Szolnok Megyei Néplap, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. szeptember 8. Parcs szír évűi? Nézegetem egyik termelő- szövetkezetünk népművelé­si tervét. A következő tö­mör megfogalmazásokra bukkanok: kabarécsoport: villámtréfák, parasztosan, drámai (már mint csoport) paraszti lét, irodalmi: nevet a határ. Bizony, már itt is inkább az olvasó nevet, de ő is in­kább úgy, mint a határ eső után. Mert ha el is tekintünk a meglehetősen kezdetleges szemléletre val­ló fogalmazásmódtól — ami szintén nem sok re­ményt nyújt a jövő kultu­rális lehetőségeit illetően — marad még mindig az erőltetett parasztoskodás. Aminek nevezetes őse Göre Gábor, bár már kezdenék rájönni sokan a termelő­szövetkezeti ügyvezetők kö­zött is, hogy őt is ö. m. a. f. (a gyengébbek kedvéért ögye mög a fene). De azért a koronát erre a vadhaj­tásra bizonyára ez a prog­ram tette rá — némi eg­zisztencialista és amerikai ízzel —, amikor megálla­pítja a következő pontban: „Kísérleti jelleggel Pa- rasztrevű címmel műsort mutatunk be, mely sajátos keveréke lesz a versnek, hangnak, fénynek, zenének és mozgásnak”. Hát keverék az lesz, csak elbírja a hálózat terhelése, akarom mondám a közön­ség ízlése. (toll) Megnyílt a zágrábi vásár Szombaton délelőtt ün­nepélyes külsőségek között, Joszip Broz Tito köztársa­sági elnök és más jugosz­láv vezető személyiségek jelenlétében megnyílt a 65. Zágrábi Nemzetközi őszi Vásár. A megnyitón résztvett számos külföldi vendég, köz­tük Incze Jenő külkereske­delmi miniskter 'és! Zágor György belgrádi magyar nagykövet. Az immár hagyományos vásáron, amely szeptember 23-ig tartja nyitva kapuit, 23 európai országi közftük Magyarország, továbbá tíz ázsiai, nyolc afrikai és há­rom amerikai ország mu­tatja be iparának legkivá­lóbb termékeit. JÁTSZÓTERET Jászberénynek! Közhellyel élve: a vak is láthatja, hogy mennyit épült-szépült, fejlődött Jászberény az utóbbi évek­ben. Mindennapos, megszo­kott látvány a városban ma már az építkezések so­kasága, az új út már sejt- teti a főtér végleges arcu­latát, a lassan rendszeressé váló tatarozás megújítja a házak színeit, szép, üdezöld parkok nőnek ki a földből, a neonfény kellemes esti hangulatot ad a városnak. Ám, a nagy feladatok kö­zepette időnként megfeled­kezünk néhány apróságnak tűnő, de mégis nagyon fon­tos dologról. Erről szeret­nék most bővebben írni* * konkrétabban arról, hogy a sok jászberényi kisgyerek az utcákon, az udvarokban talál szórakozást, időtöltést, mert a városnak egyetlen játszótere sincs. Gyakran találkozom az utcán, a parkokban például óvodásokkal, s ez nem is csoda, hiszen óvodásaink egy részének sincs a játék­ra igazán alkalmas tere. Kimennek hát a parkba, ahol legalább friss, egész­....... 1 t................... SZ ÍNHÁZI HÍREK Megjelentek Szolnok ut­cáin a Szigligeti Színház őszi műsorának plakátjai. A szolnokiakon kívül a környékbeli falvakban is 6okan érdeklődnek a bér­letek iránt. A vasárnap délutáni tsz-bérletek első vásárlója a szajoli Vörös Csepel, a második a tisza- várkonyi Petőfi Tsz volt. — Szeptember 10-én kez­dik meg az elővételi jegy­árusítást a szeptemberi elő­adásokra. — Szeptember 14-én a színházban nagyszabású gá­laest lesz, amelyen a meg­hívott közönség előtt be­mutatkoznak a színház új művészed, nagyszabású mű­sor keretében. A meghívó­kat már kiküldték a válla­latok, üzemek vezetői, ör­vösök, pedagógusok, üzemi közönségszervezők részére. — Elkezdődtek a Gül baba próbái. A főszerepe­ket Csizmadia László, Ko­vács Ibi, Győző László ala­kítják. — Az „ötven éves a Szig­ligeti Színház” című kiállí­tás előkészületei során a levéltár, a múzeum és a színháziak közös munkával készítik élő a szeptember 20-án a színház előcsamo- Mbum meenyíió kiállítást séges a levegő. Sétálnak. Nem