Szolnok Megyei Néplap, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-08 / 81. szám
964, április 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Félmillió forint nyereségrészesedésként A TiszáutúU .ázamazolg<ató Vállalat Kilián György szocialista brigádja aagytcszültségS vonalat épít Kisójszáltáaon. Vízfelhasználási terveket készítenek Héromszázhás* terv elkészüli Félmillió forintot fizettek ki a napokban a Palotáéi Állami Gazdaság dolgozóinak nyereségrésze- eedés címén. Közel eny- nyit pedig vállalatfejleszté- ei alapra fordíthatnak a múlt évi gazdálkodás eredményeképpen. Ez az esemény különösen nagy jelentőségű a gazdaság életében. A talajadottságok, és szervezési nehézségek miatt ugyanis ez a gazdaság több éven át nem teljesítette termelési terveit. Mérges zúgással közeledik a pusztaitaskonyi elágazáshoz a szolnoki busz. Hárman szállnak le róla, közülük kettő, egy fiatalember egy dobozzál a kezében, meg egy nehezen járó idősebb asszony egyenest az elágazásnál álló autóhoz indul. — Nem győztünk már kivárni odahaza, Jancsi, szállj be, invitálom az interjúalanyt. — Jó, hogy elémjöttól, nagyon jó. Ugyanis itt van Erzsi néni, kórháztól jött, vigyük haza. Ha nincs hely inkább én megyek gyalog, vagy várok. Nem kell várakoznia. — Tágas a kocsi, mindnyájan elférünk. S az én János barátom, a szívélyes, köz- 3 ékeny emberek módján lelkes előadásba kezd, hogy némi rábeszélésre sikerült megcsináltatnia a trafót a mozigéphez. — Mert tudod az én embereim el sem tudják már képzelni a hetet vetítés nélkül. Világos, barátságos lakás h tanítóéké a kis iskola- épületben. Értékes festmények, köztük egy barátságos Benedek-kép. Hatalmas könyvszekrény zsúfolásig tele, még a vitrinbe is jócskán jut a különböző könyvekből. Beszélgetünk a tanyáról, a tanyai emberek igényeiről, — Nem igaz az, hogy nincs meg bennük a tudásvágy. Legfeljebb szunnyad, heveskedik, mintha vitatkozna. Általában ez a hevesség tűnik fel a szemlélőnek. Mosolyog, de állandóan vitakész. Van benne valami vibrálás. Talán ez ragad át a tanyai nehezebből mozduló tempósa bt emberekre. Mert átragad. Tizenöt esti tagozatos, tizenkét levelező hallgatója van a tanya- világnak. S az utóbbiak például a vasárnap dél- előttjüket áldozzák a tanulásra, mert munkás emberek, akik hét közben Gyöngyösön. Pesten, Dunaújvárosban dolgoznak. A tizenöt esti tagozatos közül tizennégy vizsgázik majd. És az egy lemorzsolódó? — Ö az. aki összeszurkálta a feleségét. Persze ebből nem lehet általánosítani — gondolkodik el — azért mégis érdekes, hogy az alkoholisták, a brutális bűntettéket elkövetek' azok közül kerülnek ki legnagyobb számban, akik nem tanulnak, akiket nem érdekel a világ, meg hajlam sincs bennük az érdeklődésre emberi dolgok iránt Szép a siker. S a kiindulópont? — Adj egy fix pontot... — idézi a nagy görög tudóst Kisházi János. Ez a fix pont nálam a TIT. Ismeretterjesztéssel kezdtem itt, nyolc évvel ezelőtt. Ma ez már haladó hagyomány- nyá lett. megszokták, meg mindig meg is beszéljük. Taskony, Kisgyócs, Bíbicz. Ez az én működési területem és bár nem számoltam, de ahogy utanagon- dolok, most közeledem a félezredik előadáshoz. A látogatottság általában hatvan-nyolcvan fő esetenként. Kisházi János időbeos» 1961-ben a gazdálkodás profiljában jelentős módosításokat alkalmaztak. Háromezer hold földön megszüntették a monokulturá- lús rizstermesztést, fejlesztették az állattenyésztést, nagy kacsanevelő telepet, és lucernaliszt készítő üzemet létesítettek. A lucerna- őrlő üzem ellátására a lu- cemavetés területét a réginek nyolcszorosára növelték. Oj gépeket is kaptak, építkeztek. Közel egymillió forintot fordítottak talaj- javításra is. tásiát nemigen irigyelheti senki. Délelőtt tanító, délután tanácselnökhelyettes