Szolnok Megyei Néplap, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-23 / 300. szám

98S. december 23. SZOLNOK MEGYEI NfiTLAl1 5 Ember búi visszanéz Baráti szóval egy- ősbem at a torói Becsülendő nagy feladatra vállalkozott a mező­túri művelődési ház Egressy Gábor színjátszó cso­portja Vereczkei János: Ember ha visszanéz című drámájának bemutatásával. Kettős öröm lehetne ez az előadás: egy jól működő öntevékeny együttes kí­sérletezése és szerzőavatás. Lehetne, ha... Tiszteletre méltó írói szándékot éreztünk végig az előadás folyamán. A drá­ma főhőse, aki visszanéz, küzdelmes életutat lát ma­ga mögött és színpadi ké­pekben elevenednek meg keserű élményei és a hősi harcok emlékei. Nagyszerű írói -szándék., legjobbjaink áldozatkészségének és aka­raterejének ábrázolása, de ez sajnos a drámában csak szándék! A művészi kész­ség. hiánya és a dráma törvényszerűségeinek meg­sértése miatt a színpadi játék tulajdonképpen nem válhatott drámává, végig elbeszélő jellegű ma­radt Élőképeket láttunk a magyar munkásmozgalom eseményeiből, az elmúlt szomorú valóságot érzékel­tük — a levert sztrájko­kat, a nyomorúságot, a terrort — nem pedig a történelemformáló esemé­nyek művészi tükröződését. Ahhoz, hogy így legyen, sok minden kellett volna: dramaturgiai megfontolt­ság, meseszövés, az érdek- ellentétek elmélyült ábrá­zolása és a drámai nyelv. Az osztályszándékokat any- nyira leegyszerűsítve mu­tatja meg a szerző, hogy jó és rossz emberek tábo­rára bontja a világot.^ A vulgáris tipizálásra irá­nyuló abszolút törekvés azonban nagyon megbos­szulja magát: a pozitív es a negatív figurák egytől- egyig papiralakak. Nem is a saját nyelvüket beszélik és ez már eleve megfosztja Üoiivvespole légkörétől a cselekményt. A dráma szerkezeti fel­építése Is elhibázott. Gyor­san pergő jelenetekre bon­tott eseményosorozatot köt össze a narrátor, a szín­padi játék főszereplője. Tekintettel arra, hogy a történés időben meglehető­sen elhúzott, ez a törekvés, a filmszerűség alkalmazá­sa, indokolt és jó elgondo­lás lenne, de a kivitelezést meggátolták az adott szín­padtechnikai lehetőségek, így aztán képekre bomlik az egész játék, nem kapunk folyamatos színpadi él­ményt. Az egyes jelenetekben a szerző sokat felvillant írói képességeiből, éppen ezért sajnáljuk, hogy a drámát ezzel a szerkezeti felépí­téssel, ezzel a nyelvezettel mutatták be. A szereplők minuent megpróbáltak, hogy meg­teremtsék hitelüket, dehát ez az ábrázolás hiánya miatt nem válhatott tel­jessé. Ezen még Bércéi! y Gyula szakavatott rende­zése sem segíthetett. A szép törekvést tehát nem jutal­mazhatja siker, pedig nagyszerű kezdeményezés a mezőtúri: helytörténeti vonatkozású cselekményt játszatni öntevékeny szín­játszókkal. Alapos átdolgozással, megfelelő rövidítéssel be­mutatásra méltóvá lehetne tenni ezt a drámát, de a jelenlegi formájában nem tarthat igényt színpadra. Várjuk a dráma új, si­került változatát. Tiszai Lajos Xales Verne; PRÉMVADÁSZOK — Szépirodalmi — A prémvadászak alapöt­lete egy meg nem történt esemény: a kanadai Bat­hurst fok leválik az ame­rikai kontinensről. E kép­zelt esemény köré költött alakokat csoportosít az író, de valóságos földrajzi, tör­ténelmi, gazdasági, sőt csil­lagászati keretbe. Hősei között akadnak papírfigu­rák is, de meseszövése le­bilincselő. Verne hisz az egyszerű emberek tisztaságában — megkapóan festi például Kaiumahot, az eszkimó asszonyt a regényben, hisz az emberi haladásban. S ez a hit szövi át érdekes kalandos regényét, amely nemcsak a gyermekek szá­mára élvezetes olvasmány. Kovács György: PLETVKAFÉSZEK— VARJAK A FALU FELET*' — Irodalmi könyvkiadó — (Bukarest) Kovács György az erdé­lyi magyar prózairodalom jelentős alakja. 1911-ben született publicistaként, íróként egyaránt a hala­dásért kötelezte el magát. Az első kisregényét har­minc évvel ezelőtt írta, de csak most jelent meg könyvalakban. Tárgya az a szörnyű küzdelem amelyet Bóka nyugdíjas tanító csa­ládja folytat a mindenna­pi betevő falatért, mert a nyugdíj hónapok óta ké­sik. Az író megidézi az eresztékeiben recsegő rend­szert. A kötet másik regényé­ben a Varjak a falu fe- lett-ben egy kollégiumi ta­nár történetét írja le, aki a politikamentesség hamis illúziójától eljut annak a felismerésnek a küszöbéig, hogy az akkor — 1934-ben — fennálló társadalmi rendszer embertelen, gyil­kos, a dolgozó nép kiszi- poiyozója ISKOLA a TANYAN (Tudósítónktól) Kellemetlen csípős hideg pirosította arcunkat, ami­kor kigördült velünk a hintó a kunhegy esi Vörös Csillag Tsz udvaráról. Bi­zony, igyekeztünk magunk­ra húzni a takarókat, mi­közben a két ló egyen­letes kocogással vontatta a négykerekű járművet a keményre fagyott, havas, jeges úton. Vagy tíz kilo­métert mehettünk már, amikor feltűnt a távolban egy fehérre meszelt há­zacska, a tanyai iskola. — Hóha te! — szólt a fiatal kocsis a lovaknak, majd hátranézett ránk, utasokra. Tekintetéből ki­olvashattuk, hogy le kell szállni, megérkeztünk.. Az öreg repedezettfáiú épület az Ikvai tanyai általános iskola. A kocsi zörgés zajára ki­lépett az épület ajtaján a kedves tanító néni, fogad­ni a vendégeket: i—■ Jöjjenek kedveseim, be a jó melegre. Bizonyá­ra alaposan megfáztak. Jól fog esni a kemence melege. Benn a búbos valóban jól árasztotta a meleget, és a régimódi, hosszú, ko­pott iskolapadokban vára­kozó tekintetű gyerekek köszöntötték a belépőket. •— Üdvözöljük dallal a vendégeket, gyerekek — törte meg a várakozás csendjét a tanító néni és pár másodperc múlva már vidám énekszó töltötte be az ódon épületet. Közben előkerült az új csapatzászló, és a pajtások ajkán felhangzott a kis­dobos ígéret szövege. Ti­zennyolc kislány és kis­fiú ígérte, hogy a hat pon­tot mindáig megtartják, sok örömet szereznek szüleik­nek nevelőiknek, pajtásaik­nak. Ezután Borbély Esz­ter, a járási úttörőtitkár nyakukba kötötte a kisdo­bosok kék nyakkendőjét. A kisdobos ígérettétel után az úttörők tettek fogadal­A munkásőrség műsoros estje A munkásőrség Szolnok megyei parancsnoksága szombaton este műsortren­dezett. A hangulatos esten a jelenlevő — sajnos, fel­tűnően kevés számú — kö­zönség lelkesen tapsolt a kubai élményeiről beszá­moló és azt forradalmi da­lokká] kommentáló Varga András operaénekesnek, akinek szép, érett hangja élményt jelentett a hallsa.- tóságnak. A műsoron tréfás jele­netek, zeneszámok váltot­ták egymást. A sikerből jutott Murányi Lili szel­lemes kcxnferanszáaak le, mat és vették át az úttörő­ket megillető piros nyak­kendőt. A jelenlévő édesanyák és nagymamák szemében megcsillantak az öröm­könnyek. A legnagyobb pajtás a nyolcadikos Czi- nege Matyi pedig a kiseb­bek nevében is megfogad­ta, hogy az úttörőélet tör­vényét minden körülmé­nyek között megtartják, Igyekszenek majd színeseb­bé, változatosabbá tenni a tanyai pajtások életét. Közben kinn az idő egy­re mostohábbá vált. A csikók türelmetlenül ug­rándoztak, nagyokat nye­rítettek. Búcsúznunk kel­lett. Felharsant az úttörő induló huszonkét tanyán élő kisdobos és úttörő aj­káról. Kunhegyes mellett, az Ikvai tanyán új úttörőcsa­pat alakult K. L. Magányosan, társtalanul... Gyertya lobban a kará­csonyfán, szikrát vet a csil­lagszóró, s előkerülnek az ajándékok. Együtt a család apraja-nagyja. Ha máskor nem is, a karácsonyt együtt töltik az összetartozók. Van azért, ahol nem tel­jes az öröm, ahol nincs ki­nek megteríteni az asztalt az ünnepi vacsorához... ahol szomorú szemmel né­zik az üresen maradt szé­ket ... ahol — ha máskor nem is — karácsonykor rossz egyedül, s van ahol a szomorúság, a társtalanság most fájóbb, mint máskor. Könnycsepp fagyott a fenyőre Sok hullott előtte is, kö­veti is még számtalan azt a könnycseppet, mit özvegy Szabóné hullatott a fenyő­ből kötött csokorra, amivel karácsonyt ünnepelni ki­ment a temetőbe. Kettőt ve­szített egyszerre, életének szerető, hű társát, s kit a szíve alatt melengetett, sze­rető gonddal felnevelt ti­zenöt éven át — kisleányát. — Az augusztusi nagy vi­harkor ... Milyen zöld volt még a szőlőlugas itt, a ház előtt, most roskadoznak a csupasz indák a hó alatt. A vezeték is havas, de ott, látja, ott azt a három feke­Szívbezárt fájdalom Május a télben te görcsöt? Oda csapott a villám ... Rettenetes éjsza­ka volt.. j Kirohantunk. Elől szegény jó férjein, utána a kislány, a drága. . a leszakadt vezeték... Itt, mindjárt a kapu előtt vá­gódott el a férjem, s amott, pár lépésnyire a másik drót­hoz ért hozzá a kicsi... A tragédia súlya alatt megroskadt asszonynak mindegy: ünnep van, vagy hétköznap. Pedig nincs egyedül. Nagyobbik lánya, Erzsiké, aki most végzett ápolónő, mellette áll, s ve­lük van a nyolcvanegyéves nagyapa is. Tavaly még ne­kik is boldog karácsonyuk volt... A férfi olvas. Fiatal még, talán harmincat sem töl­tött. A könyv — Kőbe zárt fájdalom — karácsonyi ajándék. — Magamnak vettem. Mire véget ér az ünnep, ei is olvasom ... Nem, tavaly másként volt... Nem jutott időm olvasásra, lefeküd­tem a díványra és a kis­fiam a hasamon lovagolt. Remekül elszórakoztunk .. Nem, ne is kérdezze! Fáj erről beszélni... Talán most éppen a macival játszik, amit küldtem neki. Na­gyobb, mint. 6 ... Tessék? Hogy hány éves? Két és fél... Talán meg sem is­merne már. Látja, elsza­kadtunk egymástól. Engem ide szólított a kötelesség, s a feleségem nem akart vi­dékre jönni... Válás lett a vége. Nem, nem akartam meglátogatni őket. sokkal rosszabb lenne. És nem is hívott. i. Vigasztalódott már... Talán majd egy­szer megnősülök és magam­hoz veszem Zolikát, hiszen rajta kívül senkim sincs... Talán lesz még szebb kará­csonyom is... Megbékélés Nagy munka a szopás egy kéthónapos kisbabának, még akkor is ha olyan dun- di kislegény, mint Pistike. Bizony belefáradt, s el­szunnyadt anyukája ölében. A kályha mellett hófehér pelenka szárad, a sarokban karácsonyfa áll. Nincs rajta gyertya, a kicsi még nem érti úgysem, más meg nem törődik vele. önmagukkal vannak elfoglalva. Számve­tést csinálnak. A kismama talán arra gondol: szabad volt-e világ­ra hoznia ezt a gyermeket? Nem felelőtlenség tőle így, apa nélkül? De hisz’ ő dol­gozik, megad neki mindent, amire szüksége lesz — Apát nem adsz neki! — szólal meg a nagymama, mintha tudná, mire gondol a lánya. Pedig dehogy is is­meri a gondolatait! Hiszen, ha ismerné, nem érte volna ekkora szégyen. Az ő lánya lánvfeijeJ gyermeket szüit! És nem tudja senki, hogy ki az apja... Senki! Még neki sem árulja el. Ilyet megérni! Óvatos mozdulattal emeli meg anya a gyermekét, ko­csiba teszi, de az már nem alszik. Anyjára veti fekete szemeit, mosolyog, most már a szemével is. S akkor körülfogják a kocsit és elő­ször békülnek meg egymás­sal. Ha már így történt, így történt. Kisegér gyertyafényben — Kutya fogta unokát, cica fogta a kutyát, egérke a kiscicát. Húzták, húzták, és végül sikerült kihúzni a répát. Anyuci, gyújtsunk csillagszórót is! Kisegér, vagyis egy baju­szos, farkincás négyéves kislány dörgölődik hízeleg­ve anyukájához. — Gyújt­sunk csillagszórót is, édes! Évike kívánsága teljesül. S most már nemcsak gyer­tyafényben, de szikrázó csillagok között ismétli meg a szerepet, amit olyan ügye­sen eljátszott a napköziben: nagyapó meg a többiek ho­gyan húzzák ki a nagy ré­pát a földből. Anyuka nem láthatta az óvodában, mert anyuka nem ért rá. Anyu­ka ritkán ér rá, mert ő keresi a kalácsravalót. Igen, a kalácsravalót. Azért mert ők kettesben élnek, azért kalács is jut az asztalra! Sőt! A karácsonyfa alá nagy kaucsukbaba, rácsos ágyacskéban, s lenne még szánkó is, de nem lehetett kapni. Hogy kettesben ünnepüK a karácsonyt? Megszokták már, így volt tavaly is, meg azelőtt is, három éve már, hogy apuka otthagyta őket. Beszélgetni sem szoktak ró­la, még nem jutott el Évi­ke a nagy kérdéshez: ne­künk miért nincs apukánk? Most, ezen a karácsonyon az a legfontosabb, hogy a répát sikerült kihúzni. Per­sze, mert a kisegér is segí­tett. Fúr! Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom