Szolnok Megyei Néplap, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-27 / 252. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1363. október 3ft. INGER sUGERUP: TALÁLKOZÁS Ä „latin, kettőbe* — így nevezték akkorában a klasszikus gimnázium második osztályát — új tanár érkezett: Heinrich Walter. Elzászi születésű — tehát igazi külföldi —, méghozzá egészen fiatal, alig több húszévesnél. Ibsenről írta doktori disszertációját, majd Norvégiába jött, hogy nyelvtudását tökéletesítse, így került ebbe a fjordok közötti városkába. Az osztályban kevés tanuló volt, mindössze hét lány és három fiú. A fiatalemberek szívesen mentek volna át a reálba, nem nagy kedvvel magolták a latint, de kénytelenek voltak vele, ha már a teológiát választották. A lányok, akiket — tökéletlen teremtmények lévén — megvetettek, óra alatt összesúgtak, egymásra nevetgéltek és cédulákkal leveleztek; mindnyájan, kivéve Klárát, aki orvos akart lenni és komolyan tanult, hogy jelesen érettségizzen. Ebben az osztályban volt Suniva is. A rossz nyelvek szerint szépségben apjára, észben anyjára ütött. (Apja ugyanis feltűnően csúnya, becsvágyó fráter volt, anyja meg igen korlátolt szellemi képességű szépasz- szony.) Sunivának valami csoda révén sikerült átcsúsznia a második osztályba, és most bízott a jószerencsében, amely csak átsegíti majd a matematikavizsgán. Mert ahhoz, hogy megértsen valamit, Sunivának azt a valamit először látnia kellett Viszont hogy lehet az ikszet és ipszilant látni? Egyszóval: Suniva nem volt holmi kimagasló jelenség; inkább szürke, egy a sok közül... Három tanerő adott elő a ,„latin kettőben”: a kis, hajlott hátú, gunyoros Henrikben; azután Holm, az örökké náthásán prüszkölő segédtanár; végül pedig Bille kisasszony, aki úgy festett, mintha egyenes kis deszkalapot bugyoláltak volna be fahéj színű iskolai köténybe. Ebbe a társaságba csöppent bele a göndör, szőkehajú, az ég derűs kékjét sugárzó szemű Heinrich Walter! És hogy villog a fehér fogsora, ha mosolyog... — Igen tisztelt kisasz- szonyaim és uraim, én latinra fogom önöket tanítani, önök viszont nekem lesznek szívesek segíteni, hogy norvég nyelvtudásomat tökéletesítsem. Olyan nagy költőket fogok önöknek norvégül bemutatni, mint Vergilius és Ovidius. Gut? Rendben? A hét leányfej közül hat úgy bólogatott, mint akiket hipnotizáltak. A három jövendőbeli pap bizalmatlanul, fürkészően nézte az előadót. Klára szinte átfúrta hideg tekintetével Wal- tert; ő bizony senkit sem tanít norvégül — még akkor se tenné, ha meg lenne róla győződve, hogy az a felfuvalkodott zöldfülű valóban jól érti a latin nyelvoktatást! Suniva viszont alig bírta elrejteni lángba borult arcát. Ügy érezte, a föld alá süllyed, amikor Walter hátravetette a homlokába lógó szőke hajfürtöt és rámosolygott. De hátha nem is rá, hanem Henriettára?... Valóságos „Walter-láz” ütött ki a „latin kettőben”. A lányok füzeteket szereztek be és naplót kezdtek vezetni. A borítólapra két rózsaszínű szívet ragasztottak; az egyikben mikroszkopikus „W” betű, a másikon a tulajdonos nevénvx ugyanolyan parányi kezdőbetűi. .. Ezen az őszön Suniva elvesztette utolsó reménvét is, hogy valaha megértse az ikszet és ipszilont. Henrik- ssa minden órán kijelentette, hogy ó „mossa kezeit”. Mindennek ellenére Sunivának úgy tűnt, hogy még sohasem volt ilyen szép az élete. Kora reggeltől — alighogy szemét felnyitotta, késő éjszakáig — amikor már magától csukódott be — és még azontúl is, álmában: folyton Walter arcát látta, folyton az ő hangját hallotta, az ő behízelgően lágy hangját. Mintha megbabonázták volna, szinte álomkórosan lebegett. Enyhe szédületben teltek a latinórái, holott a latinnál még jobban akadozott, mint a matematika problémáinál. — Suniva Borch kisaszŰjra forogni próbáltak. — Norvégiában másképpen keringőznek? — kérdezte Walter kissé türelmetlenül. — Talán így? Ismét megkísérelték. Suniva kétségbeesetten ugrándozott — úgy érezte, kergetőzni legalább olyan nehéz, mint az ikszet és ipszilont megérteni! És közben hallotta Henrietta és Ingrid csúfolódó viháncolár- sát... — Ügy látszik, mi ketten sehogy sem vagyunk képesek összhangba kerülni — jelentette ki Walter. — Sehogy se találom ei a taktust — suttogta Suniva. különösen szerencsés napja volt: friss halat kapott, és a csereüzletben hozzájutott egy pár jólkarban levő cipőhöz, amely éppen megfelel a kis Terűinek. „Az új recept szerint készítem el a krém pótlót — tervezte —, és kisütöm a halat; igazi ünnepi ebéd lesz! Ha még tojást is kapnék valahol. í. Hans rossz bőrben van az utóbbi időben, nyilván a sok kellemetlenség miatt Remélem, jól elrejtette az illegális röplapokat, nehogy a kölyök megtalálja és újra kivigye az utcára, újságárust játszaszonynak zöld a szeme — állapította meg Walter a karácsonyi szünetet megelőző órán. A decemberi nap halvány sugara Suniva arcára siklott; a lány le nem vette megbűvölt tekintetét a katedráról. — Nem gondolják, igen tisztelt kisasszonyaim és uraim, hogy a mi Borch kisasszonyunk áriához nagyszerűen illene a zöld szín? És Suniva új, zöld ruhában jelent meg a gimnázium karácsonyi bálján. Ragyogó szemmel, elragadtatva nézett körül a tornateremben. Micsoda varázslatos változás! A villanyégőket vörös krepp-papír borítja, a létrák apró zászlókkal teletűzdelve, és mindenfelől intim sarkok csábítanak ... Az igazgató megengedte, hogy éjfélig mulassanak, és Waltert bízta meg a csend és rend fenntartásával. „Ma... ma történni fog valami...” — villant át Suniva agyán. Ügy érezte, hogy ma biztosan történnie kell valaminek. Szeme csillogott — tudta, hogy igen vonzó ebben a zöld ruhában. A zenekar rázendített az első keringőre. — Borch kisasszony... — hajolt meg előtte Walter. Suniva csak akikor tért magához, amikor már a terem közepére értek, ök voltak az elsők — ők nyitották meg a táncot. Diadalmasan állapította meg, mint lövell villámokat Henrietta szeme, mint harapdálja az ajkát Ingrid. „Velem táncol, nem Henriettával, és nem is Ingriddel, hanem velem, velem...” — dalolta a szíve. Nagy örömében teljesen megfeledkezett róla, hogy nem is tudja a forgó táncokat. Walter bátorítóan mosolygott rá és igyekezett megforgatni. — Bocsánat... — hallotta Suniva saját és mégis idegenül csengő hangját, amely olyan volt, mint mikor kést smirgliznek. összeszorította a fogát és tovább ugrándozott. Mindenütt gúnyosan kacagtak rajta. Walter arca elborult, szeme gyűlölettel telt meg. Hirtelen megállt* — Nem tudunk közös nevezőre jutni — mondta elmenőben, és kaján mosoly- lyal hozzátette: — Nem kellene zöldet