Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-29 / 279. szám
IMS. november 2í SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Megjelent a Béke és Szocializmus novemberi jzáma A novemberi szám két vezető cikke a nemzetközi kommunista mozgalom alapvető problémáival foglakozik. Luigi Longo, az Olasz KP főtitkárhelyettese „Az SZKP világtörténelmi szerepe és harcának jelentősége” címmel áttekintést ad az SZKP életének főbb mozzanatairól, és rámutat az SZKP harcának, gazdag tapasztalatainak és a Szovjetunió vívmányainak világraszóló jelentőségére. A szerző emlékeztet a személyi kultusz időszakának káros következményeire és megvilágítja a XX. és XXII. kongresszusnak, valamint az SZKP úi programjának óriási szerepét a kommunizmus sikeres építésében, a népi demokratikus országok szocialista építőmunkájában és a forradalmi mozgalom fellendülésében az egész világon. Longo hangsúlyozza, hogy az SZKP politikai vonala teljesen egybeesik a nemzetközi kommunista mozgalom fő vonalával, és elítéli a Kínai KP vezetőinek káros nézeteit. Ion Maurer, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke „A nemzetközi kommunista mozgalom egységének megingathatatlan alapjai’’ című cikkében az 1960. évi moszkvai nyilatkozat alapvető pontjait analizálja, s rávilágít azok igazi jelentésére, szemben a Kínai KP vezetői által hangoztatott hamis értelmezésekkel. A szerző — egyebek között — megállapítja, hogy a KGST keretében maximális mértékben ki kell használni a szocialista világrendszeren belüli együttműködésből és kölcsönös segélynyújtásból fakadó előnyöket, mind az egyes szocialista országok, mind az egész szocialista tábor érdekében. A Tudományos Akadémia elektronikus számológépén, — amelyet magyar szakemberek szerkesztettek — 5 év alatt többszáz matematikai, biológiai nyelvészeti, iparigazgatási és tervezési feladatot oldottak meg. A kezdetben még másodpercenként 50 művelet megoldására alkalmas kibernetikai számológép most már mintegy ezer műveletet végez el. 4 5' 2 1 ■ÉRETTSÉGIZETT SZAKMUNKÁS Mit hallgassunk, mit nézzünk meg A rádióban hétfőn este a Magyar Állami Hangversenyzenekar műsorát közvetítik, Ferencsik .János vezényletével. A bemutatott műsor érdekessége Vincze Imrének, a fiatalabb magyar zeneszerző-nemzedék jeles képviselőjének III. szimfóniája. Ezzel most ismerkedik meg a magyar közönség. Még két kiemelkedő műsorra hívjuk fel a hallgatók fiFtyelmét: pénteken a pódium 63 műsorában Latin- Amerika ellentmondásos világát mutatják be zenében, irodalomban; 8-án pedig a Rádiószínház bemutatóját hallhatjuk Dylan Thomas Vissza az úton című. költői szépségű, álomszerű rádiójétékát. a jövő héten? A televízióban kedden riportfilmet láthatunk a pusztai asszonyok életéről. A kövesét végén című film Isaszeg-Szentgyörgy- pusztáról szól, amelyet bekötöttek a világba és lakói mégis elmaradott körülmények között élnek, elhagyják magukat, visszahúzza őket az évszázados tehetetlenség, a sivár környezet. Rendkívül érdekesnek ígérkezik az elmebaj korszerű gyógyításáról szóló népszerű orvostudományi film. Gyakorlati diagnosztikai és gyógyítási módszereket láthatunk. A film hatalmas előnye, hogy a sokáig misztikumba burkolt problémákat tudományos világnézeti alapra helyezi. Harminchat kisdiákkal ter- véztéic, s harminchetet vettek fel jókora fejtörés után, hiszen nagy volt a túljelentkezés. Erről tájékoztat bennünket Győri Gyula, a jászapáti gimnázium igazgatóhelyettese. Mezőgazdasági gépszerelő szaikkö- zépiskola indult ebben az évben, s a diákok az érettségivel együtt kezükbe kapják a szakmunkásbizonyítványt. Működik a felszerelt