Szolnok Megyei Néplap, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-02 / 77. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. április 2. Sok volt a haz a megyei I. osztályban Átlagban három gól mérkösésenként A hét végén a megyei I. osztályban lejátszott labdarúgómérkőzéseket a rossz állapotban lévő pályák, és az otthon játszó együttesek legtöbbjének veresége jellemezte. Kilenc találkozóból 5t alkalommal a vendégek diadalmaskodtak, két döntetlen született, és mindössze kétszer győzött a pályaválasztó együttes. Nagykunsági MEDOSZ— Szó. Cukorgyár 2:1 (1:0) Szolnok, cukorgyári pálya, 120 néző, vezette: Hof- fer. Nagykunság: Szarka — Gábor, B. Nagy, Bodor — Tapodi, Dávid — Tóth, Gyulai, Laskovics, Kiss, Kecső. Edző: Varga János. Szó. Cukorgyár: Hermann — Gyémánt, Csapó, Bam- czik — Kolláth, Germán — Gazdag, ' Géczi, Feigl, Három, Sokvári. Edző: Csabai János. Nagy Iramban kezdett mindkét csapat, de a sáros talajon nem alakult ki szép játék. A 40. percben Kolláth akadályozta Kiset, s nagy meglepetésre a játékvezető 11-est adott. Kecső nagy erővel vágta a hálóba a labdát. 1:0. A második félidőben a szolnokiak már az első percben négy szögletet értek el. Dulakodás folyt a pályán, s percekig állt a játék. A 65. percben Géczi kapott jó labdát, és a 11-es pontról védhetetlenül bombázott a hálóba. 1:1. A cukorgyáriak csak rövid ideig örülhettek az egyenlítésnek, mert Tóth elfutott, s a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. 2:1. A rossz napot kifogó mérkőzésvezető erélytelen- sége miatt elromlott a játék. Jók= Gábor, Laskö- vics, Tóth. A Cukorgyár együtteséből senkit nem lehet dicsérni. — zslgmond — Jászjákóhalma— Jászkisér 4:1 (3:1) Jászjákóhalma, 200 néző. vezette: Dobos. Jákóhalma: Nagy I. — Nagy 111., Kovács, László — Nagy II., Koncsik — Fodor II., Fodor I., Lukácsi, Kozmócz- ki, Révfi. Edző: László Antal. Jászkisér: Németh — Makai, Kovács I., Kovács II. — Kovács III., Kovács IV. — Csaj ági, Kónya, Major III., Major II., Bende. Edző: Serege Lajos. Nagy rohamokkal kezdtek a helyiek a tartalékos vendégcsapat ellen. A 4. percben a kiugró Kozmócz- ki megszerezte a vezetést, majd a 10. percben Fodor, a 14. percben Lukácsi volt eredményes. 3:0. A vendégek védekezésre álltak át, és néha gyors elfutásokkal próbálkoztak. A 29. percben a szemfüles Major III. ért el gólt. 3:1. Fordulás után gyengült a mérkőzés irama, helyi támadások jellemezték a találkozót. A 77. percben Révfi beállította a végeredményt. 4:1. Jók= Nagy I., Nagy II., Kozmóczki, Révfi, illetve: Kovács III.S Major III., Makai. — sas — Kunszentmártoni VM— Szolnoki MTE II. 0:8 Kunszentmárton, vezette: Szávó. — Kunszentmárton: Szabó — Pintér I., Oláh, Bíró — Csornán, Pintér II. — Tóth, Imrei, Pintér III., Kovács, Harangozó. Edző: Mészáros Miklós. MTE II.: Nagy P. — Zombori. Horváth. Kelemen — Szoko- lai, Árvái — Kollár, Patkós, Szpiró, Donka, Bako- di. Edző: Rákóczi Ferenc. Második hazai mérkőzését is tartalékcsapatta! játszotta a Vörös Meteor, melyen az MTE csak úgy tudott kiállni, hogy az ifjúsági csapatból behívott néhány játékos is átöltözött. Ennek ellenére a tömör védekezéssel sikerült megakadályozni a nagy kedvvel, de rossz felfogásban játszó Meteor-csatárokat a góllövésben. Jók: Pintér III., Csornán, Pintér I., illetve: Nagy P. (a mezőny legjobbja), Horváth Zombori. A játékvezető jól működött. — lázi — Jászapáti— Tiszaföldvár VI (1:0) Jászapáti, 150 néző. — Jászapáti: Kuzmann — Siskái, Molnár, Rendler — Horváth, Kökény II. — Utasi, Kökény I., Demeter, Birkás, Ádám. Tiszaföldvár: Szelindi — Kiss, Kovács, Pete — Gazsó, Bállá — Marton, Bóka, Bíró, Kávás!, Kupeczki. Edző: G. Kiss. Meglehetősen alacsony színvonalú küzdelem folyt a pályán, a csatárok nem tudták kihasználni a helyzeteket. A döntetlen megfelel a játék képének. — Góllövő: Utasi, illetve: Ká- vási. — B. — Szolnoki MÁV II.— Szó. Kilián HSE 4:3 (2:1) Szolnok, Repülőtér, 100 néző. vezette: Gáli. MÁV II: Borók — Urbán, Három, Kovács P. — Dras- kóczi, Varga — Szűcs, Kalmár, Szolnoki, Sós, Munkácsi. Edző: Pintér Ferenc. Kilián HSE: Molnár — Tóth I, Palincsár, Illés — Já- gerszki, Oláh — Tóth II, Bagi, Pikó, Sütő, Somogyi. Edző: Englert István. Változatos mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést. Az erősen tartalékos Honvédnek még volt ereje az egyenlítésre, de a hajrá a vasutasoknak sikerült jobban. Góllövő: Szolnoki (2), Sós, Három (11-esből), illetve: Pikó (2), Bagi. Jó: Borók, Három, Varga, Kalmár, Munkácsi, illetve Palincsár, Bagi, Pikó. — H. Gy. — Karcagi MEDOSZ— T.-miklósi Fákiya 3:0 (1:0) Karcag, 150 néző, vezette: Tóth S. Karcag: Kiss — Székely, Szabados, Nyit- rai II — Tárnái, Kovács P. — Radványi, örlős, Kovács Cs., Kovács J., Nyit- rad I. T. Fáklya: Papp — Szabó, Kosik, Márton — Szőke, Nyeső — Kenyeres, Orbán, Mánfai, Balogh, Tekes. Kiegyenlített mezőnyjáték után a Fáklya kapuja sokszor került gólveszélybe, azonban a nehéz talajon a legjobb helyzetek is kihasználatlanul maradtak. Végül Kovács J. lövése a hálóban kötött ki. A második félidőben a Fáklya védekezésre állt be. Kovács 1. Szó. Olaj. 4 3 1 0 11: 4 7 2. J.-ároksz. 3 3 0 0 12: 2 6 3. Mezőtúr 3 3 0 0 9: 3 6 4. N.-kunság 4 2 11 8: 8 5 5. Szó. HSE 2 2 0 0 7: 1 4 6. Tföldvár 4 12 1 5: 5 4 7-9. Kunh. 2 10 1 4: 4 2 7-9. Km. VM 2 0 2 0 3: 3 2 7-9. Szo.Cuk 2 10 1 2: 2 2 10. J.-ákóhal. 3 1 0 2 6: 8 2 11. Karcag 4 1 0 3 8:12 2 12-13. J.-ap. 2 0 11 1: 4 1 12-13. Kisúj. 3 0 12 1:4 1 14. J.-kisér 4 0 13 1:10 1 15. T.Fáklya 4 0 13 1:11 1 Szó. MÁV II. 4 4 0 0 15: 3 8 Szó. MTE II. 3 2 1 0 12: 2 5 Jb, Leh, II, 4 112 »: 5 3 Cs. és Kovács J. újabb góljával alakult ki a végeredmény. A jobban játszó karcagi együttes helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna, örlős 11-est hagyott ki. A játékvezető az első félidőben Kenyerest, szünet után Ba- loghot és Tárnáit kiállította. Jó: Kovács P., Kovács J., Székely, illetve: Papp, Kosik, Szőke. — szöllősi — Jászárokszállás— Jászberényi Lehel II. 1:0 (0:0) Jászberény, vezette: Vágó K. A Lehel II mezőnyfölényben volt a mérkőzés nagy részében, de csatárai a legjobb helyzeteket is kihagyták. A gól védelmi hibából esett. L. Szó. Olajbányász— Kunhegyesi MEDOSZ 3:2 (0:2) Kunhegyes, 200 néző, vezette: Vámos (Debrecenből). Szó. Olajbányász: Danösó — Törőcsik, Tapasztó, Nagy — Bányai, Bíró — Serege, Bállá, Szabó, Homonnai, Papp. Kunhegyes: Nyúl — Szabó n, Tóta, Lukács — Nádas, Boda — Szokolai, Szabó III, Kiss, Szabó I, Jákó. Az igen mélytalajú pályán mindvégig jóiramú, sportszerű mérkőzést vívott a két együttes. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Góllövő: Bállá (2), Serege, illetve: Szabó I, Szabó II. A sportszerű mérkőzésért mindkét csapat, játékosai dicséretet érdemelnek, . — barócsi — Mezőtúri Spartacus — Kisújszállási MÁV 1:0 (1:0) Kisújszállás, 150 néző, vezette: Ragó. Mezőtúr: Csepka — Búj da, Kolbusz, Rácz — Herceg II, Herceg I. — Máté, Csete, Gombás I, Gombás n, Kegyes. Kisújszállás: Kovács — Csizi, Márton, Zsoldos — Radics, Farkas — Barabás, Gy. Nagy, Erdélyi, Nánási, Farikas II. A felázott pályán szép játék nem alakult ki. A vendégcsapat a 28. percben szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. A hazaiak a 30. percben kiegyenlítettek, a kapusról visszapattanó labdát Nánási a hálóba továbbította, de — érthetetlenül — a játékvezető hosszas huza-vona után nem adta meg a gólt. A bíró nem adott meg még egy hazai gólt, majd egy 11-est sem. A kisújszállási együttes játékvezetői tévedés miatt szenvedett vereséget. Jó: Máté, Gombás I, Gombás H, Csete, illetve: Farkas I, Márton, Erdélyi. — németh — A megyei ifjúsági bajnokság állása 1. Jb. Lehel 4 4 0 0 15: 1 8 2. T.-földv. 4 4 0 0 15: 2 8 3. Szo.MÁV 4 3 1 0 14: 0 7 4. Kisúj sz. 4 2 2 0 8: 1 6 5. Jákóhal. 4 3 0 1 7: 7 6 6. N.-kuns. 4 13 0 9: 3 5 7. Szó. Olaj. 4 2 0 2 12: 4 4 8. Karcag 4 12 1 6: 7 4 9. K.-márt. 4 2 0 2 6:12 4 10. Szó. MTE 3 111 24: 5 3 11. Szó. HSE 4 112 7: 4 3 12. Szó. Cuk. 4 112 10: 8 3 13. Kunhegy. 3 111 3: 7 3 14. Mezőtúr 3 10 2 9:1Ö 2 15. J.-ároksz. 4 10 3 2: 8 2 16. T. Fáklya 4 0 0 4 4:15 0 17. J.-kisér 4 0 0 4 2:24 0 18, J,-apáti 3 0 0 3 237 0 A megyei I. osztályú bajnokság állása Szolnokon a vidék legjobb serdülő ökölvívói Ma kesdődik as országos vidéki serdülő bajnokság Jelentős sportesemény színhelye lesz a hét végén Szolnok városa. Itt adnak egymásnak találkozót a vidék legjobb serdülő ökölvívói; április 2-től 4-ig bonyolítják le az országos vidéki ökölvívó bajnokságot. Huszonöt egyesület nem kevesebb, mint 94 versenyzője lép szorítóba a háromnapos mérkőzéssorozaton az egyes súlycsoportokban. Hogy csak néhány nagyobb egyesületet említsünk, a Salgótarjáni Bányász hat, a Nagy- bátonyi Bányász öt, a Szek„FelszabaduJási szárdi Dózsa hét, a Szolnoki MTE hat, a Pécsi Bányász öt, a Gyöngyösi Zalka HSE hat, az Egri Dózsa ugyancsak hat versenyzővel képviselteti magát. A megyei ökölvívó szövetség minden előkészületet megtett a versenyzők méltó keretek közötti fogadására, és a bajnokság zökkenőmentes lebonyolítására. Erre a célra a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa Ságvári Művelődési Házának nagytermét biztosították. Ott zajlanak majd le az egyes napokon délelőtt 10 órától a selejtezők A döntőkre április 4-én délelőtt kerül sor. A megyei középiskolás asztalitenisz* öajnokságon ... hatvannégy fiú és mintegy ötven leány versengett a bajnoki címért. A középiskolás asztalitenisz-sport határozott minőségi fejlődését mérhettük le ezen a versenyen, hiszen már a selejtezők folyamán is szép, színvona- las mérkőzéseket láthattunk. A fiúk és lányok nyolcas középdöntőjéből egyaránt szoros küzdelem után lehetett csak bejutni a négyes döntőbe, ahol Tóth Julianna és Szöllősi Sándor, a mezőtúri mező- gazdasági technikum tanulói biztos győzelmet arattak. Leányok Bajnok: Tóth Julianna (Mezőtúri Mg. Tech.) 6; 2. Varga Mária (Szó. Köz- gazd. Techn.) 4; 3. Herceg Erzsébet (Mezőtúri Leány- gimn.) 3; 4. Draskovits Magdolna (Mezőtúri Dózsa György Gimn.) 0 ponttal. Fiúk Bajnok: Szöllősi Sándor (Mezőtúri Mg. Techn.) 6; 2. Draskovits Dénes (Mezőtúri Dózsa Gy. Gimn.) 5; 3. Árpási István (Szó. Ti- szaparti Gimn.) 2; 4. Son- kádi János (Kisújszállási Gimn.) 1 ponttal kupa” kézilabda villámtorna Szolnokon A megyei kézilabda szövetség április 3-án és 4-én nagyszabású „Felszabadulási Kupa” vilíámtornát rendez Szolnokon a tiszaligeti sporttelepen. Nyolc együttes — Marfűi MSE NB I., Gyöngyösi Honvéd NB II., Szolnoki Kilián HSE, Szó. MÁV, Szolnoki Vízügyi SK, Törökszentmiklósi Vasas, Szolnok Ságvári HSE, Szolnoki Fürst HSE — méri össze tudását a két napon át tartó mérkőzéssorozaton. Április 3-án 14, 4-én pedig 8 órakor kezdődnek a mérkőzések. Újfajta labdarúgó-cipő Ojtípusú labdarúgó-cipők gyártását kezdte el a Mezőtúri Cipész Ktsz. Közismert, hogy a labdarúgócipők talpa bőrből készül, s arra a bőrszegeket szegezik, újabban pedig csavarozzák. Most újfajta cipők gyártása kezdődött meg a ktsz- nél. A cipők talpát gumiból készítik, s ezeket a felsőrészre felvarrják. A gumitalpakat készen kapják, s a talpakba bele van öntve a stopni. Ennek az az előnye, hogy a cipő így könnyebb, jobban simul a lábhoz, és mivel nincs szegezve, nem töri fel a játékosok lábát. Ezeket a cipőket egyelőre kísérleti célokra készítik, de ha beválik, hamarosan megkezdik a sorozatgyártását. Lehet, hogy így a góllövés is jobban fog menni? A jászberényi terem atlétikai verseny eredményei Férfiak. Helyből magas: 1. Károlyi 130, 2. Bartha 120, 3. Bordás 120 cm. Helyből távol: 1. Károlyi 246, 2, Szeles 239, 3. Bordás 233 cm. Helyből hármas: 1. Károlyi 745, 2. Bordás 713 3. Szeles 708 cm. (minden versenyző a Jb. Vasas tagja.) Nők. Helyből magas: 1. Bugyi (Jb. Vasas) 105, 2. Pesti (Jb. Vasas) 100, 3. Hártyán! (Jb. Fiúgimn.) 95 cm. Helyből távol: 1. Bugyi (Jb. Vasas) 193, 2. Török (Jb. Vasas 190, 3. Hartyáni (Jb. Fiú- gimnl) 188 cm. Medicinlabda-dobás. Férfiak: 1. Szeles 915, 2. Bordás 914, 3. Károlyi 881 cm. — (mindhárom a Jb. Vasas versenyzője.) Nők: 1. Bugyi 10,24. 2. Hartyáni 8,75, 3. Hallgat (Jb. ált, leányiskola) 8,50 méter. A megyei II. osztályú bajnokság eredményei Északi csoport: Martfű II. —Karcagi Honvéd 3:2, Rákö- czifalva — Kunmadaras 8:0, Kengyel — Tiszagyenda 7:3, Tószeg—Abádszalók 1:0, Szó. Helyiipar — Szó. Előre 2:0, Kenderes — Túrkeve 3:0, Tiszafüred—Fegyvernek 3:2. Déli csoport: Szó. Vegyiművek— Cserkeszöllő 7:0, Űj- szász—Zagyvarékas 3:2, Homok — Kunszentmártoni Sp. 2:2, Jászdózsa — Szászberek 1:1, Cibakháza — Öcsöd 6:2, Jb. Vasas II.—Jászladány 1:1, Jászf ény szaru—Tiszasüly 3:1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Északi csoport: 1. Rákóczii. 2. Kenderes 3. Szó. Helyi. 4. Tószeg 5. Kengyel 1 1 0 0 8:0 2 1 1 0 0 3:0 2 1 1 0 0 2:0 2 110 0 1:0 2 1 1 0. 0 7:3 2 6-7. Martfű II. 6- 7. T.-füred 8. Abádszal. 9. Szó. Előre 10-11. Karcag 10-11. Fegyv. 12. T.-gyenda 13. Túrkeve 14. Kunmad. Déli csoport: 1. Szó.Vegyi. 2. Cibakháza 3. J.-fénysz, 4. Oj szász 5-6. Homok 5-6. Km. Sp. 7- 10. J.-dózsa 7-10. Szászb. 7-10. Jb. V. II. 7-10. J.-ladány 11. Tiszasüly 12. Z.-rékas 13. Öcsöd 14. Cserkesz. 1 1 0 0 3:2 2 1 1 0 0 3:2 2 10 0 1 0:1 0 10 0 1 03 0 1001 23 0 10 0 1 2:3 0 1 0 0 1 3:7 0 10 0 1 0:3 0 1001 03 0 1 1 0 0 73 2 1180 63 2 1 1 0 0 33 2 1100 33 2 1010 23 1 10 10 2:2 1 10 10 l:i 1 10 10 1:1 1 10 10 1:1 1 1010 13 1 10 0 1 1:3 0 10 0 1 2:3 0 10 0 1 2:6 0 10 0 1 OH 0 SOROKBAN Rajthoz állt az egész mo tocross-válogatott keret is. Dicséretes teljesítményt nyújtott a 17 éves Pozsonyi, akit csak olyanok előztek meg, akik az övénél jobb géppel rendelkeztek. Az 1950 méteres körpályán a kiskategóriások 16, a nagyobb hengerűrtartalmú gépek pedig 24 kört futottak. Eredmények 125 kcm (24 induló): 1. Nagy Gyula (MHS), KMK ...■8. Vígh Sándor (Szolnoki MHS), Danűvia. 250 kcm (19): 1. Técsi Sándor ÍCsongrád megyei MHS), Jawa ...8. Pozsonyi János (Szolnoki MHS), Pannónia. 500 kcm (20): 1. Técsi (Csongrád m. MHS), ESŐ. Kőműves, ács, vasbetonszerelő, műanyag- burkoló-parkettás, szobafestő-mázoló, épületbádogos, épületlakatos, éoületasztalos szakmákban iparitcmulókat szerződtetünk A szerződéshez szükséges: nyolc általános iskolai végzettség, illetve akik ezt ez évben szerzik meg és születési anyakönyvi kivonat. Jelentkezni: „Jelentkezési lap továbbtanulásra” című űrlappal” kell. — Szállást biztosítani nem tu dunk. Szolnok Megyei Tanács Építési és Szerelő- ipari Vállalat, Szolnok, Dózsa Gy. út 5. — Hazánk felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából a Szolnok városi röplabda szövetség női röplabda villámtornát rendez. A mérkőzésekre szombaton délelőtt kerül sor az Áchim András úti iskola tornatermében. • — A Szolnoki Dózsa vízilabda-csapata szombaton reggel Egerbe utazik, s április 4—5-én részt vesz egy négyes vízilabda-tornán, melyen ugyanazokkal a csapatokkal játszik, mint húsvétkor Szolnokon. * — Vasárnap délelőtt Kecskeméten esős időben, nehéz pályán motorkerékpáros terepversenyt rendeztek, országos jelleggel. ■t