Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-13 / 265. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. november 13. Bútorüzlet? Gyógyszertár? Nem ! - Idegenforgalmi hivatal! Ami igaz, az igaz: bi­zony nem ártott volna, az átadás napjára tábla is hirdeti, hosszú várakozás után végre van otthona Szolnokon az idegenforgal­mi hivatalnak, s méghozzá nem is akármilyen. Min­denki egyöntetű véleménye: az ország egyik legszebb, legmodernebb, legreprezen­tatívabb hivatala a szolnoki. Mivel fogjalkotanak? — erről beszélgettem tegnap délelőtt dr. Muray Pátoé- vai, a hivatal vezetőjével. — Feladatunk, hogy a fizetővendég-szolgálat ke­retében szobát, turistaszál­lást, étkezést biztosítsunk a váróéba érkező kül- és belföldi vendégeknek; Az idegenvezetés is a mi fel­adatkörünk, melyekre vá­rosnéző programot srintén mi állítunk össze. — Ezek szerint olyan nagy idegenforgalma van Szolnok megyének, hogy külön hivatal kellett? — Nem panaszkodhatunk. Ez az idegenforgalmi hiva­tal valójában már július 1-e óta működik, csak iro­dánkat nyitottuk meg no­vember 6-án. A ffizetőven- cfég szolgálatot már meg­szerveztük Szolnokon, s most kénytelenek leszünk bővíteni. Ugyanis eddig huszonkét embert tudtunk elszállásolni. Eddig nyolc­ezer forintot forgalmaztunk. Most feladatunk, hogy de­cember 31 dg a megye na­gyobb városaiban is meg­szervezzük a fizetővendég­szolgálatot. — Sok külföldi volt a látogatók között? — Ilyenkor ősszel főleg vadásztársaságok érkeznek megyénkbe. Két héttel ez­előtt egy mikrobuszon Bécsiből érkezett egy cso­port, köztük volt két görög, két török, egy svájci, egy osztrák és két francia va­dász Az elmúlt napokban egy olasz házaspár járt itt. Kenderes környékén va- dászgattak. Egyébként a, MAVAD-dal van megálla­podásunk, ők értesítenek arról, milyen külföldi ven­dégek érkeznek, akiknek részére szállást kell bizto­sítanunk és esetleg tolmá­csot is. — Ez utóbbi, gondolom nem könnyű dolog. — Téved. Német, angol, francia, spanyol, lengyel, arose, román, cseh és görög tolmácsaink vannak itt Szolnokon. Idegenvezetői tanfolyamunk is beindult Búr huszonnégy hallgató­val Közülük tizennégyen beszélnek valamilyen Ide­gen nyelvet. A tanfolyam hallgatói február elején vé­geznek, akkor már szak­szerű idegenvezetőket is tudunk egy-egy csoport rendelkezésére bocsátani. Miközben dr. Muraynéval beszélgettem számtalanszor nyűt az ajtó, ki ezt, ki azt kérdezett, érdeklődött a hivatal munkájával kapcso­latban. Volt időm, hogy megnézegessem a prospek­tusokat. Ez adta az ötletet, hogy megkérdezzem: — Városunkra, megyénk­re vonatkozóan nem jelen­Név nap ok Gondok Ugye nagy gondban van­nak, kedves Udvarlók, Vő­legények, Férjek és... Atyák, Nagyatyák most, szeretett Erzsébetük, Jolá­nok, Katalinjuk névnapjá­nak küszöbén? Szeretném, ha velem tartanának rövid szemlélődésre az Alföldi Állami Áruházba, ahol né­hány jó ötlettel tudnék szolgálni az ajándékozást illetően. Nézzük csak itt, mind­járt a pipereosztályan eze­ket az illusztris magyar és külföldi fésű-kazettákat! ' — Ugye szépek? örömmel fo­gad ilyet bármelyik kis­lány az udvarlójától. A francia kölni, a parfém már inkább menyasszonynak, feleségnek ülő ajándék. Az­tán itt a szomszéd osztályon ezek a szép cseh üveg­gyöngysorok, a manikűr- készlet, s a művészi kerá­mia dísztárgyak, vázák bár­kinek ajándékozhatok. De menjünk tovább! Néhány éves házasság után, amikor már a kelengyebeli fehérneműk kissé megfakul­tak a mosástól, tálén az ér­zelmek sem ragyognak, mint régen, lepje meg fele­ségét azzal a csodálatos, bélelt nylonhálóinggél, amit a női fehérnemű osztályon mutatnak, mint különleges­séget. Higgye el, önmagá­nak is örömet szerez vele, nemcsak kedves nejé­nek... Ha szeretik a kávét, vegyen kávéfőzőt. — Szeretnek táncolni? Sok új, népszerű táne­tetnek meg semmilyen ki­adványt? — De igen. Az Egyetemi I Nyomda már készít egy le­porellót három nyelven, tízezer példányban. Jövőre azonban egy egész megyére kiterjedő reprezentatív ki­adványt szeretnénk megje­lentetni; Ha tábla nem is hirdette, ám mi ezúton is közöljük mindenkivel: a Szolnok megyei Idegenforgalmi Hi­vatal megkezdte munkáját, s hogy eredményes lesz-e működésük, azt a következő hónapok, évek bizonyítják. a küszöbön dal lemez érkezett a mű­szaki osztályra, meghall­gatna néhányat? Tálén ezt... figyelje csak! Nos? Ugye szívesen hazaviszi? Űjabb érdekességet mu­tatóik! Nézzék ezt az új­fajta női sárcipőt, ami ösz- szehajtva egy kézitáskában is elfér. Áttetsző, könnyű, hirtelen esőtől védi a lábat, s az alkalmi cipőt a ked­vezőtlen időjárástól. Any- nyit kell róla tudni, hogy félmagas sarieú cipőkre húzható, s tavasztól őszig lehet viselni. Ugyanis a PVC fagyos időben meg- kemónyszik, kirepedezik. Szappanos vízzel, szőrkefé­vel könnyen tisztítható. Praktikus. És ha már a praktikus dolgoknál tartunk, egy mat- lassrzé pongyola kedves ajándék bármilyen életkorú feleségnek, anyának. Üde, fiatalos bundasapkák kö­zött Is válogathatnak, sok színben és többféle fazon­ban import dederon női kesztyűt, esetleg ajándék­dobozba csomagolt sálat is ajánlhatok. És még valamit. A legegyszerűbb ajándék értéke is nagy lesz a meg­ajándékozott szemében, ha azt olyan őszinte, kedves gesztussal nyújtjuk át, ahogyan a szívbőljövő sze­retet diktálja. • — túrt — — NYOLCSZÁZEZER forint értékű társadalmi munkát teljesítettek eddig a kunszentmártoni járás lakosai. Éves tervük telje­sítéséhez már nem egészen negyedennyi hiányzik. — SZOLNOKON a Tóth Ferenc utca sarkán, Kiss Gyula motorszerelő műhe­lyében hétfő este egy Pan­ni robogó elektromos szik­rától kigyulladt. A tüzet még továbbterjedése előtt sikerült lokalizálni, így a robogón kívül más nem égett el. A járművön 600 forint értékű kár keletke­zett, ÉS A NÉMÁK ÚJRA BESZÉLNEK... A floridai Miamiban egy ötvenhatéves asszony 17 évig néma volt, miután egy műtét következtében meg­bénult a hangszálainak egy része. A napokban visszanyerte a beszédképességét éspedig egy olyan anyag befecsken­dezése nyomán, amelyet egyébként ún. „zsírtalan” serpenyők bevonására hasz­nálnak. A Teflon nevű ve­gyianyaggal bevont serpe­nyőkben ugyanis minden­féle zsiradék hozzáadása nélkül lehet húst sütni anélkül, hogy odaégne. Ezt a Teflon nevű anya­got a miami kórházban már 17 esetben használták hang­szálbénulások megszünteté­sére és eddig mindig sike­resen. LUMINESZKÁLÖ BÉLYEGEK A szovjet posta a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 46. évfordulójára bélyegsorozatot hozott for­galomba. Az egyik bélyeg rajzának középső részét lu- mineszkáló festékkel nyom­ták. A szokásos elrendezés­ben az „1917”-es évszám és a történelmi Auróra cir­káló orr-része piros színe­zetű. Infravörös lámpa su­garaiban a rajznak ezek a részletei élénkvörös szín­ben gyúlnak ki. Tanácstagok beszámolói Szolnokon Szombaton délután ötkor Vígh Bálint (106. sz. vá­lasztókerület) a kertvárosi kultúrházban, hatkor Po- mázi Péterné (114. sz. vá­lasztókerület) a Szolnoki Állami Gazdaság kultúr­termében, Nagy Gize'la (28. sz. választókerület) a Beloiannisz úti iskolában; vasárnap délután kettő­kor Pomázl Pétémé (115. sz. választókerület) az al- csiszigeti iskolában; hétfőn délután ötkor Sohn Jánosné (83. sz. vá­lasztókerület) a Lomb ut­cai iskolában, Ardai Zol­tán (2. sz. választókerület) az Áchim András úti is­kolában, Munkácsi Ferenc (67. sz. választókerület) a Rákóczi úti iskolában; kedden délután ötkor Csépe Ferenc (44. sz. vá­lasztókerület) és Sipos Ká­roly (43. sz. választókerü­let) a Thököly úti iskolá­ban, hatkor Molnár Lajos (17. sz. választókerület) a Sipos téri iskolában ta­nácstagi beszámolót tart. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanács lapia Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Szolnok. I. sz. Irodaház Telefon: Szerkesztőség: 20-93, 23-20. 20-69. Kiadó- hivatal: 20—94. I Index-szám: 25 068 1 A lapot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lao előfizetési díja egy hóra 12.— Ft. Elő­fizethető bármelv postahiva­talnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — HÁROM ÉVI nemes erőfeszítés után nyerte el a jászberényi Pf 1278. sz. alakulat a KISZ Központi Bizottságának vándorzász- laját. Az átadási ünnepsé­gen megyei és városi veze­tők társaságában számos magasrangú honvédtiszt is megjelent. Hím A Nap kél: 6,45-kor, nyug­szik 16,11-kor. A Hold kél: 3,29-kor, nyug­szik 15,26-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: délnyu­gati, nyugati irányból felhő­átvonulások, az ország nagy részén esőkkel. Elénk, he­lyenként erős déli, délnyu­gati, később nyugati, észak- nyugati szél. A nappali fel- melegedés gyengül, de az évszakhoz képest még min­dig enyhe marad. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 14—18 fok között. — TISZAFÖLDVÁRON rendezett tegnap térítés- mentes véradó napot a megyei véradó központ. Ilyen rendezvényre Túrke- vén kerül sor, ahol kere­ken háromszáz ember ígér­te meg részvételét. — TIZENEGYEZERÖT­SZÁZ köbméter földet mozgatott meg vasárnap a ICözéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság hetvennyolc erő- és munkagépe. A Jászságban féltucat község határában öntözőtelepek építésén dolgoztak. A vég­zett munka értéke megha­ladja a száznegyvenezer forintot. — A NAGY OKTÓBERI Szocialista Forradalom 46. évfordulója alkalmából Szenes Ottóné a Szolnok megyei Tanács kereske­delmi állandóbizottságának elnöke Szocialista Munká­ért Érdemérem-, Földes Józsefné a Fegyvernek! Községi tanács Vb-titkára Munka Érdemérem kitün­tetést kapott. — HOLNAP DÉLELŐTT ülésezik a tiszafüredi járási tanács végrehajtó bizottsá­ga. Napirenden az őszi me­zőgazdasági munkák és a felvásárlás helyzete, a szol­gáltató ipar tevékenységé­nek értékelése• szerepel. Ugyanekkor értékelik a ti- szaörsi községi tanács vb irányító, végrehajtó és el­lenőrző munkáját. — DESZKÁT LOPOTT munkahelyéről D. S., a szolnoki útépítő vállalat alkalmazottja. A faanyag orgazdája a kertvárosi Sz. I.-né volt, aki máshonnan még hozzálopott a D. S. „szerezte” anyaghoz. A vá­rosi tanács vb igazgatási osztályának szabálysértési előadója a társadalmi tu­lajdon megkárosítása miatt D. S.-t 300, Sz. I.-nét pe­dig 400 forint pénzbírság­gal sújtotta. NO V 13 Szerda Szaniszló Elégedettség — Szeretem, amikor fűrészeié« zajától hangos erdő... MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Házasodni akarunk. Tisza: Üresjárat. MÁV-kultúrotthon: \sz­szony a telepen. JÁSZBERÉNY Lehel: Gengszterek és fil­antrópok. KARCAG Déryné: Egy csepp méz. MEDOSZ: Én és a geng­szter. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Egy év kilenc napja. KUNSZENTMÁRTON Körös: A négy szerzetes. KUNHEGYES Szabadság: Farkasok közt védtelen. MEZŐTÚR Béke: Feltámadás I—II. r. Dózsa: Válás olasz módra. Szabadság: Babette hábo­rúba megy. TISZAFÜRED Tisza: A bérgyilkos. TOROKS7FNTMIKLÓS Dózsa: Párbeszéd. TÜRKEVE Nagykun: Foto Háber. 3ZINHÁZ Szigligeti Színház. Szolnok: Gül Baba. Jászberény: Hol­nap folytatjuk. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Jászberény, Déryné Műve­lődési Ház: A Lehel-klub­ban este hétkor Szőlős! Nagy András „Katasztrófák földünk életében’* címmel tart előadást. A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon Naponta: I8.00-tól 19.00 óráig Arcok és emberek. Jegy­zet. Zenés üdvözlet Tisza- földvárról. Szélrózsa: a nap eseményeiből. Könnyű me­lódiák. TELEVÍZIÓ: 10.00: TV Híradó (ism.) - 10.15: „Angyal” kalandjai II. A rejtélyes aktatáska (Ism.) (Csak 14 éven felü­lieknek!) — 11.05: Egy tsz- elnök visszatalál... Kisfilm (ism.) — 11.25: A tábornok és a légy. Lengyel rajzfilm (ism.) — 11.35: Napjaink Ju­piteré. Román kisfilm. 15.55: A holnap mesterei. Az In- tervízió műsora Lipcséből. — 17.40: Hírek. - 17.50: Belé­pés csak TV-nézőknek! A „kulisszák” mögött — a rá­dióban. Riporter: Kovalik Károly. — 18.25- 100 éves a Vöröskereszt. A Magvar TV kisfilmie. 18.45: A Magyar Hirdető műsora. 18.55: Szép álmokat, gyerekek! Mese. — 19.05: Közvetítés a Thália Színházból. Bűn és bűnhő- dés. Dosztojevszkij drámái» 3 felvonásban. (Csak 14 éven felülieknek!) Az 1. szü­netben: *TV Híradó. A TT. szünetben: Derst Tamás jegyzete. JBKlÉliyilii

Next

/
Oldalképek
Tartalom