játszanak, hanem egy­más után bandukolnak. S bizony az semmi esetre sem helyeselhető, hogy a templom melletti hűvösben, vagy a főtéri parkban unat­koznak a kicsik, róják az utat a melegben, arcukon látszik, hogy unják az egé­szet, a sétálást, az álldogá- iást. Ök játszani vágynak! De nincs hol. A szigeten, a parkokban nem térhet­nek le az útról, hiszen a fűre, a virágokra való lé­pés tilalma — érthetően — órájuk is vonatkozik. Marad tehát számukra olyasmi játék, hogy birkái­nak a nem éppen tiszta ka­vicsok között, dobálják egymást, színes kis vöd­reikbe szedik a kavicsokat, pár lépés után kiöntik stb. ... Sehol egy homokozó, egy hinta, egy libikóka, vagy valami más játéklehe­tőség, amivel szívesen tölt­hetnék idejüket. Jászbe­rényben egy gyermek, ha nem jár óvodába, ahol van hinta — legfeljebb otthon hintázhat. Mi lenne a megoldás? Tudom, hogy a Dózsa György út végén épülő la­kótelepre már terveznek játszóteret, s már akad egy-két lakótömb, ahol egy kis tér, néhány játék is ren­delkezésére áll az ott lakó gyermekeknek. De a többi­Noha hazánkban az is­mert egyetlen feketehimlős megbetegedésen kívül eddig több nem fordult elő, a vé­dőoltás iránt lankadatlan az érdeklődés. A Szolnok megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás min­den munkanapon reggel nyolctól délig tart oltási A tiszafürediek helyes­léssel emlegetik azt az íté­letet, me’yet a járásbíróság Tulipán Miklós juhász ügyében hozott. A négy­gyermekes fiatalembert a bíróság már tavaly jogerős ítélettel kötelezte tartásdíj fizetésére — kötelességét teljesítenie azonban még ebben az esztendőben sem akarózott. A járásbíróság a szeretetlen apát másfél évi javító-nevelő munkára ítél­te tízszázalékos bércsök­kentés mellett nek semmi, így érthető ha vasárnap délutánonként, amikor a szülők sokasága a gyermekekkel sétál a szi­geten, valóságos művészet az úton, a padokon meg­tartani az apróságokat. így inkább belefáradás, mint pihenés ez. Igaz, a szigeten volt egy­kor játszótér. Most is le­hetne találni itt egy zugot, ahová építhetnének. Van más lehetőség is. A Pesti utca végén szintén játszó­tér volt valamikor. Az egy­kori hinták, libikókák vas­vázai ma is ott állnak, ám a teret lassan ellepi a gyom, az állványokat eszi a rozsda. Ezt a játszóteret is fel lehetne újítani. A ba­rátok temploma előtti té­ren, a Hatvani út valame­lyik erre alkalmas részén, vagy másutt megint csak lenne alkalmas hely játszó­tér építésére. Az illetékesek ezekben a napokban állítják össze Jászberény jövő évi költ­ségvetését. A milliós össze­gek oszlopába, úgy vélem, be kellene kerülnie egy gyermekjátszóterek építésé­re szánt tételnek is, mert ezzel nemcsak városunk szépülne, gyarapodna, ha­nem gazdagítanánk gyer­mekeink örömét, életét is. Nagy József főiskolai tanár Jászberény Minden munkanapon olt himlő ellen a KÖJÁL A közvélemény is elítéli ügyeletét Ady Endre utca 117 alatti új székházában. Ismételten felhívjuk kül­földre készülő olvasóink fi­gyelmét, hogy a határt át­lépni csak eredményes vé­dőoltást tanúsító KÖJÄL- bizonyítvánnyal lehet, — tekintet nélkül arra, hogy ki melyik országba kíván utazni. Szabadságvesztés bünte­tés kiszabását a gyermekek érdekeire tekintettel mel­lőzte a bíróság, jóllehet Tu­lipán Miklós nem először került összeütközésbe a tör­vénnyel. Tartási kötelezett­ség elmulasztása miatt Ti­szafüreden, társadalmi tu­lajdon rongálása miatt Kar­cagon, társadalmi tulajdon meglopása miatt Szolnokon, Bicskén és Kisvárdán ítélte el jogerősen a bíróság. — SZABÁLYTALANUL hajtott ki lovaskocsijával a TÜZÉP Vállalat udvará­ról a Vöröshadsereg útra Dósa Pál szolnoki lakos. A lovaskocsi útját állta a nagy sebességgel arra hala­dó motorosnak, s így az nekirohant és felborult. Bálint István ia motorke­rékpár vezetője megsérült és a motoron 600 forintos kár keletkezett. A balese­tért mindketten felelősek, ezért ellenük az eljárás megindult. — OLYKOR NAGYON drága a Hubertus... A ti­szafüredi Molnár Lajos motorkerékpár vezetése előtt fél decit ivott belőle. A járásbíróság ittas veze­tésért Molnár Lajost fél­havi fizetésének megfelelő — 800 forint — pénzbünte­tésre ítélte. — MEGYÉNKBEN vásá­rolt lottószelvénnyel nyert J. István dévaványai lakos UHER 4000 Report tran­zisztoros magnetofont. A nyeremény értéke tartozék­kal 16 874 forint. — HELYESBÍTÉS: A pénteki lapszámunkban a hírek között tévesen közöl­tük az újszászi' állomáson történt tettleges bántalma­zás megbüntetését. Helye­sen: A szolnoki rendőrka­pitányság szabálysértési előadója Bendó László tó­szegi segédmunkást 600 fo­rint pénzbüntetéssel sújtot­ta. Hétfőn az I, kedden az V. és a VI. békekölcsönt sorsolják Az Országos Takarék- pénztár szeptember 9-én és 10-én rendezi meg az I. az V. és a VI. békekölcsön 1963. második félévi húzá­sát az OTP Nádor utca 15. szám alatti művelődési termében. . Hétfőn délután két órai kezdettel az I. Békeköl­csönt sorsolják. Ezen a hú­záson 110 000 kötvényre 20,5 millió forint jut nye­remény és törlesztés for­májában. Kedden délelőtt 10 óra­kor kezdődnek a húzások. Az V. Békekölcsönből 175 000 kötvényre 35,5 mil­lió forintot, a VI. Béke­kölcsönre pedig 227 000 kötvényre 52,9 millió forin­tot sorsolnak. A kétnapos húzáson tehát a három bé­kekölcsönből összesen 512 000 kötvényre 108,9 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formájában. A kisorsolt kötvények beváltását szep­tember 16-án kezdik meg. HUMOROS APRÓSÁGOK Ki mihez szokott A Földre ereszkedő mars­lakó egyenesen odamegy egy magányosan álló ben- zánkúthoz és ellentmondást nem tűrő hangon azt mond­ja néki: — Vezess azonnal a fő­nöködhöz! * Korszerű szálloda — Nagyon tetszik nekem, hogy itt mindenütt fali­szekrények vannak. — Ugyan asszonyom, azok nem faliszekrények, azok szobák. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanács laola Főszerkesztői Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató! Fülemen Latos Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Szolnok. I, sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20. 20-89. Kiadó- hivatal- 20-94 llndey-szam: 25 068 1 A lapot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terlesztik. A lan előfizetési diia egy hóra 11.— Ft. Elő­fizethető bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél. Szolnok megvel Nyomdaipart Váüalat Felelős vezető- Mészáros Sándor — HATVANKETTEN je­lentkeztek áruvásárlási kölcsönért augusztusban az OTP kunhegyesi járási fi­ókjánál. A kiadott hatvan­két hitellevélből 22 bútor, 14 ágynemű, 6 motorkerék­pár, 5 televízió, 11 kerék­pár, 3 rádió, 1 pedig varró­gép vásárlásra szól HÍRŰI A Nap kél: 5.11 h-kor, nyugszik: 18.12 h-kor. A Hold kél: 20.59 li­kőr, nyugszik: 10.39 h-kor. IDÖJARASJELENTfiS Várható időjárás: hűvös, túlnyomóan felhős jellegű Idő, sok helyen újabb eső­vel. Többfelé élénk északi északkeleti szél. Várható hőmérséklet 16—20 fok kö­zött. — HÄROMSZÄZNYOLC- VANÖTEN töltötték üdü­lőben nyári szabadságukat a Középtiszavidéki Vízügyi igazgatóság dolgozói közül. Egy részük SZOT üdülő­ben. többségük — kétszáz­hatvannyolc személy — pedig a vállalat saját sió­foki. tiszaörsi vagy mátra- (Uredi üdülőjében nyaralt. Mai viccünk RENDŐR: Miért hajtott be ebbe az utcába? Nem vette észre a tilosat jelző táblát? AUTÓS: Azt láttam, csak magát nem vettem észre... — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság tájékoz­tatása alapján a 36. játék­héten, nem végleges meg­állapítás szerint, öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot hatvan fo­gadó ért el, a