Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-16 / 12. szám

1964. Január 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II Sskofahajó a tengeren A jövő kereskedelmi é§ haditengeré* szei gyakorolnak a Rvck csatornán Kedvező a szél, dagadnak a vitorlák. Lasan szeli a Ryck-csa- torna vizét a „Wilhelm Pick” iskolahajó. A motor Greifswald vidékén viszi a hajót. „Minden tiszta, a vitorla előkészítve a gya­korlatokhoz!” Huszonhat kékruhás fiatalember elis- métli a parancsot és állo­máshelyére siet. Ki tudja hányszor gyakorolják már ezt. Percek alatt 500 négy­zetméternyi vitorlavásznat csavarnak össze és tesznek nyugalmi helyzetbe. Most már minden nehézség nél­kül fekszik neki a szél nyo­másának a kis vitorláshajó. A tanfolyamnak ez az első kirándulása. Gerhard Sámuel a kapitány, első tisztje Karl-Hein Schäfer és a főfedélzetmester, Willi Schmabeck nem valami ba­rátságos arccal nézik a fia­talokat. Nem úgy sikerült a gyakorlat, ahogy szeret­ték volna. Nagyon lassan megy még minden. Pedig a kikötőben már, egészen jól sikerültek a gyakorlatok. Na igaz, hogy úgy valami­vel könnyebb az árbocra felmászni. Csak akkor nyu­godtunk meg, amikor Sá­muel kapitány a követke­zőket írta a hajónaplóba: „A tanulók ismét a vára­kozásnak megfelelően, jól vizsgáztak és a legközeleb­bi utazásra, a Kattegeat-ra jól fel vannak készülve. 8—9-es szélerősségnél telje­sen a terv szerinti utazást hajtottuk végre”. Ha pedig mindezt egy tapasztalt öreg utazó mondja, akkor az teljesen bizonyos. Természetesen a koz­mikus korszakban is szük­ség van a vitorláshajókon történő kiképzésekre. Nem­csak a testi edzésekben játszik ez nagy szerepet, de a tengerészeti és navigá­ciós alapfogalmakat sem lehet sehol máshol úgy el­sajátítani, mint ezen a csi­nos kis sóner-brigg-en. És hogy milyen jó nevelői le­hetőségeket tartalmaz egy ilyen utazás, azt legjobban a kapitány véleménye bi­zonyítja. Meglepő volt, hogy nem akar mindegyik résztvevő később állandóan a tenge­ren utazni. Sokan közülük itt készülnek elő a hadse­regbeli tengerészszolgála­tukra. De a tizenhét éves berlini középiskolás fiatal Michael Hesse számára csak egy cél van: tisztnek lenni a haditengerészetnél, majd utána talán a keres­kedelmi hajózás tisztjeként nagy utazásokat tenni a világ tengerein. gény klasszikusa, Alois Ji- rásek volt az osztályfőnö­ke, a volt Csehszlovák Ke­reskedelmi Akadémia épü­lete a Resslova utcában, ahol kitüntetéssel végezte tanulmányait, hogy sohase legyen belőle könyvelő. — Még áll a Perstyn forgal­mas útkereszteződése, ahol rövid ideig Kokoska úr drogériájában gyakorno- kosködott, és a kosírei la- movka feletti villa, ahol mint az „Állatok világa” című folyóirat szerkesztője csodálatos lényeket és ször­nyeket gondolt ki, hogy megtöltse velük folyóirata cikkeit. És még megvan a rend­őrigazgatóság is, Hasek sze­rint a „direkció”, ahol gya­kori vendég volt a Svejk szerzője: csavargás, csopor­tosulás, utcai gázlámpák eloltása, statáriumot hirde­tő falragaszok letépése miatt. És egyszer — majd hogy le nem lőtték itt, ami­kor mint tizennégyéves diá­kot a statárium ideje alatt kövekkel teli zsebekkel tar­tóztattak le, de amelyeket akkor tényleg csak az is­kolai szertár számára vitt az ásványtani anyagokat áruló üzletből. Jaroslav Hasek után Prá­gában mindenütt marad­tak nyomok. És ezek soha­sem tűnnek el. Mert — „Ö nem gyújtotta fel az efezo- szi istennő templomát, aho­gyan azt a buta Herosztrá- tesz tette, hogy bekerüljön az újságokba és az iskolai olvasókönyvekbe”, — aho­gyan