Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1963-08-08 / 184. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. augusztus 8. — AZ ÜJ KÓRHÁZ épí­tésének első. ünnepélyes kapavágására jövő vasár­nap — 18-án — kerül sor Karcagon. Az ünnepségen előre láthatólag megjelenik az egészségügyi miniszter is. — MINDEN külön intéz­kedés, meghosszabbítás nél­kül érvényesek szeptember 30-ig a tüzelőanyag utalvá­nyok. E határnapon túl azonban az utalványok már nem válthatók be. — RENDKÍVÜLI szeren­cséjének köszönheti a ré- kóczifalvai Aszódd Imre gépjárművezető, hogy ép bőrrel úszta meg a gon­datlansága folytán bekö­vetkezett karambolt. Ked­den reggel megállás és ikö- rülpillantás nélkül hajtott rá a Jászapáti és Jászkisér közötti, sorompó nélküli vasúti átjáróra. Ennek kö­vetkeztében dömperével a személyvonatnak ütközött. A szerelvényen és a gépein tízezer forintot meghaladó kár keletkezett. Aszódi Imre ellen a rendőrség el­járást indított. — JÁSZBERÉNYBEN el­ső ízben jövő vasárnap rendez összetett motoros honvédelmi versenyt az MHS. Az izgalmasnak ígér­kező találkozón Jászberény, Martfű. Túrkeve, Mezőtúr és Kunszentmárton túra­versenyzői mérik össze tu­dásukat. — AZ SZKP IDEOLÓ­GIAI feladatai címmel a Kossuth Könyvkiadó meg­jelentette L. F. Iljicsov az SZKP júniusi plénumán elhangzott előadását N. Sz. Hruscsov hozzászólását és az ülésen elfogadott hatá­rozatot. Szeptemberben békekölcsön sorsolás Az Országos Takarék­pénztár szeptember 9-én és 10-én bonyolítja le az első az ötödik és a hatodik bé­kekölcsön idei második félévi húzását Budapesten. Az Első Békekölcsön sorso­lása szeptember 9-én, hét­főn, az ötödik és a hatodik békekölcsön sorsolása pe­dig szeptember 10-én lesz. Közérdekű közlemény A TITÁSZ Vállalat Szol­nok városi üzemvezetősége értesíti a város lakosságát, hogy az alábbi helyeken megépített nagyfeszültségű berendezéseit feszültség ala helyezi: A Kisgyepen a Nyúl ut­cában és a Bartók Béla utcában 20 kV-os távveze­téket és transzformátor ál­lomást, továbbá a Csoko­nai, Százados, Kassai úti és Álmos utcai 10 kV-os vaslemezházas transzformá­tor állomásokat. A vezeték érintése élet- veszélyes! Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanács lapia Főszerkesztő: Varga József Kiadla a Szolnok meevei Néplap Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Fülemen Lalos Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Szolnok. I. sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20. 20-69. Kiadó- hivatal: 20—94, I index-szám: 25 068 I A lapot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok mesvei postahivatalok és fiókposták terlesztik. A lap előfizetési hóra 11.- Ft. Előfi- bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél, Szolnok megyei Nyomda­ipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — KÉTSZER egymás után érte azon a rendőrjárőr Egyed Lajos kőtelki segéd­munkást, hogy jogosítvány nélkül motorkeríékpározott. A BM Szolnok járási és vá­rosi Rendőrkapitányságá­nak szabálysértési előadója Egyedet kétezer forintos bírsággal sújtotta. Hím A Nap kél: 4.29 h-kor, nyugszik: 19.09 h-kor. A Hold kél; 21.06 li­kőr, nyugszik: 7.47 h-kor. IDŐ J ÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: felhő- sebb idő, több helyen zi­vatar, eső. Mérsékelt, a zivatarok idején élénkebb szél. A hőség nyugaton megszűnik, keleten mérsék­lődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 29—32 fok között. — ÁTKÉPEZTE” het­ven szivattyúját a Közép- tiszavidékj Vízügyi Igazga­tóság. E gépek röviddel ez­előtt még a belvíz mentesí­tésén dolgoztak; most már az örvendetesen növekvő öntözővíz Igény kielégítésé­ben segítenek. — BERLINBE és Drezdá­ba rendez október 11-én kezdődő hatnapos külföldi túrát fiatalok részére az Express utazási iroda. — Részvételi díj 1280 forint + zsebpénz. Jelentkezni e hó 15-ig lehet a járási, vá­rosi, üzemi KISZ-bizottsá- goknál. — „KÖLCSÖNÖS udva­riasság — kölcsönös előny!” felirat olvasható ma reg­geltől a 7. sz. AKÖV autó­buszain. A közlekedési bal- esetelhá/rítási tanács és a főkapitányság kezdemé­nyezte udvariassági mozga­lomhoz a VÍZIG- és az olajbányász gépkocsiveze­tők is csatlakoztak. — TIZENÖT orosz nyelv­tanfolyamot indít ősztől — a tavalyi tizenkettővel szem­ben — a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei el­nöksége. A kurzusok kezdő, haladó és társalgó fokon indulnak művelődési és if­júsági házakban, üzemek­ben, például a martfűi ci­pőgyárban. — KÉTSZÁZNÁL több emberbarát adott vért a vöröskereszt rendezte térí­tésmentes véradó napon a jászberényi Aprítógépgyár­ban és a lemezárugyárban. — A MAGYAR dohány­ipar adatai szerint 1953-ban Magyarországon tízmilli- árd-negyvenötmillió ciga­retta fogyott. Ettől kezdve 1961-ig évenként körülbe­lül fél—egymilliárddal nőtt az igény, kivéve 1958-at. amikor az előző évhez ké­pest félmilliárddai csökkent a vásárlás. 1961. a csúcsfor­galom éve volt. Ekkor 16 milliárd 294 millió cigaret­ta kellett a kereslet kielé­gítésére. Így tízmillió la­kost számolva — a csecse­mőket is beleértve — 1600 darab volt az évi fejadag. 1961 óta csökkent a do­hányzás mértéke. A múlt évben 15 milliárd 457 mil­lió cigarettát értékesítettek az országban, az idei terv pedig 15 milliárd 600 mil­lió, ebből az első félévben 7 milliárd 555 milliót hoz­tak forgalomba. Általában 26—28 féle cigarettát árusí­tanak a dohányboltokban. Négyfajta teszi ki azonban az egész forgalomnak több mint 92 százalékát. A leg­keresettebb a Kossuth. Az első félévben eladott egész mennyiségnek 57,2 száza­léka volt. Ezt a Munkás követi 16,2, $ harmadik a Terv, 13,3 százalékos arány­nyal. Hirdetmény A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága köz­hírré teszi, hogy a Szolnok megyei tanács földgázszol­gáltatásról 1/1963. (IV. 20) szám alatt tanácsrendeletet alkotott. A tanácsrendeletet a hivatalos órák alatt a me­gyei tanács vb. titkárságán (Szolnok, Kossuth Lajos ut­ca 2. szám, emelet 163.), va­lamint a járási, városi, köz­ségi tanácsok végrehajtó bi­zottságánál bárki megte­kintheti. A tanácsrendelet a Szolnok megyei Tanács Ér­tesítőjének 1963. évi június hó 15-én megjelent számá­ban is kihirdetést nyert és az említett értesítő a tanács­tagoknál is megtekinthető. Szolnok, 1963. aug. 1, Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága AUG. 8 Csütörtök László R^DIÖ»T MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Mici néni két élete. Tisza: Üzletemberek. Kert: Csudapest. MÁV Kultúrotthon: Nincs előadás. November 7.: Megmérgez a családom. Puskin: Nincs előadás. JÁSZBERÉNY Lehel: Előzés. Kert: A pokol szolgálatá­ban. KARCAG Déryné: A csodacsatár. MEDOSZ: Nincs előadás. KISÜJSZALLAS Ady: Királyi gyermekek. Móricz Zs.: Ferrara hosszú éjszakája. MEZÖTÜR Béke: Nincs előadás. Dózsa: A döntés joga. Szabadság: Mici néni két élete. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Mici néni két élete. Kert: A francia nő és a sze­relem. Hunyadi: Halászlegény frakkban. TÜRKEVE Nagykun; Bolondos április, MŰVELŐDÉSI HÁZAK: Szolnok, MÁV kultúrház: délután hattól az esperanto szakkör klubdélutánja. Jászberény, Déryné Műve­lődési Ház rendezésében a Petőfi kertben táncdélután. A MAGYAR RADIO ÉS TELEVÍZIÓ SZOLNOKI STÜDIÓJANAK 18 órától 19 óráig a 222 m-es középhullámon A mikrofon előtt... Mu­zsikáló tájak. Kaleidoszkóp. Hírek. Jó utat — Szerényt József zenés riportműsora. Emberek a magasban. Esti mindenféle — zenés összeál­lítás. TELEVÍZIÓ: 18.25: Hírek. 18.30: Kicsi­nyek műsora: 1. Funtik ka­landja, rajzfilm. 2. A kutyus vacsorája, bábjelenet. 19.00: Tóth János 45. nyara. Ké- kesdi Gyula mondja el fa­lusi jegyzetét. — 19.05' Tele­sport. - 19.30: TV Híradó. — 19.45: Szép álmokat, gye­rekek! — 19.55' Mai vendé­günk . . . Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadé­mia főtitkára. — 20.05: A jö­vő hét műsora. 20.20- Köny- nyfi vízizene. Közvetítés Ti- hanyból. 20.50: Mintha teg­nap történt volna ... Kttélv Dezső (rásaibóL (ism.) 22.25: TV Híradó, H\fCtf a részeg sofőr autója karambol után! Pénteken este Barhács János, a TITÁSZ gépkocsivezetője saját autóját hajtotta — igen erősen ittas állapotban. A hűséges Skoda-Colo- nia — sajnos — nem tudott gazdája helyett gondol­kodni, hiszen értelemmel csak|azlember|bír (Amíg be nem rúg.) A személyautó nekirohant a 7. sz. AKÖV szabályosan kivilágított, álló gépkocsijának. Barhács lényegtelen sérüléssel úszta meg a karambolt; ám a társadalmi tulajdonban 700, saját járművén pedig||4000 forintos kár keletkezett A BM Szolnok megyei Rend őrfőkapitányság közlekedési alosztálya azonnal bevon­ta Barhács János gépjárművezetői jogosítványát, s természetesen eljárást is indított ellene. Francia bányászgyermekek Magyarországon Milyen idő volt júliusban? „Kutyameleg... fini strandidő... kukoricaérle­lő..." — így felelne a sofőr, a vakációzó kislány, a gaz- daember; persze a maga egyéni szemszögéből. Konk­rétabb a Szolnoki Gépállo­más talajlaboratóriumának jelentése, mely — megerő­síti a szubjektív ízű vála­szokat. Júliusban csupán öt esős nap volt, melynek folyamán összesen 72,3 milliméter eső hullott. A szorgos Nap 341,4 órán át sütött. A legalacsonyabb talaj­menti hőmérsékletet, 8,6 Celsius fokot 10-én mérték; a legmagasabbat, 18,9 C- fokot elsején. 21-én 33,6 C- fokra melegedett fel a leve­gő; 31-én viszont 13,2 C- fokos „télgyakorlattal" ta­lálkoztunk. Július folyamán 23,3 C-fok volt a napi kö­zép hőmérséklet. Augusztus 18: gépkocsi nyeremény- b etétkönyvek 9—ik sorsolása A balatonfüredi szabad­téri színpadon augusztus 18-án tartják a gépkocsi nyereménybetétkönyvek ki­lencedik sorsolását. A meg­növekedett érdeklődésre jellemző, hogy a tavalyi balatonfüredi sorsoláson 77 gépkocsi talált gazdára, most pedig 124-et sorsolnak ki az 5000 és 10 000 forintos gépkocsi nyeremény betét­könyvek tulajdonosai kö­zött. A gépkocsik választéka is bővült a tavalyihoz ké­pest. A nyeremények kö­zött most Fiat 1500, Fiat 600 D, Simca 1000, Renault Floride, Renault Dauphine, Wartburg Coupe típusok is vannak. (MTI) A tavaszi nagy francia bányászsztrájk idején szá­mos ország szervezett mun­kássága ajánlotta fel tá­mogatását a segítségre szo­ruló családoknak. A ma­gyar bányászszakszervezet — a SZOT-al egyetértés­ben — 25 francia bányász- házaspár és 300 gyermek háromhetes mairvarországi üdültetését vállalta. A há­zaspárok augusztus 9-én érkeznek, s két hetet a siófoki, egy hetet a hévízi bányászüdülőben, három napot pedig Budapesten töltenek. A 300 francia bányász­gyermek 15 pedagógus kí­séretében augusztus 15-én és 16-án érkezik. Két hé­tig a SZOT balatonszabadi gyermeküdülőjében vendé­geskednek, majd két cso- partba osztva a SZOT Or­da úti gyermeküdülőjében, illetve a leányfalui bá­nyászüdülőben töltenek né­hány napot. (MTI) Tanácstagok fogadóórái Szolnokon Holnap délután öttől hé­tig Nagy Gábor (63. sz. vá­lasztókerület) a Beloiannisz úti iskolában, Tamás Jó­zsefeié (82. sz. választóke­rület) a Csallóköz utcai or­vosi rendelőben, Mészáros Pál (15. sz. választókerület) a Csarnok utcai iskolában, Győr Ferenc (9. sz. válasz­tókerület) és Rák József (8. sz. választókerület) a Roz­maring úti orvosi rendelő­ben, Pillió Imre (64. sz. választókerület) a MŰM 605. sz. tanintézetében. Vasárnap délelőtt tíztől délután kettőig Ábel Jó­zsefeié (48. sz. választóke­rület) a Rozgonyi utca 2- ben, kettőtől négyig özvegy Oláh Béláné (102. sz. vá­lasztókerület) a Sás utca 19-ben, D. Ecseki István (110. sz. választókerület) az Ugar 89-ben. Hétfőn délután háromtól ötig özvegy Kovács János- né (27. sz. választókerület) a Koszorú utca 11-ben, Nagy Ferenc (65. sz. válasz­tókerület) a tejipari válla­lat kultúrtermében tanács­tagi fogadóórát tart. . Kedvező feltételekkel lehet már 1964. évi leadásra is kötni sertéshizlalási szerződést UGYANCSAK KEDVEZŐ FELTÉTELEK­KEL BEINDUL AZ 1964. ÉVI KOCA- TARTASI ÉS SÜLDŐNEVELÉS1 AKCIÓ. BIKA- TINOHIZLALASI AKCIÓ, — 'JSZÖHIZLALASI AKCIÓ, KISSÜLYÜ NÖVENDÉKMARHA NEVELÉSI AKCIÓ, és a HÁZTÁJI és EG YÉNI GAZDASAGOK SELEJT TEHENÜK ÉRTÉKESÍTÉSE TE­RÉN KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEKET VE­HETNEK IGÉNYBE. Amennyiben selejt tehenük helyett üszőt állíta­nak tenyésztésbe, úgy az I. o., vagy II. o. minő­ségű tehénért az állami szabadfelvásárlási áron felül kg-ként 3.— Ft üszőbeállítási prémiumot kapnak. Magas árak! Termelőszövetkezetek részé­re kamatmentes hitel, valamint előnyös feltéte­lek mellett biztosítunk nagyüzemi felárat. Egyé­ni és háztáji termelők részére kedvezményes abraktakarmány juttatás. — Bővebb felvilágosítást járási kirendeltségeink, valamint községi felvá­sárlóink nyújtanak. SZOLNOK HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom