Szolnok Megyei Néplap, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
Világ proletárját egyesüljetek / (a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAI XV. évíalyam. 69. szám. Ara 30 fillér 1964. március 23„ vasárnap. i Hazafias Népfront országos kongresszusának felhívása Négy esztendővel ezelőtt a Hazafias Népfront kongresszusa a nemzet előtt álló nagy feladatok megvalósítására: békénk, szabadságunk. függetlenségünk védelmére, a szocializmus építésére hívta fel az ország népét. E négy esztendő alatt befejeződött hazánkban a szocializmus alapjainak lerakása és hozzákezdtünk teljes felépítéséhez. Kongresszusunk elhatározásához híven, mozgalmunk — * első soraiban a kommunistákkal — arra törekedett, hogy a társadalom összefogása még jobban erősödjék. népgazdaságunk fejlődjön és szolgaija a nép jólétét; mezőgazdaságunk történelmi átalakulása, a korszerű, nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése pedig hozza magával a parasztság boldogulását és további emelkedését. A bizalom és a nemzeti egység nagyszerű tanúbizonysága volt a tavalyi országgyűlés és tanácsválasztás, amikor egész népünk egységesen szavazott a Hazafias Népfront jelöltjeire. A népfront-mozgalom minden területen tevékenyen közreműködött, hogy egész népünk erejéhez és képességéhez mérten vegyen részt az országépítő munkában. Feladataink most világosak és egyértelműek. Népgazdasági terveink magukban foglalják az ország felemelkedésének, biztonságának, függetlenségének, szabadságának minden feltételét. E tervek megvalósítására hívjuk a dolgozó milliókat. Országunkban a hazaszeretet Tokmérője a becsülettel végzett munka- Olyan köz- szellemet kell kialakítanunk, amelyben mindenki megérti és átérzi, hogy nagy nemzeti céjainkat lelkiismeretes, szorgalmas munkával érhetjük el. Népünk jólétének, hazánlT fejlődésének, nemzetközi tekintélyünk további növekedésének legfontosabb feltétele, hogy terveink szerint állandóan növekedjék a termelés az iparban és a mezőgazdaságban, hogy emelkedjék népünk műveltsége, s általánossá váljék a köz ügye. iránt érzett felelősség. Az igazi hazaszeretetnek új példái nőnek. A Hazafias Népfront kongresszusa is olyan tennivalók végzésére szólít, olyan politikát hirdet, amely nem hangos, álhazafias jelszavakat hangoztat, hanem tettekkel szolgálja a haza, a nép érdekét. A népfront-mozgalom Jelentősége,^ szerepe a következő időben tovább növekszik, tennivalói sokasodnak. A Hazafias Népfront segítse továbbra is a termelőszövetkezetek megszilárdítását segítse a .szocialista fain megteremtését as egységes parasztság kialakulását. A Hazafias Népfront hívására eddig is tudósok és kiváló szakemberek ezrei segítettek a magyar parasztságnak a legidőszerűbb feladatok megoldásában. Folytassák ezt a munkát még nagyobb erővel. A népfront-mozgalom a közélet nagy iskolája lett. Oj vezetőképes emberek ezrei növekedtek fei. mozgalmunkban, akik egyre nagyobb számban kapnak helyet, vezető tisztséget közéletünk különböző fórumain, tanácsokban, termelőszövetkezetekben. a politikai életben. A Hazafias Népfront-mozgalom közéleti szereplésre bátorította és bátorítja továbbra is a páitonkivüliek százezreit. A Hazafias Népfrontban új társadalmi feladatokat kapott az értelmiség. E feladatok a jövőben még tovább nőnek. Erősítsük értelmiségünk társadalmi felelősségtudatát. Tegyünk meg mindent, hogy a kisiparosok és a kiskereskedők, akik meggyőződhettek arról, hogy tisztességes munkájuk megbecsült helyet biztosít számukra a szocializmust építő társadalomban, még inkább legyenek részesei a népünk jobb életét megteremtő közös munkánakFoglalkozzunk még több odaadással a nőket és az ifjúságot érintő kérdésekkel. Tekintsük alapvető gondunknak az általános műveltség fejlesztését. A Hazafias Népfront-mozgalom tegye még elevenebbé a párttagok és a pártort- kívüliek őszinte véleménycseréjét és te- j' vékeny együttműködését helyi és országos gondjainkban! Ápoljuk és őrizzük legféltettebb kincseinket: békénket, függetlenségünket és szabadságunkat! Az elmúlt esztendőkben országunk nemzetközi tekiátélye megnőtt, kétévti- zed es országépítő munkánk becsületet és rangot szerzett hazánknak a nemzetek nagy családjában. A magyar nép őszinte híve a békés eg s mellett élés politikájának. A Hazafias Népfront-mozgalom támogatja és erősíti a Magyar Népköztársaság erre irányuló békés külpolitikáját, kifejezi a magyar nép olthatatlan békevágyát és tettrekészségét a békéért vívott harcban. Valljuk: a háborút el lehet kerülni, minden vitás kérdést tárgyalások utján kell rendezni. A Szovjetunió, a szocialista világrendszer oldalán, együtt a világ haladó erőivel győzelemre vihettük a béke ügyét. Sokszorozzuk meg erőnket a Hazafias Népfrontban és olyan energiákat szabadíthatunk fel, amelynek segítségével még szebb, még gazdagabb, még virulóbb országot teremthetünk hazánk földjén. Másfélm illő forint talajjavításra lúrkevén Megyénk termelőszövetke- ?tei évről-évre fokozottabb anddal foglalkoznak a faljavítással. Ehhez megfejő segítséget is kapnak az llamtól. Az idén csak Túr- ive szövetkezetei több mint lásfél millió forint hitelt apnak e célre. Ebből az jszegből 300 holdat digó- íssal, 600 holdat pedig ké- üai úton tehetnek ter- íővé.. A Vörös Csillag Termelő- :övetkezet máris bejelen- ;tte igényét; élni akar a >hetöséggel. Ezek szerint i idén digózással 91, kádad úton pedig 38? hold Mat javítanak meg 3ő ezer mezőgazdasági szakmunkásra lesz szükség A Szolnok megyei pálya- választási tanács megvitatta a megye munkaerőhelyzetét. Pintér József, a megyei tanács végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osztályvezető helyettese számolt be a mezőgazdasági pályaválasztásról és a szakmunkásképzésről. Elmondotta, hogy a szakoktatás jelenlegi formája átmeneti jellegű, az egységes szakközépiskolai hálózat kialakítása folyamatban van. Jelenleg 22 szakmából vizsgázhatnak a dolgozók, a mezőgazdasági tanulók. A tervek szerint 1980-ra 36 ezer n ezőgazdasági szakmunkásra lesz szükség. Megyénkben jelenleg 1256 szerződött tanuló van. A tanulók évente nyolc hónap gyakorlati munkán vesznek részt, három, illetve öt hónapon át elméleti anyagot tanulnak. Elméleti oktatást a jászberényi és a jászapáti mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában, továbbá a karcagi, a kunhegy esi mezőgazdasági technikumokban, valamint a Surjá- ni Állami Gazdaság Bartai üzemegvségében és a törökszentmiklósi Aranykalász Termelőszövetkezetben működő kihelyezett osztályokban tartanak. Akadályozza a munkál« hogy több termelőszövetkezetben nem értik a szakmunkásképzés fontosságát. A képesítéssel rendelkezők munkaköre és bérezése sok helyen tisztázatlan, pe dig ezek rendezése a dolgozók munkakörülményeire í kedvező hatással volna. Be szélt a szülők szerepéről s. A felszólalók többsége felvetette a berhutató gazdaságok jelentőségét a szakmunkásképzésben. Az állat- tenyésztési szakoktatás terén tapasztalható nehézségről, a beiskolázások üteméről és a nők oktatásba és j a termelésbe való bevonásáról is szóltak. MM: Nagy lépés Ablakon kidobott százezer forint Bajkeverők Jászkun Kakas A vérbosszú földjén Kruppék öcsödi haragosai Nagy idők élő tanúja Flétük egy vágányra fut Megnyitás előtt a genii világgazdasági értekezlet A Genfi-tó partján emelkedő hatalmas palotában, a népszövetség egykori székházában lázas készülődés előzi meg az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének hétfői megnyitását. U Thant, az ENSZ főtitkára — aki hétfőn személyesen nyitja meg a konferenciát, — 122 ország küldöttségét hívta meg GenfbeAz értekezlet összehívását — mint ismeretes — a Szovjetunió kezdeményezte. Az értekezlet összehívásának és egy nemzetközi kereskedelmi szervezet — MKSZ — megalakításának gondolata. heves ellenállást váltott ki a vezető imperialista hatalmak körében. Az ENSZ közgyűlés., valamint a szocialista és gazdasági tanács vitájában azonban kiderült, hogy a javaslatot nemcsak a többi szocialista ország, hanem minden elmaradott ország is támogatja. A nyugati hatalmak ekkor . frontot változtattak, többé nem ellenezték nyi'tan a konferencia összehívását. Erőfeszítéseiket arra összpontosították, hogy P7. értekez. let összehívására minél később kerül’ön sor. A június 15-ig tartó értekezlet első két hetén és utolsó tíz naniáhnn általános.’ vitát tart. közben pedig öt bizottságra oszolva vitatják meg részleteiben a napirenden szereplő kéréseket, Szovjet párt* és kormányküldöttség látogat hazánkba A küldöttség vezetője N. Se. Hruscsov elvtárs A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására a közeljövőben hivatalos baráti látogatásra Magyarországra érkezik a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége, N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének vezetésével. A díszszemlén részvevő vidéki egységek megérkeztek a fővárosba Az idén is, akárcsak az elmúlt években felvonulással, a hagyományos díszszemlével köszöntik fegyveres erőink április 4-ét, hazánk felszabadulásának évfordulóját. Már Budapestre érkeztek és a további felkészülésben itt vesznek részt a díszszemlén felvonuló vidéki egységek is. — Ott találjuk a díszszemlén a magyar néphadsereg katonái mellett a belső karhatalom, a határőrség és a munkásőrség egységeit is. Valamennyi fegyvernem képviselői. parancsnokok és a díszelgő egységek tagjai nap mint nap több órán át gyakorolnak, lelkiismeretesen készülnek az április 4-i díszszemle eredményes végrehajtására. Március 24-én este a Sport- csarnokban a magyar néphadsereg vörös csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese nagyszabású ajándékműsort ad a díszszemlén részvevő egységeknek. A fegyveres testületek tagjai ez alkalommal találkoznak a fővárosi KISZ fiatalok küldötteivel, valamint az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok harcosaival. Koszorúzást ünnepségek Szolnokon A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 45. évfordulója alkalmából Szolnokon tegnap délelőtt 10 órakor koszorúzás! ünnepséget rendeztek. Üzemek, vállalatok és társadalmi szervek rótták le kegyeletüket. A Magy ar Szocialista Munkás Párt Szolnok Városi Bizottsága nevében a Nemzeti Étterem és a Balaton Kávéház falán lévő emléktáblán helyeztek el koszorút. Az F. Bede László emléktáblánál a- Járműjavító Vállalat, a Hoksári János és Pintér Lázló emléktáblái pedig a MÁV Fűtő- ház dolgozói helyezték el a megemlékezés virágait. Megkoszorúzták Szamuely Tibor és Tisza Antal mellszobrát is. Az előbbinél a gépipari technikum diákjai, az utóbbinál a2 építőipar dolgozói helyeztek él koszorút. Megyeszerte megemlékeztek 1919 március 21-ről Megyénk varosaiban és községeiben kultúrműsorral egybekötött ünnepségen emlékeztek meg a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 45. évfordulójáról. Kisújszálláson a városi művelődési otthonban mintegy j 160-an hallgatták meg Kiss Kálmán gimnáziumi tanár | történelmi visszapillantását, i Az ünnepi beszédet filmvetítés követte. Kisújszálláson ezzel még II. Erzsébet, Nagy-Bri- tannia és Észak-írország egyesült királyságának uralkodója táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak, az. Elnöki Tanács elnökének, fia születése alkalmából küldött jókívánságaiért. nem ért véget az emlékezés Szombaton este a még élő vörös katonák részvételével baráti összejövetelt rendeztek. Túrkevén tegnap este emf lékeztek meg a törtéhelmi napról. Az ünnepi est után a veteránok közösen elevenítették fel 1919 emlékeit. Ünnepség volt Jászberényben, Karcagon és a járási székhelyeken. A tanácsköztársaság kikiáltásának 45. évfordulója alkalmából szombaton a Magyar Nemzeti Galéria dísztermében ünnepélyesen megnyitották Szalmás Béla festőművész emlékkiállítását. KömyvkláHítás Moszkvában a Tanácsköztársaság évfordulóján Moszki'a, (TASZSZ) A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 45. év- ford illája alkalmából Moszkvában, a külföldi irodalom könyvtárában kiállítást rendeztek az első magyar rroletárfbrradalom történetét bemutató orosz és magyar nyelvű művekből. A kiállítás kiWnonti helyét a „Lenin és a magyar munkásmozgalom” c. gyűjteményes kötet foglalja el. A kiállítás egyik érdekessége az „1919 Magyar- országon" cimű gyűjtemény, amelyben most először jelent meg Gorkijnak egy, a magyar proletariátust üdvözlő távirata. (MTI) HAZAI HÍREK