Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-19 / 41. szám
< 990LN0K HEGYEí NÉPI. 1964. február i9. Rászánja-e végre magát v Bonn a tárgyalásra ? Nyugati politikai körökben bizonyosfokú készség mutatkozik arra, hogy a Kelettel — vitás kérdések rendezésére — leüljenek a tárgyalóasztal mellé. S minél több tett követi majd ezt a hajlandóságot, annál indokoltabb a derűlátás. Johnson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kívánatos célként köszöntötte N. Sz. Hruscsovnak azt a javaslatát, hogy az államok szerződésben vállalják: vitás területi problémáikat kizárólag tárgyalások útján oldják meg. „Remélem, ezen az úton eljutunk a megegyezéshez,” — írta a szovjet kormányfőnek. Lester Pearson kanadai miniszterelnök ez év januárjában Párizsban újságírók előtt jelentette ki, hogy a nyugati kormányoknak meg kellene ragadniok az alkalmat az égető problémáknak tárgyalásokon történő megoldására. Ez idő tájt Sir A léc Douglas-Ho- me brit miniszterelnök egy televízió-interjú során fejtette ki a nyugat-német nézőknek, hogy a berlini kérdés csak tárgyalások útján rendezhető. „Ezért helytelenítjük mi angolok a merevség politikáját,” — hangsúlyozta a brit kormányfő. Sebastian Haffner angol publicista a Hamburgban megjelenő „Stern” című tekintélyes képeslapban a Német Szövetségi Köztársaság kormányának politikáját a téved éshez-ragaszko dás politikájának nevezte. Mint irta, egyes csoportoknak évek óta nyíltan hangoztatott programja a Német Demokratikus Köztársaság felszámolása, eltörlése a Föld színéről, — akár a világ nukleáris háborúban megsemmisítésének veszélye árán is. Mivel azonban az NDK elpusztítására nincs módjuk, legalább azon fáradoznak, hogy német és német között tovább mélyítsék a szakadékot, hogy élezzék az ellentéteket, s hogy i émetet német ellen ok, értelem és cél nélkül uszítsanak. „Ügy látszik, hogy a nyugat-németek túlságosan sokat elnéznek politikusaiknak” — állapítja meg végül a brit publicista. Bizonyára nem véletlen, hogy ez a megbélyegző, a háborús feszültséget növelő bonni politikát — az ultrák politikáját — leleplező vélemény azután látott napvilágot, hogy nyilvánosságra került az NDK kormányának újabb békekezdeményezése. Walter Ulbricht személyes levélben javasolta ugyanis Erhard szövetségi kancellárnak, hogy a két német állam kössön atom csend-egyezményt Walter Ulbricht megemlékezett a német népnek arról az aggodalmáról, hogy Nyugat-Német- ország atomfelfegyverzése mégj óbban elmélyítené a szakadékot a két német állam között Az NDK ennél a javaslatnál — akár korábbi tárgyalásai javaslatainál — abból indult ki, hogy az újraegyesítés alapjának Németország békéje megszilárdításának kell lennie. Egy esetleges atomháború a német népet a fizikai megsemmisülés veszélyével fenyegeti: nukleáris háború esetén más egységről, mint a tömegsír egységéről nem lehetne szó1- ni. Ha tehát a nyugat-német kormány a béke és a szabadság érdekében őszintén törekednék a két német állam közötti szakadék áthidalására, legelőször a nukleáris fegyverkezésről kellene lemondania; s erről megfelelő szerződést kellene kötnie az NDK kormányával. Aggasztó az a tény, hogy Bonn nem kíván tárgyalni Walter Ulbricht javaslatáról” — állapította meg Zíliacus angol munkáspárti képviselő, hős képviselőtársa, Arthur Lewis hozzáfűzte: „Nagyon fáj azt hallanom, hogy a bonni kormány milyen rideg fogadtatásban részesítette Walter Ulbricht javaslatát. Ez a magatartás nagyon ellentétes azzal a többször hangoztatott kelet-német nyilatkozattal, mely szerint az NDK minden fontos kérdésről kész tárgyalni.” Marcus Lipton angol politikus megállapította, hogy a bonni