Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-12 / 9. szám
1984, Január 12. SZOLNOK MEGY19 NÉPLAP n LÁTOGATÁS Palivec korcsmáros utód fánál Iskolahajó a tengeren A jövő kereskedelmi és haditengerészei gyakorolnak a Rvck csatornán Kedvező a szél, dagadnak a vitorlák. Jaroslav Hasek nyomdokain „Háború után este hatkor a Kalichnál”, e szavakkal hívta baráti találkozóra Svejk a jó katona bajtársát, Vodicka árkászt. Svejk egyetlen olvasója sem tudja elfelejteni a „Kalich” kiskocsmát, ahonnan a könyv hősét és Palivec vendéglőst mindjárt a történet kezdetén elvitte a? „igazságszolgáltatás’ sújtc keze Bretschneider detektív alakjában. A vendéglő ma egyike azon barátságos, idillikus, néha kicsit telefüstölt prágai kiskocsmáknak, ahol jóízű pilzeni sör folyik és vidám nevetés hangzik. A Svejk szerzőjének, Jaroslav Haseknek e lokálok borozók és kávéházak nemcsak találkozások és baráti csevegések színhelyét jelentették. A Svejk zseniális szerzőjének ezekben volt nagy, szinte grandiózus dolgozószobája. Ahogyan más, világi életükben szerencsésebb szerzőknek kandallóik, íróasztalaik, kristály csillárjaik és gazdag könyvtáraik voltak, úgy e bohém Jaroslav Haseknet csak kocsmai asztal jutott az emberi arcok és a kérészéletű sorsok örökké változó kaleidoszkópjával. — Ezen asztalkák, kopott székek, pislákoló lámpák és boltíves csapszékek rekonMinclen nyáron elutaztam a gyermekeimmel Tal- linból a nagyapához, Vil- jangyimába, a tanyára. Otthagytuk a városi kényelmet; a vízvezetéket gázt, fürdőszobát, s cserébe falusi levegőt, erdőt, patakot és langyos, párázó tejet kaptunk. Ä legközelebbi szomszéd is jó három kilométerre lakott tőlünk. Néha elment valaki a tanya mellett, de nem sokat láthatott belőle, mert nagyapám tanyája szinte hermetikusan el volt zárva a külvilágtól sűrű sövénnyel és egyformára nyesett fenyőfákkal. Ne gondolják azonban, hogy az ilyen sűrű, zöld fal mögött csak a mi nagyapánk éldegélt a maga csöppnyi világában — aki ráadásul zárkózott, kevés beszédű, sőt, komor ember volt. Többezer magányos tanya volt így szétszórva szerte Észtországban. Egyik tanyától a másikig 3—4 km is volt a távolság. A gyerekeknek az iskoláig még több is. Ha valaki vásárolni ment a piacra, vagy a boltba, az már kész esekauvc« >t,. a.siu5 mai utódja. ményszámba ment. Nagyapám felesége például negyven évig egyszer sem volt a városban, nem látott egy filmet sem, nem hallgatott rádiót. így éldegélt a sűrű sövény mögött a tanyán. Ez már a második tanyájuk volt. Az elsőt eladták még a burzsoá időkben, hogy ki tudják fizetni az adót. Akkoriban az újságokban egész oldalakat tett ld azoknak a parasztoknak a neve és címe. akik árverésen akartak túladni kis tanyájukon. Jóideje már nem járunk a tanyára. Nagyapám családja átköltözött egy új kolhozfaluba. Most már minden a közelükben van: üzletek, iskola, fodrász, klub. S a mi falusi nagyapánk házába beköszöntött a kényelem, amiben régen csak a városi embernek volt része — vízvezeték, fürdőszoba, rádió. Igaz. ö még mast is azt mondogatja, hogy a régi helyen is jó volt neki, de én azt hiszem, ez csak afféle nagyapai makacsság. Ami pedig az asszonyokat és gyerekeket illeti — azok őszintén struálása Jaroslav Hasek humorista és szatíraíró dolgozószobájaként annyi év után már emberfeletti feladat. Ezt eddig még senki sem kísérelte meg. Hiszen sok százra tehető azon elbeszélések és humoros történetek száma, amelyeket Hasek prágai kocsmákban való megfigyelései alapján örökített meg. Ez csak az 1900—1908-as években napi egy elbeszélést jelentett, amelyeket Hasek megírt és mindjárt el is idott különböző újságoknak és folyóiratoknak, hogy legyen miből élnie neki magának és özvegy édesanyjának. Az ő munkái nyomán ismeri az egész világ a Há- sek közelében élő kisemberek jelentéktelen sorsait. ”zek nem is sejtették, hogy ippen abban a pillanatban, amikor söröspoharaik fenekére néztek, lettek maró gúnyának zsákmányai. És azt sem tudták, hogy történeteiken még évek múltán s nevetni fognak öt világész olvasói. Prágában sok emlék maradt Hasek után. A belváros minden utcájában, minden sarok mögött rátalálhatunk nyomára. Megtekinthető a Skolská utcai ház, — ahol született, a volt császári és királyi főgimnázium Zitná utcai épülete, ahol az első osztályban a cseh történelmi rejól érzik itt magukat Nemrégiben vendégségben voltam egy volt tanyásnál, aki jelenleg a nagy klasszikus észt író, Edvard Vilde nevét viselő kolhoz tagja. , Az új településen fehér, kőből épült új családi házak egész sora állt, melyeket mái nem sűrű sövény, hanem virágos kert vett körül. Mellettük áruházak. étterem, fodrász, klub, eszpresszó és könyvtár található. Beléptem Vipvi Veljdra házába. Ö fe.iőnő, férje állatorvos a kolhozban. Két gyermekük van: az ötéves Valdur és a hároméves Kersti. Új házuk háromszobás, s pazarul berendezett konyha és fürdőszoba is tartozik hozzá. A szobákban modern bútor, rádió, televízió s a szekrényben üveg mögött — könyvek. — Már nyolcvankét család lakik nálunk ilyen lakásokban — mondta Vipvi. — A házakat a kolhoz építtette, de sokan saját házat építettek. Jól tudom, hogy a néEíi rfU ~ ■n r^iven gény klasszikusa, Alois Ji- rásek volt az osztályfőnöke, a volt Csehszlovák Kereskedelmi Akadémia épülete a Resslova utcában, ahol kitüntetéssel végezte tanulmányait, hogy sohase legyen belőle könyvelő. — Még áll a Perstyn forgalmas útkereszteződése, ahol rövid ideig Kokoska úr drogériájában gyakorno- koskodott, és a kosírei la- movka feletti villa, ahol mint az „Állatok világa” című folyóirat szerkesztője csodálatos lényeket és szörnyeket gondolt ki, hogy megtöltse velük folyóirata cikkeit. És még megvan a rendőrigazgatóság is, Hasek szerint a „direkció”, ahol gyakori vendég volt a Svejk szerzője: csavargás, csoportosulás, utcai gázlámpák eloltása, statáriumot hirdető falragaszok letépése miatt. És egyszer — majd hogy le nem lőtték itt, amikor mint tizennégyéves diákot a statárium ideje alatt kövekkel teli zsebekkel tartóztattak le, de amelyeket akkor tényleg csak az iskolai szertár számára vitt az ásványtani anyagokat áruló üzletből. Jaroslav Hasek után Prágában mindenütt maradtak nyomok. És ezek sohasem tűnnek el. Mert — „ö nem gyújtotta fel az efezo- szi istennő templomát, ahogyan azt a buta Herosztrá- tesz tette, hogy bekerüljön az újságokba és az iskolai olvasókönyvekbe”, — ahogyan Hasek halhatatlan hősét bemutatja. Jiri Műk ritkán épült új ház. Hány tanya volt észt földön, ami már csak lebontásra volt alkalmas. S bennük családok éltek, akik arról álmodoztak. hogy életük egyszer majd jobbra fordul és új házat építhetnek. De életük rendszerint nem fordult jobbra és az új házat is csak álmukban láthatták meg. Jaan Veljdrával végigjártam az állattenyésztő farmot. Az épületek újak, a legutolsó típus szerint valók. Van két sertésó], mindegyik 500 sertés részére, hatalmas szarvasmarha- istálló. másfélezer állat részére és tyúkfarm. Van a a gazdaságban szőrmésál- lat-farm is. Ezüstrókát és vidrát tenyésztenek. Nem élnek rosszul a kolhozisták. Vipvi Veljdra fejőnő 120—150 rubelt keres havonta. Ennyit visz haza a férje is. A zöldséget, burgonyát. gyümölcsöt a kolhoz tagjai nem a piaci, hanem önköltségi áron vásárolhatják meg a kolhozban Ezen kívül minden kolhoztagnak van félhektár háztáji földje is. A háztáji termését szabadon eladhatják a piacon. A kolhozparaszt tarthat személyi tulajdonban tehenet, sertést, aprójószágot. A tejet, húst, tojást szintén piacra vihetik. Sok paraszt azonban nem akar tehenet tartani. Nagy gondot okoz a vele való foglalatosság — szénát gyűjteni, élelmet készíteni... De minek is? Tejterméket lehet kapni a kolhozban is, amennyi csak kell, ráadásul olcsón. Az embereknek ma már több szabad idő kell, hogy eljárhassanak a klubba. Q • Ot eve nyílt meg a kolhoz klubja. Van filmszínháza, gyakran ellátogatnak ide a fővárosi színházak művészei is. A klubnak vannak táncosai, énekesei, s zenészei. Hogy kik ők? Természeteién kolhozparasztok. Reggel utaztam. Velem együtt szállt fel a buszba egy öreg kolhozista, Tü.in Randmaa is. A kolhoz ál- !al épített üdülőbe igj'eke- :ett, ami három éve épült ’ köztársaság kolhozainak 'lajánlásából. — Megértem nyolcvan vet, de még nem láttam a tengert — mondta. — Most végre megláto-n G. Grebmat Lasan szeli a Ryck-csa- torna vizét a „Wilhelm Pick” iskolahajó. A motor Greifswald vidékén viszi a. hajót. „Minden tiszta, a vitorla előkészítve a gyakorlatokhoz!” Huszonhat kékruhás fiatalember elis- métli a parancsot és állomáshelyére siet. Ki tudja hányszor gyakorolják már ezt. Percek alatt 500 négyzetméternyi vitorlavásznat csavarnak össze és tesznek nyugalmi helyzetbe. Most már minden nehézség nélkül fekszik neki a szél nyomásának a kis vitorláshajó. A tanfolyamnak ez az első kirándulása. Gerhard Sámuel a kapitány, első tisztje Karl-Hein Schäfer és a főfedélzetmester, Willi Schmabeck nem valami barátságos arccal nézik a fiatalokat. Nem úgy sikerült a gyakorlat,- ahogy szerették volna. Nagyon lassan megy még minden. Pecjig a kikötőben már egészen jól sikerültek a gyakorlatok. Na igaz, hogy úgy valamivel könnyebb az árbocra felmászni. Csak akkor nyugodtunk meg, amikor Samuel kapitány a következőket írta a hajónaplóba: „A tanulók ismét a várakozásnak megfelelően, jól vizsgáztak és a legközelebbi Utazásra, a Kattegeat-ra jól fel vannak készülve. 8—9-es szélerősségnél teljesen a terv szerinti utazást hajtottuk végre”. Ha pedig mindezt egy tapasztalt öreg utazó mondja, akkor az teljesen bizonyos. Természetesen a kozmikus korszakban is szükség van a vitorláshajókon történő kiképzésekre. Nemcsak a testi edzésekben játszik ez nagy szerepet, de a tengerészeti és navigációs alapfogalmakat sem lehet sehol máshol úgy elsajátítani, mint ezen a csinos kis sóner-brigg-en. És hogy milyen jó nevelői lehetőségeket tartalmaz egy ilyen utazás, azt legjobban a kapitány véleménye bizonyítja. Meglepő volt, hogy nem akar mindegyik résztvevő később állandóan a tengeren utazni. Sokan közülük itt készülnek elő a hadseregbeli tengerészszolgálatukra. De a tizenhét éves berlini középiskolás fiatal Michael Hesse számára csak egy cél van: tisztnek lenni a haditengerészetnél, majd utána talán a kereskedelmi hajózás tisztjeként nagy utazásokat tenni a világ tengerein. fiuji-vuu* tn>w a lUitufUMnUdK A SÍÍRIÍ SÖVÉNY MÖGOIT...
