Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
Világ proletárjai egyesüljelek / SZOLNOK ME£¥|!l | A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG IS A MEGYEI TANÁCS LAPJAMaSSaKSatti XV. évfolyam, 39. szám. Ara 80 fillér 1994. február 16„ vasárnap. január, február — itt a nyár Reggelente még fázósan vacogva hallgatjuk a2 időjárás jel entést, nézegetjük a hőmérő mélyre süllyedt higanyszálát, de az utcára kilépve, a határba érve már érezzük az arcunkba csapódó levegő áramlaton, hogy közelítenek a vizetárasztó szelek. Noha még február derekát mutatja naptárunk, a verőfény már igen erősen a szabadba csalogat. Élszökött a hő- takaró a földekről, zöl- dellik és feketéink Ismét a természet. tíét végén a Jászságban járva már szinte csak a pacsirta dalt hiányolta az ember az égboltozatról, különben a határ mozgásában már van valami igen tavaszán*. Jászberényben, a jákóhalmi határ csatlakozásánál szövetkezeti parasztok rótták a dűlő- hosszát és terítették műtrágyával a növényzetét. A Szolnok megyei Állami Gazdaságok repülőterein már megkezdődtek 9 „hasznos” felszállások, munkálkodnak a mező- gazdaság szolgálatába állított repülőgépek. — A ÍSszszentandrási Haladás Termelőszövetkezet gazdáit vállukra Vetett villával vonulva láttuk, amint a melegágy készítéséhez igyekeztek. A parasztemberek népi bölcselettárának jellemző tétele az Ismert szólás-mondás: január, február, mindjárt itt a nyár. Ha évszakfordulók szerint nincs is benne igazság, abban roppant nagy, hogy februárban a parasztembereknek, a mezőgazdaságban dolgozóknak már ’ úgy kell igyekezniük, készülődniük.' hogy ha jő a kikelet, ne érjen váratlanul egyetlen mezőgazdasági üzemet (ahogy manapság mondjuk) és egyetlen parasztembert sem.. A. jászszentandrásiak már így várják a tavaszt, s így a megye többi résién is. A sajtó hírszolgálata közzétette a minap, hogy a szomszédos éács megye homokos részein már hasítják az első barázdákat a traktorok. Noha Szolnok megyében, talajadottságaink, talaja** rkezeteifik miatt karai lenne még erre bárkit is buzdítani, azért nálunk is a nap eseményének n tavaszi készülődés számít már. Vagyishát végetérőben a téli pihenés időszaka, amelyet egyre inkább aktív pihenésnek jellemezhetünk különben, falusi vonatkozásba' is hi-ze- a parasztemberek nagy része tanulással töltötte a téli hónapokat. M >st a szerszámok kézbevételé kezdődik és a télen tanultak gyakorlati hasznosítása. A teendő máris tavasz •as, nyárias munkatempó* ’ diktál. A jó gazdász, a ló gazdák már vizsgálhatják a táblákat, ahová tavaszi magvakat szánnak. Már nézegetik a Vetőgéneket, a fogasokat. a tavaszi munkaeszközöket, s ha valahol rnég nem stimmel valami, hát elsősorban azokat a gépeket javítják most, amelyeket hamarosan munkába állítanak. Szégyen az már, ha akármelyik szövetkezeti gazdaságunknak is legalább a raktárában nincsenek fektószolva a rcűtrágyás zsákok. Most már lehet és meg is kell kezdeni a vetőmagvak beszerzését, fertőtlenítését, előkészítését. De ezek csak az eszközök. Nélkülük, tökéletes munkatehetőségük nélkül ugyan niitsem ér a tavaszi készülődés, de azért e folyamatnak is legdöntőbb feltétele az ember. A parasztemberek felkészítése, akik az őszi betakarítás után többnyire hazahúzódták lakásaikba. kevesebbet találkoztak munkacsapat-, brigádtársaikkal, Vágy éppen másik munkaszervezetbe kívánkoznak, avagy megváltozott körülményeik is erre késztetik őket. Az emberi közösségok, a szövetkezeti kollektívák vezetői tehát csakis akkor mondhatják nyugodt leikiismerettel, hogy felkészültek a ta- raszvárásra. ha azokkal a gazdatársakkal, akik elsőnek kezdik még a munkát, már beszéltek, beszélnek erről, megmondják teendőiket, kijelölik munkacsoportjaikat. Egyszóval, bár talán elnagyolt hasonlattal, a jó szövetkezeti vezetőségek vezérkari szervezettel azonosak, akik az ütközet előtt még utoljára és alaposan ellga- zitják a hadláneolalot, felkészítik -embereiket. Méghozzá a legnagyobb körültekintéssel. Hiszen a múlt évi nagy munkácsi! csők végetérte óta igen sok falusi ember különböző szakképzettséget szerzett. Csak úgy, csak oda. a „gyalogbrigádba” beosztani, ahol még tavaly dolgozott, már nem volna helyénvaló, hiszen új, kitágult érdeklődésének megfelelően sokkal szívesebben. nágvobb odaadással dolgozik ha a megbecsülést látja és ez a közösség javára. történik. Arra talán, már kései az idő, hogy most családonként felkeressék a gazdákat, ahöl még eddig nem tették meg. de ,a közel iövőben mindennek elrendezésére kínálkozik eg>* összszöveikeze- ti alkalom. Kezdődnek a tervismertető közgyűlések. Szokás szerint e fórumokon elsősorban számokról, tervfelodatokról, az idei esztendő gazdasági teendőiről esik szó. Dehát az mit sem ér. ha előzőleg az emberekkel nem tisztázták. hogy mi kire-mi vár ebből, s hogy megvalósításához hogyan szeretnének, mikor kívánnak fogni. Az esztendő áike- - rónék- záloga egyébként is a tavaszi rajt, és a mostani esetleges mulasztást nehéz lesz későbbiekben bepótolni. B. U Gazdálkodjunk jól a községfejlesziési hitellel MA: Hogyan növeljük a kukorica hozamai ? * Meddig lesznek utolsók ? * kötelességét elmarasztaló orvos és büntetése * Tudomány— technika A Pénzügyminisztérium évről évre meghatározott keretű bankhitelt biztosít a tanácsoknak községfejlesztésre. E hitelek elosztásáról a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai döntenek, folyósításra pedig Elindult a Szovjetunióba a boigár párt* és kormányküldöttség Szófia (MTI). Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány meghívására szombaton délben bolgár párt- és kormányküldöttség utazott Moszkvába hivatalos látogatásra. A küldöttség vonattal teszi meg útját. Vezetője Todor Zsivköv, a BKP KB első titkára, a minisztertanács1 elnöke. Tagjai között van Mitko Griogorov, ’ Sztanko Todorov. a Politikai Bizottság tagjai, Georgi Trajkov, a minisztertanács, első- elnökhelyettese és mások. az OTP fiókok illetékesek. — Megyénkben hogyan gazdálkodtak az elmúli esztendőben a közséafej- lesztési hitelkerettel? — tettük fel a kérdést az OTP megyei igazgatójának. — Mintegy ötmilliókilenc- százötvenezer forint állt rendelkezésünkre, erre tizenhárom tanácstól érkezett Igénybejelentés. A folyósítást valamennyi kérelemre engedélyeztük, s így csupán ötezer iorint maradt fenn, melyet nem kívánt igény bevenni senki. — Mi lett o maradék sorsa? — Mint fel nem használt összeget, visszaadtuk központunknak. De nem ám az Ötezret, annál sokkal többet... . — Hogyan? —- Tessék betekinteni nyilvántartásunkba. Itt van például Jászfényszaru. Kétszer háromszázezer forintot kért Villanyhálózat bővítésére, járdaépítésre és csak a felét vette igénybe. Az álattyáni ' tanács felhasznált:» a kért százezret betonjárda építéséhez, Besenyszögön orvosi rendelőt építettek, Kenderesen kul- túrházat, Jászágón vízhálózatot bővítettek. A fegyvernek: törpevízmű építi« sére biztosítottuk a kért n égy százöt ven ezret, de csak kétszáznegyvenkettőt használtak fel. A kisújszállási törpevfzmühöz négyszáz- hatvanötezret használtak fel az igényelt hatszázöt- venezer forinttal szemben: Rákóczifalv«. villamosításra kért csaknem négyszázezer, forintot, s alig több, mint felét használta fel. S csak a Jászberényi thermálfürdi építéséhez igényelt 1 millió 300 ezer forintból több mint egy millió megmaradt.., A • — Mennyi lehet globálisan a keretből fel néni használt összeg? — Cirica kétmillió. — Más tanácsok bizonyára szívesen vették vol-: na, ha ilyen hitelre támaszkodhatnak... No és a' nagyösszegú maradvány nem befolyásolta az idei keret összegét? — Eire az évre a minisztérium 6.8 millió forintot biztosított. A megyei tanács 551(19631X11. 10. sz. határozatában már felbontotta az'idei községfejlesztési hitelkeretet. , — Megtudhatnánk, milyen fontos létesítmények kialakításához nyújt segítséget a takarékpénztár a hitelek folyósításával az idén ? — Tószegen orvosi rendelő és lakás, Jászalsó- szentgyőrgyön óvoda, Jász- iványon kul tárház épül. A szolnoki strandfürdő építéséhez 2 millió, a jász- • herényi fürdő • építésének befejezéséhez 1 millió forintot biztosítunk. Tizenegy tanács részére 6 783 000 forint folyósítását javasolta a megyei tanács vb, 9 tizenkettediknek Török- szentmiklós város tanácsa részére telekkialakítás " címén további 515 ezer forintot. Ezzel ugyan túl is lépnénk a keretet, de központunk a Pénzügyminisztérium Takarékpénztári Főigazgatósága külön keretből éléefti ki a telektrialaVftás céljából hitelt igénylőket. Befe:ezte munkái át az SZKP Központi Bizottságának plénuma Moszkva (TASZSZ). Február 15-én a Kreml kongresszusi palotájában folytatta munkáját az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A plénum meghallgatta a határozat megszövegezésére kiküldött bizottság jelentését. A Központi Bizottság plénuma egyhangúlag határozatot hozott a mezőgazdasági termelésnek a széleskörű kemizáláson, gépesítésen, öntözésen, valamint a tudományos eredmények és legkiválóbbak tapasztalatainak alkalmazásán alapuló belterjesítéséről. Ezzel a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságnak plénuma befejezte munkáját. A hetven éves Molnár Ágoston érdekes mesterséget űz. Vadászfegyvereket javít — 12 éves kora óta do'zozík ebben a «*•>'-mában. Nincs olyan vadász Szolnokon, aki ne ismerné az idős mestert /