Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-07 / 261. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. november 7. A legfiatalabb tanárok Negyvenen érettségiztek az idén a törökszentmiklósi gimnázium pedagógus osztályában. Ök az elsők. A végzett fiatalok már elfoglalták munkahelyeiket, mint képesítés nélküli pedagógusok tanítanak, közben levelező úton diplomát szereznek. Közülük mutatunk be egy fiút és egy lányt. A fiú Soós Kálmánról sugárzik a megelégedettség. A boldogságot nehéz eltitkolni. Ha a szív mélyén dédelgetett álmok egyszer kilépnek a valóság horizontjára, a belső öröm letagad- hatatlanul visszatükröződik az arcon. Igaz, ő nem is tagadja, mindig tanítani szeretett volna. Nem túlzás ez. Tizennyolc éves. Tö- rökszentmiklóson a Hunyadi úti iskolában tanít. Csak két hónapja... Szép hivatás. S hogy szereti, az nagyon természetes. — Végre tanítok — mondja, s hangjában any- nyi szenvedély van. Szeretném ezt a szót csupa nagy betűvel írni mint ő, mikor az első héten cikket ragasztott a tanári szoba faliújságára. Először abból próbáltam megismerni, elolvastam, míg várnom kellett rá. Közben szünet lett. körém gyűltek á tanárkollégák, s dicsérték a'"Bút kicsit udvariasságból, kicsit meggyőződésből. Aztán belépett Káli. így becézik. Magas, fekete fiatalember, sötét szemei szelídek, de bajuszt visel s ez valahogy megkeményíti vonásait. Első látásra nagyon komolynak tűnik, de néhány perces beszélgetés után kiderül, hogy alaptermészete a vidámság. Osztályfőnök az V/A-ban. Mikor a „gyerekeiről” beszél, szinte hangot változtat és észrevétlenül beavat lelkesedése titkába, mintha én is ré- sBese lennék boldogságának. Magyar—orosz szakos. Tele van dolgozatokkal, de még ez sem töri le. Száznegyven dolgozat lesz a vasárnapi szórakozása. Nagyon szeret olvasni, főleg verseket, s imádja a zenét. Az a kikapcsolódás. Zongora, szaxofon, harmonika, gitár. Mindegy. Három nyáron dolgozott egy sza- xiért. Most megvan. A tanév elején zenei szakkört kezdett szervezni az iskolában. Már annyian vannak, hogy nem is jut mindenkinek hangszer. Váltani kell. Kint már sötét van. Mindjárt megy. Otthon Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megvet Bizottsága és a Meavei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Laios Szerkesztőség és kiadóhivatal) Szolnok. I, sz. Irodaház Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23-20 20-69. Kiadó- hivatal) 20—94. I Index-szám: 25 068 1 A lapot előfizetésben é9 árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija eg* hóra 12.- Ft. Előfizetheti bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor még tanulni fog. Közelednek a vizsgák. És holnap reggel ismét várják a gyerekek. A vázlatait egy hétre előre megírta. — Jobb így — magyarázza. — Az ember ne maradjon el soha. Édesanyám mondta. Nekem ő a példaképem. Ö is tanár. A leány Az óra megkezdődött. Az asztal piros szőttesén nyitott osztálykönyv tűnik szembe. Még friss a legutolsó bejegyzés: „11.50- től 12,35-ig orosz óra. Cím: Moszkváról. (Szövegfeldolgozás) V. R.” Csak ennyi. A gyerekek várakozó feszült csendben követik a tanárnő mozdulatait. Veres Róza lelép a katedráról. Kezében könyv, sétál, magyaráz, felolvas, lefordítja, aztán ismét magyaráz, de úgy mintha csak beszélgetne. Most tartja tizenkilencedik orosz óráját a VIII/B-ben. Számtalanszor körbejárja a padsorokat, puhán, csendben jár, hogy még . a lépteivel se zavarja a gyerekeket. Ilyenkor, utolsó órán már fáradtak, s kevésbé tudnak folytonosan figyelni. Halkan beszél, hangja mégis határozott. Ez hatásos. Végtelen türelemmel tanít, mint aki már nagyon régen megszokta. A neveket még elvéti néha, nem is csoda, mindössze egy hónapja van itt. SzeptemiberA Szolnok és Békés megyei Fűszer- és Édességnagykereskedelmi Vállalat hat erdőgazdasággal tárgyal, hogy idejében biztosítson elegendő mennyiségű és minőségű fenyőfát karácsonyra. Az összmennyiség 80 százaléka másfél méter nagyságú fa lesz, mivel az utóbbi évek tapasztalata szerint ezt a méretet keresik a legtöbben. Az édesipar nem ad az idén kész mikuláscsomagokat a kereskedelemnek, azért a FÜSZÉRT időben ellátja üres tasakokkal — és persze a tasakba való változatos Ínyencségekkel — megrendelőit, hogy Télapó ben mindennap kijárt vonaton Pusztabánrévére, tanyai iskolába. Most háromszáz diák orosz tanára. A gyerekek láthatóan tisztelik. Tekintély. Ettől félt Ró- zsika legjobban. Vajon sikerül-e megszereznie? Nagy kérdés volt. Nem lehet csodálni, hiszen saját iskolájába került vissza, olyan fiúk-lányok közé, akik tegnap még tegezték, s akiknek szemében az osztályon kívül még most is gyerek. Nehéz volt a kezdet, de ezt csak ő tudta, másnak nem lehetett észrevenni. Főleg a tanítványoknak nem. Ügy érzi, sikerült. A tizenkilencedik orosz órára bizalmat is szerzett. Már nem nézik gyanakodva. Közvetlen kérdéseikből tudja, hogy megnyerte magának az osztályt. A házifeladat következik. Mindenki csak oroszul beszél, másként nem lehet. Figyelnek. Kérdések, feleletek. Gyorsan. A kis szőke, göndörhajú tanárnő mosolyog, elégedett a válaszokkal. Most még Űatalabbnak látszik. Vékony, karcsú termetével szinte elvész: a nyolcadikosok között. De azok már érzik a különbséget. Tekintélye van. Míg beír az osztálykönyvbe, az óra végén, akaratlanul is elmosolyodik a gondolatra: a kirohanó gyerekek a folyosón ismét mer,várják, s mindent el-) mesélnek, amiről az órán hallgatniuk kellett. Ügy mint a barátjuknak. mindenki megelégedésére láthassa el feladatát. Közérdekű közlemény A 7. sz. Autóközlekedési Vállalat értesíti az utazó- közönséget, hogy november 4-től, hétfőtől kezdve a Szolnok új bérházak—Ság- vári körút—Vasútállomás— Érdért Vállalat vonalon az új bérházaktól 22.25 órakor, valamint az Érdért Vállalattól 23.15 órakor indított járatokat visszaállította. A járatokat a hét utolsó munkanapján és munkaszüneti napokon nem közlekedteti. Emberek vágyjunk, mindnyájunkat érhet baleset. A kellő időben megkötött Életbiztosítás a család anyagi biztonságát és a gondtalanabb öregkort biztosítja. B Kérjen felvilágosítást körzetfelügyelőinktől és megbízottainktól. Állami biztosító Télapó már készülődik — MA DÉLUTÁN 3 órakor ünnepélyes keretek között adja át Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnök- helyettese a csataszögi művelődési házat rendeltetésének. Este vidám műsor és tánc lesz. — TÁRSADALMI munkával „tető alá” hozták a ti- szaföldvári strand thermál- medencéjét. A téli legnagyobb hidegben sem lesz akadálya a gyógyfürdésnek. — ÁLLANDÓ árubemutató-terem nyitását tervezi Szolnokon a Fűszer- és Édességnagykereskedelmi Vállalat. A mintaterem nagy segítségére lesz a kiskereskedelmi boltok vezetőinek, hiszen választékosabb árukészletet tudnak boltjaik részére kiválasztani, beszerezni. ...fog ez menni... — SZOMBATON este 7 órakor a szolnoki Lenin Tsz- ben adnak műsort a Ságvári művelődési ház kertvárosi színjátszói és népi zenekara. Az előadás után éjfélig táncmulatság lesz. — A TISZA Biit őri pari Vállalat szolnoki 4. sz. gyárA Nap kél: 6.36 h-kor, nyugszik: 16.19 likőr. A Hold kél: 21.58 likőr, nyugszik: 12.48 h-kor. IDŐJARASJEI.ENTÉS Várható időjárás: kevés mennyiségű felhő, mérsékelt déli szél. A meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet IS—22 fok között. (Erdei Sándor rajza) Kezdődik a déligyümölcs- szezon — ezúttal a szokottnál valamivel korábban. Már megérkezett a gesztenye. Megérkezett a füge is — egyelőre a növényvédő szolgálat megfigyelése alatt áll —, ha megfelel, a hó közepén már ugyancsak kapható. A hó végén vásárolhatunk görög mandarint, egyiptomi narancsot, s valószínű, addigra megérkezik az ananász, a banán és a grape fruy is. A banánt ezentúl nem a hideg pultokon tárolják, hiszen ott könnyen feketedik. Állványokra függesztik majd és az állványok fölé infra lámpákat helyeznek, így tovább tudják megőrizni az ízletes gyümölcs jó minőségét Rendőrségi közlemény Szolnokon, a november 7-i ünnepségekkel kapcsolatban november 7-én 9.30- tól 11 óráig a Beloiannisz úton, a Ságvári Endre út és a Sallai út közötti szakaszon teljes forgalomkorlátozás lesz. Az átmenő forgalmat az Ady Endre úton és a Mártírok útján kell lebonyolítani. Daróczi András rendőr százados a városi-járási rendőrkapitányság vezetője MOZI: Dózsa: Születési bizonyítUj szám készül NOV. 7 Csütörtök Okt. forr ünnepe egységében az idén indult és 1965-ben fejeződik be 35 millió forint felhasználásával a rekonstrukció. Még 1963-ban elkészül a konyhaebédlő épülete. — MEZÖTÜRON szavalóversenyt, Kisújszálláson kézimunka kiállítást rendezett a földművesszövetkezet a KPVDSZ III. kulturális napok alatt. A Jászapáti és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet zenekart alakított, a tiszaföldvári fmsz énekkart, zenekart hozott létre. — AZ IDEI sertésvágási szezonra tizdekás és negyedkilós csomagolásban is hoznak forgalomba fűszerpaprikát az fmsz- és kiskereskedelmi boltok. Ugyancsak az eddiginél nagyobb, ötdekás csomagban is árusítanak borsot, kettő- és ötdekás csomagban köményt. — PIANINÖT, Alba Regia televíziót, 1000 forintot antennára, magnetofont és T 422 G típusú rádiókészüléket nyert egy szolnoki lottózó a legutóbbi tárgynyeremény sorsoláskor. A négy darabból álló „Hangulat szo- basarok”-hoz kiegészítésül 1000 forintos hanglemezvásárlási utalvány is jár. A nyeremény értéke 33 530 forint. — MEGYÉNKBEN van a 4. sz. debreceni totó-lottó körzeti iroda területén lévő egyetlen négytalálatos lottó- szelvény a 44. héten. A D 1 912 006 számú szelvényt Kunhegyesen vásárolták. Tulajdonosa ezidáig még nem jelentkezett. /Hc Jöjv/eHjjen (| | flibS&’mcUf- 'M&jetdja Kft fifiitifnVíhk) SZOLNOK Vörös Csillag: Gengszterek és filantrópok. Tisza: Papát vásároltam. MÄV: Válás olasz módra. JÁSZBERÉNY I.ehel: A négy szerzetes. KARCAG Déryné: Apák és fiúk. MEDOSZ: Felmegyek a miniszterhez. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Csendes otthon. KUNHEGYES Szabadság: Keresztesek I—II. rész. KUNSZENTMARTON Körös: Udvari bolond. MEZŐTÚR Béke: Francia kandalló mellett. Dózsa: Születési bizonyítvány. Szabadság: Foto Háber. TISZAFÜRED Tisza: Üt a kikötőbe. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Farkasok közt védtelen. TÜRKEVE Nagykun: Köszönöm doktor bácsi. SZÍNHÁZ: Szigligeti Színház, Szolnok: Holnap folytatjuk, este 7 óra. Jászladány: Gül Baba, este 7 óra. MŰVELŐDÉSI HAZAK Mezőtúr: Tájak, városok című kiállítás megnyitása a városi művelődési házban, délelőtt 10 óra. PÉNTEK - MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Gengszterek és filantrópok. Tisza: Papát vásároltam. MÄV: Válás olasz módra. JÁSZBERÉNY Lehel: Párbeszéd. KARCAG Déryné: Asch őrvezető kalandos lázadása. MEDOSZ: Félúton. KISÚJSZÁLLÁS Ady én és a gengszter. KUNHEGYES Szabadság: Keresztesek T—II. rész. KUNSZENTMARTON Körös: Udvari bolond. MEZŐTÚR Béke: Francia kandalló mellett. vany. Szabadság: Foto Háber. TISZAFÜRED Tisza: Üt a kikötőbe. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Farkasok közt védtelen. TÜRKEVE Nagykun: Négy szerzetes. SZÍNHÁZ Szigligeti Színház. Szolnok: A nadrág, este 7 óra. Törökszentmiklós: Gül Baba, este 7 óra. MŰVELŐDÉSI HAZAK Mezőtúr: Nők akadémiája I. évfolyam, IV. kerületi nőtanács, este 6 óra, V. kerületi nőtanács helyiségében III. évfolyam, este 7 óra. Jászberény: Déryné Művelődési Ház, filmbarátok köre. Előadás a Lehel klubban. TELEVtZIO: 7.50: Közvetítés Moszkvából. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója alkalmából rendezett katonai díszszemléről. — Kb. 9.00: A nagy start előtt. Magyarul beszélő szovjet játékfilm az űrhajózásról (ism.) Kb. 10.30: Zenekedvelő gyerekek klubja. 13.40: MTK— Bp. Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzés. Közvetítés a Hungária úti pályáról. Riporter Zalka András és Vit- ray Tamás. A közvetítés szünetében: A Magyar Hirdető műsora. — 15.30: Nagy siker volt... Csapaiev magyarul beszélő szovjet film. 17.00: Szerződés — képekben. Kis- film a magyar—szovjet alu- míniumegyezményről. 17.20: Térzene a Halászbástyán. — 18.20: A „repülő akadémikus”, Tupoljev akadémikus 75. születésnapján. — 18.35: A Naav Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója. Ünnepi beszédet mond- G. A. Gyenyiszov. a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. 18.45: Ének 'a vasról. (Kisfiún). — 18.55- Szép álmokat, gyerekek! 19.05: Közvetítés a Madách Színház kamara színházából. Változnak az idők. Vísiáték 3 felvonásban. (Csak 14 éven felülieknek’) Az I. szünetben: TV Híradó. A II. szünetben: A iövö bét műsora. Kb. 21.35: Hírek. TV Híradó (ism.) Éíl s 2In hXz