Hasek halhatatlan hősét bemutatja. Jiri Műk ritkán épült új ház. Hány tanya volt észt földön, ami már csak lebontásra volt alkalmas. S bennük csalá­dok éltek, akik arról álmo­doztak. hogy életük egyszer majd jobbra fordul és új házat építhetnek. De életük rendszerint nem fordult jobbra és az új házat is csak álmukban láthatták meg. Jaan Veljdrával végig­jártam az állattenyésztő farmot. Az épületek újak, a legutolsó típus szerint valók. Van két sertésól, mindegyik 500 sertés részé­re, hatalmas szarvasmarha­istálló, másfélezer állat ré­szére és tyúkfarm. Van a a gazdaságban szőrmésál- lat-farm is. Ezüstrókát és vidrát tenyésztenek. Nem élnek rosszul a kol­hozisták. Vipvi Veljdra fe­jőnő 120—150 rubelt keres havonta. Ennyit visz haza a férje is. A zöldséget, bur­gonyát, gyümölcsöt a kol­hoz tagjai nem a piaci, ha­nem önköltségi áron vásá­rolhatják meg a kolhozban Ezen kívül minden kolhoz­tagnak van félhektár ház­táji földje is. A háztáji ter­mését szabadon eladhatják a piacon. A kolhozparaszt tarthat személyi tulajdon­ban tehenet, sertést, apró­jószágot. A tejet, húst, to­jást szintén piacra vihetik. Sok paraszt azonban nem akar tehenet tartani. Nagy gondot okoz a vele való foglalatosság — szénát gyűjteni, élelmet készíte­ni... De minek is? Tejter­méket lehet kapni a kol­hozban is, amennyi csak kell, ráadásul olcsón. Az embereknek ma már több szabad idő kell, hogy eljár­hassanak a klubba. • • Ot éve nyílt meg a kol­hoz klubja. Van filmszín­háza, gyakran ellátogatnak ide a fővárosi színházak művészei is. A klubnak vannak tán­cosai, énekesei, s zenészei. Hogy kik ők? Természete­ién kolhozparasztok. Reggel utaztam. Velem együtt szállt fel a buszba egy öreg kolhozista, Tü.m Randmaa is. A kolhoz ál­lal épített üdülőbe igyeke- :ett, ami három éve épült i köztársaság kolhozainak lajánlásából. — Megértem nyolcvan vet, de még nem láttam a ! tengert — mondta. — Most j végre meglát'") G. Grchmat | LÁTOGATÁS Palivec korcsmáros utódjánál A SVRV SÖVÉNY M Jaroslav Hasek nyomdohiu; ^Háború után este hat­kor a Kalichnál”, e szavak­kal hívta baráti találkozó­ra Svejk a jó katona baj- társát, Vodicka árkászt. Svejk egyetlen olvasója sem tudja elfelejteni a „Kalich” kiskocsmát, ahon­nan a könyv hősét és Pali­vec vendéglőst mindjárt a történet kezdetén elvitte az „igazságszolgáltatás’ sújtó keze Bretschneider detek­tív alakjában. A vendégle ma egyike azon barátságos, idillikus, néha kicsit tele­füstölt prágai kiskocsmák­nak, ahol jóízű pilzeni sör folyik és vidám nevetés hangzik. A Svejk szerzőjének, Ja­roslav Haseknek e lokálok, borozók és kávéházak nem­csak találkozások és barát) csevegések színhelyét je­lentették. A Svejk zseniá­lis szerzőjének ezekben volt nagy, szinte grandiózus dolgozószobája. Ahogyan más, világi életükben sze­rencsésebb szerzőknek kan­dallóik, íróasztalaik, kris­tály csillárjaik és gazdag könyvtáraik voltak, úgy a bohém Jaroslav Haseknek csak kocsmai asztal jutoti az emberi arcok és a ké­részéletű sorsok örökké vál­tozó kaleidoszkópjával. — Ezen asztalkák, kopott szé­kek, pislákoló lámpák és boltíves csapszékek rekon­l'axivtc vc-uicBius mai utódja. struálása Jaroslav Hasek humorista és szatíraíró dol­gozószobájaként annyi év után már emberfeletti fel­adat. Ezt eddig még senki sem kísérelte meg. Hiszen sok százra tehető azon elbeszélések és humo­ros történetek száma, ame­lyeket Hasek prágai kocs­mákban való megfigyelései alapján örökített meg. Ez csak az 1900—1908-as évek­ben napi egy elbeszélést jelentett, amelyeket Hasek megírt és mindjárt el is adott különböző újságok­nak és folyóiratoknak, hogy legyen miből élnie neki magának és özvegy édesanyjának. Az ő munkái nyomán is­meri az egész világ a Ha­sek közelében élő kisembe­rek jelentéktelen sorsait. Ezek nem is sejtették, hogy ippen abban a pillanatban, amikor söröspoharaik fe­nekére néztek, lettek maró gúnyának zsákmányai. És azt sem tudták, hogy törté­neteiken még évek múltán is nevetni fognak öt világ­rész olvasói. Prágában sok emlék ma­radt Hasek után. A belvá­ros minden utcájában, min­den sarok mögött rátalál­hatunk nyomára. Megte­kinthető a Skolská utcai ház, — ahol született, a volt császári és királyi fő­gimnázium Zitná utcai épü­lete, ahol az első osztály­ban a cseh történelmi re­Minden nyáron elutaz­tam a gyermekeimmel Tal- linból a nagyapához, Vil- jangyimába, a tanyára. Ott­hagytuk a városi kényel­met; a vízvezetéket gázt, fürdőszobát, s cserébe falu­si levegőt, erdőt, patakot és langyos, párázó tejet kaptunk. A legközelebbi szomszéd is jó három kilométerre la­kott tőlünk. Néha elment valaki a tanya mellett, de nem sokat láthatott belőle, mert nagyapám tanyája szinte hermetikusan el volt zárva a külvilágtól sűrű sövénnyel és egyformára nyesett fenyőfákkal. Ne gondolják azonban, hogy az ilyen sűrű, zöld fal mögött csak, a mi nagy­apánk éldegélt a maga csöppnyi világában — aki ráadásul zárkózott, kevés beszédű, sőt, komor ember volt. Többezer . magányos tanya volt így szétszórva szerte Észtországban. Egyik tanyától a másikig 3—4 km is volt a távolság. A gyere­keknek az iskoláig még több is. Ha valaki vásárol­ni ment a piacra, vagy a boltba, az már kész ese­ményszámba ment. Nagy­apám felesége például negyven évig egyszer sem volt a városban, nem látott egy filmet sem, nem hall­gatott rádiót. így éldegélt a sűrű sövény mögött a ta­nyán. Ez már a második tanyájuk volt. Az elsőt elad­ták még a burzsoá időkben, hogy ki tudják fizetni az adót. Akkoriban az újsá­gokban egész oldalakat tett ki azoknak a parasztoknak a neve és címe, akik árve­résen akartak túladni kis tanyájukon. Jóideje már nem járunk a tanyára. Nagyapám csa­ládja átköltözött egy új kolhczfaíuba. Most már minden a közelükben van: üzletek, iskola, fodrász, klub. S a mi falusi nagy­apánk házába beköszöntött a kényelem, amiben régen csak a városi embernek volt része — vízvezeték, fürdőszoba, rádió. Igaz, Ö még most is azt mondogat­ja. hogy a régi helyen is jó volt neki, de én azt hi­szem, ez csak afféle nagy­apai makacsság. Ami pedig az asszonyokat és gyereke­ket illeti — azok őszintén jól érzik itt magukat. Nemrégiben vendégség­ben voltam egy volt ta­nyásnál, aki jelenleg a nagy klasszikus észt író, Edvard Vilde hevét viselő kolhoz tagja. Az új településen fehér, kőből épült új csalá­di házak egész sora állt, melyeket már nem sűrű sö­vény, hanem virágos kert vett körül. Mellettük áru­házak, étterem, fodrász, klub, eszpresszó és könyv­tár található. Beléptem Vipvi Veljdra házába, ö fejőnő, férje ál­latorvos a kolhozban. Két gyermekük van: az ötéves Valdur és a hároméves Kersti. Üj házuk háromszobás, s pazarul berendezett kony­ha és fürdőszoba is tartozik hozzá. A szobákban mo­dern bútor, rádió, televízió s a szekrényben üveg mö­gött — könyvek. — Már nyolcvankét csa­lád lakik nálunk ilyen la­kásokban — mondta Vipvi. — A házakat a kolhoz épít­tette, de sokan saját házat építettek. Jól tudom, hogy a ré­or*C'TA rft- ~T-, rve^von ffeui -»»«» NkUl » auluw llUtlulUUMUMl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom