Szolnok Megyei Néplap, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-11 / 212. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. szeptember it. Jól szerepelt megyénk ökölvívó válogatottja Debrecenben Társadalmi összefogással a község sportéletéért Hajdú megye—Szolnok megye 10:10 Debrecen, 400 néző. Szombaton este került sor Debrecenben a két megye barátságos ökölvívó mérkőzésére, amely a Szolnok megyeiek részéről jelentős sikernek könyvelhető el. Megyénk válogatottja tartalékosán állt ki. Hiányzott a csapatból a martfűi B. Tóth, a mezőtúri Bor- dács, a Szolnoki MTE versenyzője. Dobó és a MÁV-ból Mátyus, valamint Lukács. Az eredmény reális és értékét növeli az, hogy megyénkből sok utolsóéves ifjjúsági versenyző szerepelt. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Zakar és Balázsi A Szolnok megyei versenyzők az alábbi eredményeket érték el: Légsúlyban Bózsó reális vereséget szenvedett a technikailag jobb ellenfelétől. Harmatsúlyban Zakar technikai fölényben, szép stílusos ökölvívással győzte le keménykötésű ellenfelét. Pehelysúlyban Vígh gyomorkiütéses vereséget szenveA megyei labdarúgó bajnokság állása dett. Harcosabb szellemmel nyerhetett volna. Köny- nyűsúlyban a döntő föv lényben lévő Balázs az első menetben kiütéssel győzött. Klsváltósúlyban Téglást az első menetben egy véletlen ütés után ellenfele döntő fölénye miatt leléptették. Váltósúlyban Németh okos taktikázással pontozással nyert. Nagyváltósúlyban a tartalékként elutazó Beviz pontozásos vereséget szenvedett. Középsúlyban Miklós ellenfele az első menetben feladta. Félnehézsúlyban a Szolnok megyei Ignácz, nehézben pedig a Hajdú megyéi Antal ellenfél nélkül győzött A Néplap Kupáért Kunhegy esi MEDOSZ— Nagykunság 0:0. Kunhegyes, 200 néző, ve- zette: Marsi, Kunhegyes: Kiss—Szabó IV., Tóta, Lu, kács—Nyúl. Fridiik—Kört- vély, Szabó II., Borsós, Szabó I., Szabó V. Nagykunság: Szarka—Gábor, B; Nagy. Asztalos—Kádár, Laskovics—Tapodi, Sotus, Vad, Dávid, Oláh. A vendégeknek csak nagy szerencse árán sikerült az egy pontot elvinni. A gólhelyzetek alapján a hazai csapat győzelmet érdemelt volna. A játékvezetőik jól vezették a mérkőzést. Nagykunság ifi—Kunhegyes ifi 4:1, (2:1). Vasárnap mozgalmas volt Kunszentmártoniban a járási művelődési otthon környéke. A helyi Vörös Meteor sportkör tagjai és versenyzői gyűltek egybe, hogy megtartsák vezetőség és küldöttválasztó közgyűlésüket. Megjelent többek között Rátfai József, a megyei TST, Koncz Tibor a KPVDSZ képviseletében és Garáz István a járási pártbizottság titkára. Az elnökség beszámolóját Imre Mihály, a sportkör elnöke ismertette. Szavaiból megtudtuk többek között,' hogy a Vörös Meteor SK 1962. februárjában jött létre az akkori MEDOSZ SK- ból, mely eléggé szétzilált állapotban volt. Pártoló tagság akkor nem volt és a működéshez szükséges anyagiak sem voltak megfelelően biztosítva. Azt lehet mondani, hogy a ME- DOSZ-nál csak egyetlen szakosztály, a labdarúgó működött. Jelenleg asztali- tenisz és sakk szakosztálya is van a sportkörnek. A vezetőség mintegy 120—130 pártoló tagot szervezett. Hiányosságként említette ÉSZAKI CSOPORT 1. Tföldvár 4 4 2 - 7: 0 8 2. Szo.MÁV 4 2 1 1 11: 4 5 3. Karcag 3 2 0 1 4: 3 4 4. Kmárton 3 111 5: 3 3 5. Khegyes 4112 2:3 3 6. T. Fáklya 4 112 5:10 3 7. Mezőtúr 3 1 0 2 4: 2 2 8. Nkunság 3 0 2 1 2: 6 2 9. Kszállás 4 1 0 3 2:11 2 DELI CSOPORT 1. Járokszáll 3 3 0 0 8: 2 6 2. Szó. Hon. 3 2 1 0 10: 6 5 3. Szó. Olaj. 4 2 1 1 10: 8 5 4. Szó. MTE 4 2 0 2 13:12 4 5. Jákóhalma 3 2 0 1 5: 5 4 6. Szó. Kin. 3 1 1 1 10: 8 3 7-8. Japáti 4 10 3 10:15 2 7-8. Jb.Lehel 4 1 0 3 8:12 2 9, Jászkisér 4 0 1 3 6:12 1 FOCI° z a A A R s K Balczó nyerte a pisztolylövést Hétfőn délelőtt a marci- bányi lőtéren a pisztolylövéssel folytatódott az öttusa bajnokság. Az összetett verseny állása a magyar bajnokságban két szám után: 1. Balczó 1885 pont, 2. Papp (MAFC) 1816 pont, 3. Nagy (MAFC) 1794 pont. Csapatban: 1. Honvéd I. 5151 pont 2. Honvéd II. 4613 pont, 3. MAFC 4604 pont. Az összetett nemzetközi verseny állása a két szám után egyéniben: 1. Balczó 1858 pont, 2. Papp 1784 pont, 3. Dr. Török 1748 pont, ... 7. Frolenko (szovjet) 1648 pont, ... 14. Szal- nyikov (szovjet) 1474 pont. Csapatban: 1. Honvéd I. 5207 pont, 2. Honvéd II. 4625 pont, 3, MAFC 4584 pont, ... 5, Szovjet csapat 3900 pont. Kuti Mária még főbbet vár önmagától Szorgalmas versenyzők a Szolnoki Dózsa úszói. A napi két edzésen fáradhatatlanul róják az előírt tá- vokat, amely 2—3 ezer métert tesz ki. Helyt szeretnének állni jövőre az I. osz- tá’yban is. Kutl Máriát keressük, ő azonban még a parton melegít be. Ebből a gimnasztikából raboltunk el néhány percet, hogy gratuláljunk a vidéki bajnokságon a 400 méteres vegyesúszásban elért 2. helyhez és megkértük, hogy mondjon magáról valamit. Kissé vonakodik, hiszen egy 16 éves lánynak nem nagy versenyzői múltja van, de azért enged a kérésnek. — Tornásztam, atletizál- tam, majd a barátnőm unszolására kezdtem úszni a Dózsában három évvel ezelőtt. Bagi Ferenc testnevelő tanár oktatott, majd egy rostán átesve Szarvas András keze alá kerültem. — Három hónap után már versenyen indultam. Mellúszóként kezdtem, de rajthoz álltam minden úszásnemben. Mint megyeválogatott jártam Lengyelországban. Egyik legemlékezetesebb versenyem a tavalyi vidékbainokság volt, ahol a 400 méteres vegyesúszásban A gyöngyösi férfi és női szabó ktsz gyakorlott kontírozó könyvelőt keres 8 hónapra. Havi fizetés 1800.- Ft. Jelentkezni lehet: Baesá- nyi út 1. sz. irodában. a hármas pályán indulva végig vezettem, de az utolsó 50 méteren lemaradtam. Valahogy a hármas pálya nem fekszik nekem. Ha ezen indulok, nincs szerencsém. Kuti Mária azért nem babonás, csak még többet vár önmagától. Tervei felől érdeklődünk. — Szeretnék az idő eredményeimen javítani, szeretnék még másodperceket lefaragni a mostaniakból. Távolabbi tervem pedig a Test- nevelési Főiskola. Ezek valóraváltásában nem is kételkedünk. Mint edzőjétől megtudtuk, Kuti Mária a leglelkiismeretesebb versenyzők közé tartozik. Dupla edzésadagot vállalt és ezt a legnagyobb intenzitással végezte. A lányok közül talán őt sikerült fizikailag a legjobban megerősíteni. — Most már a stílusát kell csi- szolgatni és kiválasztani számára a megfelelő úszásnemet. Mert még nem alakult ki, hogy melyik úszásnemben lesz tehetséges. Jelenleg a közgazdasági technikum harmadik osztályos tanulója. A tanulás mellett az ' úszás tölti ki minden idejét. Ha továbbra is ilyen szorgalmas marad, akkor időeredményei bizonyosan javulni fognak. P. I. fii Jö'fvJefHjjen tn&jcrfdja-Wéfxktfxlatx Sóik érdekes feljegyezni valót láttunk a vasárnapi MTE—Spartacus mérkőzésen. Ezek közül idézünk néhányat. A sáros, csúszós talaj nem „ízlett” a pesti fiúknak. Különösen nem a nagytestű, nehézsúlyú védelemnek. A vékony, könnyűsúlyú MTE-csatárok gyorsabban fordultak, rajtoltak a mély talajon. A gyors kétgólos vezetés is elsősorban ennek tudható be. Az ötgólos végeredmény pedig annak, hogy mindkét félidőben jobb volt a csapat ellenfelénél. A látottak alapján még száraz pályán Gyorsaságával, szemfüles- ségével, jónéhány elfutásával kitűnt a hazai csapat fiatal balszélsője, Karakas. Sajnos, nemcsak ebben jeleskedett, hanem a reklamálásban és a felesleges méltatlankodásban is. Talán, ha kevesebbet beszél, több ereje maradt volna a második félidőre — focizni. Nagyon tehetséges játékosnak tartjuk, de az igazán jó csatár sok minden egyéb mellett még önuralommal is rendelkezik. • Felesleges volt. különösen több gólos vezetésnél Sári I.-nek több alkalommal js az oldalvonalon kívülre juttatott labdát elrúgni az ellenfél elől. A focihoz az ellenfél iránti udvariasság is hozzátarío- z'k — még akkor is. ha néhány vezető más tanáccsal látja el a játékost. * Furcsa volt, hogy Palla Mihály, az ifi csapat intézője a kerítésen belüli kisfiad mellől hangos vitába és veszekedésbe kezdett a más véleményen lévő nézőkikel. De legalább ennyire furcsa volt annak á . karszalagos rendezőnek a viselkedése, aki az állóhelyről a legdurvább módon szidalmazta az egész mérkőzés alatt á bírót és az ellenfél játékosait. És mindezt a lehető legnagyobb hangerővel. Kár az Ilyennek karszalagot adni. * A szemtanúk állítása szerint a MÁV fiatal csatárai vasárnap csődöt mondtak. Egyesek szerint a mély talaj mások szerint egyéb ok játszott közre. Lehet, hogy a néhány heti sikeres szereplés sztárokká avatta őket ? • Aggasztóan magas a kiállított játékos-^ száma*a megyei bajnokságban, fts ebben úsrv érezzük, ludasok az „érdekelt” csapatok vezetői is, akik a nevelő munka helyett legtöbbször csak a kiállítás után sopánkodnak. hogy kit állítsanak be az eltiltott játékos helyett. * Ügy látszik, Jászapáti hosszú vergődés után kilábalt a hullámvölgyből. Biztosan győztek az eddig veretlen Olajbányász ellen. Ugyanilyen meglepetésnek számít az újonc Jászkisér döntetlenje a Szolnoki Kinizsi ellen. * Ugye, nem érte meg? Augusztus 31-én Jászjákó- halmán kisebb fajta botrányok között zajlott le a mérkőzés, öt kiállítás, nézők a pályán, — tarkították a „nemes” vetélkedőt. Azóta a beszámoló, hogy a vezetőség nem tett meg mindent a tömegsport, a Kilián- mozgalom sikere érdekében. A sportolók közül mindössze tíz-tizenöten kapcsolódtak be, a tagok közül pedig senki sem nevezett be. A szakosztályok értékelése során megtudtuk, hogy a labdarúgók az 1962. évi idény után kiestek a megyei I. osztályból, 1962/63. évi bajnokságban Viszont veretlenül szerezték meg az elsőséget és így visszakerültek a megyei I. osztályba. Javítani való azonban még most is akad. Nem megfelelő a játékosok közötti kollektív szellem. Edzéseken nem vesznek részt rendszeresen. A beszámoló feletti vitában igen sokan szólaltak fel és tettek értékes javaslatokat a jövőre vonatkozóan. A felszólalásokból kicsendült, hogy a tagok magukénak érzik a sportkört, így többek között Koncz Tibor a széles társadalmi összefogás megvalósításáról beszélt. Igényeljék a többi tömegszervezet, a szakszermegszületett a fegyelmi döntés is: egy játékost négy hétre eltiltottak, egy játékost írásban megdorgáltak. A hazai csapat pályaválasztói jogát egy mérkőzésre elvették. Ezt követően három hazai mérkőzésre szövetségi ellenőrt küldenek — természetesen Jákóhalma költségére. Ezentúl tíz rendező helyett húszat kell biztosítaniuk, a nézőteret és a pályát elválasztó korlátot egy méterrel kifelé, a nézőtér felé kell helyezniük. Ugye, nem érte meg? Egy hang a nézőtérről a vasárnapi izgalmas mérkő. zésen, az ellenfél támadása közben: — Vigyázzatok, fiúk! Gólt akarnak rúgni! — egy — vezet, KISZ és MHS segítségét is. Ezután a tagok jogait és kötelességeit ismertette. A tömegsport- munkába kapcsolják be a sportkörhöz tartozó vállalatok nem aktívan sportoló dolgozóit is. Végezetül annak a reményének adott kifejezést, hogy a sportkör a párt irányításával megoldja majd azt a feladatot, mely a község sportéletének fejlesztése terén reá hárul. Lázi József arról beszélt, hogy e közgyűlés küszöb . legyen, hogy átlépjenek az eddigi stagnálásból az eleven, lüktető munkába. Hiányolta, hogy a KPVDSZ járási és községi szervezete eddig nemigen törődött a sportkörrel. Hegedűs János, a labdarúgó-csapat tagja hiányolta, hogy a vezetőség nem foglalkozott a játékosok nevelésével, magánéletével. Bende Gyula arról beszélt, hogy a földművesszövetkezet dolgozói és vezetői nem érzik még magukénak a sportkört. Ezen a jövőben változtatni kell. Garáz István elvtárs arról szólt, szükségszerűen vetődik fel a sportmozgalom átszervezése, egységes vezetés kialakítása. Ezután arról beszélt, hogy nem az a fontos, ml a sportkör neve, hanem milyen a tar-’ talmi munkája. Majd a szocialista tömegsport kialakításának fontosságát hangsúlyozta. A válaszadás, a határozati javaslat elfogadása után került sor az új vezetőség és a járási konferenciára a küldöttek megválasztására. A megválasztottak nevébén Kézsmárki István (tanácselnök) köszönte meg a bizalmat és adott rövid programot az új vezetőség tervedről. — Majd az új vezetőség megtartotta első ülését, ahol elosztották az egyes reszortokat. Az SK elnöke Kézsmárki István lett. Elnökhelyettesek: Bende Gyula, Sári Boldizsár, titkár: Kiss Andor, gazdaságvezető: Dóba Pál, ifjúsági szervező: Kárpáti Zoltán, elnökségi tagok: Kardos Márton, Baranyi János és Goldman József lettek. Vincze János ALLAS STABIL kazánfűtőt veszünk fel, azonnal. Szolnok, Dohányfermentáló, Vöröshadsereg út 1—3. ap^WFröJtésekj FÉRFI segédmunkást felvesz a Keletmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Nágy- ker. Vall. lerakata Szolnok. Petőfi u. 30/a. ! AZONNALI felvételre keresünk építőipari gépkezelőket, lakatosokat, hegesztő szakmunkásokat, valamint dömpervezetőket. Vízügyi Építő Vállalat Uzemelésve- zetősége, Szolnok, Vöröshadsereg u. 5. A2- EM 44. sz. ÉPÍTŐIPARI Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre NYUGDÍJAS KŐMŰVESEKET fizetéskorlátozás nélkül (nyugdíj meghagyásával) az idevonatkozó új rendelet értelmében, továbbá KŐMŰVESEKET, ÉPÍTŐIPARI KÖNNYŰGÉPKEZELŐKET és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidékieknek tanács-igazolás. szakmunkásoknak szerszám szükséges. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Jelentkezés: Budapest. V.. Kossuth Laios tér 13—15. földszint, munkaerő- gazdálkodás. GÉPÍRNI tudó, nagy gyakorlattal rendelkező általános adminisztrátort felveszünk, — könyvelésben jártas előnyben. Tempó KSz. Szolnok, Jászkürt utca 17. ÉPÍTŐIPARI SZAKMUNKASOKAT ÉS 18 ÉVEN FELÖLI FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT a dolgozó kívánsága szerint állandó munkára vagy meghatározott időre azonnal felveszünk. Ebedet és szállást térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás és kéziszerszám szükséges. EM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Eoitésvezptő- sége. Cegléd. Puskin u. 4. sz. A MÁV Szolnoki Járműjavító Üzemi Vállalat 18—40 év közötti segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a MÁV Járműjavító Üzemi Vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. A TISZASÜLY1 Állami Gazdaság fejőgulyásokat keres. Szolgálati lakást jelenleg biztosítani nem tudunk, írásbeli jelentkezésre válaszolunk. Ütiköltséget felvétel esetén térítünk. SZOLNOK 1. postahivatal 1963. október 15-től alacsony nyomású melegvizfűtéses kazán fűtéséhez 2 vizsgázott fűtőt felvesz. Jelentkezés a postahivatal főnöki irodájában. A KUNCSORBAI Kossuth Mg. Termelőszövetkezet főkönyvelőt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. A ZAGYVARÉKASI Földművesszövetkezet azonnali 'belépésre beosztott könyvelőt keres. A felvételhez közgazdasági technikumi érettségi, vagy képesített könyvelői oklevél szükséges. Jelenkez- ni lehet írásban vagy személyesen a központi irodában 8 órától 17 óráig. Útiköltségét csak felvétel esetén térit. ADAS-VETEL OLAJ-KÁLYHÁT veszek. - Kosa István, Tiszaföldvár, Kossuth utca 120. INGATLAN SZOLNOK, Nyil út 16 számú kertes ház, 2 szoba, 2 konyha, előszoba, több mellékhelyiséggel, azonnal beköltözhetően sürgősen eladó. TÖRÖKSZENTMIKLÖSON - Bethlen Gábor utca 43 számú ház sürgősen eladó, áron alul is. TÖROKSZENTMIKLOSON - Dobó István út 13 számú ház sürgősen eladó. GÉPJÁRMŰ NÉGYSZEMELYES kiskocsi építkezés miatt eladó. Br- deklődni: Szolnoki Cukorgyárnál, a portán. TÜNDE robogó, új — eladó. Mezőtúr, Hámán ‘ Kató út 10. szám. TRABANT Combi 500-as, 20 000 km-rel, jó állapotban eladó. Jászberény, Üjerdői Iskola. TLF 250-es fekete Pannónia jó állapotban eladó, — esetleg részletre is. Törökszent- miklós, Sallai Imre út 30. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen jó édesapánk, id. Bariba Sámuel temetésén megjelentek, koszorút, virágot hoztak, fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk köszönetét: a gyászoló család. ess*