Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-22 / 273. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963, november 22. Traiaskeibeia Eaegkezdték & Tála «ztáso St at LONDON (MTI) A Délafrikai Unió afri­kaiak számára kijelölt egyik tartományában, Transkeiben megkezdték a választásokat az úgyneve­zett törvényhozó testület­be. Verwoerd ezzel igyek­szik elhitetni a világ köz­véleményével, hogy nagy­lelkűen „belső önkormány­zatot” adományozott ennek a tartománynak álcázott óriási rabszolga tábornak. A választási színjáték azon­ban még a legfelületesebb szemlélőt sem tévesztheti meg. Ennek az állítólagos par­lamentnek csupán 45 főnyi kisebbségét választhatják a szavazók, a 65 főnyi több­séget az úgynevezett törzs­főnökök alkotják, akiket Verwoerd nevez ki, fizet, irányít, és bármikor el­mozdíthat. Az állítólagos „önkormányzat,” abból áll, hogy a délafrikai kormány tartotta fenn magának az összes fontos ügy intézését, a parlament által hozandó törvények a Délafrikai Köz­társaság el őkének szente­sítésére szorulnak. A fajok elkülönítésé Transkeiben olyan könyörtelen, hogy a majdan kinevezendő mi­niszterelnök sem teheti be lábát saját fővárosában a fehérek számára fenntar­tott épületekbe és helyisé­gekbe. Egész Délafrika te­rületének 13 százalékát, a legértéktelenebb földet ad­ta Verwoerd a 12 millió afrikainak, míg a terület 87 százalékát a világ leg­gazdagabb természeti kincs- lelőhelyeivel együtt a nem egészen három millió főnyi fehér kisebbség kapta. A választások idejére Trans­keiben fenntartották a rendkívüli szükségállapotot, amely megtiltja tíznél több személy gyülekezését. A rendtörvény és a kom- munistaellenes törvények alapján a rendőrség bírói eljárás nélkül meghatáro­zatlan ideig börtönben tart­hat bárkit, akit gyanúsnak talál. A 880 000 választó kö­zül 280 000 a fehérek szá­mára fenntatott Délafriká- ban dolgozik éhbérért. Ezek az emberek a munka­helyük közelében levő sza­vazóhelyiségekben szavaz­nak, jóformán gazdáik sze- meláttára, akiknek paran­csát megszegni az éhhalált jelentené. Megalakult az új iraki kormány A bagdadi rádió bejelen­tette az új iraki kormány megalakulását A közzétett kormánylistában 21 név szerepel, közülük nyolcán a megdöntött baathista re­zsim alatt is betöltötték kü­lönböző tisztségeket. Az államelnöki tisztséget Abdel Szalam Aref, a sike­res puccs irányítója tartot­ta meg. Ahmed Hasszán El-Bakr volt miniszterel­nök lett az állam aielnöke, és egyben miniszterelnök­helyettes is. (Miniszterelnök- hfclyettesi tisztsége ellenére El-Bakr nem tagja a kor­mánynak.) Taher Jehia ve­zérőrnagy, a volt vezérkari főnök lett az iraki minisz­terelnök. Hadügyminiszter­ré Hardan Eltakriti dan­dártábornokot, a légierő volt parancsnokát nevezték ki. Belügyminiszter Rasid Moszleh vezérőrnagy, Irak volt katonai főkormányzója lett, a külügyminiszteri tárcát Szolhi Abdul Hamid alezredes, a hadsereg had­műveleti osztályának volt vezetője kapta. A nyugati hírügynöksé­gek az új kormány össze­tételét elemezve rámutat­nak, hogy a tárcákat há­rom irányzat képviselői kö­zött osztották szét. Helyet kapott a kormányban né­hány volt vezető baathista politikus, (akik a párt ú. n. mérsékelt szárnyához tar­toztak), számos „középutas nationalista”, valamint több Nasszerrel rokonszen­vező államférfi. Nem vették azonban be a kormányba a mérsékelt baathisták jelenleg Beirut- ban tartózkodó két vezető­jét, Taleb Sebib, volt kül­ügyminisztert és Hazem Dzsavadot. Az új kormány tagjainak kinevezése megerősíti a puccs egyik irányítójának hétfőn elhangzott kijelenté­sét, mely szerint a végre­hajtott államcsíny nem egyértelműen a Baath párt ellen irányult, hanem a nemzeti gárda ellen. A megalakult új kor­mány szóvivője szerdán este ugyanezeket mondotta, de hozzáfűzte a következő­ket is: „A Baath párt ku­darcot vallott Irakban — nem tudta ellátni feladatát. Hivatalosan nem oszlattuk fel, de ha valaki képtelen elvégezni munkáját, annak nem kell megvárnia, míg közli vele a főnöke, hogy meneszti állásából”. Választások Japánban Tokió, (TASZSZ) Japánban csütörtökön tartották a képviselőválasz­tásokat. Az elmúlt hónap­ban az országban élénk vá­lasztási hadjárat folyt, amelyben részt vettek a kormányon lévő liberális demokrata párt, továbbá a japán szocialista párt, a japán kommunista párt, a japán szocialista demokra­ta párt, valamint több ki­sebb politikai csoportosulás jelöltjei. A választások során négy­százhatvanhét képviselő he­lyet töltenek be. Az ország­ban több mint 61 millió választójogosult van. Tekin­tettel a választásokkal szemben megnyilvánuló kö­zömbös hangulatra, a sajtó véleménye szerint a válasz- tójogosultaknak alig több mint 70 százaléka járul majd az urnákhoz. A központi választási bi­zottság adatai szerint 44 000 szavazókörzetben csütörtö­kön reggel 7 óra és déli 1 óra között csupán a vá­lasztójogosultak 25,4 száza­léka adta le szavazatát. A választási eredményt előre­láthatólag pénteken este te­szik közzé. (MTI) A lengyel párt« én kormány küldöttség látogatása Fejér megyében A lengyel párt- és kor­mányküldöttség vezetői: Wladyslaw Gomidka, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára, Jozef Cyrankie- wicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Len­gyel Népköztársaság kormá­nyának elnöke, s a delegá­ció tagjai csütörtök dél­előtt Fejér megyébe látogat­tak el. A lengyel vendégek társaságában volt Kállai Gyula, az MSZMP .Politikai Bizottságának tagja, a for­radalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese és Losonczi Pál földművelés- ügyi miniszter. A polgárdi Vörös Csillag Termelőszövetkezetet ke­resték fel, ahol Juhász Já­nos, a megyei pártbizottság első titkára. Bujdosó Imre, a Fejér megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elnö­Megtalálták a gestapo- tisztet, aki Anna Frankot letartóztatta BÉCS (MTI) Szenzációs híradással szolgált néhány nappal ez­előtt a Volksstimme, az Osztrák KB központi lapja. Megírta, hogy egy Kari Silberbauer nevű bécsi rendőrfelügyelő volt az, aki 1944 augusztus 4-én a Ges­tapo tisztjeként a megrázó naplójával világhírűvé vált Anna Frankot és családját Amszterdamban letartóz­tatta. Mint ismeretes, a Frank-családot a hollan­dok bújtatták, így egyideig sikerült elkerülniük a de­portálást. Silberbauer köz- beléptével azután Frankék is a többi Hollandiában élő zsidó sorsára jutottak, Bergenbelsenbe deportálták őket, ahonnan csak a csa­ládfő tért vissza. Az egykori Gestapo-tiszt, a náci párt tagja, aki megpecsételte a Frank-csa­lád sorsát, a háború után visszatért Becsbe. Bár múltja miatt perbe fogták, 1954-ben másodfokon fel­r iiélei kémkedés ügyben Magasfokú szervezettséggel A budapesti katonai bíró­ság november 18-án tár­gyalta Polyvás István pilis­csabai lakos kémkedési ügyét A bírósági tárgyalá­son bizonyítást nyert, hogy Polyvás István a nyugatné­met hírszerző szerv részére rendszeresen küldött kato­nai vonatkozású adatokat tartalmazó, titkosírásos kémjelentéseket A buda­pesti katonai bíróság Poly­vás Istvánt kémkedés bűn­tettében mondotta ki bű­nösnek, és ezért 13 évi sza­badságvesztésre, teljes va­gyonelkobzásra ítélte, vala­mint a közügyek gyakorlá­sától tíz évre eltiltotta. Az ítélet nem jogerős. A vád­lott enyhítésért fellebbezett (MTI) ■ mentették, s azóta a Becs belvárosi rendőrség köz­ponti felügyelőiéként dol­gozott. Simon Wiesenthal, az osztrák fővárosban műkö­dő zsidó dokumentációs központ vezetője rántotta le a leplet a ma 52 éves Silberbauerről. Amikor Anna Frank könyvéhez ki­egészítést keresett Amszter­damban, egy helyi lakos, valamint Frankék egykori bújtatója hívta fel a figyel­mét arra, hogy a családot „egy Silbertaler vagy Sia- bernagel” nevű gestapós tartóztatta le. Később egy, a náci időkből való, telefon névjegyzékben bukkant Silberbauer nevére. Mivel egybehangzó holland tanú­vallomások szerint a náci megszállás idején a legtöbb ottani Gestapo-tisztviselő bécsi volt, az osztrák bel­ügyminisztérium segítségé­vel sikerült megállapítani, kiről is van szó. Osztrák sajtójelentések szerint az ügyben illetékes holland, illetve nyugatné­met hatóságok eddig nem kérték sem Silberbauer ki­adatását, sem az ügyére vo­natkozó adatok megadását. Anna Frank jelenleg Svájc­ban élő apja a Hét Vrije Volk című amszterdami lapnak adott telefoninter­jújában kijelentette: „Sil­berbauer leleplezésétől el­sősorban azt várom, kide­rül. ki árult ed bennünket a titkosszolgálatnak, ki mondta meg nekik, hogy abban a házban rejtő­zünk.’5 ke, s a termel (»szövetkezet vezetői fogadták. A vendégeket Nagy Ist­ván, a termelőszövetkezet elnöke tájékoztatta a közös gazdaság munkájáról, fejlő­déséről, eredményeiről. Közölte a termelőszövet­kezet elnöke azt is, hogy előreláthatólag elérik a ter­vezett negyvenegy forintos munkaegységet; A látogatás után a ven­dégek Székesfehérvárra mentek, ahol a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottsá­ga ebédet adott tisztele­tükre. A délutáni programban a székesfehérvári könnyű­fémmű megtekintése szere­pelt. A hatalmas gyár. mely az ötéves népgazda-, sági terv egyik legnagyobb beruházásai közé tartozik — sok érdekes látnivalóval szolgált a vendégeknek és a szakembereknek; Az üzemlátogatás befeje­zéseképpen a gyár dolgozói gyűlést rendeztek a lengyel vendégek és magyar kísé­rőik tiszteletére. Ezen Kál­lai Gyula elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja; a kormány elnökhelyettese mondott beszédet. — Mindannyionk számá­ra nagy öröm, — állapította meg Kállai élvtárs —•, hogy ezen a munkásgyűlésen olyan név képviselőit üd* •gőzölhetjük, meVyel hagyo­mányos, történelmi barát­ság fűz össze minket. Be­széde további részében a két nép barátságáról, a két állam kapcsolatairól be­szélt. Leszögezte: „Megbe­széléseink eddigi eredmé­nyeivel nagyon elégedettek vagyunk s meggyőződésem, hogy ezek a tárgyalások néoeink javát, együttmű­ködésünk elmélyítését szol­gálják”; A székesfehérvári látoga­tás után a lengyel párt­ós kormányküldöttség, va­lamint a kíséretükben lévő magyar személyiségek visz- szaérkeztek a fővárosba. Este a lengyel delegáció fogadásán vettek részt, me­lyen Kádár János élvtárs mondott pohárköszöntőt: A többek között kijelen­tette: „Pártunk Központi Bizottsága és kormányunk szent kötelességének tartja, hogv a lengyel—magyar ba­rátságot., internacionalista együttműködésünJzet szűn- tejenül tovább építse, erő­sítse, valóban megbontha- | tatlanná tegye.* Egy kasszafúrás története (Folytatás az 1. oldalról) Egyet ne feledjünk él: személy szerint vala­mennyiünknek megvan­nak a terveink, személyes és családi boldogulásunk programja. De ez nem lehet és nem is független az ország, a népgazdaság tervének teljesülésétől. És a személyes tervek tel­jesülését is az mozdítja elő, ha az évi tervnek a lehető legjobb megva­lósítását minden dolgozó ember becsületbeli és szívügyének tekinti. Horváth József 4 jó múítkoriiban ott­hon jártam. Valami ügyes-bajos dolog miatt a Tanácsházán is megfordul­tam, s miközben ott beszél­gettünk, egyszer csak egy páncélszekrényen akadt meg a szemem. Utött-kopott volt már a sarokbaállitott öreg jószág, és egyik helyen sebesülés látszott rajta. Ala­posan szemügyre vettem Ss csakhamar kiderítettem is­merem én ezt a mackót már régen. Ha emlékezetem nem csal, ezeridlencszáznegyven- egy nyarán történt az eset, amelyen ma már csak mo­solyogni tudok. Géplakatos tanuló voltam a falu leghíresebb mesterénél, Fehér úrnál, akinek a mű­helye közel az állomáshoz, a legforgalmasabb helyen épült. Azon az emlékezetes délelőttön éppen valami törött darálókereket hegesz­tettünk, amikor egy sötét­kékruhás, cifrasújtásos haj­dú megállt a műhelyajtóban: — Jónapot, mesterek! A képviselő úr azt üzeni, ke­ressétek fel azonnal, mert elvesztette a páncélszekré­nye kulcsét. A hajlotthátú mester ki­csi ideig halgatott, azután, mint az gyakorlati ember­hez illik, kijelentette: — Megyünk... Megfúrjuk a kasszát!’ A hajdú ebben megnyu­godva élporoszkált a szem­közti kocsma irányába, Fe­hér úr pedig így szólt hoz­zám: — Szedjed a kulcsokat, eridj! Negyedóra múlva én is ott leszek. Vitatkozni nem volt ta­nácsos, így hát elindultam a kisebb koszorúnak is be­illő kulcsköteggel a karo­mon a képviselő lakása fe­lé. És bár. cseppet sem siet­tem, tíz perc alatt megér­keztem a totfhelyre, ahol a sudártermetű, őszülő ha- lántékú képviselő, Egyek- falvy Egyek István szemé­lyesen fogadott. Amint be­léptem a faragott bútorok­kal berendezett szobába, felállt íróasztala mellől és a következő szavak kísére­tében a páncélra mutatott: — Nyisd ki fiacskám, mert a kulcsokat elhagy­tam! */* örültapogattam a kis ** mackót. Vastag volt, nem sajnálták belőle az anyagot. De azért sose lehet tudni, hátha sikerülne — így gondoltam és a kulcsok között keresgéltem. Amíg én az előkészületeket meg­tettem, a képviselő úr ott topogott körülöttem és két­ségbeesve ecsetelte hely­zetét: — Minden irat benne- maradt, pedig nekem még a mad vonattal utaznom kell. — Fürkészve az ar­comba nézett, hogy vajon megértem-e ennek fontos­ságát. Azután kihúzta ma­gát és így folytatta: — Hol­nap ül össze a Ház és az interpellációm be van zár­va ebbe az átkozott szek­rénybe. Hát csak nyisd ki, minél előbb! Nem vághattam valami értelmes képet, mert dü­hösen legyintett. Mielőtt magamra hagyott volna; még megkérdezte: —- A mester nem jön? Némi sértést éreztem a hangjában, de azért illedel­mesen feleltem: — Azonnal itt lesz Fehér úr is... Amikor magamra marad­tam, törökülésben a sző­nyegre telepedtem, onnan pislogtam a mackóra. Köz­ben azonban saját lelkiis- meretem megnyugtatására leemeltem néhány kulcsot a karikáról. Azután meg­ropogtattam csontjaimat és lassan munkához láttam. Wertheim szekrény volt, nem sok reménnyel dolgoz­tam. Egyik kulcs bele se ment a zárba, másik bele­csúszott ugyan, de alig bír­tam visszaráncigálni, har­madik úgy elveszett benne, mintha a zsebembe tetten, volna be. Ennek ellenére se csüggedtem. Kiválasztottam még néhány kulcsot már csak azért is, ha a mester megérkezik, lássa, bennem megvan a jóakarat fgy rozsdás, lapos, s«m- *• mi jót nem ígérő kulccsal is megpróbálkoz­tam, Mozgattam, forgattam«

Next

/
Oldalképek
Tartalom