viselnie, ez a szín egyáltalában nem illik az arcához, Kabátjába burkolózva, Suniva még sokáig ült a hideg ruhatárban. Ügy érezte, csak az könnyíthetne rajta, ha teli torokból fel- üvöltene... * Suniva Haugen a halpiacról sietett hazafelé. Ma ni .. Bárhova is néz — mindenütt zöld katonaköpenyek! Az ember inkább ne nézzen .8| Magas katona jön feléje kemény léptekkel — csaknem összeütköznek. Suniva — szokásához híven — iá se hederít. — Meg sem ismer már, Borch kisasszony? A • férfi elmosolyodott és szájából nem hófehér, hanem aranyfogak villogtak elő. Meghízott, elpocakoso- dott. Tartása: a megszálló katona fölényes tartása A szeme nem ragyog, nem áttetszőén tiszta többé. Csak hangja a régi — „a méznél is mézesebb”, ahogy Klára mondogatta, amikor még a „latin kettő” lányait szédít- gette. — Nem hajlandó szóba állni régi tanárjával? Pedig én... én mindig szerettem Norvégiát. Sohasem felejtem el azt a szép időt, azokat a bájos lány óikat, azt a vidám karácsonyi bált és . .j ahi.. ó... Sunivában egyszeriben feléledt a múlt. Az idegen tiszt szemébe nézett, majd tetőtől talpig végigmérte, és csengő hangon mondta: — Nem kellene zöldet viselnie, ez a szín egyáltalában nem illik az arcához. Bácskí György fordítása ROHANÁS Árnyékom kialudt fekete máglya, tovatűnsz némán elnyel a tömeg, rohan a sok-sok ünnepi lámpa, s futnak ntánad az utcakövek... Fénylő ablakokkal a hold havában a házak is elindulnak feléd — a fehér kémények az éjszakában uhuira hajolnak, amerre mégy. Ezüst harmatok csillogó borától mámoros kertek is mennek veled, kései lépteid kopogásától felriadnak az alvó levelek. — S ahogy az én árnyékomat is lassan az útkanyarban elnyeli a tömeg, — vonzol magadhoz mégis akaratlan: visznek utánad az utcakövek... Nem ezért rohantál az éjszakának, a várost mégis magaddal vitted el — az utcakövek futnak utánad — soha nem hagyhatsz te engem el... Gheorghe Tomozei * Románból fordította: Ferencz Lajos Új film készül Leninről Leningrádban „Oroszország közelében” címen úg filmet forgatnak Lenin finnországi tartózkodásáról. A nyár folyamán a lenin- grádi népszerű-tudományos filmstúdió munkatársai két hetet töltöttek Helsinkiben, Tamperben, Turkuban, ahol a finn városok félévszázaddal ezelőtti jellegzetességejt ^tanulmányozták. A film alkotói drága. ereklyékként gyűjtötték össze mindazt, ami segít bemutatni Lenin finnországi életét. Nehéz feladat volt, mivel a forradalom vezére akkor illegalitásban tartózkodott, elvtársai pedig mindent megtettek, hogy ez az illegalitás veszélytelen Jegyen. A film Levickrj rendező és Popov leningrádi toó közös alkotása. A Korán áj kiadása orosz nyelven A Szovjet Tudományos Akadémia kebelében működő Ázsiai Népek Intézete Moszkvában kiadta a Koránt orosz nyelven. A mohamedán kultúra problémáit kutató tudósok nagy tudományos eseménynek tekintik e könyv megjelenését Oroszországban a Koránt a múlt század végén adták ki először orosz nyelven. Ez a kiadás azonban nem elégítette ki a szakembereket, akik hibákat találtak a fordításban. A Korán valóban tudományos fordítását Ig- natyij Kracskovszkij akadémikus, az arab irodalom szovjet kutatója kezdte meg. Halála után művét az Ázsiai Népek Intézetének tudósai fejezték be. KÉPEK HONFOGLALÁS cint5 nagysikerű TV-fiint bői
