Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-27 / 122. szám
1904. május 27. SZOLNOK HEGYEI NEPLAT 5 0 ft SZBRI6SZT0S86 POSTAIBBÓL Olvasóink írják NEM ÁLL HEG A BUSZ A Uszaőrsi hővíz-fürdőt a reggel érkező autóbusz elkerüli, illetve nem áll meg, így sok idős, reumás embernek okoz problémát a mintegy másfél kilométeres út megtétele. Elmondhatom, hogy jóformán hiáKIRÄNDULÄS, FEGYELEM A szolnoki Költői Anna úti általános iskola VII/B osztálya két tanárnő vezetésével Szarvasra látogatott. Délelőtt megnéztük a növényeiről híres Arborétumot. legjobban az óriásfenyő és a faiskola tetszett, no meg az a fa, amelynek hatalmas léggyökereiből újabb fák nőttek ki. A látottakat biológia óráinkon jól fel tudjuk majd használni. Egy másik dolgot is meg szeretnék említeni. Iskolánkban a rend és fegyelem mában „Idegenforgalmi érdekesség” című széljegyzetünkre a MÁV Igazgatóság a következőket válaszolta: „Az építési törmeléket el- távolítotVuk. A* új WC jaTöbb panaszos nevében Juhász Mihály írta, hogy a törökszentmiklósi 23-as számú italbolt árnyékszéke három éve összedőlt. Helyette egy ideiglenes WC-t építettek nád padlóból, ennek tetejét azonban elvitte a szél. Így a nagyforgaimú üzlet — és vendégei — egészségtelen körülmények Az a hír járja “-írta Kövér Istvánná szolnoki olvasóok —, hogy május 15-e után a narancsárusítást beszüntetik, mivel veszélyes betegség okozója lehet. Ennek ellenére az üzletek tele vannak töltve naranccsal, még ajánlják is: „Negyed kiló narancs 6 forint”. Dr. Pápai Dénes. a Breszkó I-ajosné, Jászdó- zsa, Deák Ferenc utca 32 szám alatti lakos Terta T.- 325/B. típusú rádiókészülékét a GELKA 919 733 sz. TtlZÉP TÁJÉKOZTATÁS ba nyílt meg a fürdő május elsején. Helyes lenne, ha az elmúlt évekhez hasonlóan, változtatnának a menetrenden. Dásthy János Tiszaőrs érdekében ügyeletes őrsöket szerveztünk, elsősorban hetedik és nyolcadik osztályos tanulókból. Nekik többek között az a feladatuk, hogy a gyerekek testi épségére ügyeljenek. Sokan jelentkeztek egészségügyi tanfolyamra, s a tanultakat többek között kirándulásainkon hasznosítják. Az iskolában pedig a tisztaság- felelősök ellenőrzik a tízórai elfogyasztása előtti kézmosást. Böhmer Gyula VII/B. o. tan. nuár közepe óta víz hiányában le van zárva A cikkírás alkalmával is használaton kívül volt A tejüzem felé folydogáló szennyvíz a község nyűt csatornája.” munkalápon megjavította és a panaszos lakására május 14-én kiszállította, — közölte velünk Fehér Káplár János szervízvezető. CSAK CSERELAKÁS FEL AJÁNLÁSA ELLENÉBEN LEHET FELMONDANI Szabó Jánosné szolnoki lakos hozzánk küldött levelében panaszolta, hogy az államtól vásárolt ingatlanának felében egy lakó él, aki megígérte, hogy kiköltözik, de mindeddig nem tette; A jelenleg érvényes jogszabály értelmében a lakónak csak azonos értékű lakás felajánlásával lehet felmondani, illetve felszólítani, hogy a lakrészt ürítse ki. Mindenképpen keresnie kell megfelelő cserelakást a lakó részére, ezután hívhatja csak fel, hogy az általa lakott részt adja át. Ellenkező esetben még a bírósághoz is hiába fordul. Szerkesztői üzenetek Bartus Zsuzsanna, Kengyel: Beküldött verskísérlete nem közölhető; Kiss Sándorné, Jászberény: Beküldött történetkéi nem ütik meg a közlés mértékét. Kérjük, máskor gépelje le beküldött írásait; Egy munkatársunkat sem kötelezhetjük arra, hogy nehezen olvasható ceruzaírást böngésszen; Póta Ferenc, Szolnok: Mi is derültünk a szabólegény-hasonlaton. Az irodalom ugyanis demokratikus, nem baj, ha valaki váltóőr volt, vagy akár szabó. Csak tehetsége legyen; G. Sándor, Szolnok: Köd után mindig kisüt a nap cimű elbeszélése jól indul; Sajnos, kidolgozatlan, befejezése érzelgős, valószínűtlen. Bírd Béla Jászladány: Azt panaszolja, hogy nyugdíjas, és ennek ellenére tagja a helyi tsz-nek. 1963. október 3-án bejelentette kilépését, és október 15-én fűtőként kezdett dolgozni a helyi művelődési otthonban. s mind a két munkahelyről elvonták az SZTK- illetéket Ügyében a helyzet a következő: A tsz-ek- ből minden gazdasági év végére lehet a kilépési szándékot bejelenteni, a gazdasági év végét megelőző félévvel. A kilépés tekintetében a tsz közgyűlése dönt, kiengedi-e a tagok közül. Ezután lehet csak szabályszerűen munkába állni. Mivel ön szabálytalanul járt el, így továbbra is a termelőszövetkezet tagja maradt, s ezért jogszerűen vonta le a tsz az SZTK-járulékot. Viszont újabb munkahelyén a munkáltató köteles önt az SZTK-nak bejelenteni, ezért ott is jogosan vonták le a kérdéses összeget a fizetéséből. Ezt az eljárást és az ebből származó hátrányt ön okozta saját magának. Panaszok, intézkedések CIKKÜNK NYOMÁN Lapunk április 29-i száEGÉSZSÉGTELEN KÖRŰI, MÉNYEK EGY TÖRÖKSZENTMIKLÓSI ITALBOLTBAN közé kerültek, mely külöm A HELYZET A NARANCCSAL? MEGJAVÍTOTTÁK A RÁDIÓT nősen a nagy melegben kellemetlen. A panaszt kivizsgálás és intézkedés végett elküldtük a Földmű - vesszövetkezetek Járási Központjának, Törökszent- miklósra. Reméljük, a sérelmei hamarosan orvosolják. KÖJÁL vezető főorvosa tájékoztatása szerint a narancs forgalombahozatala jelenleg inkább minőségi probléma, mintsem egészségügyi. A forgalomból való kivonásra utasítást nem kaptak, s nem is adtak. A főorvosnak nincs tudomása arról, hogy 1964- ben narancstól valaki megbetegedett volna. Egy lapunkban megjelent panasszal kapcsolatban a TÜZÉP szolnoki telepe tájékoztatásul az alábbiakat közölte: A tüzelőutalványok havi érvényűek. Az utalványokat az érvényességi időn belül a dolgozónak be kell váltani; Ez nem újkeletű rendelkezés, hiszen minden évben így volt A tüzelőutalvány tüzelőre szól, azon nincs külön feltüntetve, hogy brikett, vagy szén-e a vásárolható anyag. Telepeink a BZOT-akció zömét a második negyedévben bonyolítják le azért, mert éppen ebben az időszakban van megfelelő árubőség, mind szénben, mind brikettben. 4 papír és nyomdaipar újítóinak, kiváló dolgozóinak tanácskozása Kedden, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének székházába tanácskozásra hívták meg a papírgyárak és a nyomdák újítóinak, kiváló dolgozóinak képviselőit. A tanácskozáson Terényi László, a szakszervezet főtitkára számolt be a két iparág újítómozgalmának alakulásáról, s a távlati tervek fővonalait vázolva* elmondotta, hogy a jövőben a megnövekedő feladatot': elvégzésében sokkal inkább számítanak az újítók k;\ ló dolgozók közreműködésére. Az utóbbi években a benyújtott újítások száma a papíriparban nagyjából azonos, a nyomadiparban pedig valamelyest csökkent, viszont az utókalkulált gazdasági eredmény a nyomdaiparban az előző éveknél jóval magasabb. Tavaly például 6 380 000 Ft volt. A beszámoló után a tanácskozás részvevői két iparági csoportban vitatták meg az újítómozgalom ki- ■ ^élesítésével kapcsolatos ''lókat. Pódium Szíupa 1963-64 1963. őszén lapunk hasábjain egy új népművelési formáról, egy figyelemre méltó kezdeményezésről adtunk hírt — a szolnoki Pódium Színpad megalakulásáról. Mit is jelent voltaképpen ez a fogalom, mi a célja, mi a lényege? Legegyszerűbb lesz talán, ha ezekre a kérdésekre egy akkori cikkünk megfogalmazásával válaszolunk: „Még az évad elején jelentette ki Téri Árpád, a színház főrendezője: — Meg kell keresnünk azt az utat, amelyen a színház művészei az irodalom terjesztésében részt vehetnek, ezzel is közelebb kerülve a megye dolgozóihoz. Valkó Mihály, a megyei népművelési tanácsadó vezetője pedig már hónapok óta dédelget egy tervet: dramatizálva bemutatni az esti és levelező hallgatók számára a magyar és világ- irodalom remekeit, amelyek a kötelező vagy ajánlott könyvek listáján találhatók, a legkitűnőbb művészek közreműködésével. A Pódium nem egyéb, mint ennek a két törekvésnek a találkozása.” Ezeknek a gondolatoknak a jegyében indult meg őszszel a Pódium Színpad. Most, a színházi évad végén visszapillantva, talán már bizonyos értékítélet is kimondható munkájáról. E nagyszerű kezdeményezés sajnos nem váltotta valóra maradéktalanul, amit ígért. Nem lett a népművelés olyan hasznos eszköze, mint amilyen lehetett volna. Ennek okait kutatva mindenekelőtt egy egységes, pontos menetrend szerinti műsortervet hiányolok. Egy ilyen kialakításának anyagi akadályai sem lettek volna, hiszen a művelődési szervek mindenkor hathatós támogatást nyújtottak. — Így aztán a Pódium Színpad megrekedt egyetlen egy produkció élőadásánál. Az Odysseia drama tizálása, bármennyire is magas művészi színvonalon sikerült, önmagában nem elég. Hol maradt az esti és levelező hallgatóknak a kötelező művek dramatizá- lásával nyújtandó ígért segítség. Kétségtelen, szép eredmény, hogy a megyében sokan megnézték a halhatatlan homerosi eposz pódium-változatát, talán annyian, amennyien az egész országban elolvasták ezt a művet Szaboles-Szatmár megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat keres gépészmérnököt, gépésztechnikust, géplakatost, villanyhe- gesztőt és segédmunkásokat azonnali felvétellel, állandó munkára. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Nyíregyháza, Acél U; 2 alatt. Áz Ünnepi Könyvhét megnyitása Kisújszálláson (Tudósítónktól.) Közel száz főnyi közönség előtt május 25-én este 7 órakor a városi könyvtár olvasótermében zajlott le Kisújszálláson az ünnepi könyvhét megnyitója. Si- pőcz Lászlónak, a városi tanács vb népművelési felügyelőjének megnyitó szavai után — aki méltatta az évről évre megismétlődő könyvhetek kulturális jelentőségét — Ágotái László gimnáziumi igazgatóhelyettes tartott előadást „Kisújszállási írók — írók Kisújszállásról” címmel. Emlékezetesebb élményt azonban az előadás csak azoknak nyújtott, akik már könyvből valamennyire ismerték, és többé-kevésbé tisztában vannak a görög mithológia alapjaival is. Bár a homérosi mű volt az európai irodalom kezdete, az egyáltalán nem biztos, hogy helyes vőU ennek bemutatásával kezdeni a Pódium Színpad bemutatóit (sajnos, a bemutatók ezzel is végződtek), jó lett volna egv kicsit a fokozatosság elvét megtartani, és mondjuk először A helység kalapácsát vagy Az apostol-t bemutatni. E két Petőfi-mű különben a tervek között szerepelt is, sőt a kulturális hetek programjába is bekerült. — Bemutatójuk azonban elmaradt. Ennek a ténynek a magyarázásaiból mast csak egy véleményt idézek: — Felesleges olyan közönségnek új produkciót bemutatni, amelyik még az Odysseiát sem látta. Lehet, hogy paradoxon, de érzésem szerint ez a megállapítás fordítva sokkal igazabb: „Felesleges” olyan közönségnek bemutatni az Odysseiát, amelyik A családi egység, a házassági életközösség megszűnése az emberek életében döntő fordulatot jelent. A házastársak az életközösség megszűnése előtt már legtöbbször rendezik a különböző kérdéseket, melyek a házasság megszűnésével együtt jár. Sokszor azonban arra várnak, hogy problémáikat a bontóperben oldja meg a bíróság. A házassági életközösség felbomlásakor legtöbbször a vagyoni probléma megoldása jelentkezik. Egy részük ugyan megegyezik, de igen sokan az anyagi haszon nagyobb része érdekében nem hajlandók erre. Ebben az esetben ezzel a feladattal is a bíróságnak kell foglalkoznia. Ez nem jelent különösebb problémát abban az esetben, ha a feleket ügyvédek képviselik, mert azok a jogszabályoknak megfelelően járnak ei. A házasság megkötésekor az együttélés természetéből fogva az anyagiak terén is teljes egység jön létre. Sok esetben a házasság előtti külön vagyon is beolvad a házassági közös vagyonba, mivel a házastársak keresete, jövedelme és vagyona az együttes terhek fedezésére, a gyermekek nevelésére és ellátására szolgál. Ha betekintünk a házassági bontóperekbe, illetve azokba, amelyekben a vagy on-jogi problémákat is tárgyalják megállapítható, hogy többségükben a vagyon megosztását az érdekeltek bírói közreműködés nélkül, közös megállapodással rendelik. Ennek ellenére vannak olyan emberek is, akik görcsösen ragaszkodnak egyes tárgyakhoz. Az ilyen esetek igen sok munkát adnak a bíróságnak. A peres felek akkor járnak él a leghelyesebben, és az életközösségük megszűnése után akkor nem marad bennük rossz emlék, ha e kérdések tisztázásánál a helyes rendezés érdekében tárgyilagosak, igyekeznek félretenni a személyi ellenszenvből, illetve gyűlöletből fakadó nézeteltéréseiket Néhány szót még a házassági közös vagyon kérdéseiről. A hosszú együttélés ideje alatt, sőt a különélés alatt is a közös vagyont képező ingóságok elhaszmég A helység kalapácsát és az Apostol-t sem ismeri, hiszen Petőfi mégiscsak közelebb áll hozzánk, közérthetőbb, mint Homeros. A Pódium Színpad hasznos eszköze lehet a népművelésnek, és mint annak idején ígérte, a felnőtt- oktatásnak is, ehhez azonban az kell, hogy a jövőben ne álljon meg az út elején. Célja elérése érdekében kapcsolódjon közvetlenebbül a felnőttoktatás és a középiskolai oktatás tananyagához. Alakítson ki ezek figyelembe vételével egy egészséges, meghatározott műsortervet, esetleg az érdekelt irodalomtanárok bevonásával, amelyet aztán teljes egészében valóra is vált. Befejezésül, az esetleges félreértések elkerülésére engedjenek meg még egy mondatot. Nem a Pódium Színpad ellen, hanem mellette szerettem volna szót emelni, — kell, szükséges, hiszen felnőttoktatásunkban és egész irodalom-tanításunkban bőven vannak még olyan fehér foltok, amelyeknek betöltése a Pódium Színpad feladata is lenne. Rideg Gábor nálódnak, vagy változáson mennek keresztül. így az együttélés kezdeti állapotát visszaállítani lehetetk*n. A legtöbb problémát és nehézséget az okozza, hogy a külön és a közös vagyon az együttélés folyamán összevegyül, átalakul. Nem ritka az az eset, hogy a házastársak az együttélés ideje alatt, valamelyikük által még a házasság megkötése előtt szerzett és külön vagyont képező házhelyen, portán építkeznek. A házasság ideje alatt épített épület a házassági vagyonközösségbe tartozik. Ha az építkezés az épületnél kisebb értékű, valamelyik házastárs külön vagyonához tartozó telkén történt, a telek a nála értékesebb épület jogi sorsában osztozik. Vagyis értékének megtérítése ellenében a közös vagyonba olvad. A nászajándék, a meny- aszonyi táncpénz általában a közös vagyonhoz tartozik. A nászajándék esetében van kivétel, amikor is az ajándékozó olyan tárgyat ad. amelyből kifejezetten lehet következtetni, hogy csak az egyik felet akarta megajándékozni. Ilyennek vehető, ha a munkatársak adják az ajándékot, vagy ha a másik félt nem ismerik az ajándékozók. Az együttélés ideje alatt a házastársak egymás közötti ajándékozása rendszerint külön vagyonba sorolandó. A külön vagyon jövedelme, haszna, hozama azonban már közös vagyon. A vagyon helyébe lépő tárgyak ugyancsak külön vagyont képeznek. A házasságon kívüli együttélésre is vonatkozik a házassági vagyonközösség szabálya, ha később az együttélést házasságkötés követi. A házassági vagyonközösség megszűnésének időpontja a házassági együttélés megszűnése. Vagy® a kényszerű különélés nem tekinthető az együttélés megszakadásának, illetve s vagyonközösség megszűnésének. Számtalan problémát okoz a volt közös lakás használata is. Ebben általában a bíróság a bontóperek során dönt, de ez nem zárja ki azt, hogy a lakás használatában a válóiéig megegyezzenek A házassági vagyonközösség A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG ELNÖKÉHEZ gwx FELLEBBEZNI Sándor István jászárok- szaűási olvasónk levelére közöljük: A Szolnok megyei bíróság végrehajtói által küldött végrehajtási értesítés alapján az ön ügyében hozott bírósági ítélet jogerős lett. Törvényességi óvás kezdeményezése érdekében forduljon a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mivel jogerős ítélet ellen semmilyen más felszólalásnak helye nincs.