Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-13 / 36. szám

Világ pfífletárjai egyesüljelek / SZOLNOK MEBYEI | A MEGYEI PÁRTBIZ0TT5ÁS ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 36. szám. Ára 50 fillér 1964. február 13., csütörtök. Hidat arainak ebben az érben Mezőtúron Még áll a jég Mezőtúr­nál a Berettyón, de a par­tokon már serény a mun­ka. Sietős a dolog: ez év végére a tervek szerint új hídnak kell ívelnie a fo- 1: ka fölött, A régi, a 15 tonna teherbírású ki­szolgált. Utódjának 7 mé­ter széles hátán akár csa­patosan vonulhatnak vé­gig a mezőgazdaság nagy ágyúi, az Sz—100-asok. Az utófeszített kivitelezé­sű vasbeton híd — a vá­ros új ékessége — a jár­művek mellett kényelme­sebb közlekedést biztosít a gyalogosok számára is. A most használt híd járdái csak fél méter szélesek, az újé 1.25 méteresek lesznek. Mezőtúr Berettyón túli része figyelmet érdemlő fejlődés előtt áll. A váro­si tanács eddig 57 házhe­lyet sajátított ki, s már készül az újabb kisajátí­tási tervezet. Ezen a kör­nyéken nyolcszáz ház fel­építésére elegendő telket alakítanak ki. Az új város­negyednek természetesen víz- és villanyvezetékre is szüksége van, ezek az új hídon kapnak helyet. A modern, szépnek ígér­kező létesítményt kereken ötmillió forint költséggel teremtik meg a Hídépítő Vállalat dolgozói. 3,045000 forint a takarékszövetkezetben Üj lakóházakat építenek tavasszal a tsz* tagok Jászalsószentgyörgyön Nem nagy lelkesedéssel fogadták Jászalsószentgyör­gyön a takarékszövetkezet vezetői, áktívái a MÉSZÖV takarékosságra vonatkozó körlevelét Sokallották a tervet olyannyira, hogy egyszerűen képtelenségnek tartották annak teljesítését. A mai kép, az adatok azon­ban megcáfolták a pesszi­mistákat: február 8-ig 700 ezer forinttal növekedett a betétállomány. Ezzel a nö­vekedéssel 3 045 000 forint lett a takarél - következeibe vitt betétek összege. A leg­jobb betéteseket meg is ju­talmazták. Az első három takarékoskodónak kis aján­dékcsomagot adtak. A takarékszövetkezet a betétterv ' 119 százalékra való teljesítésével azonban még nem tett mindenben eleget feladatának. A pénz­összeg növelése mellett az idén százötven szövetkezeti tagot kell beszervezniük. Ezt a tervüket elsősorban a termelőszövetkezeti gaz­dák soraiból kívánják tel­jesíteni. A jövőben részt vesznek a termelőszövetke­zet előlegosztásain és ott igyekeznek megismertetni a tsz-tagokkal a takarékosság fontosságát, a kölcsönkihe- lyezések, elsősorban a 15 000 forintos hitelek előnyét. Er­re egyébként nagy szükség van, mert igen sok terme­lőszövetkezeti gazda ta­vasszal új lakóház építésé­hez akar fogni. Üzemeinkből jelentjük Több mint húsznap nyereségrészesedé» (Tudósítónktól.) A törökszentmiklósi Vas­ipari Gépjavító Vállalat ta­valyi tervét 102 százalékra teljesítette. Az előirány­zott 4 700 Ó00 helyett 94 000 forinttal többet. 4 794 000 forint értékű árut termel­tek. Különösen kimagasló eredményt értek al a vál­lalat dolgozói a munka termelékenységének növe­lésében, a selejt csökkenté­sében és a minőség javítá­sában. Az egy főre jutó termelési értéküket 1963­ban a tervezett 120 512 fo­rintot csaknem 6000 forint­tal növelték. Ezzel a ter­melékenységi tervüket 105 százalékra teljesítették. Az eredmény: több mint hús2 napi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kap­nak kézhez a vállalat dol­gozói. Az előző évekhez hasonlóan, az idén ötmil­lió forint értékben nyílás­záró szerkezteket gyárta­nak az £M. Hajdú-Bihar megyei és Szolnok megyei Építőipari Vállalat meg­rendelésére. Több mint tízmillió forint műszaki fejlesztésre Előreláthatólag június 30- ra befejezik a jászberényi két, egyenként 150 vagonos tárházat. Az új magtárak­ban minden munka gépe­sítve lesz. Építésére csak­nem tízmillió forintot for­dítanak. Ezen kívül a Szol­nok megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat tíz nagyobb raktáránál je­lentős beruházással megva­lósítják az ömlesztett áruk gépi betárolását. Az elő­irányzott öszegből beömlő nyílásokat építenek és Bédrer szállítószalagokat szerelnek fel. Elkészült a vállalat ezévi műszaki fej­lesztési terve. A terv tíz­millió forint értékű gépi beruházást és épületfelújí- ttst tcurtolnutt» Akik jól állták a sarai 0 Potyajegyesek 0 mNem tettünk semmi különöset“ 0 Kihajolni veszélyes 0 Szülők-nevelök fóruma A moszkvai plénum folytatja munkáját Moszkva (MTI) Szerdán reggel a nagy Kreml-palotában megkez dődött az SZKP Központi Bizottsága plénumának délelőtti ülése. A résztve­vők folytatják a szovjet mezőgazdaság belterjesíté- séről hétfőn megindult ta­nácskozást. A Danán erőlel jenen moarogr, csúszkál a jégmező Az Országos Vízügyi Főigazgatóság árvízvédelmi szakemberei szerdán dél­ben légifelderítésen figyel­ték meg a Dunán a jég­helyzet alakulását. A nyu­gatról beáramló meleg lég­tömegek hatására megkez­dődött a jégpáncél erőtel­jes mozgása. A csúszkáló jégmező feltöredezett, táb­lái tovább vastagították a folyó délmagvarországi sza­kaszának 152 kilométer hosszú jégtakaróját. Töb­bek között Gáli-Majornál csaknem négy méter vas­tag rétegben rakódtak egymásra a jégtáblák. A nyugati melegtől meg­mozgatott jég nem talált szabad utat a hidegebb déli szakaszon. De a ma­gyar és a jugoszláv árvé­delmi szervek most közös erővel vágnak folyosót az Apatin környéki vastag jégtakarókon, hogy kaput nyissanak a magyarországi iégnek. Baja, Mohács és a jugoszláv hat^ron-túli Ala­tta körzetében aprítja most a jeget valamennyi magyar jégtörőhajó látás­tól vakolásig, megállás nélMil dolgoznak, hogy nyílt folyosót vágjanak a Dráva torkolatáig. A Du- naföldvár kömvéki torló- dásos jeget bedig robban­tással morzsolják össze most a magvar honvédelmi alakulatok. (MTI) Hmt Hírek A Nemzetközi Diákszövet­ség Végrehajtó Bizottságá­nak Bp.-i ülése alkalmából szerdán sajtófogadást ren­deztek a Magyar Sajtó Há­zában. Dr. Zgynék Vok- rouhlicky, az NDSZ elnö­ke és a titkárság tagjai a hazai és a külföldi sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolva ismertették a szövetség tevékenységét. * A Magyar Tudományos Akadémia és a Kubai Köz­társaság tudományos aka­démiája közötti tudomá­nyos együttműködési egyez­mény megtárgyalására és aláírására Kubába utazott Friss István akadémikus, az akadémia közgazdaság- tudományi intézetének igaz­gatója és Palló Tiborni, a nemzetközi kapcsolatok osz­tályának főelőadója. • Rózsa György, az Aka­démiai Könyvtár igazgatója és Havassy Pál főmérnök, Prágába utazott a könyv­tárak építkezéséről, beren­dezéséről és technikai fel­szereléséről tárgyaló há- vomnapcm konferenciára, Emeletráépítés, felúütás, lakóházak közművesítése szerepel a Szolnoki ingat'ankezelő Vállalat idei tei vében A szolnoki Ingatlankeze­lő Vállalat 1963-ban általá­ban az állami tulajdonban lévő lakóházak karbantar­tását végezte. Az idén már a lakóházak felújítási munkálatai is a vállalat feladatai közé tartozik. . A felújításokat — ame­lyek a programban szere­pelnek — a karbantartás keretein belül oldják meg. Még a múlt évben hozzá­fogtak a Táncsics Mihály út 11. szám alatti lakóház felújításához, illetve eme­letráépítéséhez, . de annak befejezésére csak ebben az évben kerül sor. Ugyancsak 1964-ben újítják fel a Dó­zsa György út 2., a Marx park 6 és a Május 1 út 53. szám alatti lakóházakat. A felújítási munkákkal egy- időben emeletráépítést is végeznek. A vállalat úgy tervezi, hogy ez év végére a lehe­tőségekhez képest közmű- vesítik a kezelésük alatt lévő lakóházakat — első­sorban az új bérházakat — éx igyekeznek a kívánt igé­nyeknek eleget tenni. A közművesítési tervükben szerepel többek között a tavaly hiába várt gá2tűz helyek beszerelése is. Meghonosodik az eper Tiszaőrsön A tiszafüredi járási ta­nács mezőgazdasági osztá­lyának szakemberei már régóta figyelemmel kísérik a földieper termesztését. Tavaly tapasztalatcsere lá­togatást is szerveztek a já­rás termelőszövetkezeti ve­zetőinek részvételével a Hungarofruct soroksári gazdaságában. A tiszaőrsi Rákóczi Tsz főkertésze tavaly már sza­porító anyagot ia szerzett Soroksárról. Szeptemberben a Senga-Sengana fajtából 1,5 hold szaporító anyagot telepítettek el. Ez a fajta rendkívül bőtermő és szál­lítóképes, tehát nem törő­dik. A soroksári gazdaság­ban holdanként 80 mázsa epret is szüreteltek. Az át­vételi ár átlagosan 10 fo­rint kilogrammonként. Te­hát mondani sem kell, hogy a munkaigényes gyümölcs magas jövedelmet biztosít a termelőknek. A tiszaőrsi gazdaságban megfelelő kö-ülményeket tudnak biztosítani az eper­nek, mely szereti a kissé homokos, laza, ugyanakkor nyirkos és tápanyagokban gazdag talajt. A növény ter­mesztését Török Lászlóra bízták, aki részesarányban gondozza és öntözi. A terv szerint a járásbaií az idén további 8—10 hold epret akarnak telepíteni. Ennyi szaporítóanyagot nyernek a tlszaőrslek más­fél holdjáról. A járás kö­zös gazdaságai élénken ér­deklődnek a nagy jövedel­mét biztosító gyümölcster­melés Iránt Nagyképernyős t?-készulék és porszívó is kapható ezentúl részletre A belkereskedelmi mi­niszter most megjelent utasítása alapján módosí­tották az áruvásárlási köl- csönakcióban árusítható cikkek jegyzékét. Eszerint 1964. február 10-től az Al­ba Regia és az AT—611 tí­pusú nagyképernyős tele­víziós vevőkészülékek vala­mint a hazai gyártmányú porszívók is megvásárolha­tók OTP hitellevél ellené­ben részletfizetésre. Ezzel egyidőben az olajtüzelésű fürdőszobakályhát és a ke­rékpárt törölték a kölcsön- akcióból. Az ezekre a cik­kekre február 10-ig kiadott hitellevelek érvényességi határidejükön belül bevált­hatók. (MTI) Szerény büszkeség \i an-e jogunk büsz- ’ kélkedni bizonyos eredményeinkkel? Persze, nem jogi kérdés ez. Büszkélkedni a szabad emberek szocialista tár­sadalmában nem illik. Gyanússá teszi magát a büszkélkedő és dicsekvő ember. De vajon büszkéi* kedés-e az, ha számon- tartjuk kemény munkánk kétségtelen eredményeit? Nem - kötelességünk-e időnként értékeink leltá­rozása? Nem új, erő for­rás-e minden gazdagodá­sunk? Mindennek el­könyvelése játeső köte­lesség. Sok emberben merül­tek fel ilyeg és ehhez hasonló gondolatok, ami' kor az országgyűlés leg­utóbbi ülésszakán azt hallotta, hogy a szakem­berek képzésében már el értük a világszínvonalat. Kállai Gyula elvt^rs ál­lapította meg, beszédes tények alapján, hogy „ná­lunk ezer lakosra nyolc egyetemi hallgató jut s ez azt jelenti, hogy ha­zánk nemzetközi összeha­sonlításban az első öt or­szág között foglal, he­lyet”. i ' / i . " Milyen idejétmúlt fo­gás lenne most tetemre hívni megint a múltat, a három millió koldus országát, a lesújtó anal­fabétizmust és mindazt* szellemi nyomorúságot amely a fizikailag Is nél­külöző emberek sokasá­gát még külön is sújtot­ta. Napjaink embere szí­vesebben néz előre, mint hátra, noha tudja, hogy nem árt ismerni a múl­tat. Energiákat szabadít fel és állít a fejlődés szolgálatába a történelmi tanulságok helyes isme­rete. De ma már nem­csak a történelem tanít bennünket. Sokkal In­kább a jelené az az ér­dem. Nem véletlenek a szak­ember képzésben elért nagyszerű eredményeink, Az iskolareform, a szak- középiskolák hálózata, ré­gi és új főiskoláink és egyetemeink imponáló száma, az egész országra jellemző tanulási láz — politikai győzelem. A gazdagabb és emberibb életért folyó harcban szakembereink számának növekedése — nemzeti kincs. Kötelessége min­denkinek, aki ezzel a nemzeti kinccsel sáfár­kodhat, hogy a megfelelő embta megfelelő hely­re kerüljön. Egyetlen szakemberünknek sem szabad elkallódnia, ki­használatlanul maradnia, méltánytalan helyzetbe kerülnie. Azért vállal az egész nép minden áldo­zatot legtehetségesebb fiaink képzése érdekében, hogy ezek a tehetségek kibontakozzanak, tudásu­kat az egész nép érdeké­ben gyümölcsöztes­sék. A szocializmus alap­jai nálunk már megvan­nak. Az építkezés bei- --- zését hátráltatja az, ato a meglévő szakember- gárdát bármiképpen kor­látozza alkotó tevékeny­ségében. A „vetés” sikerült. A körülmények kedvező k Dús „aratásnak” kell ke vetkeznie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom