Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-16 / 12. szám
január 1«. SZOIiNOK MEGYEI NÉPLAP s UTAZÁS ESZTÓNSÁBAN ÜL BESZÉLGETÉS EGY KOVIKBAN Észtország élete egyenletes ütemben zajlik. Pedig mennyire sokrétű. Mégis harmonikusan olvad eggyé a városi kultúra, az erdő — és a szigetlaké emberek egyszerűségével. A megragadó faházak sora a távfűtéses, új város-részekkel. Tallinban annyi kávéház — Kovik — van, mint sehol máshol a Szovjetunióban. Az emeletes Kovikok- ban a tea párolgó gőze a kékes cigarettafüsttel kúszik a mennyezet felé, a tak. Tizenhétezer. És most 142 000-en élveznek tisztes nyugdíjat. Tudja-e, hogy még az életkor is hosz- szabbodott? Régen egy férfi életkora 53 év volt, most 64. A nők tovább élnek, régen is és most is. Hatvan esztendőről 71 évre tolták ki az élethatárt. — Pedig mint mindenhol a szocialista országokban — úgy tudom, — nálunk is kevés az orvos. Jobban vigyáznak az egészségükre az emberek, megtehetik, ingyenes az orvosi ellátás. Sok orvosra van még sa az észt embernek. Észak barnahajú képviselője. Ügy ismeri Esztonia színház-történelmét, mint az észt halász a hálóját, a tenger minden örvényét. Kis országukban is döcögött Thália szekere, csakúgy mint nálunk Déryné idejében. Bolyongott, míg színházcsarnokra lelt, harcolt, míg anyanyelvén játszhatott. Meglepően ismeri a magyar színházakat, noha csak egyszer — tavaly járt hazánkban. Szeretne magyar drámákat bemutatni. A Mtaacti keltára hatalmas szabadtéri stadionja. Harminc—harmincötezer népviseleti ének- és ténekarok felvonulási helye zárt ajtókon át 1b beárad a fenyőerdők illatát horó tengeri saéL Észak tündérjátéka es. De mesterkéletlen és megnyugtató. Arányai kitűnőek: élénk kereskedelem, fejlett ipar. elismerésre méltó állattenyésztés, kultúrált mezőgazdaság, művelt emberek. A váron legnépszerűbb Kovikjában beszélgettem egy tanár emberrel. Lelkesedését nem tudom papírra vetni, de talán a kihámozott számok sem maradnak száraz adatok. — A háború után 5000 általános iskolai tanító volt, most 13 000. Még mindig kevés. De gondolja el, hogy mit jelent ez az emelkedés egy ilyen kis országban mint. a miénk. Nálunk is úgynevezett tanyarendszer van. A sok kis sziget, a szétszórt települések, a ritkán lakott területek csak fokozzák a pedagógus gondokat A másik problémánk: hogyan hozzuk jobb összefüggésbe az elméleti oktatást a politechnikai gyakorlattal? — Az általános iskola nyolc osztályáig a fiú tanulók sokfajta gyakorlati munkával ismerkednek meg, az öt plusz egyes tanítási rendszerben. Utána Különböző szakmai körök alakulnak, s azt választják amihez kedvük, hajlandóságuk van. De irányítást is kapnak egyes szakágakhoz, a helyi szakmunkás szükséglet kielégítése érdekében. Nagy csésze „világos” feketekávét hoz az udvarias pincér. Sok a kávéház, de a kávé túl ..hosszú”, nem olyan erős, nem olyan ízes mint nálunk. Gondolkozom, hogy megmondjam-e, de tanár ismerősöm hibátlan német nyelven tovább ismertet Esztonia oktatási helyzetével. — Harminchárom technikumunk. hat egyetemünk van. Tízezer lakosra 130— 140 főiskolai hallgató jut. Ez tizenhétezer főiskolát jelent... Egy pillanatra mesakad. b mint akinek csak az idézett számról jutna eszébe valami, így folytatja: — Annyi pontosan, ahá- aran régen nyugdíjat kapszükségünk. A jelenlegi 3100 nagyon kevés... Most már a tanár is mosolyog, hogy a számok összefüggésében hány féle témát érint — Kevés a pedagógus, kevés az orvos, kevés a mozi. Bár ebből látszatra van elegendő, de még több kellene. 1962-ben 22 millió nézője volt az észt moziknak. Százezer televízió előfizető. Két csatornán közvetítünk műsort. Naponta hét órás saját és öt órás moszkvai adásban. Kétszázötvenezer rádióelőfizetőt tartunk nyilván. Megszámlálhatatlan könyvtár és kultúrház az ország egész területén. Tallinban négy színház és egy filmstúdió. Évente két-három önálló játékfilmet készítünk, kéthetenként híradó filmet, dokument, báb és rajzfilmeket. — 1962-ben 8 millió példányban adtunk ki könyveket. Hét milliót észt nyelven. A szépirodalmi művek átlagos példányszáma 14 ezer. Sokat olvasunk mi. Ezer lakosra ezeregyszéz újság és folyóirat jut. De több is elkelne, ha több papírunk lenne. örültem, hogy nem kérdezte meg tőlem, milyen nálunk a papírellátás. ÉSZT—MAGYAR BARÁTSÁG Baráti beszélgetésre siettem a Drámai Színházba. Hugo Murre, az igazgató a kapunál várt. Bölcsészből lett színigazgató. Magas, vállas, vidám férfi. A haja gesztenyebama, mégis tipuA Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén a Tiszát és a Köröst követő többszáz kilomé- j tér hosszúságú ártéri erdők- j ben megkezdték a kiöregedett tűzifák és nyárfák irtását. Ezeket az erdőket még a múlt század végén, s a századfordulón telepítették az akkori vízgazdálkodási társulások, Szeretik és tisztelik a magyar színművészetet. El kellett mondanom színházaink műsorát, és hogy milyen bemutatókra készülnek. Melyik új magyar drámának van a legnagyobb sikere és számtalan minden-érdekei kérdésre kért választ. És újból rajtam volt a meglepődés sora. Az egész tallini Drámai Színház, művész és műszaki személyzetével együtt, kollektiven tagja az Észt—Magyar Baráti Társaságnak. Meghívtak a tallini kábelgyárba. Idehaza és külföldön egyaránt szívesen járok az üzemekben. Mindig megragad a gyár szervezett élete, a munka zsongása, a vidám, jókedélyű, örökké tréfálkozó munkások serege. Hogyne tettem volna szívesen eleget a szíves meghívásnak. Nagyszerű embereket ismertem meg és egy fiatal — alig három éves múltra tekintő gvárat. De ma már másként mérik az időt is, mint régen. A kurta három esztendő alatt magas nívóra emeltek egy gyáripart, személyi tapasztalatokat cseréltek a budapesti kábelgyárral. Egv' magvar turista csoport is volt vendégük. Kérésükre magyar nótákat énekeltek, azóta az üzem munkásai munka közben csárdásokat dúdolnak-. És hadd írjam le ezekhez a sorokhoz is: a tallini kábelgyár kollektiven tag- ia az Észt—Magyar Baráti A most kitermelésre kerülő fa mennyisége előreláthatólag meghaladja a 12 000 köbmétert. Tiszaroff és Tö- rökszentmiklós határában úgynevezett tar vágást végeznek. Ez azt jelenti, hogy egész erdőket irtanak ki. A fa nagyrészét az ipar kapja, de kerül belőle tűzifa is. Az öreg erdők helvére még az idén nyárfákat telepítenek. Társaságnak. (Folytatjuk.) Gál Zoltán mm Grcß füzekefm nyárfákat irtanak 8x8* dk. nevetők fóruma Harc a váltócipő körül Olvasóink írják NEM FELEDKEZTEK MEG RÓLUNK Karácsony előtt egy idegen férfi kopogtatott be hozzám, azzal, hogy a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz-től jött. Jókora csomagot hozott, amely — mint később kiderült — mintegy 300 forint értékű ajándékot tartalmazott. Almát, cukrot, lisztet, rizst, tojást küldött a tsz vezetősége. Mint megtudtam, az idős és beteg tagjairól így gondoskodtak az ünnepek előtt. Nagyon jól esett a figyelmesség. Az, hogy nem feledkeztek el rólam, holott már negyedik éve nem tudom segíteni a tsz munkáját, mert gondozásra szoruló beteg vagyok. Ezúton is megköszönöm a szövetkezet vezetőinek, dolgos gazdáinak gondoskodását. özv. Tóth Ferencné Törökszentmiklós MI LESZ A KOCSOROSI BUSZMEGÁLLÓ SORSA? Amióta Szandaszöllőst Szolnokhoz csatolták, helyi járatú autóbusz közlekedik a repülőtérig. Rendezték a buszmegállót is, mégpedig úgy, hogy a Kocsoroson mindenki által megfelelőnek tartott megállót körülbelül 300 méterrel távolabb, a sportrepülőtérig vitték. Mintegy öt ház lakóinak kényelmes ez a megoldás, a nagy többségnek azonban nem, mivel így fél kilométernél többet kell gyalogolni. Az a kérdés is feltevődik, talán sok felesleges pénze van a városi tanácsnak, s ezért egyezett bele abba, hotrv a kikövezett busz-megállót alig két hónapi használat után megsemmisítsék. A másik dolog, amit feltétlenül szóvá kell tenni az, hogy az iskolás gyermekeket napról napra lehagyják az autóbuszról, ha pedig a távolsági járatra szállnak, az első és máso- olrr»! «5 c/ilrnak is sokszor két kilométert kell gvalogol’Mnk a korán beköszöntő sötét estéhen. Űgv vélem, nem kerülne pénzbe, csak egy kis jóakarat kell ahhoz, hogy az autóbuszjáratokkal kapcsolatos panaszokat orvosolja az AKÖV. A kocsorosi és kertvárosi lakók nevében: S. Istvánná GOMBMfT ZETTM John Engwall svéd lelkész gombmúzeumot rende- j zett be saját otthonában. ! A múzeumban, amelyet szívesen keresnek fel a turisták megtekinthető a világ legnagyobb gombgyüj- \ teménye, amelv 125 000 ki- f állítási tárgyat” számláL I Szerkesztőségünkhöz tegnap az alábbi levél érkezett: „A vasárnapi Néplapban iskolánkkal kapcsolatban megjelent egy írás. A „Suli Lenke”, írója bármennyire tréfásnak szánta is, sértőnek találja nevelőtestületünk az abban foglaltakat. Örömmel vettük, hogy végre a mi külső kerületi iskolánkat is kiparlrettáz- ták. Mint a megye minden parkettás iskolájában, természetesen mi is bevezettük a váltócipőt A cikk írója valószínűleg nem tartja a kapcsolatot a nevelőkkel, s ezért nem tudja, hogy idejében megtettük az intézkedéseket ennek bevezetésére. 1933. november 28-án összehívtuk e feladat megbeszélésére a szülői munkaközösséget. A decemberi szülői értekezleten tájékoztattuk a szülőket. A gyermekeknek külön is kihirdettük, hogy január 6- tól váltócipőt kell hozniok. A tanulók közül senki sem , lett beteg ennek következtében. Legsértőbbnek az utóiratot tartjuk. Senki sem állíthatja egyetlen nevelőnkről sem, hegy nem foglalkozik mással, mint a „váltóidővel” és a „váltócipővel”, s főképpen, hogy nem törekszünk jobb módszerek segítségével eredményesebb oktató- és nevelőmunka elérésére. Jut erre is időnk a fent említett problémák mellett. Kérnénk a Szerkesztőséget, hogy hasonló írás megjelenése előtt győződjenek meg az abban írandók igazságáról. Elvtársi köszöntéssel: a Bajcsy-Zs. úti ált. iskola nevelőtestülete * A szerkesztőség válasza: Magunk sem vártuk, hogy kis humoreszkünk ilyen mély hatást tesz a fenti iskola nevelőtestületére is. Amit tréfás formában tollhegyre szúrtunk, azt továbbra is fenntartjuk. Nem tartjuk helyesnek az iskolai váltócipő-rendszert. Ennek pedig több oka van. Alig van olyan iskola, ahol a váltócipő felvételére megfelelő körülményeket biztosítanának. A Kassai úton például szűk kis alagsori helyiség szolgál a cipővál- tás céliaira, ahova egyszerre zúdul le három-négy osztály, a gyerekek szinte egymást tiporják és meglehetősen sok idejüket is elveszi. A Sípos téren a kövezett folyosón húzzák a gyerekek a cipőt, még leülni sincs lehetőség. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy inkább mellékhelyiséget építenének ehhez az iskolához, hogy sáros időben ne kelljen az udvarra kijárni.) Nem tartjuk indokoltnak a váltócipő rendszer fenntartását sok okból. Például azért sem, mert még egy közhivatalt sem láttunk* ahová a parkettázott szobába az alkalmazottak és ügyfelek csak papucsban léphetnének be. Ha a megfelelő lábtörlőben gondosan megtörölték a cipőt, nyugodtan beléphet bárki bárhová, akár a miniszterelnök szobájába is saját, nem váltott cipőjében. Nagyon helyesnek tartjuk egy másodikos kisleány napokban hallott megjegyzését: Miért kell nekem levetnem az utcai cipőt, ha a tanító néni ugyanakkor abban a cipőben tanít, amelyikben az utcáról jött? Félreértés ne essék, helyesnek tartjuk azt a nevelési elvet, amelyik, kultúrált körülményeket, tiszta tantermeket akar biztosítani. De ez ne a gyermekek rovására történjék, akik sok időt vesztegetnek el a váltócipők fel-, lehúzgálásával, megrövidítve ezzel a szünetet, ha például játszani az udvarra akarnak lemenni. Azt természetesen meg lehet követelni, hogy szöges bakancsban senki se tehesse be a lábát az iskolába. Ez azonban úgyis csak ritka kivétel. Fenti véleményünk nem most született, hanem a sok beérkezett levélben és telefonon elmondott szülői panasz nyomán alakult ki és ez adta az ötletet a vitatott humoreszlc írójának is. A problémát végleg a tervezők oldhatnák meg. Véleményünk szerint legalább olyan kultúrált és százszor könnyebben tisztán tartható a szép műanyagpadló, ráadásul karbantartása lényegesen kevesebb munkát igényel, a népgazdaság pedig megtakarít és lakásokba adhat át egy csomó, nehéz valutáért vásárolt import parkettet. összegezve: a megoldás nem a váltócipő, hanem a gondos lábtörlés, a gyakoribb takarítás, amiben felváltva és megfelelő ruhában a nagyobb tanulók segíthetnek. Már csak azért is a váltócipő ellen vagyunk, mert ugyanezekben a parkettás termekben tanulnak az esti- és levelező iskolások is. Vajon velük ki vetet váltócipőt? Ami a levél utolsó bekezdését illeti, semmiképpen sem óhajtottuk megsérteni a tantestületet. Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a pedagógusok energiájuknak legnagyobb részét az oktatásra, nevelésre fordítják. De a szatíra torzító tükre ezúttal arra akarta a figyelmet felhívni, hogy azt az energiát, amit a pedagógusoknak a cipőváltás körül ki kell fejteni, tényleg más, nagyobb és fontosabb feladatok megoldására használhatnák fel. A Szőlészeti Kutató Intézet tarcali gazdaságának bormúzeumtban. Szita Miklós pincemester a nemesnenésszei bevont üvegeket ellenőrzi
