Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-12 / 9. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. január 12. Tél a budai hegyekben Urizálás után négif esztendős pihenő Jászberényben elítélték az aggódó szélhámost Nyár derekán jelentettük, hogy a rendőrség a lakos­ság segítségével elfogta a huszonhároméves alattyáni Takács Sándort, ki a fél­országot becsavarogta hiszé­keny embereket fosztogat­va. A BM Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság dolgo­zói többhetes munkával ál­lították össze Takács bűn­lajstromát. A fiatalember csúnyán kezdte életpályáját; köz­okirat-hamisításért, lopás­ért egyévi szabadságvesz­tés büntetésre ítélték. — Szabadulása után jó mun­kahelyhez jutott; egy buda­pesti vállalatnál havi 1500 forintot keresett. E nem csekély összeg azonban ke­vésnek bizonyult arra, hogy ne csupán megkeresője igyék, de cimboráit is itas­sa. Takács otthagyta mun­kahelyét. Megfordult Mis­kolcon, Apcon, Jászberény­ben, Debrecenben, Tápió- györgyén, Tiszapalkonyán s még jónéhány helységben. Felkereste ismerőseit, s elpanaszolta, hogy édesany­ját baleset érte. Száz-két­száz forintot kért a sürgős hazautazásra; ám vasúti jegy helyett féldecire, kor­só sörre szóló blokkot vál­tott. Mikor a megpumpolható is­merősök listájának végére ért, más módszerhez fo­lyamodott. Gyomán, Török- szentmiklőson, Bagón, Bu­dapesten állami és földmű- vesszövetkezeti kölcsönző boltokból porszívót padló­kefél őgépet, kerékpárt, fényképezőgépet bérelt, — majd az értéket elzálogosí­totta, eladta. így a társa­dalmi tulajdonban ötezer- forintos kárt okozott. A jászberényi járásbíró­ság Takács búnperének tárgyalására hetven tanút idézett meg az ország min­den részéből. A járásbíróság Takács Sándort tizennyolc rendbe­li, társadalmi tulajdont visszaesőként károsító sik­kasztás, három rendbeli csalás, egy rendbeli lopás bűntettében; továbbá hu­szonöt rendbeli, visszaeső­ként csalással elkövetett tulajdon elleni bűntettben mondta ki bűnösnek. Ezért négyévi végrehajtható sza­badságvesztéssel és a köz­ügyektől hat évre eltiltás­sal sújtotta. A bíróság a konok bűnözőnek bizonyult Takácsot kizárta a feltéte­les szabadságra bocsátás kedvezményéből. Az ügyész az ítéletet tu­domásul vette, az elítélt enyhítésért fellebbezett. »Fesztivál- csend« 1964-ben Országos sereg­szem* ék wvdre a felszabadulás huszadik évforduló fának tényében A műkedvelő együttesek idei programja arról tanús­kodik, hogy 1964-ben „fesz­tiválcsend” várható. A moz­galom többszázezer részve­vője országos vagy nagy­szabású területi seregszem­lék és körzeti találkozók helyett elsősorban helyi fellépésekben, műsorcserék, körműsorok és falusi kul­turális napok programjá­ban tartott előadásokon ad majd számot felkészültsé­géről. A kiváló cím elnye­réséért sorrakerülő járási, városi és kerületi versenye­ken csak azok a csoportok vehetnek részt, amelyek legalább három előadást tartottak saját községük­ben, üzemükben, iskolájuk­ban, vagy más alapszerve­zetben. Az idén csak az amatőr tánc- és dzsessz- zenekarok meghívásos me­gyei és budapesti fesztivál­ja szerepel a tervekben. El­marad a keszthelyi, a sá­rospataki, a gyulai és a budapesti diáknapok immár t hagyományos eseménysoro­zata is. A nagyszabású megmoz­dulásokat a felszabadulás huszadik évfordulójának jegyében jövőre tartják. Ezzel egyidejűleg arról is megemlékeznek, hogy 1965 a kulturális szemle ötödik esztendeje. Az idei erőgyűj­tés, felkészülés után jövő­re a tervek szerint orszá­gos dalostalálkozót rendez­nek Egerben, Esztergomban és Szegeden. Pécs és Nyír­egyháza a népitáncosok se­regszemléjének ad majd otthont