Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-31 / 177. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. július 31. A Budapest] Rádiókészülékek Gyárában elkészült az úgynevezett „hírértékek)" asztal mintapéldánya. Az új készülék a rádióstúdiók és hírügynökségek munkáját könnyíti meg, A közeljövőben 30 hirértékelö asztal kerül nyugati exportra VÁRAKOZÁS Önkéntesen nnn — Legalább néhány padot raknának ki az út szélére! — sóhajt fel valaki a várakozók közül. És megindul a vita a Szolnok Megyei Kórház előtt. — Annyi gonddal szépítik a várost és a kórház környékéről megfeledkeztek... Valóban, cseppet sem nyújt kedvező látványt ez a környék. A piszkos falú autóbuszváróban két pad szomorkodik. (De mit ér ez látogatási napokon, mikor többszázan várnak bebo- csájtásra, s félórát, órát toporognak a tűző napon, mert korábban jöttek?) Szétszórt cigarettavég, almacsutka, csokoládés papír „díszíti” a földet bent is, a kis épület körül is. Annyi ember távozik naponként gyógyultan a kórházból, s a külvilág első benyomásaként viszi magával a kórház csúf környezetének képét! A sok beteg számtalan látogatója jár ide hetenként, szeretteikért aggódó emberek, kik derűsen, mosolygó arccal szeretnének odabent időzni, hogy bizakodással töltsék el a nyugtalankodó betegeket. Ehelyett lehangolódnak, bosszankodnak a meleg, a piszok, a rendetlenség miatt. Mi lenne, ha az út két oldalát parkíroznák? Mindjárt más az, virágok között várni! Gondolom, társadalmi munkával is meg lehetne oldani. Esetleg kimeszelni az autóbuszvárót... Ha ápolt, tiszta környezetet látnak maguk körül a várakozók, bizonyosan ők is figyelmesebbek lesznek, s a megállónál lévő szemétkosárba dobálják a hulladékot. S ha a virágágyak mellé még néhány pad is kerülne — gondolják el, Közérdekű közlemény A Jászberényi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felhívja a város lakóit, hogy a városi tanács 1963. július 19-én tartott ülésén 2/1963. szám alatt a közterületek tisztántartásáról és a házi szemét gyűjtéséről rendeletet alkotott. A tanácsi rendeletet a városi tanács vb titkárságán és ugyancsak a tanács hirdetőtábláján a hivatalos órák alatt 1963. szeptember 15-ig bárki megtekintheti; Bányai János vb elnök mennyivel hangulatosabb látogatókat fogadhatnának a betegek! — túri — Balatoni hangversenyeit Az Országos Filharmónia augusztusban is több alkalommal rendez hangversenyt a balatoni üdülőhelyeken. Ungár Imre zongoraművész, Szendrey Karper László gitárművész, a Tát- ray-vonősnégyes és a Budapesti Fúvósötös szereplésével. Balatonbogláron augusztus 5-én és 22-én, Balaton- berényben 20-án, Földvá- rott 21-én és Lellén négy alkalommal adnak hangversenyt. Ragyogó, sárga-feketére lakkozott csónakokat ringat a Tisza vize. Üres mind a négy. Kicsit arrébb, majdnem fölöttük már kezdődik a híd, nagy csapat úttörő gyerek éppen most szalad felfelé a lépcsőn. Gyerünk velük. — Hová mentek? — Várost nézni! — harsán az egyik legkisebb, de talán legbátrabb gyerek hangja, s már fut is tovább a fiú. Az utcán már szépen, nyugodtan haladnak, egy- egy csoport még le is marad, hogy jobban megnézhessen valami érdekesebb látnivalót. Kíváncsiak. Messziről meglátja rajtuk mindenki, hogy nem szolnokiak. Kékcsíkos trikójuk, fekete szalagos, hófehér matrózsapkájuk mindenütt feltűnik. Víziúttörők. Olyan barnák, mint a csokoládé, hiszen már másfél hete eveznek, napoznak a Tiszán. Sárospatakról indultak, előbb megnézték a várat, de az nem is volt olyan érdekes, ők inkább a vizet várták. Leereszkedtek a Bodrogon, s „kihajóztak” a Tiszára. — Egyszer zátonyra futottunk — kezdi mesélni a 12 éves Sibinger Miki, de Jancsi, a bátyja félbeszakítja: — Ne azt mondd el, kisfiami Annál sokkal érdekeértékű munka A társadalmi összefogásnak köszönhetik a tiszafüredi földművesszövetkezet dolgozói, hogy kultúrtermük, irattáruk, kuglipályájuk, szí kvízüzemük, TÜZÉP telepük létesült tavaly. Ezeknek a munkáknak az értéke elérte a 12 000 forintot. Jobbára ezen az eredményen felbuzdulva tervezték az idén, hogy az új fürdőnél pincét, táncparkettet, sörkertet létesítenek. Még azt is elhatározták, hogy csatornáznak és megépítenek egy hatvan méter hosszú útszakaszt. Az eredmény? A pincét megépítették. nyolcvan köbméter földet mozgattak meg. sebb volt az evezősverseny. Vagy a tegnapi vitorlázás. Csak sok a kanyar, az a baj, az ember nem győzi állítgatni a vásznakat. Orr- vitorlával mentünk, a mi csónakunk haladt az élen. A „Tavicankó”. Olyan nincs több, úgy lehet vele evezni. Azt nagyon szeretem. — Én meg a halászlét szeretem! — kurjantja el magát Pethő Laci, a csapat legfiatalabb tagja, s egyben kedvence. A többiek letorkolják: — Ö, te haspók! — Nem has- pók! — tiltakozik a fiú. — Hát micsoda? — kérdem tőle. — Az aprócska szőke fiú kihúzza magát: — Én vagyok a kabalagyerek! — Na, ne mondd. — Pedig így van! Mindenki egyszerre beszél, bizonygatják, hogy Laci az ő kabalájuk. Mindig szerencsét hoz az úton. A halászlé is a fiú „érdeme”. Egy nagy hal csak úgy önként beugrott a csónakunkba. A kabalagyerek meg kiesett. De hányszor! Mert olyan szeleburdi. Még szerencse, hogy tud úszni. Mindenki tud. Holnap már Csongrád felé tartanak, aztán Szeged, és indulnak hazafelé. Negyvenkét család várja otthon a váci úttörőcsapat matrózsapkás, kéktrikós tagjait. — És jövőre...? — Megyünk a Visztulára! — F. >L — — A NAPOKBAN tartotta meg az 1963 első félévi ülését a Szolnok megyei Termelőszövetkezeti Bizottság. A tanácskozás résztvevői a termelőszövetkezeti szocialista brigád címek odaítéléséről döntöttek, valamint a közös gazdaságok termelési versenyének rangsorolását végezték eh — HOLNAP délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a Törökszentmiklósi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. melyen a járás községfejlesztési terveinek teljesítését tárgyalják meg. — AUGUSZTUS közepén fognak hozzá Jászapáti belterületén egy 800 méter hosszúságú 8,5 méter szélességű útszakasz teljes portalanításához. A munkálatok költségeinek egy részét — 650 000 Ft értéket — községfejlesztési alapból fedezik, az erre a célra kapott jelentős állami hozzájárulás mellett. — NAGYARÁNYÚ szőlő- telepítést terveznek a Jászsági Állami Gazdaságban. A tervek szerint 150 holdon csemegeszőlő fajtákat telepítenek a jászsági homokon, 1000 holdon pedig borszőlő fajtákat. — TANÁCSTAGI fogadóóra: Ma, szerdán, délután 6—7 óráig a szolnoki Beloiannisz úti munkás- szállóban tanácstagi fogadóórát tart Szép Gábor a 76. számú szolnoki választó- körzet tanácstagja. KERESD A NŐT... Eric Wyntem 43 éves mo- torbiciklitulajdonos az angliai Littledean környékén motorkerékpárjával belerohant egy parkoló teherautóba, mert — szórakozott volt. Mi vonta el a figyelmét? A rendőrbíró előtt azzal védekezett, hogy az országút melletti villa kertjében egy nő „túl sokat mutatott a lábából”. A rendőrbíró nem volt hajlandó elfogadni a mentőkörülményt és öt font bírságra ítélte Wyntert. Ápolónőképző iskola Hároméves gyakorlati általános ápolónőképző iskola nyílik 1963. szeptember 1- én a Szolnok Megyei Tüdőbeteggyógyintézetben . Felvételre jelentkezhetnek azok a 18—32 éves nők, akik tbc-s fertőzésen már átestek, és az általános iskola VIII. osztályát legalább közepes eredménnyel végezték el. (Érettségizettek előnyben részesülnek.) A tanulók a 3 éves képzés ideje alatt tanulónővéri munkakörben dolgoznak, havi 800 Ft alapfizetéssel és 30 százalék veszélyességi pótlékkal. A felvételhez szükséges iratokat: kérvény, önéletrajz, születési anyakönyvi kivonat, iskolai, orvosi bizonyítvány — az intézet címére (Megyei Tüdőbeteggyógyintézet, Szolnok, Vöröscsillag u. 4.) 1963. augusztus 15-ig kérjük megküldeni, vagy személyesen jelentkezni. ______ Sz olnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Fülemen Latos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, t. sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20 20-69. Kiadóhivatal: 20—94 I Index-szám: 2S 068 1 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok .és fiókposták teriesztik. A lap előfizetési dija eav hóra II.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megvei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Ifjú evezősök a Tiszán — MAI ÜLÉSÉN Szolnok Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága — többek között — a Szolnoki Ruházati Vállalat első félévi tervének teljesítését vitatja meg. — A JÁSZSÁGI járás területén az idei év első felében 1028 fiatallal emelkedett a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjainak létszáma. línefl A Nap kél: 4.20 h-kor, nyugszik: 19.21 h-kor. A Hold kél: 15.18 Írkor, nyugszik: 0.02 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: mérsékelt, helyenként élénkebb északi szél, néhány helyen eső, zivatar. Több napsütés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. — A RÉGI SZOLNOKI Tisza hídból 200 tonna vasszerkezetet már lebontottak, s a napokban megkezdték a két főtartó közötti rész vasszerkezetének leemelését Is, amelyet majd hydraulikus szerkezettel „süllyesztenek" ró két uszályra. — AUGUSZTUS 1-én, csütörtökön, Karcagra látogat a Szovjetunió budapesti nagykövetségének mezőgazdasági attaséja. A vendég Karcag termelőszövetkezeteinek életével, munkájával ismerkedik meg. — A TISZAUGI Tisza- gyöngye Tsz a terményforgalmi vállalattal gabona, szállítási pótszerződést kötött. A szerződés értelmében a termelőszövetkezet a tervezettnél hat vagonnal több gabonát értékesíti az idén. — 1965-RE FELÉPÜL a Zagyva és a Tárná körgát- védő rendszere. A munkálatok jó ütemben haladnak, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói a korszerű gépek segítségével eddig hatvanezer köbméter földet építettek be a kör- gátrendszerbe. RÉGÉSZETT KISKERESKEDELEM Törökországban Magara- ók falucska mintegy 400 családja abból él, hogy a környék régészeti leleteit árusítja a turistáknak. A szomszédban fekszik Anta- kya, bibliai nevén Antio- chia, ahol egykor Pál apostol prédikálta a kereszténység új vallását. De a hely történelme még ennél jóval messzebbre is visszanyúlik és szinte mindenfelé hevernék a régmúlt kultúrák nyomai. A helyi lakosság csakhamar rájött, hogy a turistákat régi korsókkal, csontokkal és egyéb leletekkel boldoggá lehet tenni és szívesen fizetnek értük jelentős összegeket. Így hát Magaradk lakossága rátért arra a megélhetési formára, hogy kimennek a földekre és — ásnak! A leleteket rendszerint igen olcsóin adják el a turistáknak, akik néha, különlegesen szerencsés esetben* olyan tárgyak birtokába kerülnek, amelyekért a világ legnagyobb régészeti múzeumai megirigyelhetnék őket. JÚLIUS 31 Szerda Oszkár Aratási tűzvédelem — Hú, a keservit. valami égett szagot érzek! (Fülöp György rajza) MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: A kék öböl rejtélye. Tisza: Bírósági ügy. Kert: Dani. MÁV Kultúrotthon: Hófehérke és a hét törpe. JÁSZBERÉNY Lehel: ' Űzött vad, I—II. r, (Dupla helyárakkal.) Kert: Legénylakás. KARCAG Déryné: Ismeretlen férfi. MEDOSZ: Amíg az utolsó vendég elmegy. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Meglepetés a cirkuszban. MEZŐTÚR Béke: Fiatalok voltunk. /Hc Jofukwjijeti /£>) fVÁdé&mÚí/- M] meytrtdfa Dózsa: Halászlegény frakkban. Szabadság: Éjféli mise. TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa: Robinson család. Kert: Dúvad. TURKEVE Nagykun: A nagy manőver. A MAGYAR RADIO ES TELEVÍZIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon 18 órától 19 óráig. Nótafák — Hortobágyi Burai Zsiga műsorából. — Lámpás. összeállítás Gárdonyi Gézáról — Klier románc. — Kaleidoszkóp, hírek. Diny- nye — mag nélkül. Berta Béla riportja. Esti muzsika. TELEVÍZIÓ: 10.00: TV Híradó. - 10.15: Az áldozat közbeszól. III. Ism. - 11.15 és 11.25: Kisfilm. — 18.45: Hírek. — 18.50: Modernség és nagyipar. — 1905: TV Világhíradó. — 19.20: Őzép álmokat, gyerekek! — 19.30: Bál a Savoy ban. Operett. Közben: Magvar Hirdető műsora. — Kb, 22.30: Hírek. TV Híradó.