Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1963-08-07 / 183. szám

1983. augusztus 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Vedafyágus hyác Kisújszálláson Azt mondják, hogy ha kevés is a nevelők fizetés­sé, sok szabadságot kap­nak. Legalábbis mostaná­ban. A korábbi években ugyanis mindig akadt va­lami hivatalos furfang, ami megkurtította szabadidejü­ket. De hogyan telik most ez a hosszú pihenőidő, hasznos és emberfejlesztő alkalmak töltik-e ki, vagy pedig csak úgy elfut ha­szontalanul? Kisújszállás néhány nevelője adott vá­laszt a kérdésekre. A Kossuth utcai iskola földszintjén vagyunk, ri­deg, magasra nyúló falak között, de élénkszínű bú­torokkal tele szobában. Szalai József né éppen most tette le Shaw drámáit: — A Szent Johannát ol­vasom. Kell ez a rendezői vizsgára. Persze, nemcsak azért, ilyenkor legalább ki­pótolhatom a téli mulasztá­sokat. Mert akkor nem sok idő jut az olvasásra, én pe­dig még kiegészíteni is sze­retem olvasmányaimat. Amikor az Oedipus-t befe­jeztem, nem nyugodtam, amíg a mitológiai háttérrel is meg nem ismerkedtem. S mindez a nevelői mun­kában is hasznosítható, különösen akkor, ha vala­ki hat tárgyat tanít egy­szerre. Ez bizony igénybe­veszi az idegeket is. Erre céloz Galambos Sándor: — A mi munkánk csak felületes szemlélő előtt nem megerőltető, de pró­bálná meg valaki, hogy mi­lyen összpontosítást kíván egy-egy óra levezetése. Most, hogy letettem főis­kolai vizsgáimat, kezdem igazán érezni a fáradtsá­got. Bizonyára ezért olva­sok olyan könyvet is, mint a normandiai partraszál­lás története. Pedig akadna kikapcso­lódási lehetőség, amely egyszerre jelentene kör­nyezetváltozást és él­ményt — s nemcsak a könyvek lapjain. A külföl­di utazásokra gondolnak. Erre azonban keresetük nem futja, szakszervezetük meg nem segíti őket anya­gilag. A hazai beutalások sem korlátlanok, ezért Sza- lainé rokonoknál nyaral majd, Galambos meg az úttörőkkel ment táborozni a Dunához. Persze van akinek si­kerül. A belterületi, Kos­suth utcai iskolából nem­csak a hazai szakszerveze­ti üdülőket keresték fel a nevelők, de útnak indultak — saját pénzükön — a Szovjetunióba, Romániába, Csehszlovákiába is. Baj azonban itt is akadt, hi­szen a hazai üdüléseknél vagy az időpont nem esett össze a szünidővel, vagy csak önköltséges beutaló akadt. S bizony a pedagó­gusok takarékos emberek. Még szerencse, hogy szoro­san vett szakmai fejlődé­sükhöz aztán igazán min­den segítséget megkapnak: orosz nyelvből és képző- művészetből egyaránt az állam viseli a továbbkép­zés költségeit. S mit csinál maga az igazgató, Szabadi Ilona? Pillanatnyilag a geológu­sokkal csatázik, akik kez­detben csak egy autót akartak elhelyezni az ud­varban, ma pedig már az egész épületet szeretnék birtokba venni. Ráadásul itt az ilyenkor szokásos tata­rozás megannyi gondja is, úgyhogy szórakozásra csak a Soproni Heteken futotta kis idő. Az igazgatónő kü­lönben is olyannak látszik, aki a szakmájában és ott­honában éli ki magát: be­főz és szakfolyóiratokat ol_ vas mostanában. A hónap elején meg már kezdődnek a pótvizsgák előkészítői. A harminckét nevelőnek viszont jóval több a sza­badideje, hiszen a nyári szünetből csak egy hetet kell dolgozni, napköziben, táborozó és kirándulócsa­patokban. Nem is panasz­kodik senki itt, a napkö­ziben éppen ügyeletes ta­nítónők közük Sőt Tóth Mária iskolásmódra bevall­ja, hogy bizony lassan már hiányozni kezd neki az is­kola. Farkas Istvánné azonban egészen más természet: — Én kérem