tanműhely, kitűnő szakemberek a tanárok. Van köztük mérnök, géplakatos. gépszerelő. Bázisüzemük a Jászkiséri Gépállomás lesz, ez azonban csak harmadiktól. Addig a tanműhelyben ismerkednek a gépekkel, de a gépállomás. is figyelemmel kíséri fejlőidésüket. Az irodalom is fontos Sok gondba került, amig az anyagellátást biztosították. A sok utánjárás eredményeképpen azonban sikerült megoldani, hogy anyaghiány miatt egy percre tse álljon meg az oktatás. A közismereti tananyagokra elégnek tartja az óraszámot, az a meglátása, hogy nívócsölakenés nélkül megoldható a 4+2- nek problémája. Egyedül a magyar tanár ' részéről hangzott el kifogás, mert első osztályban érthetetlen módon a tanterv csak nyelvtant ír elő, így megunják a tantárgyat és éppen a legfogékonyabb korban hiányzik az esztétikai, érzgflmi nevelés leghatha- tósabb fegyvere; az irodalom. A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban már nem újdonság a szakközépiskola. Az itteni szakközépiskolások legkorábban kezdő nemzedéke már á harmadik osztálynál tart. Hogy mennyire megbecsülik és értékesnek tartják az itt tanult géplakatos szakmát, misem bizonyítja jobban, mint az ebben az évben tapasztalt háromszoros túljelentkezés. Philipp Imre kiváló tanár. kitünően oldotta meg mind a szakmai elmélet, mind a szakmai gyakorlat elsajátítását, olymódon, hogy a Fémnyomó egyik szakoktatója szerint a másodéves szakközépiskolásokra kényesebb munkát lehet rábízni mint a hasonló időt tanult ipari tanulókra. Hűtőgépszerelő szakközépiskola Számít munkájukra a gyár is. Most folynak a tárgyalások, hogy a hűtő- fépszerelést önálló szakmává minősítsék, . ebben az esetben^ hűtőgépszerelő szakközépiskolai osztályt indítanak és a szerelés munkáihoz kizárólag ebből az érettségizett szakmunkás-gárdából nevelik az utánpótlást. Ez még csak terv, de azt bizonyítja, hogy a szakközépiskola életképességét elismerik az üzemek ÍS; Hasonlóan vélekednek a jászberényi Kállai Éva Gimnázium szőlész-borász szakközépiskolai osztályának nevelői és tanulói. Itt rendkívül érdekes és komoly munka folyik, úgy osztják el a munkanapokat, hogy hetenként egy nap gyakorlat mellett ősszel és tavasszal két—kéthetes, egybefüggő gyakorlatot folytatnak. Ez a rendszer életképesnek bizonyult. November első felében zajlott le az első ilven összevont gyakorlat, ahol a három részre bontott osztáy kitűnően megállta a helyét. A gimnázium igazgatója és a szaktanár is egyöntetűen azt a tényt tartja leglényegesebbnek. hogy amig két évvel ezelőtt súrlódások, félreértések zavarták a gazdaság vezetőinek és az iskolának a viszonyát, most ennek nyoma sincs, _a Jászsári Állami Gazdaság minden • lehető segítséget megad ahhoz, hogy zavartalanul dolgozhassanak. Az iskolaigazgató szükségesnek tartotta kiemelni azt a különbséget is, ami az 5+1 és a szakközépiskola között fennáll munkaerikölcs, lelkesedés, érdeklődés tekintetében az utóbbiak javára. A gépesítés foka lehetővé teszi, hogy a diákok lássák a szakma perspektíváját, de jó lenne, ha azt a problémát megoldanák, amely a gépen dolgozók teljesítménybére körül van. Miután szigorú teljesítményben dolgoznak, legnagyobb jóakaratuk ellenére sem oktathatják a diáitokat, nem fordíthatnak arra időt, hogy a gépeket jól megismerjék. Ezen kellene valamilyen módon segíteni. Gyenge pont a helyesírás A közismereti tárgyak közül a magyar tankönyvre igen sok a panasz. Nincs idő, a felsőbb osztályokban például helyesírási gyakorlatra és a Lehel Vezér Gimnázium magyar tanárnője őszintén meg is mondotta; gyenge a szakközép- iskolások helyesírása. A pedagógusok egybehangzó véleménye szerint csak jó tankönyvvel és a jelenleginél lényegesen jobb tantervvel lehet ebből a szempontból eredményt elérni. Sokat várnak a reform-tan tervtől. Nincs egységes álláspont a nyári gyakorlat kérdésében. A Lehel Vezér Gimnáziumban a szaktanárok lándzsát törnek amellett, hogy előnyös, nélkülözhetetlen, feltétlenül szükség van rá. A leánygimnáziumban viszont olyan véleményeket is hallottunk, hogy rátermett gyerekek azért nem jönnek, mert soknak találják a nyári gyakorlat idejét. Minden nehézség ellenére a szakközépiskola a jövő iskolatípusa. Hernádi Tibor ( APRÓHIRDETÉSEK) SALAMON PÁL: ÚTBAN MAGUNK FELE — 5 — A vendégek korán el- nentek, mert a TV-ben a ilágbajnokságról ad+*k épeket. Nemsokára az öregek is észülődni kezdtek. Csep- eginé az eőszoba állótőkében igazgatta a haját. A érje unottan, szivacsos- >uhán forgolódott körülöt- e. — Gyere már. Aranka jött ki a szobáiéi megrakott tálcával. — Mi is megnézzük a elevíziót — mondta Osep- eginé a lányának. Hang- úlyában békésen rakódtak gymásra a megszokott; ha- u"ságok rétegei. • Elindultak. Csepreginé lég visszaszólt. — Utána Mariska néni- ez is benézünk. Széles, páros ágyon fe- iidtek. Aranka lassan — •ive, nehogy megtörjön várnáit — Géza feje alá lúsztatta a kezét. Nagyot yújtózva kifújt magából alamermyi fáradtságot. Elégedetten szólt. — Azért szép volt az .vastól, hogy eljött:-w- Miért volt szép? — Mégis a főnököd. Géza oldalról ránézett, ajnálta, mért tudta, hogy ligha érhetik el egymást, 'ihászképpen, lassú gép- uodulattal megsimogatta az arcát. Aranka szinte ugyanabban a másodpercben bekapcsolódva a gépi transzmisszióba, Géza felé mozdult. Előbb puhán. Azután keményen, választ követelve nekifeszült a férfi testének. Géza engedelmesen magához húzta, de belül minden csendes, visszhangta- lasn maradt. Aranka várt: Aprókat mozdult. Minden mozdulatával húzta volna maga után egy egyszerűbb, mindent felfogó világba. De Géza bénán, felnyithatatlan magányban feküdt mellette. Sokáig voltak már így. amikor Aranka föléhajolt. — Géza... Géza belenézett a riadt értetlenségtől táguló szemekbe. Mint kérlelhetetlen neonreklám villant elé a sokszor hallott férfikifejezés: „Teljesíteni a kötelességet.” Ellökte a mondatot, és magához szorította a meleg asszonytestet. Várta, hogy ettől majd minden rendbejön. „Teljesíteni a kötelességet”, és „szak- szervezeti szünnap is létezik ” hallotta most már visszhangosan. Maga is ijedten mozdult. Fél könyökére emelkedett, és végigsimította Aranka tormás testét. „Na mi lesz” — hallotta a hangot már üvöltve, röhögve. Feladta. Érezte, hogy így hiába feszíti magát tovább. Nem az asszony testéhez kell közelebb kerülni. Más feloldozás kell. Már nem szégyellte magát a férfi tehetetlenségéért. Beszélni fog Arankával. Űcy, mint még soha. Ránézett a szomorúan, szelíden mosolygó asszonyra. Nem baj, nem leszel te szomorú — gondolta —■, megértjük egymást. — Aranka... — Tessék... — a hang kongott. Nem baj. — Aranka... Az asszony kissé felé fordult. — Mire gondolsz most, Aranka? — Semmire. — Ne szégyelld. — Igazán semmire. — Miért nem mondod? — Ugyan... hagyjál... — Tessék? — kérdezte Géza ijedten. Ez se baj. Feladta a büszkeségét. Ismét ő kezdte. — Figyelj ide. Aranka felült. — Menjünk innen el valahová. — Tessék? — kérdezte az asszony kételkedve. — Lakni? — Igen, lakni. El valahová. — Nem értem. Apuéktói itt kapunk telket. — Nem akarok építeni. — Apuék tényleg megveszik a telket még az esküvő előtt... — Tudom... akkor se... — Miért most mondod? — Én soae mondtam, hogy akarom. — De azt se ,hogy nem. A párbeszéd lejtőre került. — Azt se. — Hát akkor mi bajod lett hirtelen? — Nem tudom. Aranka idegesen mozdul. Hálóinge lecsúszott a bal válláról. Szégyenlős, gyors mozdulattal vissza igazította. Géza csodálkozva látta, hogy az asszony melle milyen lapos. Furcsa — gondolta —. eddig hogy nem vettem észre? — Építeni kell... Gyerek lehet... bármikor... — Még nincs. — De lehet — mosolyodott el A ’•anka kísérletképpen. v Géza nem tudta, de nem is akarta tükrözni ezt a mosolyt. Aranka paplanon nyugvó bal kezét nézte. Bunkó ujjai vannak — fedezte föl. — Tudom, hogy lehet... de azért, mert lehet, ért nem rohadhatok meg. — Miért rohadná] meg attól, hogy a sajátunkban lennénk — kutatta riadt érdeklődéssel az idegenné távolodott arcot Aranka. — Attól, nem attól... Megveszek... nem érted? így semmi se kell... Naponta ötször letekerni a kábelt, és vissza... Aranka erre hirtelen megnyugodott. Belekotort Géza hajába. Mozdulatában ez volt: ó, csak ez a baj? Minden egészséges gyerek pajkos, de azután kinövi... Megbékélve hajtotta visz- sza a párnára a fejét, és nemsokára elaludt. (Folytatjuk,) ALLAS KÉT gépkocsivezető, pesti gyakorlattal Szolnokon sürgősen elhelyezkedne — Cím: Szolnok, Mikes utca 13. FIATAL érettségizett nő sürgősen állást keres. Annus Béláné, Szolnok, Mikes utca 13, OKLEVELES Juhász, gyakorlattal elhelyezkedne. Ajánlatot „Aranybárány” jeligére a kiadóhivatalba kér. A Megyei Tanács VB Titkársága azonnali felvételre keres két fő szolnoki lakos 40-50 év közötti férfi hivatalsegédet, 1964. január 1-től pedig egy fő éjszakai kazánfűtőt. Jelentkezni lehet a megyei tanács vb gondnokságán, Szolnok, Kossuth Lajos út 2. sz. SEGÉDMUNKÁSOKAT kőművesek mellé azonnali belépésre - állandó budapesti munkára felveszünk. Munkásszállást és ebédet biztosítunk. - Tanácsi igazolás szükséges. Utazási költséget nem térítünk csak a kedvezi'" ényes igazolást adjuk. Jelentkezés: ..Április 4” Magasépítő és Szerelőipari KTSZ. Budapest. VTT1. kér. Auróra u. 23. Munkaügy. A 44. sz. Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz budapesti munkahelyekre TSZ-TAGOKAT szerződéssel. továbbá KUBIKOSOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. A vállalat a dolgozó kívánságára szerződést köt. Szállást, naoi kétszeri étkezést családfenntartóknak különélés! díjat biztosítunk. Munkaruha ta- náesigazolás tsz-tagoknak a tsz vezetőcégétől igazolás szükséges. Jelentkezés- Budapest. V„ Kossuth Lajos tér 13-15. Az ABÁDSZALÓKI Vegyesipari KTSZ azonnali belépésre keres női fodrászt és órást. Ajánlatot írásban kérünk, A SZOLNOKI Építőipari és Javító Vállalat vízvezetékszerelő és bádogos szakmunkásokat azonnali belépéssel alkalmaz, TALAJJAVÍTÓ Vállalat Karcagi Kirendeltsége karcagi telephelyre felvesz szakmai gyakorlattal rendelkező géplakatos, autószerelő, lakatos, mezőgazdasági gépszerelő és esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet minden hétfőn. — Cim: Karcag, Püspökladányi út 82. ADAS-VÉTEL KERESZTHÜROS, körpáncélos, barna, rövid zongora eladó. Iglódi, Ojszász, Dózsa György út 9. sz. VENNÉK üzemképes olajkályhát. Cím: Bállá János, FÜSZÉRT Vállalat, Szolnok, Rékasi úti irodaház, telefon: 28-95. CSEH gyártmányú hálószoba bútor és konyhabútor új állapotban eladó. Szolnok, Móricz Zsigmond u. 6. A HEVESI „Petőfi” Tsz-ben — európai gyökeres — szőlővesszők kaphatók. Egyéves 80 fillérért, kétéves 1.— Ft-ért darabonként. A szállítási költséget a vevő viseli. Utánvéttel is küldjük. GÉPJÁRMŰ DKW személygépkocsi eladó. Kiscsatári, Tiszapüspöki, EGYÉB CSERÉPKÁLYHÁK berakását, átrakását, mindennemű vaskályhák és tűzhelyek sa- mottozását vállalom. Bun- kóczy Gábor cserépkályhás mester, Szolnok, Harcsa uí» ca 5. szám,