Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-13 / 36. szám
im február U. SZOLNOK MEGYEI MÉFfcAí s »Feladatom Shakespeare maradéktalan visszaadása...« Beszélgetés a Lear király fordítáxárál Mészöly Dezsővel „Setét eszmék borítják eszemet Szívem ben istenkáromlás lakik. Kívánságom: vesszen tó a világ, S a föUM nép a legvégső fajigr A szabadságharc elbukott', s Vörösmarty, aki „fölségi jogot gyakorolt”, a Kegyelmi Törvényszék tagjaként bujdosni kényszerült. Elűzött Lear volt, amikor a fordítóst elkezd'e. Gyulai szerint lélekben - testben megtörve dolgozta e munkát. Azonosult a száműzött Learrel, a megvakított Glosterrel. Kenttel. Dialógusaik remek fordítási bravúrokban bővelkednek. Csodálatos számyalá- súak a nihilista Edmund gondólatai, hiszen akkor Vörösmarty is nihilista volt. De . ez a munka nem egyenletes, néha minden simítást mellőzött. Hiába vette elő többször is a kéziratot, „hamar belefáradhatott, későbbre halaszt- hatta, míg végre talán kifogyott az időből is”. (Gyulai.) Mészöly Dezső, sok Sha- kespeare-darab fordítója dolgozta át mai színpadra Vörösma rtyt. — Mennyiben öltözött nehézségeket a Vörösmarty- átdolgozás? — Eddigi Shakespeare fordításaimban az én hangom szólalt meg. Most hűen meg akartam őrizni Vö- rösmartyét. Érintetlenül hagytam a nagy dialógokat. Elsősorban shakespearei színpadi hatások maradék- tr' ai. visszaadásán dolgoztam. Shakespeare nemcsak nagy író, hanem színész é6 játékmester is. Ezt a Shakespeare! Vörösmarty nem mindig tudja követni, nem gondolkodik szerepekben. Shakespearenél fontos dramaturgiai szerepe van a rímnek, ezért ritkán él vele. Egy-egy jelenet végén a rím aláhúzza, összegezi, amit a néző nem felejthet el. Vörösmarty, aki szépen ' rímel, itt sietségből vagy mert nem érdekelte, elhagyja ezt. — Ismeretes egy Szabó Lőrinc-átdolgozás. Ezt használják-e? — Szabó Lőrinc nem a színpadi hatás szempontját tartotta szem előtt, hanem korrigálta a szöveget, ott, ahol az eredetihez képest íélreérthetőnek, vagy érthetetlennek talál* . Nem használjuk, mert modernizál. Az átjavított sorok elütnek az eredeti szövegtől. Alban herceg egy során mutatnám ezt be. Vörösmarty szerint így hangzik: Fogollyá teszlek országárulásért! Szabó Lőrinc így javította: Letartóztatlak országárulásért! Nem kétséges, hogy ez teljesen modern kifejezés. De nem gyengébb-e a mai fülnek a „fogollyá teszlek”? Mondjuk inkább azt: börtönbe vetlek! — Én fordításomban nem csökkentettem a Vörösmarty szókincs gazdagságát. Szabó Lőrinc a tájszavakat szinte következetesen kigyomlálta. Szerintem a szituációkból minden kifejezés érthető. Oszvald ezzel sújt le Kentre: Félre kócipor! Szabó Lőrinc pedig: Félre trá- gyadomb! — A dráma verseléséről szeretnénk még hallani! — Shakespeare rímte- telen sorokban írt. Rímeket lezárásként, prózát a köznapibb vagy komikus részeknél használt. Vörösmarty ezt — kivéve a nagy öregek párbeszédeit — nem veszi figyelembe. Tehát nekem újra kellett fordítanom. Ha igaz is az, hogy Vörösmarty fordítása néha nyers, átdolgozatlan, mégis olyan költői szépségekkel és bravúrokkal bővelkedik és olyan élmény- anyagból keletkezett, mely- lyel egy műfordító sem rendelkezhet. Feladatom Shakespeare maradéktalan visszaadása volt. Csak úgy mertem elérni őt, mint az ökörszem. A sas szárnyai alá bújtam, az magasra szállt velem. Aztán elfára- dott és én szárnyai alól kibújva repültem tovább. így talán megközelíthettem Shakespearet. Vincxe Judit Beváltják a bakelit sörös- kupakokat A Magyar Országos Söripari Vállalat a söröspalackok lezárására eddig alkalmazott csavaros bakelit kupakokat kiselejtezi. Erre tekintettel a Belkereskedelmi Minisztérium felhívja a vendéglátóipari és élelmiszer kiskereskedelmi vállalatokat, hogy erről jól látható helyen kifüggesztett plakáton tájékoztassák a vásárlókat. A minisztérium utasítja az érintett vállalatokat, hogy március 20-ig a palackozott sört forgalomba hozó valamennyi bolt, vendéglátóipari egység — függetlenül attól, hogy a vásárlás hol történt — köteles a sörös-palackot lezáró kupakokat 3 forintos betétdíj visszatérítése ellenében beváltani. Március 20-a után a boltok a kupakokat már nem vehetik vissza. — (MTI) ÉRDEMÉREM — FOGLYOKNAK Az amerikai Sing-Sing börtön vezetősége több érdemérmet alapított; jó magatartásukért tüntetik ki velük a foglyokat. A foglyok elnyerhetik a „Nagy csillagot a bilincsekkel” — a jó magaviseletű életfogy- tiglaniak érdemérmét, vagy az „Ablakrácsok” elnevezésű érdemérmet... M 1 aga meddig utazik? Vonaton így kezdődik száz közül nyolcvan beszélgetés. Ezek itt rendes kis családnak látszanak. Boldogok. Talán bennem a baj. Válogatok, mintha engem kikerülne az idő. — Én már leszállók Szolnokon. — Jobb ha beszélgetek. Addig se gondolkodom a bajomon. Egyszer csak be kell fejezni magamban az ügyet. Nem először csaptak be életemben, valahogy majd kiheverem azt is. — ö, az még messze van. Aludhat is egy sugárt, FeL söltjük idejében. — Köszönöm, sose szoktam vonatban. Ha három napig nem aludnék előtte, vonaton akkor se tudnám lehunyni a szemem. — Ez volt az utolsó lehetőség. Csukott szemmel ha ülök, azt hiszik, elringatott a kerékzene. Na mindegy* úgyis elhatároztam, hogy inkább beszélgetek. — És maguk meddig? — Karcagra megyünk az anyósékhoz — mosolyog a férfi. Azt mosolyogja, hogy az emberek általában rosszban vannak a feleségük anyjával, ezt ő tudja, de náluk kivételesen nagy az eg. etértés, hát nem érdekes. — Néni, jáccál velem mentősét... — Hogyan akarsz te i+t mentősei játszani? — Téged élüt a villamos, akkor én odarobogok és meggyógyítlak. — De Lacika — korholja ti mama —, miért akarod, hogy elüsse a nénit a villamos?! — Csak . úgy lehet jáe- cani. — Hagyja csak, nem nagy dolog. Még mindig jobb, ha itt üt el a villamos, mintha a valóságban. így jó lesz, Lacika? — Lehunyom a szemem, aztán hangosan fájlalom a karomat. Lacika elégedett Elkezd szirénázni, nekirobog a karomnak, hajlítgatja, kötőid. Szebben öltöztetném, ha az enyém lenne. El se tudok képzelni nagyobb örömet, mint 'égy hároméves falat- nyi kölök, angyali holmikba bújtatva < — Néni megint, nyisd ki a szemedet és megint. — Hallod a gyerekedet, T aoae volt ilyen barátságos. Most aztán meg lesz vele áldva. Szolnokig nem marad nyugta. A kisfiúra nevetek, úgy válaszolok az anyjának. — Nem baj, ugye kis- öreg? Gyorsabban szalad a vonat, ha játszunk. Hiába a játék, hiába Lacika gondoG kötözése, Pécsen vagyok mindig. Ott üt el a villamos — még ha nem is jár már régen —, Pécsen történik minden rossz. Miért kellett néki is hazudni? Miért hazudnak mind? Csak legalább együgyű kis dolgokat hazudnának. De nem. Tervezgetni kezdik a közös otthont, a közös életet. Ez a legcsábítóbb. Álmában se gondolhasson az ember csalásra. A férfi szól ismét. — Maga biztosan óvónő, hogy így szeret és tud is bánni a gyerekkel. — Óvónő? Az ám! Állatóvodában. Tengeri malacokra, fehéregerekre vigyázok. Tudják, merre van a Kőbányai út? Ott dolgozom a PHYLAXIÁBAN. — Patkánygyárban? Hát persze. Ott jár a kilences. Másfél évig azon a járaton voltam. Megálló a pályaudvar előtt, aztán adom a kakaót, különösen, ha nincs utas az Egészségháznál meg az Északinál. Vicces járat a kilences. Prolifészekből visz a belváros közepére. Nyáron legszívesebben felmentem volna a járdára összeborogatni a Zser- bó előtt üldögélő kávés szí- pirtyókat, szépeníésült fiúkáka t. Az asszony a férjétől tudakolja apró, önkénytelen fintorral: — Mi az a patkánygyár? A férfin látszik, hogy’ már az előbb megbánta, amit . kimondott. Dohánygyári munkások se szeretik, ha tuszkolnék nekik, akkor agy vnlrrina termei/, teamet se szabad patkánygyárnak nevezni. Néz rám bo- csánatkérően, nem is válaszol a feleségének. Kezdem mesélni, hogy igen, patkányokkal Is dolgozunk, de nem csatornából kiugráló mocskos, szürke állatokra kell gondolni. Nálunk tiszták, jóltápláltak, a szemük meg egyenesen szép. Mint egy nagy sötét gömböstű feje ragyog. De a fehéregerekről megint Pécs jut eszembe. Bandi itt szakított félbe és nevetve emlékezett saját fehéregér históriájára. Pesten laktak akkor, és egy állatkerti iskolalátogatás alkalmával fehéregereket kapott. Halálra rémítette vele a villamoson utazókat, mikor végigsétáltatta a tenyeréből fel a kabátujján a nyakáig. „Nekünk — így mondta már az első hét végén —, nekünk színesen megvilágított akváriumunk lesz a szobában, jó?” Sose gondoltam volna ilyesmire, de akkor lelkesedtem érte. „Persze, majd együtt szórjuk vizébe esténként a szárított vízibolhát.” Ezen megint nevettünk. — Sokat kellett tanulni ahhoz a munkához? — kérdezi a férfi. — Tanulni mindig kelL Most is van két vizsgám, ha sikerül, utána kutató orvos mellé kerülök. — Na, nekem elég volt. Utoljára a honvédségnél tanultam a karabély harcászati meg műszaki adatait, sikerült is elfelejtenem azóta, és nagyon óvakodok tőle, hogy újra könyvet vegyek a kezembe. összemosolyog az asszonyával; látni, egyetértenek. Bandival mi is egyetértettünk. ö azt mondta: „Aki életében abba tudja hagyni a tanulást, annak kár volt elkezdeni. Az sose tanult läskUotnos könyveket vásárolt, kapcsolási rajzokat böngészett legszívesebben. A KERAVILL kirakatában láttunk egy TV-készüléket, aminek leszedték az alját. Megállított előtte: „Odanézz, hát nem izgalmas?” Színes .drótok, ellenállások meg mit tudom én mik halmaza látszott. Azt mondtam, bonyolult. „Bonyolult és szép!” Nevetve húztam tovább. „Ügy beszélsz, mintha te csináltad volna.” „Nem én csináltam, de értem.” „Sose büszkélkedj, én is meg tudom javítani otthon a villanyvasalót, csengőt, biztosítékot” „Akkor ezennel kinevezlek első Kuksika, a villamos háztartási eszközök védangya- lának.” És nevettünk, nevettünk. — Kisfiam ne zaklasd már a nénit Ülj szépen az ölembe. — Válaszra se méltatja az anyját, buzgón szirénázik tovább. — Lackó, gyere csak; Mekkora kutyát látok! — Az apja ügyesebb. Tudja, hogy a gyereknek nem tiltani, hanem ígérni kell. Lacika félbehagyja a kötözést és engedi, hogy az ülőkére állítsák. Cegléden áll * vonat. Bandi mellett én is gyerek voltam egy kicsit, ö pedig ígért, tervezett, szárni tga to tt. Pestre helyezteti magát, összeházasodunk, elcseréljük a lakásomat fürdőszobásra, nagyobbra. Mindent elhittem neki. Olyan biztonság áradt belőle, hogy nem lehetett kétségem, amihez hozzáfog, az sikerüL Azt hiszem, különös bátorság van az olyan férfiakban, akik náluk, idősebb nővel járnák. Jobban feltalálják magukat. Én már korán elkerültem otthonról, önállóságra kényszerültem. Csak azokat tudom elviselni, akik sokkal határozottabbak nálam. Tós- ka négy évvel volt fiatalabb, Kovács Tibi hárommal. mint most Bandi is. De senki nem hinné róla, hogy huszonhat, legalább harmincnak látszik. Hatalmas darab fiú. Abonynál járunk. Tíz perc múlva Szolnok. Ki kell menni egy cigarettára. Ezeknek nem tudnám megmagyarázni, miért kezdek sírni. Nekem se tudja megmagyarázni senki, miért ä, Kihajolni veszélyes Szülok—Meveíök fóruma Miért cinikus Viktor? Az új hahóiról olvastunk. Ferike hálásan csókolta meg édesanyját, mikor megkapta az új kabátot, — hangzottak az Olvasmány szavai. — Én bizony nem lennék hálás — jegyezte meg gúnyosan, fölényesen Viktor —, nem is csókolgatom az anyukámat. A gyerekek elképedve tekingettek rá. — Hát nem szereted édesanyádat? — kérdeztem. „Fenkölt”, cinikus mosoly, vállrángatás a válasz. Majd elhangzik a „nem”. Mi tette ilyen cinikussá minden értéket, nemeset megvetővé, nyegle, arcátlan magaviseletűvé — ezt a nyolc éves kisfiút? — töpregtem. Súlyos hibák lehetnek a családi nevelésben, az egész család közösségi széliemében. Sokat volt súlyos beteg kicsi korában — mondja édesanyja, — én mindent megadtam neki, Viktornak is és Veráinak, a lányomnak is. Nekik narancs és lágvtojás járt ha én zsíroskenyeret ettem is. Többszáz forintos játékokat kaptak Pestről. De mikor karácsonyra tv-t vettünk, sértődötten vették tudomásul, hogy ők semmit sem kaptak. Pedig el is meséltem Viktornak is, hogy hajszálon múlt az élete nem egyszer kiskorában és hálás lehet, amennyit megtettünk érte éveken át Nem hatódott meg. maradtak el a levelei. Vasárnaponként telefonált ’S. Két hete semmit. Közös ismerős hozta a hírt, hogy megnősült. Azt a lányt vette el, akiről nekem is beszélt, de mondta, hogy mióta,, engem lát, az a lány nincs. Eljöttem, úgy látszik ez volt a baj. Nem értem, nem értem. — Nézze csak — a férfi is kijött a folyosóra —, ülünk itt egész úton egymás mellett, beszélgetünk, de a nevét se tudjuk egymásnak. — Igaz, vonaton nem szokás bemutatkozni — mondom gyanútlanul. — Akkor ígérje meg, fiogy még látjuk egymást Feléje fordulok, de szavak nem jutnak eszembe. — Tudja mit? Ha ünnepek után visszamegy, föl fogom keresni. A FHY- LAXIÁ-val szemben van a városi házak villamosmegállója. Amikor kijön a munkából, nézzen jiól körül. Ott várom. — Mit akar? Mit akar maga, mikor itt a felesége, a gyereke?! Viccel próbál lecsillapítani. — Nézze, a házasság csak arra jó, hogy amíg van egy feleségünk, mást nem vehetünk el. Egy életre nekiadott a tanács. Láthatta, milyen idegesítően bízik bennem. Érzem, hogy most egyetlen dolog volna igazságos, ököllel kegyetlenül az arcába vágni. Alig fér ki a torkomon: — Csak maga ne várjon engem sehol. — Bemegyek a fülkébe, veszem a táskámat — Lacika, köszönj szépen, leszáll a néni. Szegény asszony, gondolom. A fiához fordulok. — Mondd anyukának, hogy nem köszönök, mert a néni úgyis leszáll, nem játszik velem, akkor minek köszönjek. A gyerekek igazságát könnyebben viseli el az ember, ha már a felnőttek között úgysincs. fel osolyog az asszony, ■ * mintha értené, hogy mit mondtam. Sokáig állok az ajtónál, míg végre föltűnik a Szénosztályozó, a Fűtőház, majd a másik oldalon az Állomás. Lenyomom a kilincset, erősen vág befelé. Csoda, hogy nem szédülök le a sínekre. — No, és legfeljebb meghaltam volna — mondta cinikusan. Gyönyörű, kárpitozott bababútort vett le a szekrény tetejéről. — Ez Veráé, négyszázötven forint volt, de már nem becsüli, még porolni is nekem kell. Mindig újabbat követelt, most nylon harisnyanadrágért nyafogott. Hiába tiltakoztam. — Nincs pénz? Ne igyatok annyi szemeskávét! — vágta oda. Szerencsére kifogyott, amit kívánt, különben meg kellett volna vennem. ■ A beszélgetés során kiderült, az anya túlzott, rosszul értelmezett szeretedében nemcsak minden szeszélyét, különleges igényét teljesíti gyermekeinek, hanem teljesen kiszolgálja őket. Kitisztítja a cipőjüket, fürdeti őket (a tizenhárom éves nagylányt is!), a hatodikos Vera még egy zsebkendőt sem mosott ki soha. Súlyosbítja a helyzetet as apa negatív példája is, aki ágyba hozatja a reggelijét, nem segít otthon. Azt hangoztatja; a házimunka asszonyi dolog. Fia utánozza. Feltárulnak hát a cinizmus okai. Az ilyen gyermek nem értékel semmit, mert minden az ölébe hull. A túlzott elkényeztetés, a követelés teljes hiánya oda vezetett, hogy elvárja, jogosnak tartja minden szeszélye kielégítését, s aztán már annak sem tud örülni. Nem ismeri — az erejéhez, életkorához mért — munka, az erőfeszítés szépségét. Más munkáját, szülei fáradságát sem tudja becsülni, önzővé válik, s tetszeleg is a cinikus pózban, úgy érzi, itt tud kitűnni mások közül. — Elrontottam a. nevelésüket, — mondja megtörtén az anya — pedig jót akartam. Elküldtem őket most szünetben két hétre nagymamához, nyugalom líell, már nem bírom. A nevelésben elkövetett hibákat kijavítani nehezebb mint kezdettől fogva jól nevelni, de nincs reménjdelen eset. Mindenkiben ott szunnyad a jó, csak ki kell tudni bontakoztatni. Megbeszéltük, hogy bevonják Verát és Viktort a házimunkába, hadd' tanulják meg értékelni a munkát, s érezzék, hogy ők is hasznos, fontos tagjai a családnak. A rájuk bízott feladatot határozottan megkövetelik, s ha jól dolgoznak, megdicsérik, elismerik őket. A beszélgetés során megtudtam, hogy a család most arra gyűjt, hogy új bútort vegyen. Fontos közösségi nevelési eszközzé válhat ez is, ha helyesen alkalmazzák. A gyerekek túlzott és szükségtelen egyéni igényeit helyesen háttérbe szoríthatják azzal, ha megértetik, a bútor az egész család fontos, közös szükséglete. Az idén mindnyájan lemondanak az új dolgokról, nekik is van mindenük, ami kell. Édesapa is mesélje el otthon, ha munkahelyén elismerik, megdicsérik, hogy lássák a gyerekek, a közösség elismerése is őszinte örömet okoz, nemcsak az, ha külön kap valamit a jó munkáért. A határozott követelés, a családi közösség érdekében végzett munka, az ezzel járó elismerés, a család közös, érdekéért történő egyéni lemondás, a szülők pozitív példája az igazi érték, a szocialista erkölcs szerinti szép elismerése terén, mindez együttesen és következetesen alkalmazva azt fogja eredményezni, hogy a családi nevelés egész légkörének megváltozásával átalakul a gyerekek eddigi önző, cinikus magatartása is. Bán Éva