Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-13 / 162. szám

Túlteljesítette féléves előirányzatát a papírgyár Év végére a cikkenkénti lemaradást is megszüntetik (Tudósítónktól) A féléves terv teljesíté­séről beszélgettünk Szilágyi Ottóval, a papírgyár igaz­gatójával. Ismertettük már azokat a nehézségeket, melyek kö­vetkeztében az első negyed­évben a gyár termelése lényegesen elmaradt a ter­vezettől. A szalmahiányon kívül még a vegyszer el­látással is problémák vol­tak. A dolgozók között el­terjedt „úgy sincs szalma” hangulat is fékező hatást fejtett ki, — mondotta Szi­lágyi elvtárs. — .A papírgyártó rész a tervezett kiszállítással szemben tizenegy tonnával, a szalmacellulóz üzem pe­dig ötszáznyolcvan tonná­val maradt le. A gyár tel­jes első negyedévi tervét csak 92 százalékra teljesí­tette. Ennek következtében a tervezett _nyereség nyolc­millió forint helyett csak 4 millió forint lett. — A második negyedévet már kedvezőbb körülmé­nyek között kezdtük. A szalma felvásárlási árának rendezése és a begyűjtési kampány megrendezése eredményeképpen a gyár raktáraiban alig győzték el­helyezni a nyersanyagot. A vállalat vezetősége megvizsgálta a teendőket — tudtuk meg a továbbiak­ban — és a két súlyponti üzemrészben, a szalmacelltt“1 lóz üzemben és a karban­tartó-műhelyben rendkívüli termelési tanácskozást tar­tottak. A vezetők ismertet­ték a feladatokat. A mun­kások kivétel nélkül bekap­csolódtak a munkaverseny­be és meghatározott felada­tok elvégzését vállalták. A vezetőség megteremtette a műszaki előfeltételeket. Ez a hangulat a többi üzem­részben is elterjedt. A ne­gyedév eredményei bizo­nyítják, hogy az ígéreteket teljesítették. A vállalat teljes pénz­ügyi tervét az első félév­ben 120 000 Ft-tal túltelje­sítette. Forintban tehát az első negyedév elmaradását megszüntették. A második negyedévben a papírgyártó üzem 165 tonnával, a fel­dolgozó üzem 50 tonnával, a szalmacellulóz üzem pe­dig 137 tonnával termelt többet a tervidőszakra elő­irányzott mennyiségnél. A cellulózgyár ugyan még adós 443 tonnával, ha azon­ban a második félévben a szalmaellátásban fennaka­dás nem lesz, év végére ez a hátrány megszüntet­hető. A jó eredmények jutal­mazására a gyár igazgató­ja a munkaversenyben leg­jobb eredményt elért dolgo­zók között tízezer tonnt ju­talmat oszt ki. A papírgyártásnál elért többlet-mennyiség 90 szá­zalékát az I. sz. papírgépen dolgozó négy brigád ter­melte. Ezek közül különö­sen kiemelkedik a vállalat egyik legjobb szocialista brigádja; a Balogh-brigád. Egyébként a vállalat mun­káslétszámának majdnem tíz százaléka szocialista bri­gádban, ezen felül húsz százaléka szocialista címért küzdő brigádban dolgozik. Bohuczki János A Szo nok megyei pártbizottság ülése A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága tegnap ülést tar­tott, melyen a következő napirendek szerepeltek: . 1. A Központi Bizottság 1960. évi építőiparra vonat­kozó határozata végrehaj­tásának tapasztalatairól. A napirend előadója Tóth Já­nos, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője volt. 2. A párt szövetségi po­litikája megvalósításának megyei tapasztalatai, me­lyet Csáki István, a megyei pártbizottság első titkárá­nak referátuma alapján vi­tattak meg. 3. Jelentés a megyei párt vb II. negyedévi munka­tervének végrehajtásáról és javaslat a III. negyedévi programmjára, valamint a III. negyedévi pártbizottsá- . gi ülés előkészítésére. Elő­adó: Kökény István titkár. 4. írásos tájékoztató a helyi ipar szolgáltató tevé­kenységéről Oláh György­nek, a megyei tanács vb el­nökének előterjesztése alapján. A megyei pártbizottság megvitatta a napirendeket, és megfelelő határozatokat hozott. Az ülés első napi­rendjének vitájában felszó­lalt S'mor János, az építő­ipari miniszter helyettese is. Német egyetemisták kéthetes gyakorlati munkája Mezőtúron Vígkedélyű, magas, barna fiatalembernek mutat be Szigeti József, a gazdaság főagronómusa. Russel Jür­gen és Franke Lothar a lip­csei Karl Marx Mezőgazda- sági Egyetem negyedik év­folyamú levelező hallgatói. Csere képpen egy osztály egyetemista látogatott el Magyarországra, s ők ket­ten Szolnok megyében, a Mezőtúri Állami Gazdaság­ban töltöttek két hetet. Csütörtökön este néhány stampedli pálinkával bú­csúztatták őket az igazga­tói irodában. Szokványos kérdés, mé­gis felteszem: — Hogy érezték masukat Mezőtúron? — Tetszett a gazdaság, különösen az emberek. Ba- rátoan foglalkoztak velünk, kár, hogy rövid volt az időnk. Meglepett bennün­ket az ólak, istállók tiszta­sága. Ismeretlen dolgokkal is találkoztak nálunk. — Először láttunk rizster­mesztést és szántóföldi ön­tözést. Igen, náluk nincs rizs, hisz kevés a napfény hozzá. Öntözni meg felesleges len­ne. Jürgenéknél 700, Lo- tharéknál, a Keleti-tenger vidékén 1000 milliméter az évi csapadék mennyisége. Jól esik a vendég gya­kornokok dicsérete, de azt is megkérdeztem: — Mi nem tetszett a ma­gyar gazdaságban? Őszintén, egyetértőén vá­laszolnak. — A szervezetlenség. Szerintünk fölösleges, hogy egy kocsi szénát négy em­ber kísérjen. Nálunk jóval kevesebb munkás végezné ezt. Az NDK-ban magasabb a gépesítés foka. Ezt mind­annyian tudjuk.. Ám a ven­déglátók is elismerik, gyak­ran használunk felesleges kézierőt a munkában. A magyar delegáció ma megkezdi vidéki körútját a Szovjetunióba Moszkva, július 12. A Kádár János vezette magyar 'párt- és kormány- küldöttség tegnap a moszk­vai dolgozókkal, a moszk­vai iparral és építkezéssel ismerkedett. A déli órák­ban a párt- és kormány- küldöttség felkereste á szovjet fő-. város egyik repülőgép- gyárát. Páveí Voronyin igazgató rövid beszédében tájékoz­tatta a vendégeket a gyár nyű, program-vezérlésű au­tomata marógépnél, ahol Szlava Godunov marós, szakmunkás válaszolt kér­déseire. A gyárudvar árnyas sé­tányain az egybesereglett munkások mindenütt taps­sal és éljenzéssel köszöntöt­ték az elhaladó masv-r vendégeket. Kádár Jánost a gyár dol­gozóinak gyermekei tiszte­letbeli úttörővé avatták, és selyemnyakkendővel aján­A gyárlátogatás után a párt- és kormányküldöttség a késő délutáni órákban megtekintette a moszkvai új lakásépítkezéseket. A modem kísérleti lakótele­peken megmutatták Kádár Jánosnak és a küldöttség tagjainak a legkorszerűbb lakásépí­tési módszereket. A delegáció szombaton reggel — magyar idő sze­rint 8 órakor — az új vnukovói repülőtérről indul IlllllP A magyar párt- és kormányküldöttség a moszkvai Nagy Színházban meg­tekintette a novoszibirszki Opera és Balett Színház vendégszereplését. Képünkön: Brezsnyev, Kádár János és N. Sz. Hruscsov felállva tapsolnak a színház páholyá­ban a Hattyúk tava előadásán. történetéről. A gyár most futószalagon gyártja az IL 18-as óriásgépeket, ame­lyekből a MALÉV is vásá­rolt néhányat. Kádár János elismeréssel nyilatkozott az üzem nagy múltjáról és di­csérte az IL 18-as repülő­gépet. A küldöttség tagjai ez­után végigjárták az üzem legfontosabb műhelyeit. A fémforgácsoló műhelyben Kádár János hosszasan idő­zött egy szovjet gyártmá­dékozták meg. Ezután hosszantartó nagy taps közben lépett a mik­rofon elé Kádár János. A gyűlés után a párt- ás kormányküldöttség tagjai ismét baráti beszélgetésre jöttek össze a gyár vezetői­vel az igazgatói irodán. Vo­ronyin igazgató a jelenlé­vők nagy tapsa közepette az IL 18-as repülőgép gyö­nyörű modelljével ajándé­kozta meg Kádár Jánost és feleségét. ötnapos vidéki kőrútjára, amelynek első állomása Taskent, az Üzbég Szovjet Szocia­lista Köztársaság fővárosa. A legfrissebb jelentés sze­rint Taskentben 42 fok me­leg van, de az várható, hogy a hőség tovább fo­kozódik. A küldöttség vidéki kör­útja során ellátogat majd Irkutszkba és Bratszkba, ahol megtekinti a világhírű bratszíki vízi erőművet. Katonai államcsíny Ecuadorban Arosemena elnök Panamában — Letartóztatások - Rendkívüli állapot Ecuadorban tegnap kato­nai államcsínyt hajtottak végre. A hatalomra került junta az egész ország terü­letén szigorú katonai ural­mat létesített. Mint a hír- ügynökségek ; jelentik, Bonni szóvivő Harri man moszkvai tárgyalásairól Bonn, (MTI) Von Hase államtitkárt, a bonni kormány sajtófőnökét péntek déli sajtóértekezle­tén megkérdezték, vajon a kormány egy etért-e azzal, hogy Harriman moszkvai tárgyalásai során minden kérdést megtárgyaljon. Von Hase azt válaszolta, hogy a németországi és a berlini kérdést illetően Moszkvá­ban nem folytatnák majd tárgyalásokat. „Legfeljebb csak tapogatózást szolgáló érintkezésről lehet majd szó, amennyiben szovjet részről ezt óhajtják” — tette hozzá. A hajdúsági földgáz gazda­ságos kihasz­nálására gáz­távvezetéket építettek Haj­dúszoboszló— Miskolc, Be- rente és Ózd között. Az ol­csó földgázzal látják el Mis­kolc üzemeit, a Berentei Mű­trágyagyárat és az Ózdi Ko­hászati Üze­meket. a katonai vezetők kihir­dették a rendkívüli álla­potot és kijárási tilalmat léptettek életbe. A junta tegnap este köz­leményt adott ki: Ez be­jelenti, hogy a hadsereg könyörtelenül elfojt minden ellene irá­nyuló támadást és leszá­mol a szabotázskísérle­tekkel. A munkabeszüntetést vagy a munkahely elhagyását a hadsereg felforgató tevé­kenységnek minősíti, és ezért a szakszervezetek ve­zetőit vonják felelősségre. A közlemény betilt min­denfajta .tüntetést és gyű­lést. Hangoztatja, hogy a junta hatálytalanítja az al­kotmányban rögzített egyé­ni jogokat, majd felszólítja a lakosságot, hogy működ­jék együtt a „kommunista fenyegetés” elhárítása érde­kében. Az AFP és a Reuter sze­rint az államcsíny hírére nagy tömeg gyűlt össze az elnöki palota előtt és tiltakozott Arosemena el­nök leváltása ellen. A tüntetők nem voltak haj­landók távozni. A kivezé­nyelt katonák könnyfakasz­tó bombákat dobáltak, majd tüzet nyitottak a. tö­megre. Öt ember meghalt, bárom pedig megsebesült Híreik szerint több város­ban Arosemena hívei el­lenállást fejtenek ki a ka­tonai juntával szemben. Közben Ecuadorban megkezdődtek a letartóz­tatások. őrizetbe vették Arosemena eddigi elnököt, és katonai kísérettel repülőgépen Pa­namába vitték. Arosemena megérkezése után kijelen­tette, hogy nem hajlandó lemondani. Jelentések sze­rint a junta letartóztatta Donoso alelnököt és Gusta­vo Arosemenát, az elnök testvérét is. Az őrizetbe vettek között több balol­dali politikus és számos kommunista van VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZOLNOK Ml* 4 XIV. évfolyam, 162. szám. Ára Sö fillér 1963. július 13., szombat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom