Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1963-08-14 / 189. szám
1953. augusztus 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A jászapáti csecsemőotthon gondjai A megyei tanács jászapáti csecsemőotthona a volt járásbíróság épületében kapott helyet. Az átalakítási munkálatok a főépületben befejeződtek, jelenleg harminc állami gondozott csecsemőt helyeztek el ide. Az alsó épület átalakítására is szükség van, hiszen az irodák, a konyha és élelmiszerraktár mindmind odakerül. Egyelőre azonban intézeten kívüliek laknak benne, akiknek előbb otthont kell biztosítani, s csak azután kezdődhet meg a munka. Ha az befejeződik, akkor hetven kicsi egyermek gondozása válik lehetővé. Mint minden új intézménynél, itt is jelentkeznek az indulással járó nehézségek. A konyha eddig csak fagyasztott húst kapott, belsőséget pedig egyáltalán nem. Friss zöldségfélékhez sem jutnak a szakácsnők, pedig az feltétlenül kell. Megítélésünk sze- • rint az élelmiszerellátás zavarait az fmsz és valamelyik helyi tsz könnyen megoldhatná. Az Alkotmány Tsz a tej- szállításkor épp úgy leadhatná a kannákat ennek az intézetnek, mint azt megteszi a bölcsődének. Víz sokszor egyáltalán nincs, főleg az emeleten. Márpedig a gyerekek fürdetése nem maradhat el. Ha azonban egy víztárolót kapnának, akkor abba éjszaka összegyűlne a kellő vízmennyiség. Az udvari szabad-játszó kerítését a jászapáti Béke Vegyesipari KTSz a május 15-i megrendelés ellenére sem készítette el. Nem lehet beszerezni gömbvasat, — ez az érve. A homok, meszesgödör még ott vannak az udvaron. Kerítésnek viszont lenni kell. — Másképp nehéz szabad levegőn tartani a kicsiket. Lenni kell, de mikor lesz? Talán egy kis élelmességgel segíthetne a ktsz anyag- beszerzője. A felszerelési tárgyak körül sincs minden rendben. — Szárító-berendezés nincs, pedig télen anélkül nem működhet az intézmény. Nagykapacitású hűtőszekrény sem áll az otthon rendelkezésére. E gondok orvoslása halaszthatatlan, éppen ezért a fenntartó szerv illetékes osztályainak intézkedésére van szükség. — f — Szerdán mutatkozik be Szegeden a Magyar Állami Népi Együttes A Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó bemutatóját szerdán tartják, amikor a Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia címmel mutatja be újszerű összeállítású műsorát. A társulat 120 táncosa és énekese, valamint műszaki saemélyzete megérkezett Szegedre, ahol a délutáni és esti órákban a Beloiannisz téri szabadtéri színpadon már meg is tartotta az első próbákat. A Magyar rapszódia című műsort a szerdai bemutatón kívül 18-án, vasárnap, és 20-án keddem láthatják majd a Szegedi Szabadtéri Játékokra ellátogató vendégek. Az előadásokra még kaphatók jeI gyek a játékok szegedi jegyirodáján. (MTI) Feltárul a Szentpálhalom titka Innen még három kilométernyire húzódik a város, Jászberény. A domb, melyre kissé labilis földpadkalépcsőkön kapaszkodtunk fel, Szentpálhalom néven ismeretes, tetejéről egy kőkereszt int az országút vándorainak. Először a háromszögletű kis sátor csúcsa tűnt szemünkbe, majd az ásók, csákányok, és kisebb szerszámok, melyek nevét, rendeltetését csak a beavatottak ismerik. Szentpálhalom, mely egyébként a jászberényi Kossuth Tsz területe, most nem csendes. Tizenöt jászberényi gimnazista és Csa- log Zsolt, a Szolnoki Damjanich Múzeum régésze ütött tanyát a hátán, — mely amint mondták — az egykori gzélhordta homokbuckákból nőtt ki. Csákányoznak. ásnak, gyűjtik a leleteket, egyszóval kutatják az eltűnt idők emlékeit. Most egyedül van a régész a fiúkkal, a két régészhallgató egyetemista lány elutazott, kik egyébként gyakorlaton vannak Szentpálhalmon. A múlt héten, hétfőn kezdték meg a munkát. Eddig is tudtak egyetmást a „szakmán belül” Szentpál- halomról, de az igazi ismerkedés csak most következik. A gimnazistáknál csak néhány évvel idősebb, fiatal, „lengemagyarba” öltözött, barnára sült testű régész most erről beszél: — Okleveles források bizonyítják: a X. században falu volt e helyen, a falu neve így hangzott: Lantó. Mikor építették a Jászberénybe vezető utat, sírokat találtak a dombon, és egy' értékes bizánci keresztet. Kár, hogy az ötvenes évék elején, amikor homokbányának használták az országút szélét, igen sok — valószínűleg nagyon értékes — régészeti és antropológiai lelet megsemmisült. Az első ásatás 1953-ban volt, ez a mostani már a második. Szétnézünk a dombtetőn. Csalog Zsolt szavai nyomán valósággal élni kezd a halott televény. — Itt, a halmon, — magyarázza —, többrétegű temető helyezkedik el, XIII— XIV. századbeli sírokat találtunk. Ezek a cserepek középkori kerámiák darabjai. íme, itt ez a kis darab: felismerhető már a mintájáról az, hogy koronggal készült, minden valószínűség szerint a XV. században. De találtunk már hajkarikát, gyűrűt is. Reméljük, a szántó felé eső Árpád-kori temetőben több „mellékletet”, azaz leletet tudunk felszínre hozni. Másról is beszél azonban a domb a „vallatónak”. — Árpád-korból származó, román stílusú templom állt tetején, ami valószínűleg a tatárjárás idején pusztult el. A templom körül volt a temető, melyet most tárnak fel. De maradt-e emlék az egykori templom után? — Igen. Méghozzá az épület alapjai, melyet szintén .most tárunk fel, s ennek alapján készítjük el a templom alaprajzát. Feltételezzük — tette hozzá Csalog Zsolt —, hogy a domb neve után a templomnak is Szent Pál volt a névadója... Az épület mérete akkora lehetett, mint egy mostani kápolnáé. Rövidesen a helyszínre érkezik dr. Nemeskéry János kandidátus, a Budapesti Antropológiai Intézet igazgatója is, hogy alapos tudományos vizsgálat alá vegye az egyébként Budapestre kerülő, Szentpálhalom régi múltját idéző csontvázakat... — bubor — hazafelé Nemzetközi szövetkezeti szeminárium A Szövetkezetek Országos Szövetsége a függetlenségüket nemrég elnyert afrikai országok szövetkezeti mozgalmainak segítése érdekében szövetkezeti szemináriumot rendez. Budapesten a Margitszigeti Nagyszállóban. A háromhetes szemináriumon algéria, dahomey, guinea, mali és tunézia szövetkezti küldöttei vesznek részt. Megtárgyalják a szövetkezeti tervezés legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseit, egyúttal megismerik a magyar szövetkezetek felépítését, tevékenységét, fejlődési eredményeit, valamint a szövetkezeti szervek egymás közti kapcsolatait. A nemzetközi szemináriumot kedden Molnár Károly, a Szövetkezetek Országos Szövetsgének elnök- helyettese nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, a népek barátságán, kölcsönös segítségnyújtásán alapuló együttműködés fontosságát. (MTI) Budai Gabriella : GAZDAC OKONOK Pillanatkép az öcsödi (I. számú óvodából mié porol) kislányom. ™ Így gyere, mint én. 0 szegény, tényleg nem porolt, nem rúgta a port, mint a kiscsikó. Mereven, fáradt gépiességgel rakta egymás mellé a lábait, a durva, székesfővárosi bakancsban. Érdekes volt ez, hony paraszt létére, béres létére, ami legénykorában volt, nem bírt mezítláb lenni, a legnagyobb forróság- ban sem. A lába formás volt, keskeny, még a bánya sem, a béresség sem tudta deformálni. Csak a két törés hagyott egy-egy behorpadt fehér heget maga után a lábszárán, de a lábfeje igazé ' tói más maradt. A mama, aki rövid, tömzsi tagokat örökölt, már egy párszor vicces célzást tett a papának: „Nem tóm’, te Antal, ez nagyon gyanús nekem. Nem is olyan a te lábad, mint egy munkásemberé. Nem tóm’, nem-e az anyád... Aszondod, hogy apádék az uraságnál vótak kertészek. Nem tóm’, nem-e az uraságtól örökölted te ezt. Ilyen lába nincs szegény embernek.” Egyedül ilyenkor fortyant fel a papa, hogy a mama ne beszéljen marhaságokat. Ez az egy csiklandós pontja volt. Korán elhalt anyja, akinek a koporsójára ráültették, ő lovaglóülésben és kacagva rugdalta a cifra deszkát: „Gyia te! Paci ne!” Nem 6 emlékezett erre se, csak úgy mesélték, hogy két és féléves volt akkor. — Segítsek? — kérdezte a mama, ahogy lenézett ezekre az előtte poroszkáló, durva bakancsokra. Mégis, kétszer tört el a lába egy helyen'. — Hogyne — utasította el a papa és belemarkolt a zsák madzagból csinált fülébe és feljebbrángatta a zsákot, hogy a súly előbbre essen. — Éppen magának való ezt cipelni. Mit tudott belerakni, mondja, hogy ilyen nehéz? Cipeli itt az ember, és a végén majd meg se köszönik. Meglátja. 4 mama felháborodo'.t. Ügy felháborodott azon, hogy őt ilyen gügyének nézi az ember, hogy köszönömért cipelteti a sok ruhát, hogy még a ma- gázódásról is megfeledkezett, ami pedig készen állt náluk a legkisebb rossz hangulatra, úgy hogy sokszor békében is magázód- tak. — Ejnye. Hát te teljesen hülye..ek nézel engem, te ember? Hát te engem olyan giligógyinak tartol, hogy én azt a jó nagykabátot csaúgy, isten nevibe odaadom? Ebbül látszik, hogy sohasem becsülted meg a feleségedet. Ha én nem vónék, téged régen a tetű evett vóna meg. Mi az, hogy meg se köszönik? Hát te képes volnál azt a sok jó ruhát odaadni, csak úgy? Hát te komolyan azt hitted, hogy én azért pakolok be egy csomó jó inget meg a kabátot? Hát, Antal... És borzasztóan sértve és szánakozva csóválta a fejét. — Maga mondta, na. Mit murízik itt velem? Nem azt mondta, hogy vessem le a bakancsot is, jó lesz a Sándornak? Mit tudom én, hogy maga mire gondol... — Azt elhiszem. Amit én gondolok, azt maga nem is találhatja ki. Én nem olyan vagyok, mint a maga fajtája. Olyan giligógyi. Ha én nem mondom, hogy az új bakancs helyett vegyen fél egy rosszat, magának ugyan nem jutott volna eszibe. Fene a szemüket, eleget dógozik maga nekik az udvaron, ennyit adhat a székesfővár is. Azért a jó új bakancsért legalább egy mázsa búzát kell, hogy adjon Sándor. Vagy legalább, egy nyolcvan kilót. Mégis, nem idegen. Akkoris, nyolcvan kiló... És maga még azt képzeli, hogy csak úgy... Hát igen. Sose volt szerencsém az életbe, hogy nekem ilyen emberrel kell kínlódni!... Most aztán kedvére megeredhetett a mama beszélőkéje. Elsorolhatta a papa családjának és a napának összes gazemberségeit, alamusziságát, élhetetlenségét, csendes muzsika-természetét. Hogy papa amikor az a nagy gazdasági pangás volt és három álló esztendeig nem kapott munkát, akkor is csak a munkaközvetítőkben lógo:t naphosszat és ott röhin- csélt, nyihározott a rossz ringyőkkal, mialatt 8, a mama, a szeméttelepre kellett hogj kijárjon kokszot, vasat gyűjteni, hogy meg legyen legalább a napi tíz deka zsír, a vekni és a negyedkiló cukor. Mert ez ni, ez a kis vakarák, ez volt éppen elvála- tás alatt és kellett neki legalább egy kis feketekávé. S a papa ezt mind elnézte! A két bakancs és hátizsák néha visszabeszélt, le ez szánalmas erőlködés volt Hadházy Róza iktatókönyv- szerűen vezetett, könyörtelenül pontos, mindenre emlékező bűnlajstromára. A kislány hallgatott, mintha moziban ült volna. A szöveget már megszokta, most csak a hangok hullámzását, a szavak emelkedő-süllyedő zenéjét figyelte. Így szépen haladtak előre. M ár régen elhagyták „Göd-fáját”, már öcsödi határban jártak. Mint egy hívogató tenyér csalogatóan kinyújtott mutatóujja, idefehérlett a kálvinista templom szegletes tornya. A mama elhallgatott. Egyelőre kiadta, ami a bögyében volt. Felemelte a kislányt. — Látod, az a torony. Nem soká ott leszünk mán, ne félj. Ezt még délután modta. Igaz, hogy jó késő délután, de a kislány mégsem gondolta, hogy a csillagok is feljönnek, amikor ők még mindig gyalogolnak. A pverek teljesen lehervadt, nem maradt benne semmi elevenség. Minden áron le akart ülni az út középáréi a porba. Biztatni kelletU mert most már ugyan szívesen felült volúa a mama hátára, de a mama is úgy érezte, összeroskad, nincs egy csepp erje se. (Folytatjuk)
