Szolnok Megyei Néplap, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-10 / 288. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. december 10 NegyYenezer sütemény, ezer hektó bor, malacsült A vendéglátói pari vállalat készül karácsonyra és szilveszterre Alig múlt el néhány nap december hónapból, ám a Szolnok megyei Vendéglá­tóipari Vállalatnál már fel­készültek az ünnepekre, ka­rácsonyra éö szilveszterre. Már elöljáróban megálla­píthatjuk: az idén sem lesz hiány ételben, italban, fi­nom süteményben. Előzetes értesüléseink sze­rint a vendéglátóipari vál­lalat szakácsai ismét be akarják bizonyítani sza­kácsművészetüket. A külön­böző hagyományos magyar ételek mellett ételkülönle­gességek és a francia kony­ha ínyenc falatai is szere­pelnek majd az étlapon. S ami a szilveszteri hangula­tot emeli, szinte kivétel nélkül minden étteremben kapható lesz malacsült S hogy ne szomjazzon a szórakozni vágyó közönség, közel tíz féle bor közül vá­logathat. A karácsonyi és a szilveszteri ünnepekre á vendéglátóipari vállalat 500 hektoliter folyó bort, 300 hektoliter palackos bort, majd ezer üveg pezsgőt és jelentős mennyiségű habzó­bort hoz forgalomba, S aki éppen a likőrt vagy a ko­nyakot kedveli, az is ihat kedvére. A vállalat cukrászműhe­lye is felkészülten várja a szokásos ünnepi nagy for­galmat A szokottnál kettő­vel több kemencét állítot­tak munkába, de még ez a kapacitás is kevésnek bizo­nyul. Az idei karácsonyra negyvenezer süteményt há­romszáz dísztortát négy­mázsa sós teasüteményt ugyanennyi édes teasüte­ményt és megközelítőleg ilyen mennyiségű kará­csonyfa-függeléket készíte­nek a cukrászműhely dol­gozói. Kalács és beigli is lesz bőven. Egyelőre négy mázsát sütnek, de ha ennél többre lesz szükség, akkor túlóráznak a cukrászok, de elkészítik a megrendelése­ket. És azok, akik a tejszín­habos süteményt szeretik, azok is ehetnek bőven gesz­tenyepürét sarokházat vagy éppen egy nagy adag tiszta tejszínhabot. Csak geszte­nyepüréből több mint öt­ezer adag kerül karácsony­kor a cukrászdák pultjaira. „A helyes étkezés hete“ Csehszlovákiában évről évre megrendezik a „Helyes étkezés és az egészség he­tét”. A népélelmezési ku­tató intézet muníkatársai felhívják a figyelmet az ételek elkészítésének hiá­nyosságaira, óvják a lakos­ságot az olyan ételektől, amelyekben túlsúlyban van a cukor és a zsír, s he­lyettük a zöldségféléiket és a tejtermékeket ajánlják. Megállapították, hogy a csehszlovákok átlagos ka­lóriafogyasztása 3150 kaló­ria, vagyis eléri az Egyesült Államok és Kanada dolgo­zódnak kalóriafogyasztását. Csökkent a hálózati üzemzavarok kijavításának ideje A Tiszántúli Áramszol­gáltató Vállalat szolnoki üzletigazgatósága ultrarö­vidhullámú rádió-adóvevő készülékkel felszerelt gép­kocsik segítségével hárítja el a hálózati üzemzavaro­kat. A szolnoki, karcagi, mezőtúri és szentesi kiren­deltségekről öt ilyen gépko­csit mozgatnak, azokra a helyekre, ahol üzemzavar KÖNYVESPOLC támad. A többéves gyakor­lat kedvező, jó tapasztala­tokat hozott: általában há­rom, négy órahosszával megrövidítették egy-egy be­jelentett hiba kijavítását A szerelőknek ugyanis nem kell munka végeztével a központba visszatérni, ha­nem nyomban indulhatnak az újabb hibák kijavítá­sára. Katkó István : Dicső rokonom A képlet: adva van egy átlagos fiatalember, aki nem politizál, éli az átlag- hivatalnokok szürke életét. Olyan, mint sok-sok mai fiatal. Egy szép napon há­rom komoly idősebb elv­társ látogatja meg, kiderült ugyanis, hogy nagybátyja a spanyol polgárháború hőse volt. A szürke fiatalember reflektorfénybe kerül, min­denki azt akarja, hogy mél­Ipari újdonságok HÁZ öt nap alatt A Szovjetunióban meg­döntötték az előregyártott elemekből való házépítés gyorsasági rekordját: Moszk- vában öt nap alatt épült fel egy 60 lakásos lakóház. GÁZVEZETÉK A KAUK/ZUSON KERESZTÜL Üzembe helyezték az Ordzsonikidze—Tbiliszi kö­zött húzódó gázvezetéket. A Kaukázus hegység felett a vezeték 2395 méter ma­gasságban húzódik és át­halad a Kúra és a Tereli folyón. Az új vezeték egyik kü­lönlegessége, hogy bizonyos szakaszokon több méterrel a föld felett halad. TEJVEZETÉK Az észak-kaukázusi he­gyekben plasztik csővezeté­ket létesítettek, amely 2800 méter hosszú és amelyen kérésziül a 2500 méter ma­gasan fekvő hegyi legelők­ről a völgybeli tejfeldol­gozó üzemeikbe szállítják a tejet. A tej 18 perc alatt ieszi meg az utat és ezalatt trúmt hfVl. NÉGYKEREKŰ „SZPUTNYIK” Az egyik szovjet motor­kerékpárgyárban felépült a legkisebb szovjet személy­autó-típus: az apró, négy­kerekű „Szputnyik”. Súly'j 500 kg. 15 lóerős motorja van, sebessége 75 km órán­ként. Két személy ülhet elől és két gyermek a hát­só ülésen, TUBUSGYÁR A lengyel közönség sokat bosszankodott amiatt, hogy időnként kifogyott az üzle­tekben a fogpaszta. Ennek oka az alumíniumtubusok hiánya volt. Most kiküszö­bölik ezt a hiányosságot: a külföldön is közismert póz­nán! Lechia kozmetikai gyárban tubusüzemet léte­sítenek. amely évente 80 millió tubust gyárt majd. tó legyen a hős nagybácsi­hoz, beszervezik különböző oktatásokra és úgy látszik, minden a legszebben elin­téződik, a hős árnyékában elindul egy karrier. Katkó István érdeme, hogy ebben a témában meg­látta a fonákot. Azt, hogy ez a fiatalember nem óhajt élni a nagybácsi emlékéből, hogy félti a saját egyénisé­gét. S eközben mint afféle mai modem fiatal, elkese­redett cinizmussal, gúnyos fölénnyel védekezik, kéz- zel-lábbal tiltakozik az el­len, hogy ő mint a hős ro­kona szerepeljen. Az író ügyesen vezet vé­gig bennünket a fiú lelki válságán. És közben a nagy szavakat, az ötvenkettes évek harsogó frázispropa­gandáját is bírálja. A tör­ténet akkor válik különö­sen izgalmassá, amikor a személyi kultusz belső logi­kátlansága folytán gyanú­sak lesznek a régi „spanyo­losok”. A három derék ve­teránt félreállitják és a fiú most jut el a forradalmi elődök" nagyságának igazi megértéséhez. Éppen ez a cselekedet nyitja ki a sze­mét, hogy megtalálja a he­lyét a mi társadalmunkban. Bátor és érdekes regény Katkó Istváné. Jó és hasz­nos szórakozás az elolva­sása. GORDOlö CSAPAGY JAVÍTÁS RÖVID HATÁRIDŐRE „ „ , , Budapest VI., AZ ORSZÁG LEGRÉGIBB JAVÍTÓÜZEME SSS&'mTA"­Hiva4alos TOTO nyeremények A sportfogadás 1963. de­cember 8-i, 49. heti fordu­lójára 530 705 db kéthasá- bosnak megfelelő tippszel- vény étkezett be a Sportfo­gadási és Lottó Igazgató­sághoz. Felosztásra kerül összesen 955 269 Ft. Az 1. és 2. nyerőosztályban 238 817 Ft, a 3. nyerőosztályban 318 423 Ft kerül kifizetésre. Vígaszdíjra ezen a héten 159 212 Ft-ort fordítanak. 12 találatra szelvény nem volt. Az 1. nyerőosztályban tf­en értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 26 535,— Ft. A 2. nyerőosztályban 184- en értek el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 1297,50 Ft A 3. nyerőosztályban 1633-an értek el 9 találatot. A nyereményösszeg egyen­ként 195,— Ft. Mindhárom osztály nye­reményei december 19-től kerülnek kifizetésre. (MTI) FŐVÁROSI 3 számú ÉPÍTŐIPARI VÁLLA­LAT felvesz normáéi Jenőrt (É. M. képesítéssel) kő­műveseket, karbantartó villanyszerelőket to­vábbá férfi és női se­gédmunkásokat. Mun­kásszállás, napi egysze­ri étkezés van, a taná­csi igazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest, VIII. kér. Csokonai u. 6. Munkaügyi osztályon, i Hirdetmény Szajol Község Tanácsa 46/ 1963. sz. határozatával meg­alkotta az 1A963. sz. tanács- rendeletét, mely a község köztisztaságával és közegész­ségügyével foglalkozik. Megtekinthető szombat és vasárnap kivételével min­dennap 8 órától 17 óráig a községi tanács vb titkáránál. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk temetésén megjelentek és mély gyászunkban i osztoztak. Kovács Lőrinc •> és családja I MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Othello. Tisza: A púpos. MAV-kultúroíthon: Feltá­madás I—II. rész. JÁSZBERÉNY Lehel: A hosszútávfutó magányossága. KARCAG Déryné: A meztelen diplo­mata. MEDOSZ: A hosszútávfutó magányossága. KISÜJSZAlI AS Ady: Elektra. KUNHEGYES ♦ Szabadság: Mandrin kapi­tány. KUN SZENTM A RTON Körös: A múlt kávéháza. mf/OTÜR Béke: A kopaszok bandája. Dózsa: Az utolsó szerelem. Szabadság: Az orosz csoda I—II. rész. 1IS7 4FURFD Tisza: A pokol szolgálatá­ban. I OROKS7ENTMIKI.OS Dózsa: Az aranyfog. Hunyadi: Nincs előadás. TURKEVE Nagykun: Nappali sötétség. — NŐI ÉS FÉRFIKE­RÉKPÁRT, sportszereket tartalmazó szatyrot juttat­tak el becsületes megtalá­lók a BM Szolnok városi­járási rendőrkapitányságra A talált tárgyakat tulajdo­nosaik kellő igazolás mel­lett bármely munkanap dél­előttjén átvehetik a kapi­tányság, földszint 14, számú szobájában. IMI A Nap kél: 7.21 h-kor, nyugszik: 15.52 h-kor. A Hold kél: 1.20 li­kőr, nyugszik: 13.32 h-kor. IDŐJÁRÁSIÉ» ENTES Várható időjárás: párás, többfelé ködös,' hideg idő. Északon és keleten néhány helyen hószállingózás. Mér­sékelt légáramlás. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 0—mínusz 3 fok között. A ködös területeken mínusz 3 fok alatt. (MTI) — TANÁCSÜLÉST tar­tanak szombaton Karcagon, a városi tanácsháza nagy­termében. Napirenden a vá­ros egészségügyi intézmé­nyei munkájának, a mező- gazdasági állandó bizottság tevékenységének értékelése szerepel. Ezen kívül meg­vitatják az építési és köz­lekedési csoport jelentését a városrendezés helyzeté­ről; majd a betcleltetés egyes kérdéseiről tanács­koznak. — EGYMILLIÓ FORIN­TOS bevételre tett szert libahizlalásból a jászapáti Velemi Endre Tsz. A ve­zetőség a serény asszonyok tiszteletére — stílszerűen — a baromfitelepen rende­zett bankettet. — SZÉP, modem ú.i mű­velődési házukban ünnepel­ték a csataszögiek az öre­gek napját. Az idős embe­reket Zagyi Sándomé, a Vöröskereszt helyi titkára köszöntötte. A Szebb Élet Termelőszövetkezet pedig a Vöröskereszttel közösen megvendégelte az öregeket. — LEVÉLBEN JELEN­TETTE a jászberényi köz­séggazdálkodási vállalat, hogy 1963. november 30-án éves tervét teljesítette. SZÍNHÁZ: Szigligeti Színház, Szolnok: Mátyás. MŰVELŐDÉSI HAZAK: Tiszasüly, MEDOSZ Műve­lődési Otthon: este hétkor Sztoján Dezső „Amit a fia­taloknak a Munka Törvény- könyvéről tudniok kell” cím­mel tart előadást. A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA • 222 m-es középhullámon Naponta. 18 órától 19 óráig. Tiszamenti hétköznapok. Zenés riportműsor. TELEVÍZIÓ; 17.30: Hírek. 17.40: Iskolá­sok műsora: 1. 100 kérdés — 100 felelet. 2. Üttörő expe­díció a jövőbe. 18.40: Buda­pesti meeting, 1963. Riport- film a XV. nemzetközi ló- versenysorozatról. — 19.00: Csak egy kicsivel jobbanl... Közvetítés a Technika Há­zából. Riporter: Balogh Má­ria. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Zenei szótár. A zenei hangról. Adám Jenő profesz- Szor előadása. 20.20: A Ta- nap-expedició. Magyarul be­szélő csehszlovák film. 21.25: Parabola. Külpolitikai mű­sor. 21.45: Magyar Hirdető műsora. — 21.55: Hírek. TV Híradó (ism,) — TÖRÖKSZENTM1KLÓS társadalmi munkásai az idén 650 000 forint értékű tevékenységgel gazdagítot­ták városukat. A jövő évre szóló szocialista munkaszer­ződések kötése már meg­kezdődött. A tanácsi gép­javító vállalat dolgozói fel­ajánlották, hogy a piac té­ren újabb ötvenméteres csarnokot emelnek. — ÖTVENEZER forintot meghaladó összegű KST- betétet fizettek ki a túrke- vei városi tanácsappará­tus dolgozóinak. A betét­összeg a tavalyihoz képest több mint negyedével nőtt. — HOLNAP DÉLET,ŐTT tanácskozik Túrkeve taná­csának végrehajtó bizottsá­ga. A napirendi pontok kö­zül jelentőségével kiemel­kedik az iskolák egészség­ügyi helyzetének és felsze­reltségének megvitatása. — PÉNTEKEN este hét órakor érdekesnek ígérke­ző irodalmi estet rendez a Pedagógus Szakszervezet Könyvbarát Köre Szolno­kon. A modern irodalom barátai ez alkalommal Né­meth László Utazás és Nagy család című alkotá­sairól beszélgetnek. — A HÓKIRÁLYNÖ cí­mű nagysikerű mesejáték szolnoki premierjének teljes bevételét jótékony célra ajánlották fel a művészek. Az összeg nagyobb hánya­dából a Vöröskereszt útján a Skopjéi földrengés áldo­zatait támogatják; kisebb részéből gyermekeknek sze­reznek karácsonyra örömet. — DECEMBER 12-ÉN, csütörtökön cukrászipar! bemutatót rendez Szolno­kon a Tünde eszpresszóban a Szolnok megyei Vendég­látóipar! Vállalat. — A JASZFELSŐSZENT- GYÖRGYI Űj Hajnal Ter­melőszövetkezetben a közös gazdaság megalakulása óta az idén rendezték meg elő­ször a Télapó ünnepet. Het­venöt kisgyermeket aján­dékoztak meg a gazdaság szociális alapjából. — UGYANCSAK TEL­JESÍTETTE bolti kiskeres­kedelmi tervét december ?- án a Bács—Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagyke* * * reskedelmi Vállalat is. RAKÉTAPOSTA Francia és olasz techni­kusok rakétát szerkesztet­tek a posta továbbítására. Az első kísérletre feb­ruárban kerül sor Párizs és Róma között. A tervek szerint a „re­pülő postakocsi” naponta 12 utat tesz meg. A posta- rakéták húsz pere alatt jutnak el Rómából Pá­rizsba. A 30 kilogramm te­herrel közlekedő „repülő postakocsik” 22 000 méter magasságban közlekednek, a repülőgépekkel történő összeütközések elkerülésére. A MITXIÓNAK NEM AKADT GAZDÄJA Az olaszországi Viareg- gioban egy vidám műsor során a konferanszié kije­lentette, a rendezőség azon­nal kifizet egy mdlió lírát a jelenlévők közül annak a férfinak, akt magánál hord­ja anyósa fénykénét. A milliónak nem akadt gaz­dája. Szotnok megyei NÉPLAP A Magvat Szocialista Mun­káspárt Szolnok atesvei Bi­zottsága és a Mesvel Tanaes lanté Főszerkesztő: Varsa József Kiadta a Szolnok meevel Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató- Fülemen Latos Szerkesztőses és kiadóhiva­tal Szolnok 1. sz Irodaház Telefon Szerkesztőses 20-93 23-20 20-69 Kiadó hivatal 20—94 I Index-szám 23 068 I A tápot előfizetésben áru­sításban a Sióin- k mcgve: postahivatalok ét fiokp stak teneoztik A ian előfizetési tiia egv hóra 12 - Ft F16- fizethető barmelv postahivn tatnál *s kézbesítőnél Szolnok mesvel Nv omlalpar! Vállalat Felelős /ezető- Mészáros Sándo* ffctolö• TV# Mozi•SZÍÍN HÁZ DEC 10 Kedd Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom