Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-20 / 271. szám

JAtt. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 4 sűpzsí I ^ Fekete Gyula: fflíÖgm AZ ORVOS HALÁLA (Szépirodalmi) Az Esztergomi Műszeripari Művek érdekes újdonsággal le­pi meg a nagy- közönséget. El­készült a liliputi zseb kvarclámpa prototípusa. Az inírasugárzóval kombinált szer­kezetet 125, 250 és 400 wattos tí­pusban gyárt­ják és gyógythe- rápiai célokra is alkalmas. Otthonában bárki kényelme­sen használhat}" az új zseb kvarclámpát. Miért kévénél két bírói ítéletet HÍV ? SABZSI NÉLKÜLI hős­nek nevezi írója azt az öreg orvost, akinek élete utolsó napjait örökíti meg kisregényében. Az élet te­le van ilyen névtelen em­berekkel, akik soha sem­miben nem emelkednek ki. Szürke, észrevehetetlen éle­tet élnek. Nem kép cg z té­ri ek el minketcsillogó'hős- tetteikkel, s tartalmas lel­ki vívódásaikat sem ismer­hetjük meg. Egyszóval ta­lán nem is hősök. Közka­tonák ők a ma életében és az öreg orvos ilyen közka­tona. Él, egyszerűen, ked­vesen a szívkoszorúér be­tegségének súlyos, alatto­mos, minden percben ha­lált idéző szorításában. — Hatvannyolc éves. Él, teszi amit kell és közben vala­milyen módon mégis meg­változtatja maga körül a világot. MERT A VILÁG megle­hetősen kegyetlen a sarzsi nélküli hősökkel szemben. Hamar elfelejtik őket, né­ha megemlítik talán a leg­közelebbi rokonok, vagy ismerősök, aztán ez is egy­re inkább ritkul. És ezek az emberek mégsem hal­nak meg. Benne élnek az általuk világra segített komplikált szülésből szár­mazó gyerekekben, egy meggyógyított mellhártya- gyulladásban, vagy abban a gépben, amely ládába szögezve hajózik orszá­gunkból Braziliába vagy Egyiptomba. Benne élnek a magasodó házakban, a tisztára söpört utcákban. FEKETE GYULA a „Kis- vájszt” szembesíti önma­gával. Ez a szembesítés egy igen jól megkompo­nált, ötvenéves érettségi találkozón történik. Heten vannak. Nyugdíjas színész, ügyvéd, sőt olyan ember, sídnek talán semmi sem sikerült, Neszveda a nyu­galmazott községi írnok. Aztán olyan, aki külföld­ről jött haza a találkozóra, Lebovics. Tulajdonképpen 6 az, aki autójával, vagyo­nával, fölényes nyugalmá­val tartja a tükröt az öreg orvos elé. Hiszen neki min­den sikerült, ő külföldön él, gondtalan és nem akar, nem tud felejteni. Az ül­döztetést, a megaláztatást, azt, amit az a másik Ma­gyarország juttatott neki. De az öreg orvos ma él, ebben a világban és ha ezt nem is fogalmazza meg ön­magában, ha egy-egy pilla­natra ingadozik is, neki itt a helye. Abban a kis köz­ségben, ahol sérelem is ér­te, ahonnan annakidején elhurcolták és ahová mégis visszament gyógyítani azo­kat. és azoknak gyermekeit, akik ha nem is tettek elle­ne semmit, de érte sem. Fekete Gyula regénye az emberség nagyon szépen megfogalmazott szimfóniá­ja. Fölvillannak az arcok, a feleség, aki kétségbeesetten könyörög, hogy hagyja ab­ba a munkát, a betegek, akik reménykednek benne, s az új orvos, aki fölényes diadallal helyezteti magát vissza Budapestre, mert összeköttetései vannak, és megismerjük a járást, a hi­vatalokat, ahol a hatvan­Földrengés* gvártó eszköz A California! Pasadená- ban a földrengés-kutatás­sal foglalkozó szakemberek kipróbáltak egy új gépet, u. n. „vibráció generátort” amely rezgéseivel egy nagy épületet vagy hidat tud beomlasztani. A tudósok ennek a gép­nek a segítségével igyekez­nek az eddiginél tökélete­sebb és olcsóbb módozato­kat találni a földrengés­nek ellenálló épületek fel­építésére. Californiában a földren­gés épp olyan állandóan fenyegető veszély, akárcsak ispánban. nyolc éves orvost úgy ke­zelik, hogy „ja, ha a dok­tor úr nem akar dolgoznia” SOKSZÍNŰ, sokrétű ez a könyv és bár halállal vég­ződik, nem pesszimista. A távoli tanyán zengés, vil­lámlás közepette új életet segítő, s az izgalomba bele­haló ember szinte jelképpé magasodik. A kötelességtel­jesítés, a hétköznapi hő­siesség jelképévé. NAGYSZERŰNEK és poé- tikusnak tartom Würtz Ádám címlap tervét. A hosszúlábú falusi széken nyugvó orvosi táska, a föl­dön heverő eltört feketeke­retes szemüveg, a regény lényegét, poézisét, huma­nizmusát képi formában vetíti elénk. Egy ember meghal. De az élet, a hét­köznapok embereinek és a kiemelkedő hősöknek az élete is megy tovább. „Az életnek azokat a moccanásait, amelyek az öreg orvos kezétől indul­tak el, ekkor már senki sem tartotta számon. Belesimul­tak észrevétlenül a köznapi estébe, s mozdulnak to­vább, az emberi időszámí­tás végéig.” Hernádi Tibor Tiszaburán a tavaszon még öt tanteremre négy- százötven tanuló jutott. A tantermek kihasználása maximális méreteket öl­tött. Jól látta ezt a tartha­tatlan állapotot a községi tanács végrehajtó bizott­sága és határozatot hozott két tanterem saját erőből történő építésére. A nehézségek mindjárt az első lépések után je­lentkeztek. A faanyag be­szerzését illetően nem a legkedvezőbb jelentést ad­ta a végrehajtó bizottság­nak Urbán Vince gazdál­kodási előadó. Már-már úgy látszott, hogy az is­kola építésének ügye ká­tyúba jutott. De ahol a baj, nem messze onnan a segítés. Országos szervek siettek segítségünkre és megkaptuk a szükséges fa­anyagot. Az egyik tanteremben már tanítunk, s ez az új tanterem modern, hatal­mas ablakaival egyik új, kedves színfoltja Tiszabu- rának. A többi öt régi tan­teremmel szemben, ahol még nappal is égnek a villanyok, mert vaksi kis ablakszemeiken keresztül erőtlenül hullik be az őszi verőfény. Alighogy az egyik tan­termet átadták, máris a másik építéséhez kezdtek. Közeleg a tél és tető alá kell hozni a másik tanter­met is. A nagy cél érdeké­ben nincs megállás. Nincs szabadszombat, nincs va­sárnapi munkaszünet. A derűs ősz minden napját, minden óráját kiahsznál- ják a tiszaburaiak. A községi tanács tagjai a körzeteikben toboroz­nak társadalmi munkára választóik között. Dicsére­tére legyen mondva Tisza- bura lakosságának, nem fukarkodnak erejükkel és idejükkel. A tanterem épí­tése társadalmi üggyé lett. Mindenki igyekszik kiven­ni részét s ha nem szól­nak ideiében effv-egy kör­zet tanácstagjának, hogy választóival mikorra van beosztva, még sértődés is lehet belőle Borsós Óvnia i legutóbbi tonács vb ülé­sén mondta, hogv mikor következik már az ő kör­zete a beosztás szerint, mert választól lépten-nyo- mon megállítják: már ál­— Másfél esztendeje zak­lat jogosulatlan követelésé­vel a Szolnoki Ingatlanke­zelő Vállalat. Kérem, segít­senek, hogy megszabadul­hassak a fölösleges szalad­gálástól! — ezzel a kérés­sel állított be szerkesztő­lanak a falak és hozzájuk még senki sem szólt. így gyűrűzik az iskola- építés ügye a község la­kossága között. S mindez a tanács jó szervező és irányító munkáját is di­cséri. De nemcsak szer­vezni és irányítani tud a tanács végrehajtó bizott­sága, hanem példát is mu­tat. S ebben a munkában, mely az iskola építéséért folyik, a vb nem úgy kiált: „előre” — hanem: „utánam”. Most vasárnap az egész végrehajtó bizott­ság Gál Zsigmond elnök­kel az élen társadalmi munkával vette ki részét az építkezésből. A peda­gógusok sem nézik ölhe­tett kézzel a nagyarányú megmozdulást. Mezei Imre igazgató és Raffay Gyula igazgatóhelyettes vezetésé­vel ott szorgoskodtak na­pokon keresztül Kiss Zsig­mond, Vörös Zsigmond, Harsányi Ferenc és Stricki Valéria pedagógusok. A tiszaburai önkéntes rendőr testület is részt kér magának a munkából. Bo- zsik József törzsőrmester vezetésével jelentek meg az önkéntes rendőrök kar­szalaggal a karjukon és Zetorral hordták a földet a tanterem töltéséhez. Ki­emelkedő munkát végeztek Nagy Lajos, Vörös Kálmán, Kovács János, Vadászi Já­nos és Nagy Imre önkéntes rendőrök. S a jó példa mi­lyen vonzó. Ügy hírlik, hogy a tűzoltók is készü­lődnek. A község asszonyai, a nőtanács tagjai a meszelés, belső takarítás, festés mun­káit vállalták. íme: közös összefogás képes rövid idő alatt két tanterem építé­sével enyhíteni a zsúfolt­ságot. A művelődésügyi minisztérium megígérte mintegy jutalomképpen a nagy munkáért: a két tan­terembe a minisztérium ad felszerelést és egy han­gos keskenyfilmvetítőgépet. Tehát jól kamatozik a kö­zös összefogás, a társadal­mi munka. Vörösmarty szavait idézve mondhatja Tiszabura lakossága: ”...jó mulatság, férfi mun­ka volt...” Kisházi János tanár a községi tanács vb társa­dalmi elnökhelyettese ségiinkibe S. J. szolnoki vas­utas. Ez év március 3-án meg­jelent „ügyetlen ügyvitel az IKV-mál” című cikkünkből idéztünk. Abban megírtuk, hogy a szolnoki járásbíró­ság P. 24 309/1961—2. szá­mú, az év december 17-én jogerőre emelkedett ítéleté­vel elutasította a S. J. el­len beadott IKV-keresetet, mer — ismét idézünk —, „a felperes semmivel sem tudta bizonyítani keresete jogalapját” Ennek ellenére a szol­noki bírósági végrehajtó iroda 1963. február 23-án letiltást postázott olvasónk munkáltatójához 138 forint tőke és 20 forint költség iránt Folytatjuk az idézést fenti cikkünkből: „Noha az ösz- szes okmányokat látva lát­tuk, nem akartunk hinni sze­münknek. Ezért csütörtökön érdeklődtünk az IKV-nál, hol megígérték, hogy más­nap visszahívnak bennün­ket. A válaszadásra szom­baton délig sem került sor.” (Mi több, még azóta sem.) Május 30-i lapszámunk­ban „Szívesen és Ismétel­ten Követelőző Vállalat?” cím alatt megemlékeztünk arról, hogy az IKV részéről jószándékú, korábbi bírála­tunkat senki sem érdeme­sítette válaszra. Ugyanakkor beszámoltunk arról, hogy a perlekedésben fáradhatat­lan IKV perúj ítási kérel­met adott be a bírósághoz. Ebben elismerte, hogy ol­vasónk bemutatta a feladó­vevényeket, melyek szerint lakbértartozását teljes egé­szében kiegyenlítette. A vállalat ellenérvként saját nyilvántartásaira hivatko­zott, amelyekben a befize­téseknek semmi nyomuk. Következett pedig az újabb tárgyalás, mely során P.-né, a vállalat egyik dol­gozója ■ tanúvallomásában kijelentette: nem emlékszik arra, hogy S. J. valaha is lakbért szedett volna az IKV részére. Az olvasónk bemutatta lakbérkönyvben lévő aláírásai láttán helyre­igazította tévedését.­Mint sejthető, hogy a szolnoki járásbíróság ezút­tal sem kötelezte S. J.-t fizetésre; sőt azt állapította meg, hogy néki adósa az IKV. A tárgyalássorozatba belefáradt olvasónk „Le­gyen végre békesség!” fel­kiáltással lemondott erről az összegről. A Szolnoki Ingatlankezelő Vállalattól bezzeg október 23-án befutott a fellebbezés a megyei bírósághoz, mely legközelebbi tárgyalási na­pul november 28-át tűzte ld. Nem tudjuk, vasútas- olvasónk szabadnapjának felét tölti-e ismét á bíró­ságon, avagy kénytelen lesz-e elkéretőzni munka­helyéről. (Nota bene: még tart az őszi csúcsforgalom...) Az eseményekből az em­ber kénytelen arra követ­keztetni, hogy az IKV nem a néhány forintért, hanem tévesen értelmezett presz­tízséért hadakozik. Legfőbb ideje lenne, ha a vállalat­nál ez ügyekben döntő szó­val bíró dolgozó végre le­nyakazná e per-tengerf-kí- gyót. — borváró — Bokros László kiállítása Pécsen Vasárnap fél tizenkettő­kor nyílt meg Bokros Lász­ló festőművész kiállítása Pécsen, a James Pannonius Múzeum Káptalan utcai kiállítóhelyiségbea. Bokros László kiállítását Martyn Ferenc Munkácsy-díjas fes­tőművész nyitotta meg. Martyn Ferenc a tanár és nevelő szemével kísérte vé­gig. megnyitójában az egy­kor tanítvány, Bokros László életútját: a kolozs­vári és pécsi diákéveket, a főiskolát és a szolnoki letelepedést. Martyn Ferenc elmondta, milyennek ismer­te Bokros Lászlót, mint növendéket, s milyennek tartja a’mostani festőmű­vészt. A tanítvány festmé­nyeiben az érzelmi telített­séget, és a szakma mesteri ismeretét fedezi fel Martyn. Külön kiemelte megnyitó­jában a Gyermekeknek cí­mű sorozatot, melyek témá­jukban, megjelenítésükben egy — a festőművészek számára eddig ismeretlen — világot mutatnak meg. Bokros László kiállítását a vasárnapi megnyitón részt vevő szépszámú közönség tetszéssel fogadta. A pécsi közönséget a he­lyi festők műveinek rend­szeres bemutatása igényes­séghez szoktatta, s Boleros László kiállítását még a legigényesebb látogatók is elismeréssel fogadták. A szolnoki festő képei egy­értelműek, akkor is, ha az egyik puritán egyszerűség­gel, szabályos geometrikus vonalakkal fejezi ki a lé­nyeget (Tanya, Mosónő, Ti­sza híd), akár a vonalak tüdatos játékosságával, a színek vibrálásával fejezi ki a világot (Verőfény, Du­nántúli táj, Száradó var­sák, Hálók), akár a gyerek­szemmel láttató képek ér­zelmi gazdagságával hat a szemlélőre. Bokros László közönsége egy rokonszenves, tájat és embert egyaránt szerető, kísérletező, a lényeget szűk­szavúan, de egyértelműen kifejező festőegyéndséget is­mert meg. S. N. G. Kilopták Báthory István kardját A chicagói lengyel mú­zeumban fél-millió dollár értékű történelmi emléktár­gyat loptak el, köztük volt Báthory István erdélyi fe­jedelem és lengyel király kardja, valamint Koszcius- ko Tádé lengyel szabadság­hős kardja.-J>te a martfűi művelődési házban. Nagyszerű összefogásból két új tanterem Tiszaburán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom