Szolnok Megyei Néplap, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-04 / 53. szám
szotNOÉ totem néplap 1964. ííi&nttus 4.-*■ MÚÉOÉQS ESTEN üm ntphk meg az £4. Nemzei- 'nßzi Nőnapot csütörtökön 16.30 órai kezdettel a Szolnok ihegyei Iparsikk Kis- kereskedelmi Vállalat doJ* gazán — EÍBRUÁR végén zárták Jéssfénytóarun a SaüiSJt Akadémiáját, amelynek rendezvényein több fnint száz szüld jelent meg. A hallgatók kívánságára it előadást tartottak a tervezett 14 helyett. — MÁRCIUS 2—4 kősóit továbbképzésen vesznek részt Karcagon a helyi termelőszövetkezetek KIS7 aiapsíervezeíeinek vezetőségi tagjai. Ez idő alatt a fiatalok megismerkednek az ifjúság nevelésének legfontosabb kérdéseivel és a mezőgazdasági versenyekkel kapcsolatos feladatokkal. — ittas állapotban jelent meg M. Lajos segédmunkád a jásziadányi kisvendéglőben, a helyi Nó- tanács vacsoráján, s egy sörös üveget hajított a vendégek közé, amitől Oz egyik ember megsérült. M. Lajosi a Szolnoki rendőrkapitányság szabálysértési előadója 450 forint pénzbírsággal büntette. — LIBATENYÉSZTŐ ankétét rendez a jászapáti művelődési há2 mezőgazdasági szakköre holnap este 7 órai kezdettel a művelődési ház színháztermében A vitaindító előadást Szentirmay László fhinisztériumi osztály- vezető tartja — IvíA ESTE 7 órai kezdettel mutatja be a budapesti Honvéd Művész- együttes Fehér' Klára i'.Még sosem láttuk egymást’1. című háromfelvoná- toa színművét a szolnoki Ságvári művelődési házban — - TERÍTÉS NÉLKÜL I véradonapot tartott a minap Kenderesen a megyei véradó állomás, A véradásra százharmincán je- lenkeztek. Tanáén tagi fogadóórák Szolnokon Március 6, péntek: Nagy Gi- zeüR (Beloiannisz úti iskola) 15—17 óráig a 28. választókerületben . Március 7, sióm hat: Balajti János (Katona út 9 ) 16—18 óráig a 79. sz. választókerületben, fehér József (Sashalmi út 16.) 16-18 óráig a 93. sz. választókerületben. .Márt. 9, Ábel Jozsef- né (Berzsenyi Dániel u. 9.) 18-19 ófáig a 48. sz, választókerületben Március 10, kedd: Fejes Pálné (Verseghy úti új telep) Í6—18 óráig az 1. sz. választókerületben. Rimóczi János (Csalogány u. 12.) 17-18 óráig az 50. sz. választókerületben. Sándor Gézáné (Csokonai u. 12.) 17—19 óráig a 34 sz. választókerületben. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos F.zerkesztóség és Kiadóhivatal Szolnok. I. sz. Irodaház. Telefon Szerkesztőség: Zó—93, 23—20, 20—00. Kiadóhivatal’ 20—94. | Indea-szárn: 25 0S8 | A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díj» egy hóra 12.— Ft. Előfizethet'., bánhely postahivatalnál és kézbesítőnél. . Szolnok megyei Nyomdaipar! Válla’s* Felelős vezető: iSó-oi'zd -rya Qándrtr HÍRŰI! Március Szerda Káítnér A Nap kél: 6.19 h-kor, nyugszik: lf.33 ívkor. A Hold kél: 23.59 tikot, nyugszik: 9.09 b-kof. fDŐJÁRÁSmENTÉS Várható időjárás szerda estig: változó mennyiségű felhőzet, helyenként kisebb havazással. Reggel párásság, néhány helyen köd, mérsékelt szél, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 4 fok között. — SZÁND AS &ÖLLŐS' belterületén Vasárnap délben Patkó Gyula marii üt segédmunkás Szűcs Sándor pótutasával motorke- rékpároh beleszaladt az előírté hirtelen műszaki hiba miatt megálló Szűcs Pál motorkerékpárjába. A balesetért Patkó a felelős, mert nem tartotta be a követési távolságot. Mind a hárman nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedetek. A balesetet — közoá megegyezéssel —* nem jelentették a rendőrségnek. Hétfőn sérülésük miatt lakásukról a mentők beszállították Őket a kórházba. Patkó Gjhila és SzŰes Pál ellen bűnvádi eljárás indult. — Megyénkben több mint húsz termelőszövetkezetnek vah saját háztartási gépparkja, ahonnan az esz- szgnyok főleg mosógépeket kölcsönözhetnek. A hűtőgépgyárban már sorozatban gyártják az újfajta a nt észt font A Ó-SZÉRIA FEBRUÁR ELEJÉN ELKÉSZÜLT EBBEN AZ ÉVBEN 110 000 ÜJ AUTÓSZIFON AZ ELSŐ DARABOK MÁJUSBAN ÜZLETBE KERÜLNEK AZ évek óta kapható sokféle színű autoszifon mellett az új nagyon különösen hat merész formájával. A régi szifon nyakrészét hegesztéssel erősítették a törzshöz, ezért a hegesztés következtében keletkezett varratot egy alumínium-gyűrűvel kellett takarni. A tartály alján ugyancsak volt' egy S2éles gyűrű, amely azt a célt szolgálta, hogy a domború aljú szifon ne dőljön el. Az új technológiával —• a hidegfolyatással — készült közkedvelt gyártmány már mindkét alumínium-gyűrűt . nélkülözi. fTgyetferi aluminium pogácsából készül és teljesen sima vonattó, egyenes fe- nékrésszel. Az új autoszifőnhoz nj nyoínófej is készül. Az első sorozatok még a régi szifonfejjel kerülnek forgalomba, mert a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Vállalattól csak nemrégen vette át a fontos alkatrész gyártását a Veszprémi Fémfeldolgozó Vállalat. Az új szifon nyomófej megoldása olyan lesz, hogy a szénsavas patront — miután tartalmát a palackba ürítették — a nyomófejről el lehet távolítani a szódavíz kiszivárgásának veszélye nélkül. A 0-széria befejezése után — február elején — 10 000 újfajta szifon gyártását kezdte meg a jászberényi Hűtőgépgyár. A tervek szerint a negyedév végére mintegy 15 OOP kész autoszifon hagyhatja el az üzemet, hogy a különböző bevizsgálások, nyomáspróbák után körülbelül május | elején megjelenjen az üzletek kirakatában. R AOÍŐ » TV • MOZ !*SZ ÍNH M OZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Egy ember, aki nincs. Tisza: Robin Hood új kalandjai. MÁV: Túléltem a halálom. 1ASZBERENT Lehel: A gyilkos és a lány. KARCAG Déryné: Boccaccio 70. MEBOSZ: Párizsi kaland. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Az ördög és a tfzpa- ranesoiat. KUNHEGVÉS Szabadság: Hitler élete. KUNSZENTMÁRTON Körös: Szédülés. MEZŐTÚR (léke: Gombhéborii. Dózsa: Jégmezők lovagja. Szabadság: Robinson család. TISZAFÜRED Tisza: Hamu és gyémánt. rORÖKSZENTMIKLÖS: Dézsa: A benzinkút hercegnőle. TÜRKEVE Nagykun: A nagy riport. SZÍNHÁZ: Szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon du. 3 órakor: Leai íiirály. MŰVELŐDÉST HAZAK: Szolnok; A Ságvári Endre Művelődési Házban este T órakor’ Még sosem láttuk egymást. A MAGVAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 ra-es középhullámon. Naponta IS órától 19 óráig Kikelet, 1964. Berta Béla zenés riportműsora. Ajándékmuzsika. — A felnőttek iskolája: Kortárs irodalom. 1. rész. Közreműködik: Gyön- gyossy Katalin, .Győri Ilona, Győző László, Fonyó István, Mensáros László és Üpor Peter. Könnyűzene: Edith Piai és Mario Lanza énekel. — Alföldi krónika: hírek, riportok, tudósítások. - Ki mit kérdez? - Jászberényben. Kam- :.er Tibor zenés riportműsora. TELEVÍZIÓ: 8.03-8.25: Iskola-tv. 9.03- 9.25: Iskola-tv. (Környezetismeret). 9.30: Műsorismertetés. 9.31: Mezőgazdasági film- műsor. 10.09: TV Híradó (ism.) 10.15: Ablaktalan ház (ism.) 11.45-12.00: Az utak HOMS- ba vezetnek. 15.28—15.50: Iskola-tv. (Környezetismeret). — 16.28-16.50: Iskola-tv (Orosz nyelv). 17.08-17.40: Iskola-tv (fizika). 18.20: Műsorismerte- ós — hírek. 18.25: Romániában jártunk, — 14.40: Csak egy kicsivel jobban. 19.20: Mese 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi hírmagyarázat. 19.50- Töltsön egy estét Mark Twain-nel. - 22.25 - 22.40. Hírek. TV Hirad .(ism.) A mezőgazdasági könyrhónap mérlege A februári mezőgazdasági könyvhónap néhány eredményét már összegyűjtötte és rögzítette o megyei könyvtár, , Harmincnyolc író-olvasó találkozót tartották dz eredetileg tervezett hdrfninchdtommal szemben. A találkozókon általában negyven és hátvan fő között mozgott az érdeklődők száma. Jászboldogházán kéiszáián, Kuncsorbán viszont csak tizennégyen (!) vettek részt ilyen találkozón. A megye közönsége jó- néhány kitűnő szakírót ismert meg, legjobban Horn Artúr professzor, J. Horváth László, Sárközi Péter. Tibötoz György nyerték el a hallgatóság tetszésén Az előadások után elhangzott kérdések, hozzászólások száma megközelítette a háromszázat. Nagy sikerük volt a könyvkiállításoknak és számos szak- könyvet meg is vettek ezek után az előadások után. Hat könyvtár adott ki a könyvhónap során ajánló katalógust, a művelődési autók pedig mezőgazdasági szakfilmeket vetítettek. íw ki.