nyeremény- összeg egyenként 60 732 fo­rint. Három találatot négy- ezerkétszázhuszorihárom fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 431 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma száztizenhatezernyolc- százharminchat, ezekre egyenként 15.60 forintot fi­zetnek. (MTI) — A MEGYÉBEN első­nek fejezték be az 1963/64. évi KISZ politikai oktatás szervezését a szolnoki já­rásban. A politikai okta­tásba ötvenkét KISZ alap­szervezet — több mint ezer fiatallal kapcsolódik be. — AZ ALSÖTISZAVl- DÉKI VÍZIG ötven fős, szakemberekből álló kül­döttsége meglátogatta a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságot A tapaszta­latcsere alkalmából tanul­mányozták a munkaver­senyt, a szocialista brigád- mozgalmat, megnézték a gépüzemet, az öntetőtelep építést, az árvédelmi vo­nalakat és a szivattyútele­peket. Szept. 8 Vasárnap Mária v.vXvXvXvXv.vXX'X’X’X’XnvX’X'X'X'X'X'X’X’^^^IvX’XvX'XvIx’x'X'V'w RjcíSiö • TV« MOZI • SZÍNHÁZ MOZI: VASÁRNAP SZOLNOK Tisza: Udvari bolond. Vörös Csillag: Farkasok közt védtelen. Kert: A torpedó visszalö, MÁV: Kés a vízben. JÁSZBERÉNY Lehel: Tücsök. Kert: Udvari bolond, KARCAG Déryné: Mici néni két élete. MEDOSZ: Rendőrfelügyelő. k isü jsz Állas Ady: A döntés joga. KUNHEGYES Szabadság: Amerika egy francia szemével. KUNSZENTMARTON: Körös: Séta a nárciszok körül. MEZŐTÚR Béke: Egy csepp méz. Dózsa: Csillagos jegy. Szabadság: A másik part. TISZAFÜRED: Tisza: Ketten a túlvilágról TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Korzikai testvérek. Kert: Üzletemberek. Hunyadi: Utak és gondok TÜRKEVE Nagykun: Francia kandal­ló mellett. MŰVELŐDÉSI HAZAK: A szolnoki Ságvéri Endre művelődési házban délelőtt 10 órakor: „Az akvárium ké­szítése”. — Ismeretterjesztő előadás. SZÍNHÁZ: Szolnoki Szigligeti Szín­ház: Tlszapüspőkiben „A nadrág”, este 8 órakor. Jász- boldogházán este 8 órakor: „Kisasszonyok a magasban”. HÉTFŐ MOZI SZOLNOK Tisza: Udvari bolond. Vörös Csillag: A Milady bosszúja. Kert: Micsoda éjszaka. JÁSZBERÉNY Lehel: Válságos órák. Kert: Az arany ember. KARCAG Déryné: Egy asszony, — meg a lánya. MEDOSZ: A szórakozott professzor« KISÚJSZÁLLÁS Ady: Rendőrfelügyelő, KUNHEGYES Szabadság: Emberek és farkasok, KUNSZENTMATON Kőrös: Candide. MEZŐTÚR Béke: Üzletemberek. Dózsa: Nevessünk. Szabadság: Édes élet« TISZAFÜRED Tisza: Szélvihar: TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: A púpos. Kert: És a te szerelmed is, TÜRKEVE Nagykun: Csillagos jegy, A SZOLNOKI RÁDIÓ MŰSORA a 222 m-es középhullámon 18.00-19.00 óráig. VASÁRNAP Echós szekerek. Színház- történeti összeállítás. II. r. Az operettkedvelők 10 per­ce. — A vasárnap sportjá­ból. Helyszíni közvetítés a Nagybátonyi Bányász—Szol­noki MÁV és a Kecskeméti Dózsa NB II. bajnoki lab­darúgómérkőzésről. — Gyors ritmusban — tánczene. HÉTFŐ Hétfői kaleidoszkóp. Ze­nés riportműsor, TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.35: Sündisznócska lova­gol. (TV bábjáték (ism.) — 10.10: Csalavári csalavér. Bábjáték. Az Állami Báb­színház vendégjátéka a TV stúdiójában, képfelvételről. — 11.00: Badacsonyi képes­lap. A magyar állami népi együttes műsora. Közvetítés Badacsonyból. — 11.40: Bul­gária művészete. Helyszíni közvetítés a Nemzeti Galé­riából. — 18.25: A Magyar Hirdető műsora. — 18.40: Bulgária nemzeti ünnepén. Janso Georgiev rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vet beszéde. — 19.00: Áll a szüret, áll a bál. Esti képek a „badacsonyi szüret” ün­nepségeiről. — 19.30: TV Híradó. — 19.50: Szép álmo­kat, gyerekek! — 20.00: Fia­talokkal a Margitszigeten, A Magyar TV kisfilmje. — 20.10: Tessék lapozni. Ma­gyarul beszélő angol film, 14 éven felülieknek. — 21.35: Telesport. — 21.55: Hírek, • TV Híradó Ismétlései \

Next

/
Oldalképek
Tartalom