Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-31 / 177. szám
1963. július 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Október közepére földben lesz a vetőmag Beszélgefés Fodor Sándorral, az állatni gazdaságok megyei föagronőmusáva! Fodor Sándor agrárszakembert még csaík most kezdik megismerni a megyében. Mindössze másfél hónapja nevezték ki a Szolnok megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának fő- agronómusává. Előtte a Jászsági Állami Gazdaságban töltött be azonos munkakört, kiváló eredménynyel. Ilyenformán Fodor elvtárs is most ismerkedik még a megyével. Erről beszélgetett vele lapunk munkatársa. — A kezdeti ismeretségen túljutottam, hiszen az aratást, a legnagyobb munkát, már az első naptól irányítottam a megyében. S erről nincsenek is rossz benyomásaim. Harmincegyezer holdon várta a gépeket a gabona az idén a megye állami gazdaságaiban. Vége az aratásnak, s nem is rossz minőségben. Bár a Középtiszai és a Nagykunsági Állami Gazdaságban gyengén indult a gabona betakarítása, végülis megemberelték magukat. A Surjáni és a Héki Állami Gazdaság pedig dicséretre- méltóan szép munkát végzett az aratás időszakában. — És most? — kérdeztük Fodor elvtársat. — Már az őszi vetés előkészítésén fáradozunk. Huszonhétezer holdon termesztünk búzát jövőre, s máris kialakítottuk, melyik állami gazdaság, milyen búzafajtákat, hol, melyik táblában, milyen vetőágy-készítés után termeszti. Terveink szerint augusztus végén a szikesebb talajokon máris megkezdjük a búzavetést. Ügy készülünk fel, hogy október 20-ra földiben legyen a vetőmag. — A szalma-hiányra hivatkozva az idén több szakember azt vallja, nem érdemes a külföldi búzákat termeszteni. Mi a véleménye erről Fodor elvtársnak? — Mi továbbra is a külföldi búzák mellett törünk lándzsát. Főleg a Bezosztá- ja 1-et termesztjük nagy mértékben, 16 ezer holdon. Sőt, még San Pastorét is vetünk ezer holdon. Az igaz, hogy a külföldi búzák kisebb szalmát növesztenek, ámde nagyobb tömeget adnak. S az is igaz, hogy a magyar búzák a húsz mázsán felüli terméseket nem bírják száron, ledőlnek, lefekszenek az aratás előtt. Mi azt valljuk, akkor járunk el agrotechnikailag helyesen, ha belterjes körülmények között a nagy hozamú külföldi; külterjes talajokon a magyar búzafajtákat termesztjük. Egyébként mi specializáltuk a gazdaságokat. Egy gazdaságunk lehetőleg egyetlen búzafajta termesztésére profilírozta magát. A Csorbái Állami Gazdaság például 1200 holdon csak Bezosztája 1-es búzát vet. — Hogyan biztosítják, hogy a harminchatezer hold őszi gabona október 20-ra már földbe kerüljön? — Gazdaságainkban máris megkezdődött a vetőmagtisztítás. Kinn a földeken pedig tízezer holdon végeztük már el a vetőszántást. Mielőtt az eke a búza vetőágyát készítené istállótrágyázás és műtrágyázás előzi meg. Nagy gondot fordítunk arra, hogy minden talapalatnyi földön elvégezzük a tarlóhántást. Nem is állunk rosszul. Harmincegyezer hold tarlónkból 23 ezer holdat már el- muntoáltak gépeink. A legjobban a Surjáni, a Szolnoki, a Középtiszad és a Héki Állami Gazdaságban halad ez a munka. A lemaradók között a Karcagi és a Palotása Állami Gazdaságot említhetném meg. A múlt évihez mérten javult az istállótrágyázás minősége is. Még olyan gazdaságok, mint a kunszentmártoni is, ahol mindig baj volt a trágyázás minőségével, az idén hibátlanul végzik ezt a fontos munkát. — A mostani kiadós eső után igen fontosnak tartjuk, hogy a nedvesség megőrzése érdekében lezárják a megművelt tarlót gazdaságaink. Ezzel nincs is baj. Kivétel talán a Csorbái Állami Gazdaság* amelyet figyelmeztetni kellett a lezárás elmulasztása miatt. Gépeink is vannak, csak ember nincs elegendő a gépre. Ezért azt vezettük be, hogy ezekben az időszakokban a műhelymunkások is gépre ülnek, s a műhelyben csak annyi szakmunkás marad, ameny- nyi az üzemelést biztosíthatja. A traktorokon dolgozó emberekről a lehetőséghez mérten gondoskodnak üzemeink. A két műszakosaknak például ebédet biztosítunk éjfélkor, vagy legalább meleg teát, más üdítőt — vetett véget a beszélgetésnek Fodor Sándor elvtárs. B. L. HORDANAK A KUNMADARASI KOSSUTH TSZ GAZDÁI Tizenöt új vegyipari szakmunkás Vörösdiplomás vegyipari szakmunkás oklevél Három vizsga egy év alatt (Tudósítónktól) Ősz hajú, idősebb munkás áll a bizottság előtt. Látszik rajta, hogy azelőtt nem sok ideje lehetett könyveiket lapozgatni. Most aldehidekről és az észterek előállításáról beszél. Majd a vagonbuktató működését ismerteti. Harmadik napja tart a szervetlen vegyipari szakmunkás jelöltek államvizsgája a Tiszamenti Vegyiműveknél. Az újrendszerű szakmunkás-képzésnek országszerte ezekben a napokban tartották első vizsgáit. A hallgatók két éven keresztül tanulták a szakmát. Tizenöt hallgató vizsgázott. A vizsga tárgyai: általános kémia, szervetlen kémia, szerves kémia, szervetlen kémiatechnológia, általános géptan, szervetlen vegyipari géptan, munka- védelem és politikai ismeretek. Az első napon írásbeli feladatot kellett megoldani a hallgatóknak. A második nap gyakorlati munkát végeztek. A Vegyiművek különböző üzemrészeiben egy- egy vegyipari berendezés szakszerű kezelésével kellett alkalmasságukat bizonyítani. Az utolsó napon szóbeli vizsga volt. A jelöltek között érettségizett fiatalemberek és idősebb munkások is voltak. Kálmán Dezsőnek pár évvel ezelőtt még csak három elemije volt. Kilencéves korában abba kellett hagynia a tanulást, hogy pénzt keressen. A Vegyiművekben kezdett el ismét tanulni. Tavaly egyszerre végezte a hetedik-nyolcadik általánost és a szakmunkás tanfolyam első évét. És ma „Jól megfelelt” minősítésű oklevéllel és jórendű általános iskolai bizonyítvánnyal a kezében középiskoláiba vágyik. Csornán János mindkét évet tiszta jeles eredmény- nyél végezte el. „Vörös diplomát” kapott és jövőre egyetemre szeretne menni. A hallgatók közül senki sem bukott el. A vizsga általgeredménye 3,46 volt. A vizsgabizottság elnöke, a Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének megbízottja & az MTH iskola két tanára egyaránt elégedett volt a vizsgázó:: felkészültségével. összehasonlítva más vizsgákon szerzett tapasztalataikkal, átlagon felülinek értékelték az eredményt. A baj fél négy után néhány perccel következett be. A kongó, hűvös csarnok már majdnem teljesen üres volt. Elhalkult a délelőttök szokott zsibongása, a kőművesek, daruszerelők, betonozok, gépbeállítók már mind az öltözőkben voltak. Csak egy villanyszerelő állt emeletnyi magas létráján alj tetején s piszkált valamit a jövendőbeli daru egyik áramvezetősinén. — Még ezt a radiátort bekötjük és nekünk is fáj- ront — mondta Csele és égő cigarettáját tartotta oda a hegeszőpisztoly elé. A gázt a hüvelykujjával engedte meg, egy kis oxigént is adott rá, ne kormozza össze a láng a cigaretta végét. A keverék azonnal meggyulladt s halk sziszegéssel kezdett, égni a pisztoly pipacsutorához hasonlóan görbített végén, de talán valami karomszemcse került az égőfejbe, mert mikor Csele visszadugta szájába a cigarettát, a