervírozta az erőleves mellé Hubs- burg Ottót is Raab kancellárnak. Leleplezte magát, mint azoknak a politikai erőknek a „szürke eminenciását”, amelyek távolabbi célok és mindenekelőtt az osztrák semlegesség alá- aknázása érdekében vissza akarják juttatni Habsburg Ottót Ausztriába! Adenauer ugyanis úgy tekintett a Habsburg trónkövetelő által képviselt „dunai föderáció” eszméjére, mint a délkelet-európai népi demokráciák aláaknázásának és megdöntésének egyik eszközére, a nyugatnémet revanspolitíka, a keleti előretörés, a „Drang nach Osten” egyik fegyverére-. A puhakalap alatt A különös müncheni ebéd után gyorsan napvilágra került az új taktika. Ennek a taktikának az volt a lényege, hogy Ottó ideiglenesen egy polgári puhakalap alá rejtette a koronát, s nem úgy lépett fel, mint trónkövetelő, hanem mint „egyszerű osztrák állampolgár”, aki bebocsát- tatásá+ kéri. 1961 május 31-én megtette a „2. §-ban” megkövetelt hűségnyilatkozatot. De az osztrák kormányban akkor a józan politikai erők voltak többségben. S mivel végső soron a kormánytól függ a törvény szerint, hogy őszintének és elfogadhatónak minősíti-e a nyila tkotok. őket. Tapolczai Jenő rövid tájékoztatást adott a város történetéről, fejlődéről; Borovszki Ambrus vezérigazgató tájékoztatta a vendégeket arról, hogyan jött létre a dunai vasmű, az ország legkorszerűbb kohászati kombinátja és hogyan élnek a dunaújvárosi dolgozók. Elismeréssel szólt az önzetlen baráti segítségről, amelyet a szovjet ipar és a szovjet szak-i emberek a ma már tizen-' egyezer embert foglalkoztató vasmű építéséhez, termelésének fejlesztéséhez zepette kénytelen volt azt mondani, állja a szavát és két hétig vendégül látja a tsz elnököt. Miután a vendégek többször kifejezték elismerésüket, Mezőtúrra vették útjukat. Itt Árvái István, a Szolnok megyei pártbizottság agitációs propaganda osztály vezetője csatlakozott a delegációhoz. A vendégek jóízű beszélgetést folytattak a város vezetőivel: A késő délutáni órákban Túrkevére sietett tovább a francia földművesek csoportja. Itt ugyancsak a földművesszövetkezet vásárlási, áruforgalmi tevékenységét tanulmányozták. Már az esti órákban indultak el a túrke vei beütök meglátogatására. Igen kulturáltnak találták a túr- kevei kereskedelmi egységeket. Különösen Túrkeve új cukrászdája nyerte meg zatot — a kormány egy pillantást vetve Ottó pályafutására és nyilatkozataira, visszadobta a levelet. Ettől kezdve a neves bécsi ügyvéd, dr. Ludwig Draxler irodája a Néppárt jobbszámyához tartozó jogászok valóságos főhadiszállásává lett. A paragrafusok e zseniális rókái „lebeszélték” az osztrák kabinet néhány jogászát arról, hogy a visszautasításról készített, törvényesen előírt másolatot Pöckingben kikézbesítsék Habsburg Ottónak. Erre a formai hibára támaszkodva azután a közigazgatási bírósághoz fordultak. Az viszont az élőbb említett jogászi csoport befolyása alatt úgy döntött, hogy Ottó „hűség- nyilatkozatát” el kell fogadni, s hogy a Habsburg- sarjadék visszatérhet Ausztriába. Ezzel a Hafosburg-had- művelet az osztrák politikai élet középpontjába került. 1963 nyarán, amikor a parlament elé terjesztették a kormány és a köz- igazgatási bíróság vitáját, a külügyminisztérium rémült üzeneteket küldött az összes osztrák külképviselethez: tilos törölni Habsburg Ottó útleveléből az! a korlátozást, amely érvénytelennek ítéli útlevelét Ausztria területén... A Ringen, a páriáméul előtt, kordon mögé szorított tömeg tüntetett „Le Hubsburggal! Éljen a Köztársaság!” feliratú transzparensek alatt —; de a parlament akkor visszaverte a jobboldal támadását.« A hatalom megszállottja A jogászi viták és parlamenti szónoklatok ködfüggönye mögött azonban már világos volt, hogy oly nyújtottak. Jelenleg is szovjet tanácsadók közreműködésével épül a legújabb hatalmas üzemrész, a hideghengermű, amelynek sok kiváló gépegységét a Szovjetunió szállítja. Hangsúlyozta a tájékoztató, hogy a dunai vasmű külföldre szállított termékei mindenütt elismerést szereznek a magyar iparnak; A jemeni vendégek a helyi vezetők társaságában a dunai vasmű megtekintésére indultak. A gyár dolgozói meleg barátsággal, szeretettel fogadták a vendégeket, majd végigkalauzolták őket a meleghengermű gépsorai között, valamint a Martinacélműben és a kokszvegyészeti gyárba!* Dr. Horgos Gyula és Borovszki Ambrus a vendégek kérdéseire válaszolva ismertette a legújabb gyártási eljárásokat, a legeredményesebb munkamódszereket. A látogatás végén a jemeni vendégek őszinte elismeréssel nyilatkoztak a látottakról; Ezután a dunaújvárosi tanács az Aranycsillag Szállóban ebédet adott a vendégek tiszteletére; Az ebéden Tapolczai Jenő pohárköszöntőjében meleg szavakkal üdvözölte a jemeni vendégeket, s átnyújtotta nekik a dunaújvárosi társadalmi munkások aranyjelvényét. Pohár- köszöntőt mondott Mohamed Al-Rainy, a Jemeni Arab Köztársaság miniszterelnökhelyettese is. Délután, a városnézés után a jemeni vendégek visszautaztak Budapestre. (MTI) sok esztendő makacs és változatos próbálkozása után a Habsburg-kérdés évekre az osztrák belpolitika legkényesebb és legrobbanékonyabb' gondjává válhat. Ottó egy pillanatig sem csinált titkot abból, hogy a hűségnyilatkozatot üres formaságnak tekinti. 1961-ben öt lány után született első fiáit Károly főherceget keresztelték a pöckingi templomban, s Ottó „őfelsége ausztriai és magyarországi Ottó”-ként írig alá a nevét. Változatlanul viseli az „Aranygyapjas rend” főnöki címet amely a XVIII. század óta a Habsburg ház fejét, az osztrák császárt illeti. — „Hűségnyilatkozata” után megtagadta a történetünkben már szereplő öccs, Robert kinevezését a Habs- burg-ház élére — mert nem akar lemondani trón- öröklési jogáról. A koronával kapcsolatban csak egyetlen engedményt tesz: császár helyett hajlandó ideiglenesen afféle „köztársasági diktátor” is lenni. 1960 óta az a hivatalos álláspontja, hogy „pártokon felülálló hatalom” akar lenni. Mint ő mondja: Justizkanzler”, az igazság kancellárja. Hogy milyen igazságé, azt könnyű elképzelni, miután egy 1962-ben mondott beszédéten minden földreformot „banditizmusnak” nevezett, Hitlerről azt mondotta, hogy „a kötelességteljesítés egyedülálló példáját adta” — és hogy a maga zsebét se hagyja ki, bejelentette igényét a kétmilliárd schilling értékű ausztriai Habsburg-vagyon- ra... Ehhez az emberhez utazott a fekete Mercedes a legutóbbi osztrák kormány- válság zivataros délutánján... (Végei Francia földművesek megyénkben tetszésüket; Am «Otté-hcidiBiűvelet"