Győr, Székesfehér­vár, Kaposvár, Szolnok és Miskolc a színjátszócsopor­tok és a műkedvelő irodal­mi színpadok tagjait látja majd vendégül. Pályázat MCSZAKI VEZETÉSBE mérnököt vagy beruházás­ban gyakorlott technikust keres a Kísérleti Halastavak Szarvas — LOTTÓT ÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása alapján a második játék­héten — nem végleges megállapítás szerint — öt- találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 45 fogadó ért el. nyereményük egyenként 97 678 forint. Há­rom találatot 4677 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 469 forint. Kőt í lála- tot 124 081 fogadó ért el, nyereményük egyenként 17 forint 70 fillér. — A NÉPFRONT III. kongresszusára készülődve a Szolnok városi népfront bizottság első feladatának tekinti a bizottságok újra­választását, felfrissítését. Üzemi-, körzeti- és réteg- gyűléseken választják meg a bizottságok tagjait. A va­sutas dolgozók részére pél­dául* összevontan a jármű­javítóban lesz gyűlés, a cu­korgyárban, vegyiművekben és máshol is sor kerül ezekre. MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Mi ketten, férfiak. Matiné: A sárga cipő története. Hétfőtől: Egy nyár története. Tisza: Boccaccio 70. II. rész. Matiné: A szép Lurette. MÁV kultúrotthon: Fel a fejjel. Hétfőn nincs előadás. JÁSZBERÉNY Lehel: Elektra. Matiné be­vessünk! Hétfőtől: Hamu és gyémánt. KARCÁG Déryné: Az élet kapujá­ban. Matiné: Erdei kaland. Hétfőtől: Fagyosszentek. MEDOSZ: Éjféli mise. Hétfőtől: Szélhámosnő. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20, 20—«9. Kiadóhivatal: 20—94. | Index-szám: 25 068 | Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Köszönetnyilvánítás Köszönet a Szolnoki Já­rási Tanács Végrehajtó Bizottságának, Rákócziúj- falu Községi Tanácsának, Munkásőrségnek, bará­toknak. ismerősöknek és mindazoknak, akik felejt­hetetlen férjem, és édes­apánk temetésén részvé­tükkel fájdalmunkat eny­hítették. Almási Imrém'* és gyermekei, Rákócziűjfalu A Nap kél: 7.30 h-kor, nyugszik: 16.15 h-kor. A Hold kél: 5.25 li­kőr, nyugszik: 14.15 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: hideg, túlnyomóan borult, párás, helyenként ködös idő. Több­felé kisebb havazás, hó- szállingózás. Mérsékelt ke­leti szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: mínusz 7—12 fok között. — CSAKNEM négyezer földművesszövetkezeti veze­tőségi tag gyarapítja szak­mai ismereteit megyénkben a téli oktatáson. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Szélhámosnő. Matiné: Pedro a Sierrába megy. Hétfőtől: Az ezerarcú hős. KUNHEGYES Szabadság: Ml ketten, meg a ló. Matiné: Bambi. Hétfő­től: Gyilkosság Szicíliában. KÜNSZENTMARTON Körös: Ketten a túlvilágról. Matiné: A harangok Rómába mentek. Hétfőtől: Cartouche, MEZŐTÚR Béke: A prágai tréfacsi­náló. Matiné: Iván gyermek­kora. Hétfőtől: Mid néni két élete. Dózsa: Egy kislány iskolába megy. Matiné: Valahol Euró­pában. Hétfőtől: Senki nem tud semmit. Szabadság: Optimista tragé­dia. Hétfőtől: Túl fiatal a szerelemre. TISZAFÜRED Tisza: Feltámadás I—II. r, Matiné: Az elnök úr látoga­tása. Hétfőtől: Tücsök. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Dózsa: Hamu és gyémánt. Matiné: A 13. számú ked­venc. Hétfőtől: Elektra. Hunyadi: Egy szélhámos vallomásai. — Hétfőn nincs előadás. TÚRKEVE Nagykun: A hazugság vá­rosa. Matiné: A tetten ért vadorzó. Hétfőtől: Elektra. SZÍNHÁZ: Szigligeti Színház, Szoinok: délután háromkor és este fél nyolckor: Ma reggel szület­tem. Zagyvarékas: Potya­utas. Hétfőn nincs előadás. — A MAGYAR JOGÁSZ Szövetség Szolnok megyei helyi csoportjának vállala­ti szakosztálya e hó 25-én (szombaton), délelőtt kilenc órakor szakosztályi tag­gyűlést tart a Szolnok me­gyei bíróság T. emelet 31. számú helyiségében. A tag­gyűlésen a vállalati jogász szakosztály egyes szervezer ti kérdéseit beszélik meg. — HAJNALI ébresztőt rendezett szemetesvödrök felborításával, közlekedési táblákon kivert indulókkal K. Gyula a szolnoki Be­loiannisz úton, ahol több virágtartót is elmozdított helyéről. A csendháborítót a BM Szolnok városi-, já­rási rendőrkapitányságának szabálysértési előadója 800 forintra bírságolta. — EZ ÉVBEN befejezik Jászjákóhalma főútvonalai­nak parkosítását. Az út mentét kánna-virággal, muskátlival szépítik. A lakosság e fejlesztéshez több mint 40 000 forint ér­tékű • társadalmi munkát ajánlott fel. MŰVELŐDÉSI HÁZAK: Szolnok, Járműjavító kul- túrháza: délután öttől este kilencig teadélután. Zagyvarékas, községi mű­velődési ház: Potyautas, a Szigligeti Színház vendégjá­téka. A MAGYAR RÁDIŐ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon. Naponta: 18 órától 19 óráig. 1934. január 12. vasárnap: Vasárnapi mindenféle. Ze­nés összeállítás. Január 13. hétfő: Napi krónika. Népdalok. — Arcok és emberek. Jegyzet. Szól a síp... Összeállítás, — Jászsági képek. Riport TELEVÍZIÓ: 10.00: A Tenkes kapitánya. Folytatásos ifjúsági tv-íilm: 1. A vérdíj (ism.) - 10.30: A játékigazgató. Magyarul be­szélő szovjet film (ism.) — 10.55: Az Intervlzió műsora. — A berlini állami Zenekar hangversenye. Közvetítés a berlini rádió hangversenyter- mébőL 14.05: Mezőgazdasági filmműsor. Hogyan nyerhe­tünk több növényi fehérjét? Előadó: Detre István, a Föld­művelésügyi Minisztérium főelőadója. 14.30: A Színház és Filmművészeti Főiskola vizsgaelőadása az Odry szín­padon. Shakespeare: Ahogy tetszik. Vígjáték két részben. (14 éven felülieknek!) A szü­netben: Színházi jegyzet. Kb. 17.00: A Magyar Hirdető mű­sora. 17.10: Budapest—NDK utánpótlás-válogatott jégko­rongmérkőzés. Közvetítés a Kisstadionból. Riporter: Vit- ray Tamás. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Há­rom idegen Rómában. Ma­gyarul beszélő olasz film. (Csak 10 éven felülieknek!) Kb. 21.20: Telesport. — 21.40: Hírek. TV Híradó (ism.) Köszönetét mondunk — mindazoknak, akik Farkas Ottóné szeretett feleségem és drága édesanyánk elhunyta alkalmából — mély gyászunkban velünk voltak és részvétüket fejezték ki, illetve sírjára koszo­rút, virágot helyeztek el. Külön köszönetét mon­dunk a Patyolat Vállalat dolgozóinak és vezetősé­gének, és a Thököly és Beloiannisz úti óvoda dolgozóinak. Férje, Lacika, Gyurika, Lauer és Szebedi család. —.............................. ... R A'DIÖ • TV» MOZ!«SZÍNHAZ JAN Vasárnap Ernő j HAWAY SZIGETI TRAGÉDIA KOLUMBUS A XV. SZAZAD VEGÉN, NYUGATI IRÁNYBAN A $ EÖLD KÖRÜLHAJÓZÁSÁVAL AKARTA ELÉRNI INDIÁT. ÍGY KÖTŐÉ Kt 1492. BEN KUBÁBAN. KÖZEL 300 ÉVNEK KELLETT ELMÚLANIA, HOGY AZ ELSŐ EENER EMBER - -JAMES COOK- 1779.- BEN PARTRA SZÁLL HASSON HAWAII SZIGETÉN. A BRIT TENGERNAGY! HIVATALj KERESKEDELMI És POLITIKAI OKOKBÓL KIFOLYÓLAG SZÜKSÉGESNEK TARTOTTA, HOGY AZ S2° ÉSZAK! SZÉ­LESSÉGEN FELÜL EGY ÁTJÁRÓT KERESSEN A CSEN­DES ÓCEÁNON, AMELY ISMERETÉBEN RÖVIDESE IDŐ ALATT ÉRHETIK EL AZ ANGOL HAJÓK ÉSZAK - -AMERIKA NYUGAT7 PARTVIDÉKET. AZ ANGOL AOMI- RAUTÁS EZZEL AZ ESETLEGES FELFEDEZÉSSEL AKARTA MEGRÖVIDÍTENI A HOSSZÚ TENGERI ÜT IDŐTARTAMÁT. A HARMADIK EXPEDÍCIÓ VEZERHA JÓJA A RESOLUTI­ON. KÍSÉRŐ-HAJÓJA A.DISCOVERY. AZ EXPEDÍCIÓ PA­RANCSNOKÁVÁ JAMES COOK-OT NEVEZZÜK KI 1776 JÚLIUS T4.-ÉN A RESOLUTION KIFUTÓIT A # LA MANCHE CSATORNÁBÓL A NYUT TENGERRE .18.-AN MEGÉRKEZTEK A JÓREMÉNYSÉG FOKÁHOZ, HOGY ITT VÁRJÁK BE AKISÉRŐ HAJÓ OISCOVERY ÉRKEZE-

Next

/
Oldalképek
Tartalom