láng halkan pattant egyet, elaludt és helyén vékony koromcsík ömlött ki nagy erővel. A fene... na, most jó lesz. Szóval mindjárt végzünk, aztán megyünk, ügy, hogy ne félj, nem késed le az edzést. A fiúra pillantott: ne nyafogjon neki ez a kölyök minden másnap, hogy miatta nem lesz belőle élsportoló. De az nem szólt semmit: kimeresztette a szemét és valahová a háta mögé bámult. Mi bajod? — akarta kérdezni Csele: ebben a pillanatban azonban már érezte is a réz hegesz- tőpisztoly kibírhatatlan for- róságát, Rámnézett; csak úgy dőlt belőle a füst. de már elzárni sem volt ideje. Éppen, hogy elengedhette; még földet sem ért, mikor már csupán egy megolvadt alaktalan réz- massza csüngött a helyén, két gumi-vezeték végén. Hát ennek vége akarta mondani Csele, de közben már meg is fordult és meglátta a gázvezetéken végigfutó lángot. Mindjárt bele. hasított a felismerés: két másodperc és robban a palack. A vastag acélfalú, száz légkörre biztosított gáztartály. És ha robban, szétvágja a nyakánál az acéllemezt: ezer repeszda- rab szalad majd szerteszét. Aligha marad élő ember a környéken. Bár világosan látta a veszélyt, az első gondolata mégis a csodálkozásé volt. Kétségtelen, a palack robbanásának veszélye minden hegesztésnél fennáll: dehát ez olyan ritka dolog. Most éppen vele történne ilyesmi? Vele, aki majd harminc éve barátkozik a sziszegő lánggal, ezen süti a tízórai tojásrántottáját, ha olyan helyen dolgoznak, ahol nincs még fürdő, ezzel melegíti esténként a vödör vizet. Rögtön ezután rettenetesen megijedt. Minden ap- paráthoz legalább két gumi-vezetékpár tartozik: neki is kettő van, egy rövid és egy hosszú. A láng másodpercenként hét-nyolc méteres sebességgel sétál végig a kábelen: ha a hosz- szút teszi ma fel... De a rövidet tette. A tizenöt méterest. Még egy lélegzet- nyi idő, vagy annyi sem és ott a láng az óránál. Aztán a palackban. És akkor... akkor vége. Akkor mindennek vége. Ez a mindennek vége most nem csupán a robbanást jelentette: hanem a teljes értelmetlenséget és lehetetlenséget is. Csak oda kellene menni a feszmérő- órához: egy kis csavart egyetlen kézmozdulattal megigazítani. Csupán hat lépés: két nagy ugrás, és semmi sem történne. Feltéve, hogy most azonnal ugrik. Mert egy félmásodperces késedelem már a biztos halál. Ha a palack mellett éri a robbanás, a fejéből csupán néhány ma- szatos csepp marad. Egy ilyen esetről hallott; hol is ... mindegy. Ugrani kell: vagy a palack felé, vagy ... Lehet menekülni is. Valószínű, hogy ez sem ér már semmit, de meg lehetne próbál. kozni vele. Valahol a háta mögött van egy falkiszöge- lés: ha azt eléri és be tud állni mögéje, talán megmenekül. Nem biztos: a robbanás majd megmozgat mindent, a munkapadot, a szerszámokat, talán még a vasbeton tetőt is ledobja. Szanaszét hullik majd faldarab és vastörmelék: a kijáratnál megállnak azok, akik indultak volna hazafelé. Tűzoltószirénázás, mentők. Talán csak megsebesülne. A villanyszerelő biztosan nem menekülne meg: már a légnyomás is levágná a létráról. És a fiú a háta mögött... ha elkapná és magával rántaná őt... Menekülni. Már késő. Menekülés: ez a szó most annyit is jelentett egyúttal: nincs hová menekülni. Most már félt. Semmi mást nem érzett a világból, csak ezt a határtalanul nagy félelmet. A tető, a falak kitágultak: a vakítófehér félelem vílágnagysá- gúra növekedett körülötte és benne. A lángot nézte meredten: a lángot, ami bent fut a gázvezetékben, kívülről nem is lehet látni. Csak a gumi válik törékennyé, olyan szürkévé, mint nyáron a Duna iszapja, repedezetté és morzsol- hatóvá ott, ahol fut a láng. Ezt a halott-szürke gumit nézte, amint eszi, eszi, megállás nélkül falja az ép, egészséges vezetéket. Egy üvöltés szaladt odabenn: nőtt, növekedett megállíthatatlanul, mindjárt eléri majd a célját. A tűz behatol a szelepen keresztül a palackba: kibírhatatlanul lassan és iszonyatosan gyorsan felharsan az üvöltése. Talán imádkozni kellene hozzá: állj meg, te! Állj hát meg! A félelem úgy ölelte körül, s vasmarkaival úgy szorította össze az agyát, a szívét, a mellkasát, hogy lélegzeni sem tudott. A tüdejébe szorított levegő feszítette a bordáit: agyát nyomta fenyegető lüktetés. Nem lehet, hát ő még élni akar: ma este moziba kell menni, a gyerek érettségizik nemsokára. Nélküle nem lesz sem mozi, sem érettségi: nélküle semmi sem lesz. De hát várj — kö- nyörgött szívdobbanása a kérlelhetetlen lángnak. — Állj meg, csak egy percre! S mint a gyermekkorában énekelt zsoltár, úgy búgott fel benne az iszonyat: nem halhatok meg így és itt. Csontjai elvesztették keménységüket: úgy érezte, azonnal leomlik a cementpadlóra, végigcsattan, elfolyik, megsemmisül, mielőtt bekövetkezne az általános, a körülötte mindenre kiterjedő megsemmisülés. Meg kell állnod — parancsolta, kérte pillantása a lángot: de az hideg sziszegéssel kúszott tovább. Most vad harag töltötte el. Ha kitágíthatta volna ezt a másodpercet, egy órára, két évre, húszezer évre: mindent odavagdosott volna a lánghoz. És szidalmazta volna: csúnya, frecsken- dező szavakkal, bőven omló nyállal. Ha most valóban megáll a láng, hogy megvárja, amíg ő cselekszik, nem cselekedett volna: úgy tombolt benne a düh, hogy ez minden mást elnyomott. Fenyegetni szerette volna ezt a fenyegető tüzet: látni félő meghunyász- kodását, azt a félelmet, melyet ő érzett az előbb. Élő, érző lénnyé szerette volna varázsolni ezt a baljóslatú sziszegést: hogy bánthassa, kínozhassa, valamit visszaadjon abból a kínból neki, amit ő érez. Egy pillantással befogott maga körül mindent. Látta a gondtalanul fütyö- résző villanyszerelőt a lótnáján, háta mögött a fiú tétovaságát, valahol az oldalán a szárnyas vaskapu nyítódását és azt is. hogy valaki bejön. Még egy áldozat. Egyszerre látta a fehér, gyanútlan falakat: a bordákkal megszaggatott tetőt és mögötte az eget kékleni. Látta a gyárudvaron ritkásan növő lágy kis füveket, a gyárkaput, előtte a villamos megállót. Azt is látta, amit még életében soha nem látott: a tenger, a hófödte csúcsokat Ázsiában, a felhők hullámos taraját, ha fölülről nézi őket az ember. A sejtjei emlékeztek már, nem ő maga: a vízalatti zöldes sötétséget látta, hegyek emelkedését és vizek vándorlását. Megölni! — éledt benne a parancsszó. Az egész teste zokogott: egyetlen lendülettel dobta magát előre. Elpusztulok, de megölöm — látta olyan világosan a gondolatait, mintha ékes lángbetűkkel írták volna eléje a falra. Egyet tekert a biztonsági csavaron, érezte, hogyan ül helyére a szelep: aztán a gumi-kábelhez ugrott, rátaposott, ne égjen tovább. így is leégett legalább a fele. — Máma nincs edzés Sanyi bácsi — hallotta a fiú hangját. Kábultan nézett rá; — Milyen edzés? Miről beszélsz? — Hát az előbb mondta, hogy nehogy lekéssem az edzést. Most mondta, ebben a másodpercben — nevetett rá a gyerek. — Elfelejtette már? — Most mondtam? — tűnődött Csele. Ügy látszik, nem vett észre semmit a fiú gondolta. — Azt hittem... na, mindegy. Lehet, hogy most mondtam; Várkonyi Mihály SZÁZEZER ÉV