**! Minden igényi kielégít a tiszaföldvári ipwri KTSZ fodrászainak munkája. VegyesFelrerőijéppel az Ermitázsban Az ismeretterjesztő és tudományos filmek rendezői és operatőrei töbl^ érdekes kisfilm felvételein dolgoznak. Kollányi Ágoston Kos- suth-díjas rendező egyszerre két filmet forgat. ,Szö- kellő lábak”, Suhanó szárnyak” címmel készülő filmje a különböző élőlények — rovarok, madarak, négylábúak —• mozgását kíséri végig a fejlődés más-más Szakaszaiban. Kollányi Ágoston másik munkáját „Felhők” címmel forgatja. A 17 perc» színes film a felhők kialakulását, típusait, „életét” ismerteti. Opaítór: Vancsa Lajos. Homoki Nagy István rövidesen befejezi „Hervad már ligetünk” című alkotását. A felvevőgép az ősz szépségeit örökítette meg az Alcsúti parkban, Kolozs Zsu2sa rendező „Zárt osztály” címmel érdekes kisfilmet forgat az elmebetegségek gyógyításáról. Czigány Tamás rendező „A két parton” című filmje Bulgáriában a feketetengeri Neszeber szigeten készült. Takács Gábor rendező és Vancsa Lajos operatőr „A színek szerepe a festészetben” című film jé nek legtöbb felvétele az Ermitázsban és a moszkvai Puskin múzeumban született. Az erdők világába látogatott el felvevőgépévfci Schuler Imre, aki a dámszarvasokról készített filmet. Bodrossy Félix rendezőoperatőr „Tájékozódás a tengeren” címmel, a hajózás történetét mutatja be bábfigurákkal. Dr. Tildy Zoltán a Vélencei-tó környékéről készít filmet. Vass Judit rendező „Életritmus” című munkája az élőlények alkalmazkodási képességével foglal kozik. A stúdióban dolgozik vizsga filmjén dr. Kárpáti. György, a Színház- és Filmművészeti Főiskola utolsó éves rendezőszakos hallgatója. „Nem fog fájni” című filmjének témája a gyermekfogászat. «■<» Összefüggés a kárászt ének szántának emelkedése és a művi vetélések kozott Érdekes statisztikai vizsgálat A ternesgondozó intézetek és a kórházi szülészeti osztályok krónikái arról tanúskodnak hogy az elmúlt években nagyon megnőtt a koraszülések számaránya. A közelmúltban statisztikusok is behatóan foglalkoztak e. jelenség okaival, s országos és budapesti adatok alapján elemezték: milyen összefüggés állapítható meg a koraszü’ lések és a művi vetélése!: között. A kiterjedt vizsgálat eredményeit összegezve megállapították- hogy statisztikailag igazolható kapcsolat található az előzetes művi vetélések és a koraszülések arányának emelkedése között. A számokból. adatokból ugyanis világosan kiderül, hogy a kora-, főleg pedig az éretlen születésűek növekvő gyakoriságát alapvetően a korábbi nagyszámú művi vetélés okozza. A statisztikusok követ- '■eztetései között szerepel például, hogy a koraszüié- sek gyakoriságának növekedésében alárendelt szerepet játszik az a tény, hogy az elmúlt években az anyák átlagos életkora csökkent. Az orvosok és a laikusok körében felvetődött az is, hogy esetleg az úgynevezett urbanizációs ártalmak, a nagyvárosi élet egészségre káros hatásai is okozói, lehetnek a koraszülések száma emelkedésének. A statisztikai vizsgálót cáfolja ezt a nézetet, s külföldi adatokat is felsorakoztatva bizonyítja: a fokozódó városiasodás egyáltalán nem, vagy pedig csak egészen csekély mértékben játszik közre e jelenségben. A felmérés egyik érdekes eredménye volt, hogy az elsőszülötteknél a koraszülések aránya lényegesen alacsonyabb, mint a másod-, ha mád-, stb. szülötteknél. További vizsga iódások alkalmával azonban kitűnt, hogy ebben is végső fokon a művi vetélések „ludasak”, mert megközelítő pontosságú becslések szerint az első gyermek születése előtt a nők 18 százaléka esik át művi vetélésen, ez az arány azonban a második, illetve a harmadik gyermek születése előtt 47, illetve 74 százalékra emelkedik