Szolnok Megyei Néplap, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-09 / 236. szám

Ma: A dolgozók panaszai Egyedül a fővárosban Az érem két oldala A tiszaroffi A Tsz a megyében elsőként befejezte gabona vetését Négyezer halott Haltiban, súlyos pusztítás Kubában Florida felé tart a „Flóra” — Az eddigi leg­hosszabb időtartamú hurrikán Reggel kilenc óra, a Be­lorusz az utolsó köröket írja le a gabonatáblákon. A traktoros jelenti Molnár Sándornak, a tiszaroffi Aranykalász Tsz elnökének: befejeztük a kenyérgabona vetését. A tiszaroffi Aranykalászt a járás, sőt a megye egyik legrosszabbul gazdálkodó szövetkezetének tekintették. A szövetkezetben gyak­ran adták egymásnak az elnökök a kilincset. Az idén megválasztott Molnár Sán­dor a huszonegyedik elnöke a tiszaroffi Aranykalásznak. Az elnök, illetve a veze­tőség-változás új lendületet adott a munkához. Az idén már sokkal szervezetteb­ben dolgoztak a szövetkezet gazdái. így volt ez az őszi betakarítási- vetési mun­kák kezdetekor is. A szö­vetkezet irodájában az el­nökkel, Békési Gyula fő- agronómussal és Juhász János párttitkárral beszél­getünk. — Hogy sikerült meg­előzniük a vetéssel a megye élenjáró szövetkezeteit is7 — Még a tiszaföldváriak felhívása előtt elhatároztuk, hogy október 20-a előtt be­fejezzük az őszi kalászosok vetését. Elgondolásainkat sikerült megvalósítanunk A kormány által javasolt, öt százalékkal felemelt ke­nyérgabona vetési tervün­ket ma, kedden reggel ki­lenc órakor befejeztük. — összesen 1155 holdon ve­tettünk kenyérgabonát. El­határoztuk, hogy pluszként további száz hóidon vetünk búzát. Ebből is a földben van már harminc holdnyi. — Hogyan szervezték a betakarítást és a vetést? — Először is a gépek két- műszakos üzemeltetéséről gondoskodtunk. Ebben se­gítettek a tanács, a párt- szervezet és a földműves­szövetkezet vezetői is. Trak­torra ültettünk egy révészt, egy vasboltvezetőt és egy gépkocsivezetőt. A tsz-ben is akadt traktorhoz értő, de más munkahelyen dol­gozó egyén. Együttesen hu­szonhat saját-, illetve gép- állomási erőgépre sikerült a kettős műszakot biztosí­tani. Nálunk a szántás és a szállítás éjjel-nappal ment. A vetőgépek nyújtott műszakban, naponta 12—13 órán át dolgoztak. — Táblánként osztottuk be a kukorica törését és a szár letakarítását — fűzi hozzá a főagronómus. — Szigorúan ügyeltünk arra, hogy először a vetésre szánt táblákat takarítsák le. Nap­pal törtük, éjszaka szállí­tottuk el a szárat és a ter­ményt. Előre értesítettük a tagjainkat is, mikor viszik haza a kukoricájukat. Az 1200 holdnyi kukoricának hatvan százalékát már tel­jesen letakarítottuk. — A pártszervezet mit segített? — Beszélgettünk az em­berekkel — mondja a párt- titkár. — Kértük őket, hogy ügyeljenek a minőségre és ne nézzék azt, hogy mikor kezd alkonyodni. A trakto­rosokat is összehívtuk. Tő­lük is jó munkát kértünk, * megmondtuk, hogy bí­zunk bennük. A traktorosok Is ellenőrizték a vetőmag A mezőtúri Magyar— Mongol Barátság igen nagy területen, 2500 hol­don termeszt őszi kalászo­sokat. S vállalták, hogy a tiszaföldváriak által közölt feltételeket betartva teszik minőségét, tisztítását és csá- vázását. Egyszer véletlenül egy zsák rosszul csávázott (Folytatás a 2. oldalon) a földbe a két és félezer holdon október 25-re a ve­tőmagot. A tószegi Dózsa szövetkezet október 20-ra jelentette be a teljes őszi vetés elvégzését. A ken­gyeli Mező Imre szövetke­A haiti kormány szóvivő­je megrázó részleteket kö­zölt arrói az emberveszte­ségről és anyagi kárról, amelyet a Flóra nevű hur­rikán okozott a szigetor­szágnak. A kormány egészségügyi minisztere kijelentette, becslések szerint négyezer zet külön megjelölte, hogy a versenymozgalom céljait elfogadva intezív búzából 1.50 mázsa, hazai fajtá­ból 1.35 mázsa vetőmagot használ fel holdanként. A mezőtúri Üj Reménység szövetkezet szintén 3 nap­pal előbb fejezi be a vetést a tiszaföldváriak által ki­kötött időpontnál, ahogy ezt vállalásukban Medgye- si János elnök, Csípés Mi­hály főagronómus és V. Tóth István párttitkár je­lezte. A jászladányi Szabadság Termelőszövetkezet közös szántóterületének 38 száza­lékán vet őszi búzát. Hogy időben teljesíthesse vetés­tervét a szövetkezet, két műszakban szervezték meg a gépek üzemelését. A két- pói Zöldmező Termelőszö­vetkezet versenycsatlakozá­sában az időponton kívül arra is külön fogadalmat tesz, hogy tisztított és csá­vázott vetőmagot tesznek a talajba. — Bejelentette csatlakozását a Vezseny— Tiszajenől Tiszamenti szö­vetkezet is. ember vesztette életét az ítéletidőben. Az özönvízsze­rű esőzés és a nagyerejű szélvihar az ország terüle­tének mintegy negyven szá­zalékán tömegesen döntötte romba a lakóházakat. A ha­tóságok feltevése szerint a hajléktalanok száma eléri a százezret. Miragtant város­kában az épületek 97 szá­zaléka pusztult el, nem sok­kal kedvezőbb a helyzet a környékbeli falvakban sem. A közeli bauxitfeldolgozó üzem épületei és berende­zései olyan súlyos kárt szenvedtek, hogy a terme­lést legalább három hóna­pig szüneteltetni kell. A termést ért károkat ma még nem lehet felmérni. Mivel a vihar még nem ült el, és az utak járhatatlanok, a mentés munkája sem kez­dődhetett meg teljes lendü-. lettel. Mint már jelentettük, a hurrikán — az amerikai meteorológiai intézet fel­náziumból egyszer egy hé­ten tanárok indulnak Fegy- vemekre, Kengyelre. Mind­két helyen levelező gimná­zium működik. Fegyveme- ken immár második éve. Jó dolog ez a felnőtt kö­zépiskola. Tavaly a minisz­teri kiküldött, az akkori fegyvemeki első osztály vizsgáján örömmel mon­dotta, rendszeresen járja az országot, de ilyen jól kép­zett, magas színvonalon vizsgázó felnőtt osztállyal még nem találkozott A nyári elsősök most már második osztályba járnak mind a huszonhaton. És mögéjük felsorakoztok az új elsőosztályosok, akik harmincnégyen vannak. So­kat tanulnak, a követelmé­nyek egyáltalán nem kiseb­bek, mint a nappali tagozat diákjainál. A miklósiakrn kívül a helyi általános is­kola legjobb tanárai is jegyzései szerint mindeddig a leghosszabb időtartamú forgószél —, hétfőn har­madszor érte el Kuba terü­letét. Havannában hétfőn hiva­talosan közölték, hogy Ku­bában a vihar 11 halálos ál­dozatot követelt, 50 000 sze­mélyt kellett veszélyeztetett otthonából biztonságba he­lyezni. Közölték továbbá, hogy a főváros élelmiszer- ellátásában átmenetileg ne­hézségek lesznek, mivel a környékbeli kertészetek sú­lyos károkat szenvedtek. Az AFP jelentése szerint, a mexikói hatóságok meg­tették az elővigyázatossági intézkedéseket az országnak — Kubától északra —, a Mexikói-öböl mentén fekvő valamennyi kikötőjében. Ugyanilyen intézkedéseket tettek Floridában is, mert egyes jelek szerint a for­gószél változatlan erővel tart észak felé. résztvesznek az oktatásban. Hasonló a helyzet Ken­gyelen. Ott most indult a levelező gimnázium két el­ső osztállyal, amelybe hat­vannégyen járnak. Nagy a lelkesedés, még Martfű dol­gozói közül is többen Ide jelentkeztek. A tanulók több mint 70 százaléka fia­tal, úgy, hogy a gimnázium vezetői azon gondolkoztak, esti tagozatot kellene indí­tani számukra. Sajnos, en­nek technikai feltételed még nincsenek meg. De ami ké­sik, nem múlik. Hogyan tanulnak a fel­nőtt diákok? Dr. Mikes Jó­zsef, a dolgozók gimnáziu­mának vezetője elmondot­ta, a tudásvágy oly nagy, hogy Fegyvemeken például külön gyakorlóórákat tarta­nak. A korrepetálási órák díját a hallgatók fizetik, mégis csaknem 100 száza­lékig jelentkeztek rá mind a két községben. Képek a szolnoki Lenin Tsz-bő! {tímár János, Szúrni ai Béla és Bíró János búzát vet. Ondók József, a tsz traktorosa eddig több mint 150 bold földet dlsztillerezett meg, 60 holdon pedig el­végezte a mélyszántást. A cserkeszöllöi Magyar — Ro­mán Barátság Tsz-ben prése- selik a szőlőt. Újabb szövetkezetek csatlakoztak a tiszaföldvári . felhíváshoz Gyűrűzik a tiszaföldvári Lenin Tsz versenymoz­galma. Szinte már az egész országot, az egész me­gyét átfogja. S naponta újabb és újabb vállalások születnek Megtetézve még a tiszaföldváriak verseny- céljait is. A csépai Űj Barázda és Alkotmány ter­melőszövetkezet csatlakozásában, melyet Sáros János és Légrádi József szövetkezeti elnök aláírásával küld­tek be, már az szerepel, hogy október 18-ra vetik el 1683 holdon az őszi kenvérgabonát. A kunmada­ras! Táncsics szövetkezetből azt írja Mohácsi Ferenc tsz-elnök és Kanta Gyula mezőgazdász, hogy ők ok­tóber 23-át jelölték meg 483 hold gabonavetésük be­fejezésének időpontjául. Felnőtt diákok Fegyverneken és Kengyelen A törökszentmiklósi gim­« VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XIV. évfolyam, 236. szám. Ára 50 fillér 1963. október 9n szerda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom