Szolnok Megyei Néplap, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-15 / 216. szám
— Jónapot kívánok. A nevem; Lőrinc. Balogh Bertalan rajza Isten hozta ntináhunk elvtárs uraim, ez jólesett. Meghagyták a határvámvizsgálatnál. Egyetlen emlékem hő emlékű anyukámtól, megboldogult Nye- nyera Nyenyarova grófnőtől, aki londoni emigrációban ette az orosz proletariátus keserű könnyeit.” — Milyen is az élet! Ki hitte volna, hogy a zseniális Szőr Pizü Hadova D’uma mester vérszerinti atyja pedig fajmagyar, még az a békebeli hintáslegény volt. Az édesapukát halálos bicskázásért vetették volna kóterba Horthy pribékjei, de ő inkább vállalta a Haza helyett „más táj, más ég” sós kenyerét. Csoda-e, ha a kis Hadova mester már az apai emlőkkel szívta magába a hazaszeretetei, mamája pedig a szocialista realista világ- szemlélettel adományozta meg őt — még ifjontan. Innen csodálatos tehetsége, rendkivülisége. Apró pocaszemei mint öklömnyi smaragdok ragyogják be croco- dilus niloticus bőrből készült utcai cipőjét. A proletáriátus legmélyebb tengeréből összeszorított foggal, körömmel kiemelkedett Szőr Pizü Hadova D’uma szilárd békeharcos is. Nem, elvtársak, nem született ő szónoknak. Azt tartja, hogy minden sallangos szónál többet ér a legolcsóbb szálloda. Ezért elveit demonstrálandó — a Béke Szállóban keresett fedelet géniusza fölé. A személyzet első pillanatok óta imádja, rajong érte. Céd Adél sikálónő kéjesen sikoltott fel, mikor első alkalommal megleste őt a fürdőszoba kulcslyukán: „Lányok, megvan neki mindene; hiába, külföldi!” Most kérdezzük meg Hadova Mestert, mi a benyomása kicsi, de szép hazánkról. .— Kedves Hadova elvtárs. Mit tapasztalt miná- lunk jártában-keltében? — Kedves uram, — csücsörít bájosan a Mester, mialatt szakálla egyik vékony tincsét orrlukában forgatja s ettől váratlan pillanatokban felkacag — nekem nagyon tetszett az önök tömegkultúrája. Hallottam a rádióban azt a magas szárnyalású musical commedy-t (nem tudom önöknél hogyan írják), azt, amelyik úgy kezdődik, hogy „Mama fogjál nekem bé- hé-kát!...” Micsoda perspektíva van abban! Ha maguk azt tudnák! Aztán irodalmuk bátor szókimondó hangja. Franz Kaffka, Friedrich Dürrenmatt, Osborn. 1/oltam vendégszereplev sen a Katángkóró Tsz-ben. Hogy micsoda tájékozottak a téesz-tagok a külpolitikában. De Gaulle. Szufanovong, Adenauer manővereit háhotázva leplezik le. Csak azt nem tudták megmondani, mennyi a munkaegységük, s hogy mennyit ad a tehén. Meg aztán — ki ne felejtsem — muris ország maguk. Olyan jó vicceket mondtak a funkcionáriusok. Hogy is volt, na? Az, amelyik arról szól, hogy „Lengyelországban aszongya a párttitkár a plébánosnak...” De mondja, kedves uram — hajol hozzám bensőséges bizalommal —; nem tudna nekem felhajtani ezer munkást? Nem lennék hálátlan. Kikötőimben sztrájkolnak azok a... azok... a... Szóval, tudja... Ebben a pillanatban félbeszakad meghitt beszélgetésünk Hadova elvtárssal, a rettenhetetlen békeharcos színésszel. Megjelent a szálloda igazgatója. És a világhírű Mester csodálatos egyszerűséggel állja, amint Tökyös Huba szállodaigazgató batiszt fazonzsebkendőjével gyöngéden letöröl- geti a Művész crocodilus niloticus cipője talpát. Megható kép. Brilliávs kifejezője a békés egymás mellett élésnek. Míg Szőr Pizü Hadova D’uma elvtárs diszkréten csúisztatja ötdollárosát Tökyös Huba sima tenyerébe egyre erősödő zengés tölti be a lakájos szálloda-szalont:- „Csordapásztorok. midőn Betlehemben..." T, L Sirató A szívünk fáj Zokog a máj A lép, vese, tüdő Keserves üdő Legyek, egerek És Guszti A karcsú ruszli. Mind feketében Könnyezve úsznak A feketében Omár Az agg svábbogár Nyögve És letörve Még egyszer bemászik Egy pohár sörbe Ákos Az iszákos Patkány Bömböl egy padkán Könnye egy veder Időnként Pálinkát vedel Mindenki sír A hír Megrázott Elázott > Élőt, boltat Markecolót és Markecoltat Egy-két Piáló Sarokra kiálló Lepkét Apát, anyát * Nahát! Mégis bezárják - E kedélyes Erényes Tanyát. — kefe MEGLEPETÉS JÁSZ- KUN SZATIRIKUS OLDAL Ma este — tatarozás és átalakítás miatt, bezárják a szolnoki „nemzeti” büfét. Szőrös úgy vágta fejbe egy valaha jobb napokat látott söröskorsóval a részeg művirág-árust, hogy az hangtalanul belecsúszott egy tócsa bablevesbe. Tunya elismerően bólintott Szőrös felé majd nagyot húzott a brixolos paprikás- krumpli-illatból. Lassú észjárású volt. Kényelmesen emelte el egy elázott pályaőr kétheti fizetését és csak ezután bandukolt a pénztárhoz, hogy rundóval honorálja bará/ía teljesítményét. A helyiségben nyolcvanszáz egyén lézengett mind- össze, a többiek kinn az utcán verték egymást unott közönnyel, vagy éppen körülhányták a kerékpármegőrzőt. Nem volt igazi hangulat ezen a csendes, kellemes szeptemberi estén. Valami ideges feszültség vibrált a „Lordok Háza” kielemezhetetlen, sűrű levegőjében. — Félszemmel mindenki a bejáratot figyelte mint régebben, amikor még igazoltatás is volt néha. Szutyok feltűnően elhúzódott a kancsal ócskás- tól, pedig tavaly együtt jártak elvonókúrára. Rekedt, aki egy lerágott szélű vizespohárból itta a bundapálinkát, elszántan megindult az ajtó felé. Mikor a harmadik asztalon is átbukott, teljesen elkeseredett. Nagyot csuklott. elhessegette a felböffenő muslicákat és megette a maradék poharat. Pempő, a zugivó bérelszámoló egy sötét sarokban iszogatta napi be- tévő nagyfröcs- csét. — Három “ délceg csaposnő buzgólkodott serényen. — A söntéspult előtti öt-hát méteres tócsába tégI Iákat raktak és hosszú pallót helyeztek el, a még járni tudó vendégek . érdekében. A kirakatnyi ablakokat lassan belepte az esti pára, két hölgyvendég orra hegyét pedig a szederjes lila folt. A jobbsorsra érdemes pénztárosnő a sorbanálló- kat tizedelte — minden tizediknek csak bambit, vagy szikvizet blokkolt. A Winston Churcill monogrammját viselő helyiség ajtaján egy furcsaöltözékű idegen támolygott ki, gázálarcban és derékig érő gumicsizmában. Egyeseknek feltűnt, de a többség már jól ismerte: az egézsségügyi ellenőr volt. AZ oldalán viselt kis füles edénvkéből klórmeszet hintett áldón a közönség fejére, ivott néhány korty hipermangánt, majd sietve távozott. Furcsa volt ez a csend, ez a nyugalom. A készültséget is csak tizennyolcszor kellett kihívni ma méfe és háromszor a mentőket. -* I * * Igaz, egyszer majdnem félreértés történt. Tempó, az álmos fuvaros ugyanis akkora pofont kapott Izom Kálmántól, hogy fejjel be- leállt a halászlés-üstbe. Alfonz, a táppénzcsaló ettől pánikba esett és a hullaszállítóért rohant. Szerencsére az épülő Ság- vári körút érdekében Duseket már lebontották — így Alfonz akadály nélkül futhatott a Csarnok utcai Bíró-kocsmáig — aholis lecsillapodott. — Egyébként Amália, az ügyeletes bábaasszony tizennégy halszálkát szedett ki Tempó megmaradt fél arcából, párját féldeci törkölyért. Diszkréten lebbent a reprezentatív sárga brokátfüggöny egy pajzán széllapátoló hullott ki a nyitott ablakon. Fojtott nyugalom, sűrű füst, mélán mászkáló legyek, igazi, vihar előtti csend... Ebben a pillanatban kivágódott a lengőajtó és megjelent Bugyor, az alkalmi tolvaj. Sápadt, zilált arccal bámult a semmibe. Működő félszeméből egy könnycsepp gördült végig az orra tövén,fehér barázdát hagyva maga után. — Furcsán, torzan rándult meg arcán az örök mosoly, amit tavaly egy disznóölőkés fakasztott. Ólomlábakon vánszorgott a kasszához, — előkelőén meghajolt és így szólt: — gázőr Pizü Hadova ** D’uma, a világhírű angol tánckomikus és kikötőtulajdonos hazánkba érkezett. Ide. Hozzánk. Ebbe a hp... hp... hp... (könny csurog) kis pici országba. Ő, Szőr Pizü Hadova D’uma. Mint minden rendkívüli ember, ö is végtelenül egyszerű (nem ártana, ha némely magyar színész őbelé nézne, mint tükörbe). Puritán karaktere dacára külföldi ö. Sűrű fekete szakálla pajkosan csiklandozza napbarnított keblét, mialatt félrehajtja, hogy láthassuk nyakláncán a Kazáni Szűzzel ékes medalliont. Félszem- mei kedvesen hunyorít, de nem szól. Értjük Öt, a csodálatra méltót. „Látják — Anyu! Soká érek még Budapestre? Balogh Bertalan rajza Madam! Tizenöt nagy- fröccsöt a jobbikból! — Történelmi pillanat volt. Mindenki tudta, hogy vége. Szőrös sírva emelte fel a művirág-árust. Izom Kálmán két akkora pofont adott a vándorköszörűsnek, hogy az azt' hitte, egy ló rúgta meg és ájultan motyogta: — Cocó, cocó. Az üzletvezető berohant és twistéin! kezdett a takarítónővel. Az ügyeletes rendőrök azonnal dalárdát alakítottak és az italmérőkkel kánonban énekelték a győzelmi dalt: „Kitört az utolsó záróra, Ezt vártuk mi már oly rég, Gyere hát babám egy mambóra, Bezárták á Népbüfét” Két boldog konyhalány — „ÁTALAKÍTÁS MIATT ZÁRVA” feliratú hatalmas transzparenst hurcolt körbe... Lassan szedelőzködtek a fiúk. Tunya lépett ki először az ajtón és a többiek követték. Amália gyengéden ráhajította Rekedtet az éppen kéznél lévő talicskára és csatlakozott a menethez. A művirág-árus — könnyes szemmel hintette szét kosarából a bágyadt parafin- szirmokat. Vili, a dandár- tábornok megcsörgette kitüntetéseit, nyírfaseprőjét magasba emelve a menet élére állt és vezényelt: — Irány a Resti! Menet indulj! Nóta! „Kitették a holttestet az udvarra...” Szövey — modor Kép; -gácsi Nagyon sürgős