TiSzaburán, este mozigépész és TIT előadó. Tanul is. sokszor éjjel. — Rólad különös hír járja — szegezem neki az úgynevezett „kényes” kérdést. — Azt mondják, te akarsz maradni az utolsó tanyai tanító Magyarországon és nemigen pártolod a tanyák népének beköltözését a falvakba. — Így is van, nem tagadom. Az én meggyőződésem : népgazdasági szempontból még hosszú ideig szükség lesz a tanyára. A parasztember itt jobban megtalálja a számítását, egyelőre még nehezen mozdul meg. S ha így van, én is maradok. Megragadja a karomat. — Szerintem nem ez a fontos. Hanem az, hogy az én embereim belekóstolnak a tudás ízébe és nem tudnak nyugodni többé. Hadd mondjak három olyan nevet, akik a TIT előadások nyomán kezdtek bele a tanulásba. ök az én kedvenc példáim. — Elkezdődött azzal, hogy az ősemberről beszélve az előadás után két ember, Bózsó József és Bózsó Balázs kezükbe vették a kőbaltát, amelyet szemléltetésképpen hoztam. Ezek a változások tavaly már éreztették kedvező hatásukat. Igaz, a növény- termesztés nem produkálta a tervezett eredményeket, az állattenyésztés azonban több százezer forintot jövedelmezett. Különösen a baromfi- és borjúnevelés, valamint a halászat és a juhászat volt eredményes. Az idén újabb sikerek elérésére törekszenek a . gazdaság dolgozói. S akik jól, pontosan dolgoznak, azoknak év közben százezer forint célprémiumot fizetnek majd ki. — Kicsiszolhatta ezt a víz is — gyanakodtak. — Aki kételkedik az már gondolkodik. Vitatkozni kezdtem velük, majd javasoltam, ha érddili ez őket, iratkozzanak be az iskolába. Be is iratkoztak a hetedikbe, aztán csatlakozott hozzájuk Vörös László, aki az ötödiktől indult. Bózsó József a postatechnikum második osztályába jár, Balázs a víz- híd-vasútépítő technikum növendéke. Laci bácsi pedig erdészeti technikumba jár. Bózsó József megagitálta a feleségét is, az most végzi a gimnáziumot. — Ha csak ez a néhány ember indult volna el a tudás útján akkor sem hiába lennék itt — így fejezi be Kisházi János a „legmakacsabb tanyai tanító.”• S ha nem is mindenben lehet vele egyetérteni, ha" nem úgy értékeljük a tanyák gazdasági szerepét, mint ő, s ha jól tudjuk, hogy a felső tagozatot miért kell szakosított iskolában végeznie a tanulóknak. egy biztos: a szellem lángját szüntelenül kell élesztgetni a kis tanyákon, az egyedülálló hárakban, házcsoportokba® is. ház által közösen szervezett nők akadémiája harmadik évfolyama sikeresen A megye öntözéses termesztéssel foglalkozó nagyüzemei felkészülten várják zárult. Mintegy háromszázötvenen jelentek meg a záróünnepségen. A legszorgalmasabb asszonyoknak, itt osztották ki az előadások látogatását dokumentáló emléklapokat. A nők akadémiáját 14 előadássorozatra tervezték, de mint általában lenni szokott, most is megtoldottak azt néhánnyal. Egy- egy előadáson átlagosan hatvanhat asszony vett részt. Sokat tanultak, s mint a résztvevők nyilatkozataiból is kitűnt, nem bánták meg, hogy esténként meghallgatják az előadásokat. Ezután került sor a nagy érdeklődéssel várt divat- bemutatóra. A helyi föld- müvesszövetkezet legfrissebb újdonságaival ismertette meg az asszonyokat. Az idei tavasz női, férfi és gyermek ruháit, cipőt, táskát, kalapot és más divatcikket mutattak be. A tetszést nyilvánító tapsok mellett azonban hallatszottak olyan hangok is, hogy miért nem lehet kapni móléit alakra szövet és kartonruhát? Miért nem gyárt az ipar hosszabb téli- és ballonkabátokat az idősebb korosztály számára. A jól sikerült záróest befejező műsoraként kóstolással egybekapcsolt konzerv, kávé, valamint háztartási kisgép bemutató követkézéért. az öntözési idény kezdetét Hetvenkétezer katasztrá- lis hold az „öntöző” tsz-ek 1964. évi terve Évelőpillangósokat 10 000, kukoricát 19 000 és zöldségféléket 10 000 holdon termesztenek öntözéssel. Kialakították a speciális munkaszervezeteket A kisebb öntözőtelepeken néhány ember, nagyobb üzemekben pedig külön brigád foglalkozik az öntözéssel. A berendezések javítását megyeszerte befejezték, az öntözőtelepeken végzik az s időszerű talajmunkákat Állami gazdaságaink terve 27 3Ő9 hold. Nagy területen öntöznek kukoricát takarmánynövényeket, siló- kukoricát például 2527 holdon. Felkészültek az idényre az irányító szervek is. A megyei tanács vb mező- gazdasági osztálya az öntözés hatékonyabbá, eredményesebbé tétele érdekében irányelveket bocsátott a tsz-ek részére. Mivel a használatban lévő berendezések nagy többsége esőz- tető rendszert, az idén sok helyen műtrágyaadagolókat is alkalmaznak. Hasznos segítséget nyújt ehhez a Kő- zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. Az idén a termelőkkel közösen vízfelhasználási tervet készítenek, amelyben pontosan kiszámítják a különböző kultúrák vízigényét. Háromszázhúsz terv már elkészült. Ezek alapján és ezzel egyidőben megkötik a vízfelhasználási szerződéseket is. I Három év munkáját értékelték Hétfőn délután ülést tartottak a Tudomány« Ismeretterjesztő Társulat Szolnok megyei szervezetének történelmi és művészeti szakosztályai. Az üléseken értékelték az elmúlt három év munkáját, majd javaslatok hangzottak el, végül az új vezetőség megválasztására került a sor. Küldötteket is választottak a TIT IV. Országos Közgyűlésére. A történelmi szakosztály ülésén Kaposvári Gyula, a szakosztály elnöke tartott beszámolót. Az élmúlt három év munkáját értékelve, megállapította, hogy 1963- ban az előadások száma jelentősen növekedett az előző évekhez viszonyítva. A múlt évben 210 előadás volt, összesen 13 325 hallgatóval. Az előadások 80 százalékához alkalmaztak szemléltető eszközöket: szakkönyveket, filmet és diafilmet, térképet és rajzot, okmányokat, tárgyakat. A szakosztály tagjaitól 14 cikk jelent meg a Jászkunságban. A szakosztály jelentősebb tervei közé tartozik a Szolnok megye 1945- tői 1965-ig című tanulmánykötet 1965. április 4- re, a felszabadulás 20. évfordulójára való megjelentetése. A művészeti szakosztály ülésén Barna Gábor, a szakosztály titkára tartott beszámolót. Elmondotta, hogy az előadások száma az utolsó három évben jelentősen megnövekedőit s majdnem négyszeresére nőtt a hallgatók száma is. Míg 1961-ben 7 ezer volt a hallgatók összlétszáma, 1963- ban mór 30 ezren hallgatták a TIT-előadásokat Legfőbb feladat a környezet- esztétikai problémákkal foglalkozni. Fejleszteni a hallgatóság ízlését, művészi látásmódját. A tárgyi ismeretközlésen túl foglalkozzanak az előadók művészetelméleti problémákkal is, hogy ne csak egyes műveket ismerjenek meg, hanem ítéletet tudjanak alkotni más műalkotásokról is. • Észt barátaink üdvözlete Szolnok megyének Meleghangú táviratot kézbesített a poéta Szolnokra a Magyar—Szovjet" Baráti Társaság Megyei Elnökségének címére. Feladó: a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Ész Tagozatának Elnöksége. A tél folyamán Magyarországon, szűkebb hazánkban, Szolnok megyében járt küldöttség tagjai forró, testvéri üdvözletüket küldik hazánk felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából. Jókívánságaikban kifejezik: megyénk dolgozói érjenek el még nagyobb sikereket a Magyar Szocialista Munkás Párt VIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a szocializmus építésében. — Az MSZBT megyei elnöksége levélben mondott köszönetét á szívélyes üdvözletért és további sikereket kívánt a testvéri ész* n énnek. — Tutósítónktól — Mezőtúron az újvárosi nőtanács és a művelődési A jói sikerüli záróest második felében divatbemutatón került ser Az én fist poni&m A TIT Kisházi Dános ötszáz ehsodása — ht — Befejeződött Mezőtúron a nők akadémiája