Szolnok Megyei Néplap, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
VS»i, április 4. SZOLNOK HE6TH XSPLAP 3 Kádár elvtárs ünnepi beszéde (Folytatás az 1. oldalról) vezte harcában a Szovjetunió, az egész szocialista világ, s minden haladóerő támogatását, a néphatalom megvédése és megszilárdítása után a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, a szocialista társadalom alapjai lerakásának befejezésével újabb történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Ezzel uralkodóvá váltak hazánkban a szocialista termelési viszonyok. Pártunk VIII. kongresszusa ebben a helyzetben már a fejlődés újabb szakaszának, a szocialista társadalom teljes felépítésének útját vázolhatta fel népünk előtti A társadalmunkban ma uralkodó jó légkör azért lehetséges, mert a szocializmus alapjainak lerakásával egyszer s mindenkorra megszűnt hazánkban az embernek ember által való kizsákmányolása, eltűntek a kibékíthetetlen osztályellentétek és módosultak az osztályharc formái. A néphatalom szilárd és rendíthetetlen, e fölött őrködik pártunk, munkásosztályunk, egész népünk. A mindennapi munkában most előtérbe kerültek az építés •feladatai; ma ez nálunk az osztályharc döntő területe. A forradalmárok, a kommunisták ma azt hirdetik: dolgozz jobban, add tudásod, tehetséged legjavát a szocializmusért. Annyit érsz, amennyit a tárrnda- lomnak nyújtasz. Az emberek megítélésének alapvető mércéje ma a szocialista hazához való viszony, a végzett munka. Megvannak tehát az alapok és a legdöntőbb feltételek ahhoz, hogy végre az egész dolgozó népre kiterjedő egység, szocialista nemzeti egység alakuljon ki. Igazi, zavartalan és végleges nemzeti egység lesz ez, mert véglegesen fog össze olyan osztályokat is rétegeket, amelyeknek érdekei immár maradéktalanul egybeesnek. Ennek az egységnek ma a szocializmus az alapja és magában foglalja mindazokat a célokat, amelyekért történelmünk során a nemzet haladó er® valaha összefogtak: a nemzeti függetlenséget, a népszabadságot, az anti fasizmust és a békét. Megtalálja tehát helyét e nemzeti összefogásban minden hazafi, az országépítés, a nemzeti függetlenség minden híve, minden antifasiszta és békeharcos. A minap zajlott le a Hazafias Népfront országos kongresszusa. Megmutatta ez a nagyszerű kongresszus, hogy a népfrontmozgalomban máris együtt van és a jövőben még inkább együtt lesz minden konstruktív politikai erő, ott lesz mindenki, aíkinek gondja az ország, a nép boldogulása, akinek gondolkodását nem tartják fogva politikai téveszmék és önös érdekek. Most végre valamennyi alkotó erő, tehetséget és akaratot egy célra, néphatalmunk szilárdítására, erőinek gyarapítására, népünk jólétének emelésére, a szocializmus teljes felépítésére egyesíthetünk. Az eredményekre büszke lehet népünk. Nemzeti jövedelmünk mintegy háromszorosa a felszabadulás előttinek. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme 1949 óta több mint 30 százalékkal, a parasztok egy főre jutó fogyasztásának reálértéke ugyanezen idő Matt mintegy 70 százalékkal nőtt. A lakosság fogyasztása az elmúlt esztendőkben több mint kétszerese volt az 1949. évinek. Az emelkedést nagyrészt az elmúlt hét évben értük el. Hét év alatt több mint 400 ezer lakást építettünk. A társadalombiztosítás gyakorlatilag az egész lakosságra kiterjed. A szilárd alapok lehetővé teszik, hogy jó ütemben folytassuk a szocialista építőmunkát és tovább emeljük népünk jólétét. Nem kell egyebet tennünk, csak gondosan, fegyelmezetten, szervezetten és takarékosan dolgoznunk. Ügy kell munkálkodnunk, hogy mindig végrehajtsuk feladatainkat, megvalósítsuk kitűzött terveinket, az idei tervet Nem beszélhetnénk ezekről az eredményekről, ha nem küzdöttünk volna meg a 'baloldali kalandorkodással, a revizionista árulással és nem vertük volna vissza az osztályellenség különböző osztagainak rohamait. Továbbra is megmaradunk ezen a bevált úton, se jobbra, sem pedig balra nem engedjük húzni a párt, az ország szekerét. Jóleső érzés és lelkesít bennünket, hogy barátaink értékelik a szocializmus építésében elért eredményeinket. Mindig azon leszünk, hogy építőmunkánkkal ne csak dolgozó népünket szolgáljuk, hanem eleget tegyünk a szocializmus győzelmének kivívásában reánk háruló nemzetközi kötelezettségeknek is. Megvannak békénk és biztonságunk külső feltételei is. A Szovjetunió erejének növekedése, népeinek önzetlen áldozatvállalása, a szovjet kormány kezdeményezései, erőfeszítései és a béke erőinek közös, lankadatlan harca lehetségessé teszi, hogy elkerüljük a világháborút. A továbbiakban Kádár elvtárs ismertette a béke harc eredményeit — majd rámutatott: Ma inkább, mint valaha, eszmei és politikai segítőtársunk a Szovjetunió Kommunista Pártja. Mai eredményeink egyik forrása éppen a Szovjetunió Kommunista Pártjának, marxista—leninista tudományos munkássága, az, hogy ebből a munkásságból mi is meríteni tudunk, A nemzetközi munkás- mozgalomban az elmúlt esztendőkben végbement óriási fellendülés bizonysága annak, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja elméleti munkássága, azt összefoglaló XX. és XXII. kongresszusa valamennyi kommunista párt számára nagyjelentőségű, mert általános érvényű, amint ezt a világ kommunista és munkáspártjainak 1960-as történelmi jelentőségű tanácskozása is megállapította és okmányaiban rögzítette. Tisztelt ünneplő közönség! Büszkeség tölt el minden forradalmárt annak láttán, mekkora erővé lett Marx, Engels és Lenin műve, a kommunista eszme. Ez az eszme a győztes szocializmus 14 országában, a világ kommunista pártjaiban már anyagi erővé vált. De bátran mondhatjuk, hogy az egész világon minden politikai. világnézeti küzdelem a kommunizmusért vagy a kommunizmus ellen folyó harc jegyében áll, minden küzdelem e körül forog. Ma mindenki állást foglal a marxizmus, a szocializmus kérdésében, igenli, vagy tagadja, de állást foglal. Állást foglalnak az egyházak, a filozófusok, a politikusok, az írók, a művészek, mert ezt az eszmét figyelmen kívül hagyni, tudomásul nem venni nem lehet. Nem volt még ekkora erejű és hatású eszme a világon. Természetes ez, mert a marxizmus—leninizmus a társadalmi fejlődés senki tetszésétől nem függő, objektív törvényeinek felismerésén alapuló tudomány. Természetes ez, mert a kommunizmus igaz eszme, népi eszme, a jövő eszméje. Győzött a világ egynegyedén, győzött nálunk Magyarországon és győzni N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde A díszünnepség résztvevőinek tapsa közben N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, a szovjet párt- és kormány- kül<¥>ttség vezetője lépett a szónoki' emelvényre. Kedves Kádár János elvtárs! Kedves Dobi István elvtársi Kedves elvtársak, bará- taiml A magyar nép 19. évfordulóját ünnepli most annak, hogy hazája felszabadult a fasiszta, iga alól. A szovjet párt- és kormányküldöttség, a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége, a szovjet kormány, minden szovjet kommunista és valamennyi szovjet ember nevében örömmel, forrón üdvözöljük Önöket nemzeti ünnepük alkalmából, és újabb nagy sikereket kívánunk a szocialista építőmunkában, boldogságot magánéletükben, boldogságot és felvirágzást a népi Magyarországnak. Minden nép életében vannak események, amelyek hosszú időre meghatározzák sorsát, örökké emlékezetesek maradnak számára. Az ország felszabadulása a fasiszta iga alól széles utat nyitott a magyar népnek az igazi függetlenséghez, az új élethez. Április 4-ének nagy napja nemcsak az önök, hanem a többi szocialista ország népeinek, valamennyi barátjuknak is ünnepe. — Örömteli esemény ez a szovjet nép számára és boldogok vagyunk, hogy ma itt lehetünk Önökkel és személyesen is kifejezhetjük testvéri érzéseinket. Kádár elvtárs beszédében élénk színekkel ecsetelte a népi Magyarországnak az utóbbi években elért sikereit. A magyar nép sikeresen oldotta meg a szocialista építés bonyolult feladatait és történelmileg rövid idő alatt befejezte a szocialista társadalom alapjainak lerakását. Amint azt a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresz- szusa megállapította, a népi Magyarország a szocialista társadalom teljes felépítésének szakaszába lépett. Magyarország ma valóban szabad, független, virágzó állam, a szocialista országok hatalmas családjának tagja. A magyar kommunisták sokat tettek azért, hogy egységes nemzeti népfrontba tömörítsék a lakosság legszélesebb rétegeit; munkásokat, parasztokat, értelmiségieket. Nagyszerű eredményeket hozott az a politika, amely valamennyi nemzeti erő tömörítését és a szocialista építésbe való bevonását célozta. A kommunisták sohasem emelnek válaszfalakat maguk és a pártonkívüliek közé, távol áll tőlük az elbizakodottság és az • önhittség mindenféle megnyilvánulása. A kommunisták arra törekednek, hogy a szocializmus eszméje valameny- nyi dolgozónak szívügye legyen, hogy a társadalom valamennyi tagja az új élet öntudatos és tevékeny alkotója legyen — folytatta Hruscsov. Ma már mindenki láthatja, hogy a magyar kommunisták sikerrel birkóztak meg ezekkel a feladatokkal. A párt és annak Központi Bizottsága, élén Kádár János elvtárssal, hazájának hű fiával, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiváló harcosával, példáját adta a rugalmas, marxista—leninista taktikának, annak, hogyan kell együtt dolgozni a tömegekkel és egész politikájában a tömegekre támaszkodni. A személyi kultusz hátrányos következményeinek kiküszöbölése, a szocialista demokrácia kibontakozása biztosította, hogy a széles néptömegek támogassák a párt és a kormány politikáját, elősegítette a konszolidáció sikerét. A továbbiakban Hruscsov elvtárs történelmi áttekintést nyújtott arról, hogy a szocializmus teljes és végleges győzelme után, amikor már kialakult az egész nép társadalmi-politikai egysége, a lakosság valamennyi rétege érdekeinek, céljainak és törekvéseinek egysége lehetővé teszi a munkásosztály számára, hogy a társadalom fejlődését irányítsa. Eközben úgy használja fel óriási erkölcsi tekintélyét, amelyet mint a legszervezettebb és legöntudatosabb, a társadalmi termelés leghaladot- tabb területén tevékenykedő osztály vívott ki magának, hogy már nem él az erőszak módszerével. Ezek a módszerek arra az időszakra jellemzőek, amikor a diktatúra felhasználásával el kell nyomni az ellenséges osztályok ellenállását. Ha a szocializmus teljes és végleges győzelmének körülményei között a munkásosztály továbbra is megőrizné a proletár- diktatúra formáit és módszereit, az a munkás-paraszt szövetség meggyöngüléséhez vezethetne, kedvezőtlenül hatna a gazdasági fejlődésre és végeredményben lefékezné az egész társadalmi haladást. Elismeréssel • tartozunk magyar elvtársainknak, akik . nagyra értékelik a Szovjetunió Kommunista pártja XXII. kongresszusának azt a következtetését, hogy a jelenlegi történelmi viszonyok között a Szovjetunióban a proletárdiktatúra állama átalakult össznépi állammá. A magyar kommunisták hangsúlyozzák, hogy Magyarországon még fennmarad a proletárdiktatúra, de a fejlődés itt is abba az irányba halad, mint a Szovjetunióban, vagyis e diktatúra össznépi állammá való fokozatos átalakulásának irányába. Ezután Hruscsov elvtárs azzal kapcsolatban, hogy milyen jelentős mértékben gyarapították a népi demokratikus országok az új társadalom építésének kollektív tapasztalatait, hangsúlyozta a magyar tapasztalat jelentőségét a falu szocialista átalakításának alkotó szellemű megoldásával kapcsolatban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, élén Kádár János elvtárssal, mindent megtett annak érdekében, hogy a parasztok a közös gazdálkodás előnyeinek felismerése alapján tudatosan vállalják a törvényszerű, elkerülhetetlen áttérést az új életformára. A pártnak ez a politikája vitte a magyar faluban teljes győzelemre a szocialista termelési viszonyokat, megedzette és megszilárdította a magyar munkások és parasztok szövetségét, a nemzet szocialista egységének alapját. A továbbiakban szólott Hruscsov elvtárs a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsáról. Az utóbbi években a KGST keretein belüli együttműködés új szakaszba lépett. A kommunista pártok nagy munkájának eredményeként tovább fejlődtek a2 együttműködés formál és módszerei. A KGST valamennyi tagja független, szuverén, egyenjogú állam. Éppen ezért a KGST sikeres munkájának elengedhetetlen feltétele mind aa egész közösség, mind az egyes országok érdekeinek gondos figyelembe vétele. Hruscsov elvtárs a továbbiakban a nemzetközi kommunista mozgalom egységéről beszélt s részletesen elemezte a kínai pártvezetők szakadár álláspontját. Kedves elvtársak, barátaim! — folytatta. — Nagy örömmel teljesítettük ma pártunk Központi Bizottságának és a Szovjetunió' Legfelső Tanácsa Elnökségének megbízatását, amikcr átnyújtottuk Kádár János eivtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének a Szovjetunió legmagasabb kitüntetését: a Lenin-rendet és a Szovjetunió hősének arany csillagát. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendelete Kádár János elvtársnak, a Szovjetunió Hőse címet adományozta azért a kimagasló szerepért, amelyet a szovjet és a magyar nép közös el- ellensége: a Horthy-rend- szer és a hitleri fasizmus ellen vívott harcban töltött be. Ez a magas kitüntetés azoknak a nagy érdemeknek elismerése, amelyeket Kádár elvtárs a béke es a szocializmus ügyének, a magyar és a szovjet nép barátságának és együttműködésének megszilárdításában szerzett. Amikor Kádár elvtársat magas kitüntetése alkalmából köszöntjük, a magyar nép hű fiaként, a Szovjetunió nagy barátjaként és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harcosaként üdvözöljük őt Tiszta szívből kívánunk Kádár János elvtársnak erőt, egészséget, új kimagasló sikereket hazája és a marxizmus—leninizmus nagy ügye szolgálatában. A továbbiakban nemzetközi kérdésekről szólva beszélt Hruscsov elvtárs a békés egymás mellett élés eredményeiről. Rámutatott: megbocsáthatatlan tévedés volna csökkenteni a békáért vívott harc hevét. Az imperializmus kész felhasználni bármilyen lehetőséget agresszív terveinek megvalósítására. Erről egy percre sem szabad megfeledkeznünk. A béke védelme továbbra is valamennyi ország népének legéletbevágóbb és legidőszerűbb feladata. A továbbiakban részletesen elemezte a nemzetközi helyzetet, majd így folytatta: Hiszünk abban, hogy a dolgozó emberek, akik a civilizációnak és a kultúrának az egész emberiség büszkeségét jelentő történelmi alkotásait megteremtették, megtalálják az utat, bogy Európát a békés élet szilárd és megbízható övezetévé tegyék. Kedves barátaim! A nagy tettek korszakát éljük. A szocialista országok népeinek az a magasztos küldetés jutott osztályrészül, hogy az egész emberiség számára megteremtsék az igazságos és virágzó társadalom mintaképét. És haladunk is e cél felé leküzdve a nehézségeket és a megpróbáltatásokat. Nem mindig könnyű és egyszerű a dolgunk, de erőt merítünk népeink barátságából. A szovjet emberek büszkék a tehetséges magyar nép eredményeire, dicső pártjuk tetteire. Hruscsov elvtárs befejezésül felolvasta az SZKP KB., a Legfelső Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa üdvözletét, majd így zárta beszédét. ■ Éljen a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság örök és megbonthatatlan barátsága! (MTI) fog az egész világon. Eszménk ereje abban van, hogy a tényekből, a való életből indul ki, látja a mozgást és a változást és megtalálja a választ az élet, a fejlődés új kérdéseire. Ez az eszme, a marxizmus—leninizmus vezérli politikájában pártunkat, a Magyar Szocialista Munkáspártot és a pártunkat követő magyar népet. Ez egyesít bennünket a forradalmi erőkkel, a kommunista világmozgalommal, a szocializmust építő népekkel. A magyar dolgozó népet a hatalom egykori bitorlói, királyok, főnemesek, föld- birtokosok, kapitalisták évszázadokon át kizárták a jogból, az országot idegen zsoldosok dúlták, fosztogatták. Történelműnk e sötét korszakai örökre elmúltak, a nép a hatalom, az ország és saját sorsának urává, nemzetté vált. — Társadalmunkat munkás- osztályunk. annak forradalmi pártja, a szocialista eszme, koránknak ea az új, mind magasabbra emelkedő és mind fényesebben ragyogó csillaga vezérli. Ma, felszabadulásunk napján, körültekintve, látjuk, népünk szabadon, békében, biztonságban él, dolgozik és összefogva a haladás legyőzhetetlen nemzetközi erőivel bizakodva tekint a jövőbe. Biztos léptekkkel halad előre maga választotta útján, a munka szabad szocialista világának beteljesülése felé. Éljen április negyedike, legnagyobb nemzeti ünnepünk! Éljen dolgos, szocializmust építő népünk, szeretett hazánk, a Magyar Nép- köztársaság! Éljen felszabadítónk, a Szovjetunió, a Szovjetunió Kommunista Pártja, annak Nyikita Szergejevics Hruscsov vezette Központi Bizottsága! Éljenek a szocializmust építő népek! Éljen a béke és a népek barátsága! (MTI)