felülök a motor­ra a férjemmel, aztán me­gyünk országot látni. Mit tehetünk, ha egyszer nem adnak beutalót? Ö itt az erősebb, szigo­rúan kézbentartja még ebédelés közben is a gyere­keket, akik — saját vallo­másaik szerint — jól érzik itt magukat, szeretnek idejárni. A nevelők szerint azoknál nincs is nagyobb visszaesés, akik napköziben töltik el a szünidő jó ré­szét. Így telik a nyár, s bi­zony gyümölcsöket érlel nemcsak a kertekben... T. L. Ezüsthajú, halkbeszédű asszony az édesanya. — Nem, nincs itthon. De miért tetszik keresni a fia­mat? — Az újságba szeretnék írni róla. Mert megmen­tett három embert a Ti­szán a vízbefúlástól. A néni összerezzen. — Valamit nekem is említett. Mondtam: írta ma is az újság, egy nap alatt ismét sokan belefúltak a Dunába. Erre mondta Feri: én is ma húztam ki hár­mat... — Ennyi volt az egész? — Ennyi. Kevés beszédű ember, jó fiú a Feri. A kislányainak él, a munká­jának, meg az úszásnak. Sose tudtam visszatartani a folyótól, hányszor átúsz­ta kicsi korában, hányszor figyelmeztettem, de őneki nem ért a jó szó. — Máskor is mentett már ki embereket? — Igen. De nemigen szo­kott, mondom, erről be­szélni. Sokszor én is mások­tól tudom meg. — Most hol van a fia? — Szabadságon. A Bala­tonnál üdül. SZÍV és LÉLEK dolga A BESENYSZÖGI PÉLDA Besenyszögön mindenfe­lé szikes a föld. Azelőtt csak nyomorogtak itt az emberek. A közös gazdál­kodás persze sokban segít, de nem lehet orvosság mindenre. A többterméshez ismerni kell mindazt, amit a mezőgazda sági tudomá­nyok kínálnak a rakoncát- lanikodó föld megszelídíté­sére. És persze nemcsak a tapasztalattal párosuló szakismeret igázza céljai­ba a sziket, de a sokfelé érdeklődő, csiszolt észjárás is. Bizonyára ebben rejlik leg­inkább annak az ötletnek a magyarázata, amely eb­ben a félreeső faluban megteremtette a parasztok­tatás összetett formáját. Mert folyt a községben ezüstkalászos és öntözéses tanfolyam, de bizony az itt szerzett ismeretek csak részletekről tudósítottak. Mígnem Szeberényi László nem szervezett termelőszö­vetkezeti akadémiát. Min­den támogatást megadott ehhez a tanács, a pártszer­vezet a négy szövetkezet, hiszen örültek, hogy végre meglátják a tagok a tudás gyakorlati hasznát. Leg­többet persze az jelentett, hogy az előadások rendsze­res látogatói munkaegység jóváírásban részesültek. Nem sokban persze, a heti kétszer négyórás foglalko­zások még két munkaegy­séget sem hoztak a tagok­nak, de mindenesetre le­győzték a könnyű ürügyet magukban az emberekben. Nem húzódozhattak ma­guk előtt sem. hogy a zsebük nagy kárát látja a tanulásnak. A tanterv kidolgozására Popovics Antal, a Lenin szövetkezet agronómusának vezetésével külön bizottság alakult. És itt jött elő tu­lajdonképpen a minőségi változást jelentő ötlet, ami­kor felismerték, hogy nem elégedhetnek meg a rend­szeres előadássorozattal. Mégha ad is olyan szakmai felkészültséget. mint a jászapáti szakmunkásképző tanfolyam. Előbb ugyanis úgy tervezték, hogy a tá­jékoztató ismereteket nyúj­tó első évet az állattenyész­tés és a növénytermelés szakmai fogásainak alapo­sabb bemutatása követi, sőt a harmadik évben az állattenyésztő kurzus to­vább bomlik az egyes állat­fajták kívánalmai szerint. Kiderült azonban a megbe­széléseken, hogy nem elég a szakmával ismerkedni, ha nehezen megy az írás vagy a számolás. így került sor már az első évben harmincórányi úgynevezett közismereti előadásra a legfontosabb tárgyakból: suámtanbdB, történelemből és födrajzból. S ahogyan az már lenni szokott: evés közben jött meg az étvágy. A dolog vége az lett, hogy a község vezetői javasolták, akinek a résztvevők közül nincs meg a nyolc általánosa, azok a szakmunkásbizo­nyítvánnyal együtt azt is szerezzék meg. Persze ez nem olyan egyszerű elkép­zelés, hiszen tizenöten még hat osztályt sem végeztek a hallgatók közül. Most éppen ezeknek az előké­szítése kezdődik meg a magánvizsgákra s ebben nemcsak a pedagógusok, de a párttitkártól a tanács­elnökig mások is részt vesznek. Mint ahogyan kezdettől az egész község ügye volt ez a tanfolyam. A kultúr­otthonigazgató kezdemé­nyezte voltaképpen, de a tsz elnök nagyvonalúsága Gi­ron Tibor és a többi neve­lő tanítói láza. Popovics Antal szakmai jártassága és a két tanácsi: Szurmai Lajos elnök és Dózsa Fe­renc titkár készséges ügy­buzgalma mind szerepet játszott abban, hogy ta­vasszal már példakép le­hessen a község. Most ép­pen Tiszavárkonyban szer­veznek tanfolyamot az ő példájukra. S persze nincs megállás. Mert a hatvankettőből csak tíz maradt el a november­től márciusig tartó tanév folyamán s a kezdeti téb- lábolás után úgy megjött a tanulási vágy, hogy ma már munkaközben is mind­untalan a miértet tudakol­ják. Ez persze annak is kö­szönhető, hogy az egyhóna­pos gyakorlati foglalkozások megszüntették a látszólag értelmetlen ismeretek és az eddigi tapasztalatok közöt­ti szakadékját. Azonban még mindig százakat tesz ki az ösztönösen földetmű- velő tagok száma. Akik kö­zül csak ennek a tanfo­lyamnak a sikeres befeje­zése után kerülhetnek be újabb emberek a mezőgaz­dasági kultúra berkeibe. Mert bizony csepp a ten­gerben a törökszentmiklósi kihelyezett technikumi osztály negyedszáz hallga­tója, mégha januárban újabb osztály is indul. Érthető viszont, ha véges a község anyagi és erkölcsi ereje s bizony a tapasztala­tok érlelésére, az új elkép­zelések kidologzására is idő kell. Dehát az mégis túlzás, hogy ilyen felelős­ségteljes emberektől ne futná kettőre is: az új cso­port megszervezésére és a mostani tanfolyam útjának feltörésére — ha támoga­tást is kapnának. Mert el­ismerésben nincsen hiány, de az is jól jönne, ha elő­adók is jönnének Beseny- szögre. A kezdeményezés elterjedése ugyanis soha­sem akadálymentes. S azt pedig legjobban az átütő siker hárítja el az útból. Katonai nyelven szólva: ki kell szélesíteni az áttörést. Ehhez pedig megvan a szív és a lélek. Tompa László CIKKÜNK NYOMÁN A „Lesz-e víztorony és vízműfejlesztés Túrkevén, vagy sem’’, továbbá a „Fel­lebbezni sürgős volt...” című írásainkra a minap az illetékesektől válasz ér­kezett szerkesztőségünkbe. Az előbbiben a vízműléte­sítés körüli huzavonát ki­fogásoltuk, az utóbbiban pedig Finta Lajosné elbo­csátásával kapcsolatos anyagi kártérítést tettük szóvá. Idézünk a válasz­levelekből: „Vizsgálva a vállalat fo­lyó évi hidroglobus gyártá­si és szerelési feladatát, Túrkeve város részére a torony gyártását, illetve üzembehelyezését csak 1964. első féléves határidővel teljesíthetjük. Megjegyez­zük. hogy vállalatunk a beruházási kódexben elő­írt visszaigazolási határ­időn belül van. É. M. „Fémmunkás” Épületlakatos és Tömegcikkipari V. Szabady Károly műszaki igazgató „A jogerős ítélet kézhez­vétele után vállalatunk igazgatója intézkedett, hogy Finta Lajosné részére a megítélt 8075 Ft-ot fizessék ki. Ez megtörtént. Keletmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagyker. V.” Száztízewer forint értékű társadalmi munka Abádszalókon Az abádszalóki községi tanácsnál is