ultrák elzárták a népek elől az atomfegyvermentes európai zónák kialakításához vezető utat. — Walter Ulbricht javaslatának realizálása alapja tehetett volna egy olyan megegyezésnek, melyhez a finn és a svéd kormány is csatlakozhatott volna. A nyugat-német kormány azonban vonakodik, hogy akár egy lépéssel is közeledjék a tárgyalóasztalhoz. Húzódozik mind a részleges leszerelés gondolatától, mind attól, hogy végérvényesen lemondjon az atomfegyverekről. És éppen ezért mind nehezebb — vé- gülis lehetetlen — lesz a világgal elhitetni, hogy a békéért és a két német állam békés újraegyesítéséért dolgozik. A ciprusi probléma új politikai szakaszához érkezett A Reuter megbízható forrásra hivatkozva jelenti, hogy U Thant a Biztonsági Tanács tagjainak, továbbá Ciprus, Görögország és Törökország küldöttségének eljuttatott egy feljegyzést, amelyben kifejtette néhány gondolatát a ciprusi probléma megoldására. Ezek között szerepelt az a terv, hogy a Ciprusra küldendő nemzetközi fegyveres erőket valamilyen módon kapcsolatba hozzák az ENSZ-szel, továbbá javaslat egy semleges közvetítő személynek kijelöléséről, a fegyveres erők parancsnokának kinevezéséről, az egész művelet pénzügyi fedezetéről és Ciprus belső politikai és közigazgatási rendjéről. A Ruby-per első napján: Gyanús fegyverest fogtak a tárgyalóterem előtt Annak a bírósági tárgyalóteremnek a közelében, amelyben Jack Ruby, a Kennedy megölésével vádolt Oswald gyilkosa várja sorsát, hétfőn, a tárgyalási szünetben letartóztattak egy Conrad Glass nevű 38 éves oregoni favágót A személyi motozásnál — mínBERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEWYQRK-BEJLGRAD - LONDON VARSÓ Martin Ferenc, hazánk varsói nagykövete hétfőn este koktélt adott dr. Szé- nási Géza, a Magyar Nép- köztársaság legfőbb ügyésze és kísérete tiszteletére. A koktélon megjelent a lengyel közigazgatási és igazságügyi élet számos vezetője. A Lengyelországban tartózkodó dr. Szénási Gézát hétfőn fogadta Marian Rybicki lengyel igazságügy- miniszter. ♦ BERN A svájci filmalkotók szövetségének közgyűlése alkalmából február 16-án Zürichben tartott filmbemutatón többek között bemutatták a „Szent Gallen-S kaland”, „Az ének a vasról”, a Balaton”, a „Variációk” és a „Te” című magyar rövidfilmeket. A közönség a filmeket érdeklődéssel és tetszéssel fogadta. • STOCKHOLM Stockholmban ülésezik az Északi Tanács. Erlander svéd miniszterelnök azt fejtegette, hogy a Kekkonen- féle elgondolás összhangban áll a nagyhatalmaknak aszal a törekvésével, amelv- lyel meg akarják akadályozni az atomfegyverek elterjedését, továbbá minden országnak azzal az Óhajával, hogy érjen vége* a fegyverkezési verseny. — Hozzáfűzte azonban, éppen ezért nem tartja szükségesnek, hogy akár Svédország, akár Észak-Európa vagy Közép-Európa „egyoldalú nyilatkozatot tegyen ebben a kérdésben’*. * MARCI VELLE Győzelemmel fejeződött be 25 belgiumi bányász földalatti sztrájkja. A belga kormány nemrég bejelentette. hogy bezárják Marcinell-ben a Bois-du Caier szénbányát. A sérelmes döntés ellen tiltakozásul 25 bányász — közöttük 18 olasz — bevetette magát a bánya egyik 1100 méteres mélységben levő aknájába. Közölték, mindaddig nem hagyják el ön- Szaval- > kéntes száműzetésük helyét, amíg vissza nem vonják a bánya bezárására vonatkozó döntést. Spinoy belga gazdaságügyi mihsz- ter kedden hosszas tárgyalások után hírül adta, hogy döntését egyelőre visszavonja, a bánya tovább üzemelhet MOSZKVA * Szuszlov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, az elnökség tagja és Ponomarjov, a Központi Bizottság titkára hétfőn fogadta Luigi Lon got, az Olasz Kommunista Párt főtitkárheyettesét • NEW YORK Hétfőn megnyit az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának 20. ülésszaka. A tanácskozás-sorozat legfontosabb napirendi pontja a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló konvenció kidolgozása. PÁRIZS Vinogradov, párizsi szovjet nagykövet hétfőn fogadást adott a Franciaországban vendégeskedő Rudnyev szovjet miniszterelnökhelyettes tiszteletére. A fogadáson megjelent Palews- ki, a tudományos kutatások ügyeinek minisztere, a Francia Kommunista Párt több vezetője: Jacoues Duc- Ios, Waldeck Rochet, valamint a francia politikai, üzleti és közélet számos más képviselője, GENF A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kormányzó tanácsa keddi ülésén jóváhagyta a szervezet jövő évi költségvetését, amely 18 684 347 dollárral számol. Ez 2 360 000 dollárral több, mint az idei költségvetés. RTÖ DE JANEIRO Százötvenezer földnélküli brazíliai parasztnak kíván földet hittatul a kormánv a khaiátítandó parlagföldekből — közölte hétfőn ■Toao Pinberio Netto. a brazíliai fRidrpfr>*rrt felü- seratőaéaének vécétől« denkit átkutattak, aki a tárgyalóterembe lép —, megtaláltak nála egy nagy kaliberű revolvert. Amikor felelősségre vonták, zűrzavarosán motyogott valamit Rubyról. Bili Decker seriff sietett kijelenteni, hogy csak tiltott fegyverviselés vádjával veszik őrizetbe — Nem hinném, hogy Rubyt akarta volna lelőni, azt hiszem ideggyógyászati vizsgálatra szorul— mondotta a seriff. Jack Ruby egyébkéntannak a hosszadalmas eljárásnak kimenetelét várja most, amelynek célja az esküdtszék kiválogatása. — Ez folytatódik ma is. Brown dallasi báró hétfőn kijelentette: 10—14 napot vesz igénybe, amíg egyáltalán megállapíthatja: össze tudja-e válogatni a döntnü- köket Miközben Ruby a tárgyalás hétfői napján ügyvédeinek manővereit figyelte, egy másik dallasi bíróság elótt nővére: Mrs. Eva Grant jelent meg, aki a Ruby-féle sztriptizbár italmérés engedélyét akarja visszaszerezni. — A bárt ideiglenesen bezárták, amikor Ruby november 24-én megölte Oswaldot és a vendégek elkerülték a szórakozóhelyet Meggyorsítják Berlinben az új városközpont építését A demokratikus Berlinben, — a patinás nevű Alexander-platz körül már évek óta folyik a város- központ kialakítása. Az Unter den Lindentől a Frankfurter Alléig új lakóépületek és modern üzletek, éttermek egész sora épült A napokban adták át a forgalomnak a Karl- Marx-Allén a csupa üveg Moszkva Kávéházat és Éttermet, továbbá a világszerte ismert Unter den Lindenen az újjáépült hercegi palotát, amelynek termeiben az Opera Kávéház talált otthonra. A berlini városi képviselőtestület legutóbbi ülésén határozatot hozott, hogy ebben az évben meg kell gyorsítani az új város- központ építkezéseit A főtitkár és tanácsadói nagy óvatossággal nyúlnak a kérdéshez és elhatározásuk, hogy az ENSZ-et csak akkor vonják be a ciprusi válság megoldásába, ha mindegyik fél elfogadja, hogy a szervezetnek bizonyos hatásköre legyen és ha biztosítva van a külső beavatkozás megakadályozása. Kücsük ciprusi alelnök, a sziget török kisebbségének vezetője hétfőn levele* intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez tiltakozva az ellen, hogy Ciprust „egyoldalúan" Kiprianu képviseli. Követelte, hogy a ciprusi törököket is hallgassák meg a Biztonsági Tanácsban. Rauf Denktash a ciprusi törökök képviselője hétfőn este meg is érkezett New Yorkba. Egy ankarai AP-jelentés szerint Erkin török külügyminiszter válaszolt U Thant ENSZ-főtitkár ciprussal kapcsolatos legutóbbi üzenetére. A válaszban Erkin a ciprusi görögökre hárította a felelősséget az erőszakos cselekményekért és azt mondta, hogy Törökország békés politikával igyekszik elősegíteni a megoldást, A Reuter jelenti Athénből, hogy Görögország figyelmeztette szomszédait, a görög fegyveres erők utasítást kaptak, hogy lőjenek le mind«» idegen repülőgépet, amely behatol az ország légiterébe. Laboulaye francia ügyvivő Moszkvában hétfőn átnyújtotta De Gaulle válaszát Hruscsov Ciprussal foglalkozó üzenetére. A francia elnök válasza a többi között hangsúlyozza, hogy a zürichi és a londoni szerződések Angliára, Görögországra és Törökországra ruházzák a felelősséget a ciprusi kérdésben, s rájuk tartozik, hogy a nicosiai kormánynyal együtt megkeressék a sürgős megoldást. A ciprusi dolgozó nép haladó pártjának (AKEL) Központi Bizottsága nyilatkozatot lett közzé. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy „a ciprusi probléma új politikai szakaszhoz érkezett*. Ciprus népe és kormánya nem-mel válaszolt a NATO-országok imperialistáinak, akik meg akarják fosztani függetlenségétől és meg akarják szál- ni a szigetet. A ciprusi nép a NATO nyomása és fenyegetései ellenére kinyilvánította elszántságát a békéért, függetlenségért, szabadságért vívott küzdelemre. A szomáli csapatok Etiópia déii határait ostromolják Az egyik etiópjai hadsereg szóvivője közölte, hogy újabb csapaterősítéseket vezényeltek Etiópia déli határára, miután Szomáliái csapatok elfoglaltak egy határmenti községet, egy másikat pedig ágyútűz alá vettek. A két ország határán már több mint 36 órája egyfolytában tartanak a csatározások, jóllehet a felek tűzszünetben állapodtak meg. Addisz Abebában hétfőn nagy tüntetés volt. A felvonulók harci készségüket hangoztatták. A Szomáliái hadügyminisztérium ugyanakkor közleményben jelentette be, hogy a határon nyugalom van és a szomáli csapatok j,ellenőrzésük alatt tartják a határövezetet”. Sermarke Szomáliái miniszterelnök sajtóértekezletet tartott, s ezen kijelentette, hogy „további etióp agresszió esetén” a Szomáliái kormány felfegyverzett százötvenezer törzsi harcost mozgósít. Dar es Salaam-i jelentés szerint Nyerere tanganyi- kai elnök üzenetet intézett Etiópia és Szomália államfőihez. Felkérte Hailé Sze- lasszié etiópiai császárt és Abdullah Oszmán Szomáliái elnököt, hogy az afrikai népek érdekében intézkedjenek a rend helyre- állítása és a tűzszünet szigorú megtartása érdekében. Kilencven oldalas szakértői vélemény Nyugat Berlin (MTI) A Nyugatberlini főállam- ügyészség megbízásából — egy szakértő bizottság hónapokig tartó tüzetes vizsgálatnak vetette alá azokat a csontmaradványokat, — amelyeket Heinrich Müller, volt SS-tábomok, a Gesta- pó utolsó főnöke állítólagos sírjának exhumálásakor találtak avaly ősszel a nyugatberlini neukölni temetőben. A főállamügyészség tízért rendelte el a sír exhumálását, mert Nyugat-Berlinben olyan Híresztelések kaptak lábra, hogy Müller nem halt meg és sírjába mást temettek helyette. A bizottság most terjesztette be jelentését a vizsgálat eredményéről a főállam- ügy észnek. A terjedelmes, 90 gépelt oldalnyi írás szőrszálhasogató pontossággal számol be a sír kiásásának körülményeiről. Az abban talált csontmaradványokról és egyéb tárgyakról — csak éppen nem foglal állást abban a perdöntő kérdésben: valóban Müller holttestét temették-e el a sírban vagy sem. A nyugatberlini főállamügyészség tehát nem lett okosabb a szakértői bizottság terjedelmes jelentésétől. Mivel továbbra is fen- áll annak a gyanúja, hogy Heinrich Müller valahol a világon hamis név alatt bujkál, a főállamügyészség továbbra is érvényesnek tartja a Müller ellen kiadott körözést, annál is inkább, mert a Müller által elkövetett bűnök csak 1984- ben, tehát húsz év múlva évülnek el.