elkészült a községfejlesztés félévi érté­kelése. Figyelemre méltó eredményeket értek el e tekintetben. Az idén két­százezer forint értékű tár­sadalmi munkát terveztek — köztük faültetést, árok- tisztítást, járda- és földút építést, parkfejlesztést. Az előirányzatnak több mint felét, mintegy száztízezer forint értéket teljesítettek a falu lakói. Az idén a társadalmi munkán kívül a község kö­zel nyolcszázezer forintot fordít szűkebb hazája szé­pítésére, gazdagítására. Eb­ből az összegből többek kö­zött egy kilométer hosszú­ságú villanyhálózat, több mint három kilométer jár­da, ezeregyszáz négyzetmé­ter park létesül. Ezenkívül elültetnek hatezer fát, a közvilágítást huszonöt hi­ganygőz lámpával teszik korszerűbbé. Gondoltak a könyvtár fejlesztésére is. Községfejlesztési alapból tizenötezer forintot fordíta­nak új könyvek vásárlásá­Szökőkút szépíti rövidesen Szolnokon bányászlakások udvarát a Zagyva-parti Egy hét múlva az édes­anya után a fiával szorí­tottam kezet. Magas hom- lokú, dús, őszes hajú férfi. Karcsú, izmos termetű. Szeme kék, nyílt tekintetű. Nyugodt, határozott ember — ez az első benyomásom. — Hogy is történt? — A potya strandon, a folyó közepén úsztam. Né­hány méterre tőlem két nő és egy férfi haladt. Egy- szercsak hallom, amint fel­kiált a férfi: Vigyázzatok, itt mély! De ekkor már süllyedt is a két nő. A férfi elkapta őket. Egymás­ba kapaszkodtak szorították egymást. Láttam, nagy a baj, odaúsztam, rákiáltot­tam az egyik nőre: enged­je el társait. Nem akarta. Elrántottam a nőt, a hajá­nál fogva kihúztam. — Utána? — Utána, irány a töb- biért. A másik nő már-már elájult. Ez nagyon veszé­lyes. Görcsösen szorította a férfit, húzta lefelé, sodorta őket a víz, de ekkor mar egy Rédei nevű ismerősöm is segített őket tartani. Si­került a nőt, majd a férfit is kihúzni. — Kik voltak akiket ki­mentett? — Nem tudom a nevüket. Nem szolnokiak. Annyit tudok, hogy a nők család­anyák, a férfinak is van felesége. Megköszönték, és elmentek azonnal. De nem ez volt az egyedüli mentés. — A hármas mentés előtt két nappal a tárház melletti Tisza-szakaszon egy ipari tanulót is ki kel­lett húzni. — Mennyi ideig tart egy mentés? — Pár percig. De a va­lóságban óráknak tűnik. — S ezt közben is érzi? — Nem. Ilyenkor nem gondolkozik ilyesmin az ember. Csak menti a fut- dokiét. — Nem félt? — Nem tudom... nem hi­szem... Látja, ezen sem gondolkoztam még. Mon­dom, ilyenkor nincs idő ilyesmire... Tudja, van mi­kor az ember nem gondol saját magára. — Mikor tanult meg úszni? — Kölyökkoromban. Tíz éves voltam, emlékszem, ekkor már egészen jól ment. Át a Tiszán, és vissza. A Hasznos-testvérekkel kezd­tem. Szarvas Bandival, Ko­csis Gyuszival, Gulyás Jan­csival, Boros Ottóval. Mind nagyon jó úszó volt. — Mit csinált, amikor ki­mentette a három embert? — Pihentem. Kissé fá­radt voltam. Már harminc- nyolc éves vagyok. De nem is ez volt a probléma. Az idegfeszültség. Ekkor tört rám. — Aztán? — Ittam egy féldecit. Majd még egyet. Ekkor megnyugodtam. Búcsúzunk. Henczel Fe­renc megy vissza a munka­helyére, a járműjavító VII/B. osztályára, ahol rész­legvezető. 17 éve járműs dolgozó. De nemcsak az üzemhez, az úszáshoz is hűséges maradt. A MÁV úszószakosztályának vezető­je, de amint mondja: tíz­éves ikerkislányai, Mariann és Anikó is jól úsznak már. El is hiszem. Akiknek ilyen edzőjük van... — bubor —> oz émmó m­A Hasznos-testvérekkel kezdte — „Utána innom kellett két féldecit“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom